Tavaly Ostravából hazafele jövet sikerült egy kis időt kedvenc felső-sziléziai villamosaim közt tölteni. Persze, ha ránézünk a térképre, rögtön láthatjuk, hogy a "hazafele jövet" enyhe eufemizmus a "legalább 150 kilométeres kitérő" szókapcsolatra, de ez az üzem szerintem bármikor megér egy kis plusz zötykölődést. Ráadásul a hely meghálálta érdeklődésünket, mert az egyik első jármű, amit láttunk, egy 1951-es gyártású kéttengelyes volt, ami egy teherkocsit húzott - indulhat ennél jobban villamosvadászat?

Aki most kapcsolódott be, és az első mondatban található linkre se kattintott rá, szégyellje magát annak csak annyit mesélnék Felső-Sziléziáról, hogy egy iparvidéki konurbációról van szó, melynek Vas-megyényi területén két és fél millióan élnek (azaz tízszer annyian, mint Vas-megyében). A népsűrűség persze kisebb, mint mondjuk a budapesti agglomerációé átlagban, viszont itt a városok közti üres területek sem igazán üresek: bányák, hatalmas üzemek maradványai, medőhányók tarkítják őket. És sínek, többek közt villamossínek, a helyközi közlekedés hagyományos eszköze itt ugyanis a tuja.

Tipikusan vegyes felső-sziléz táj: balra valami kohó vagy erőmű, kéményekkel és hűtőtornyokkal, előtte lakótelepek, jobbra egy vár, középen pedig piros villamos dülöngél egyetlen vágányon. Persze várból igazából csak ezt az egyet láttuk, de bástyák nélkül is van egyfajta történelmi turmix hangulata a területnek: a keleti széle orosz fennhatóság alatt volt egy ideig, ami faépítésű házak formájában ma is tetten érhető, nyugat fele német (bányász)városokat (Chorzów, Gliwice, Bytom, Zabrze) találunk, míg Katowicére annyira erős modern, szocmodern és mai rétegek rakódtak rá, hogy csak néhány helyen lehet a porosz nagyvárosi hatást érezni. Az egészhez hozzátartozik egyfajta Miskolc-Avas/Ózd-jellegű leépültség, szegénység és elhanyagoltság is, ami a vágányok minőségén különösen jól tetten érhető; nézzük csak, időnként hogy bólogatnak-szambáznak a járgányok:
Ez megy most