HamPLÓ

Több mint egy évtizeden át rendszeresen felbukkantam Bécsben, hol csak tömegközlekedés, hol más miatt, míg 2008-ban véget nem ért ez az időszak. Kicsit azért hiányzott, úgyhogy ősszel Jazzel kiugrottunk megnézni, hogy azóta mi közeledünk jobban hozzájuk, vagy ők hozzánk :)

Bécs 2011 őszén

Ma már megint kiakasztó szép idő volt, napsütés, meleg, meg minden csúfságok, szóval elsütöm a múltkori, ködös-margithidas képek maradékát :)

Amikor 1987-ben a családdal Prága felé tartottunk, Brno után apu egyszercsak bejelentette, hogy éppen egy reptéren hajtunk át. Mivel akkoriban én is lelkesen olvastam az ifjúsági haditechnikai irodalmat, rögtön rájöttem, mi tűnt fel neki:

Nyílegyenes szakasz, nincs elektromos vezeték a pálya felett, nincsenek magas pontok a beton (!) mellett, és a középső zöld sáv helye is le van burkolva, bokrok helyett elmozdítható betonelemekkel választva el a két irányt. Az egyenes szakasz szélén pedig gyanúsan nagy betonplacc volt, pihenőhelynek "álcázva". Ma már a Google Maps-en fentről is meg lehet nézni - ugye, hogy nem kicsit gyanús?

Nagyobb térképre váltás

Izgalmas volt ez a felfedezés, hiszen itthon nem láttunk hasonlót (a mi MiG-einkkel inkább fűről üzemeltetést gyakoroltak, amit néha még az újságban is mutogattak, azt pedig nem tudtuk elképzelni, hogy a Felvonulási teret korszerű gépekkel ilyenre tudnának használni), aztán pár nappal később Berlin környékén már magamtól is kiszúrtam egy hasonló létesítményt. Ma már a magyar Wikipedia pontos földrajzi koordinátás listát közöl a hasonló autópálya-szakaszokról - eléggé megváltozott a világ :) Mindenesetre a Brno és Prága közti "repülőtér" ma is megvan.

Az "autópályán kialakított szükségrepülőtér" műfaj legnagyobbja a második világháborús Németország volt, illetve utódai, az NSZK és az NDK: nekik 20-30 ilyen repterük is volt. A nyugatnémetek különösen komfortos bázisokat alakítottak ki, melyeket gyakorlatok alkalmával a fél NATO kipróbált. Ezen a videón például látunk Herculest, A-10-est, Alphajetet, F-16-ost, Transallt:

Aki ott lehetett egy ilyenen, meglehetősen egyedi repülőnapot láthatott, mert további videókon látszik még F-15-ös, Tornado, Jaguar is - gyakorlatilag minden, ami szóba jöhetett egy esetleges háború esetén:

Olyan szépen sütött ma a nap, hogy kell valami barátságtalan, hidegen nyirkos szürkeség a blogba :)

A hóseprős után ismét egy régi videócska következik, amit még a mostani előtti fényképezőgépemmel készítettem, egy vonatozós túra alkalmával. Ma már nem is lehetne ilyen felvételeket csinálni, mert a típust időközben kivonták a forgalomból...

Elnézést kérek a mérsékelten költői cím miatt, de az elmúlt napok kicsit betették a kiskaput. Úgy esett, hogy hónapokkal ezelőtt elhatároztunk Mariannal, hogy idén végre tényleg visszamegyünk Prágába, ahol tíz éve voltunk. Kicsit fapados üzemmódban, az elmúlt három hónapban így is előre ráspórolva, egy hosszú hétvégére.

Elinduláskor minden tökéletesnek tűnt: gyönyörű idő, a kocsi is jól ment - persze a hét elején volt műszaki vizsgán, előtte szerelőnél volt, ezt el is vártunk. Aztán Prága előtt húsz kilométerrel elkezdett villogni egy hibajelző lámpa. Gyári használati utasítás elő, aszongya kipufogórendszer hiba, a számítógép leszabályozza a motort, de kisebb teljesítménnyel lehet vele menni, keressünk szervízt. Anyád. Nem húzott rendesen, az tény, de most, hogy olvastuk, hogy a számítógép szabályozza le, és szabad vele továbbmenni, már elmegyünk a szállodáig!

A délutáni csúcs kellős közepén érkeztünk meg. Aki nem ismeri, Prágában az autópálya nem kerül, nem cicózik, hanem egyenesen bevezet a belvárosba, a Vencel tér végénél elhaladva. Kétszer három sáv lépésben haladással tekintjük meg egy prágai munkanap végét. Végre átértünk a belváros túlvégére, a szállodához, ahol helyet foglaltunk egy magyar irodán keresztül. Soha többé nem teszünk ilyet! A foglalásunkról ugyanis nem tudtak, bár Mariann indulás előtt kétszer is utánakérdezett a magyaroknál, hogy ugye biztos minden rendben van. Aztán kiderült, hogy egy másik szállodába tették a foglalásunkat, mint amit kiválasztottunk (a fekvése miatt), visszaigazoltak és ráírtak a papírra. A valódi szállásunk az autópályabevezető mentén van, ott, ahol elmentünk már, a dugó elején. Anyátok! Na, kocsiba vissza, visszadugóztunk a város Budapesthez közelebbi oldalára - totál feleslegesen tettük meg kétszer az utat, de legalább közben ment az idő és a benzin. Persze próbáltuk a magyar irodát hívni, de nem vették fel. Ugye nemzeti ünnep, olyankor a mobil se működik. Szüljetek sünt! A másik szálloda korántsem romantikus kis öreg házacska volt, mint amit kinéztünk, hanem egy 23 emeletes torony valami bevásárlóközpont mellett. A szobánk megvolt, de a parkolás naponta pár euróval drágább. Sejj, így él egy magyar nemes!

Lepakoltunk, még mindig szép az idő, be a városba. A Vencel téren kék villogók, cseh zászlók, ordibáló emberek, helikopter a levegőben. Valami tüntetés volt. Ezt ismerjük, Barcelónában is sikerült egybe belekerülni: amikor bementünk vacsorázni, még semmi nem volt, amikor kijöttünk, a rohamrendőrök a kajálda előtt épp vették fel a bevetési szerkójukat. Itt szerencsére békés volt minden, de azért feltettük a kérdést magunkban, hogy ha véletlenül elvisznek a rendőrök, akkor mi is miniszterelnökök leszünk egyszer otthon? :) Na mindegy, megvolt a romantikus este, séta a Károly hídon, meg minden. Prága szép, de szerintem azért annyival nincs előrébb Budapestnél, mint azt sokan gondolják. De erről majd később.

A másnap jól indult: az idő továbbra is gyönyörű volt, a reggeli finom. Közben a szerelőt is elértük, azt mondta, hogy 80-nal, óvatosan hajtva hazajöhetünk a kocsival. Na puff, akkor holnap már nem megyünk sehova, hanem reggel egyenesen hazaindulunk... Aztán kora délután Mariann elkezdte rosszul érezni magát, úgyhogy vissza a szállodába. Szerencsére két óra alvás után jól lett, úgyhogy aznapra is jutott némi romantika, toronymászás és knédlievés, de azért volt némi rossz szájíz, amiről senki nem tehetett.

Felkelés, reggeli, elindulunk haza. Az idő csodálatos, jó lett volna még egy kicsit járkálni a városban... Na mindegy. Jé, a hibajelző lámpa nem villog, a motor meg rendesen húz. Legalább nem izgulunk a hosszabb út alatt. Egy megállás után aztán a hibajelző lámpa teljesen el is aludt. WTF? Közben a benzinkútnál nem fogadták el az egyik ötszáz koronást, mert meg volt ragasztva - észre se vettem, amikor adták. Még hogy csak nálunk csinálnak mindenből gondot a turistának! Egyébként a cseh autópálya katasztrofális minőségű, az M7-es a felújítása előtt jobb volt. Ilyet utoljára '87-ben a régi építésű NDK autópályán éreztem... Szétveri a kocsit, nem lehet kibírni a külső sávban, a belsőben meg állandóan túlsebességes aranyemberek száguldoznak.

Amikor Rajkánál átértünk a határon, megnyugodtunk. A kocsi is rendesen dolgozott, már azon gondolkoztunk, hogy hazafelé benézünk Komárom felé, a monostori erődbe. Ekkor egyszercsak motor lepörög. Nem csak a teljesítmény megy lejjebb, hanem mintha a gáz nem is létezne. Leállósávra legurulás, most mi van? Indítani nem lehet, semmi sem történik. Szerelő felhív. Hááát, lehet, hogy várni kell, és akkor újraindul. Mennyit? Másfél órát. Ja, és ha akkor se, akkor majd csak akkor kezdjük el szervezni, hogy ne Pesttől 180 kilométerre töltsük az éjszakát... A motoron semmi nem látszik, egyszerűen csak nem ugrik be: az önindító csak pörög és pörög. Na, telefonálgatás, mi legyen. Ha rokon jön értünk, sose érünk haza, mert vontatva ugye nincs rendes haladás. Oké, trélert kell hívni.

Tehát ott ültünk két és fél órát egy rohadt árokparton, a bekerített út mentén, ahol még egy fa vagy bokor se volt, hogy pisilni el lehetett volna bújni. Miközben bogarak mászkáltak rajtunk, azon gondolkodtam, hogy a trélerezés költsége a következő esetleges hosszú hétvégés utazgatás árát is elviszi, úgyhogy rögtön nem is egy "nyaralásunk" lett elrontva, hanem kettő. Illetve a második nem lett elrontva, csak lehetetlenné téve. És akkor a fene tudja még, hogy mennyibe fog kerülni az autó javítása. Nem is tudom, melyik idegesítene jobban: ha valami drága dolgot kéne cserélni, vagy ha kiderülne, hogy egy száz forintos érzékelő szart be, és amiatt kapcsolt le a számítógép :-/

Végül este tízre hazaértünk (reggel tízkor indultunk Prágából). A tréleres ember időre jött, korrektül dolgozott, és ő se tudta működésre bírni a kocsit, úgyhogy ez a része rendben ment. Mondjuk ekkorra meg rájöttem, hogy repülővel is mehettünk volna, drágább szállodába, akkor is ugyanannyi lett volna a végösszeg. De így legalább rövidebb időt tudtunk Prágában lenni. Mire hazaérkeztünk, én is vacakul voltam, lehet, hogy elkaptunk valamit, és Mariann is csak azért volt vacakul előző nap? Mi jöhet még, de komolyan. Ettem valamit, bevettem egy rubofent, lefeküdtem aludni, mert úgy éreztem, nem bírok még ülni se. Pihenni akartam... volna, mert csikart a hasam, és hasmenésem volt. Méltó vége volt egy szar útnak.

Ma kint süt a nap, szép az idő, én meg próbálok nem gondolni az elmúlt három napra. Még a fényképeket és videókat se töltöttem le, annyira nem volt semmire erőm. És akárhogy is próbálom cizellálni, nem bírom szebben kifejezni: a sors bekaphatja :(

UI: A "mit kellett volna, hogy kellett volna inkább" jellegű kommenteken nagyon fel fogom húzni magam, úgyhogy légyszi ne írjatok ilyeneket. Ha nagymamámnak áramszedője lett volna, trolibusz lett volna, legalább ti ne idegeljetek tovább, plíz. Azt se kell leírni, hogy "pedig attól még igaza van a másiknak, csak ideges vagy, de majd belátod". Egyébként sem kell leírni, hogy ideges vagyok, naná, hogy az vagyok. Teréz anya és Gandhi szerelmgyereke is felb*szná az agyát egy ilyen hétvégén.

A régi képek rendezgetése közben egy csomó régi .avi-ba is beleakadtam. Így utólag nehéz megmondani, hogy annak idején miért erőltettem, hogy 640x480-as felbontásban, 15 frame per másodperccel mozgóképet próbáljak rögzíteni (nem kameráról beszélünk, hanem a digi fényképezőgép videófelvétel funkciójáról), de azt hiszem, elsősorban az volt a cél, hogy szuvenírként megmaradjon valami a villamosos-vasutas élményekből - kicsit több, mint az állóképek. Például a hangok. Hogy másnak is élmény legyen, feldobtam rájuk némi magyarázófeliratot* is :) Az első ilyen videó a hóseprő villamosokról szól, pontosabban egy konkrét budapesti hóseprő villamos egy konkrét éjszakájának néhány pillanatáról - jó szórakozást hozzá:

*Persze most, hogy feltöltöttem, látom, hogy lenne némi átírnivaló a szövegben (például nem a hajtómotor szikrázik, már hogy nem a kefét hajtó motor, hanem a villamos vontatómotorja, illetve lehet, hogy a menetkapcsoló kifejezés se közismert), de most már mindegy :)

Sok ismerősöm - már úgy értve, azok közül, akik nem vasútbarátok maguk is - furcsának tartja, hogy az utazgatásaim nagy része nem aszerint terveződik-szerveződik, hogy hol van egy darabka tengerpart, ahol el lehet terülni, vagy egy hegyoldal, amin le lehet síelni, hanem hogy hol vannak sínek, amelyeken nem zötyögtem még (vagy nem zötyögtem még eleget). Pedig e nyomon egy rakás olyan helyre is eljutottam, ahová egyébként valószínűleg sose mentem volna - ilyen Szörényi Levente szülőhelye (nem kell megijedni, én is csak a Wikipédiából tudom), a felső-ausztriai Gmunden városa is.

Persze Ausztriában gyakorlatilag minden tóhoz tartozik legalább egy vasút (fogaskerekű, függő-, keskeny nyomtávú vagy "sima"), Gmunden mégis kicsit más, mert nem kisvasútja, hanem villamosa van - 2,3 kilométeres hosszával az egyik legrövidebb a világon.

A villamos megépülte árukapcsolás volt a javából: Gmunden, mint előkelő üdülőhely versenyezni akart Bad Ischl-lel (egy másik előkelő üdülőhellyel, egyik kedvenc süteményem későbbi szülőhelyével), ahol már volt villanyvilágítás. Csakhogy önmagában túl kis felvevőpiac lett volna egy erőműnek, nem lehetett volna gazdaságosan üzemeltetni. Szerencsére nemsokára felbukkant a Stern&Hafferl cég, mely villamosvasutat akart építeni a Traunsee partján fekvő belváros, és az egy hegygerinccel arrébb, a szomszéd völgyben fekvő vasútállomás közé, és így már egészen más volt a helyzet: 1894. augusztusában meg is indult a forgalom.

Amikor tavaly vagy tavalyelőtt felfedeztem, hogy becsukták a Keleti pályaudvar múltidéző poggyászmegőrzőjét, szomorú lettem, mert nem találtam saját fotót róla. Az előbb viszont véletlenül rábukkantam egy sorozatra, amit valamelyik vasutassztrájk idején csináltam. Rémlett, hogy valamikor valami kapcsán csináltam pár képet róla, de mivel nem találtam meg őket, azt gondoltam, rosszul emlékszem. És nem! Így hirtelen még az is beugrott, hogy a pult mögött ülő nénik mosolyogva járultak hozzá, hogy lefotózzuk Jazzel a berendezést, szemmel láthatóan nem volt számukra újdonság a kérdés. Nem is értem, miért:

Szerintem ez a berendezés már gyerekkoromban is avíttas lett volna, bár az tény, hogy akkor még sokkal többen vették hasznát a cirill betűs feliratoknak. A táblákat remélem, hogy megmentették:

Nem tudja valaki, a bal oldali nagyobb táblán látható, kézírásszerű betűket (a comic sans analóg változata?) hogyan csinálták? Kézzel festette valaki, vagy volt rá valamilyen nyomdatechnikai eljárás? Esetleg sablonnal készült?

Egyébként német vasútbarátok képei közt is láttam már fotót a helyről - szerintem a Lajta túloldaláról kelet felé haladó "szakturisták" akklimatizálódásának fontos helyszíne volt ez :)

Nemrég azt próbáltam bemutatni, miért is néz ki a berlini Potsdamer Platz úgy, ahogy, most  egy még kevésbé ismert - utólag szinte komikusnak tűnő, de igazából véresen komoly - epizódról szólnék. Ahhoz, hogy megértsük, mi vezetett odáig, előbb meg kell néznünk azt, hogyan működött az átjárás Berlin keleti és nyugati szektorai közt a Fal felépítése előtt. Szerencsére a Flickr-en számos fotót találunk erről. Kezdjük 1959/60-ban: a későbbiekhez képest döbbenetesen lazának tűnik a helyzet - bármilyen határhoz, nem csak ahhoz a helyhez képest, ahol később emberek százait lőtték le:

Balra "kelet" van, jobbra "nyugat": a határt a jobb oldali fehér korlát jelzi, illetve az aszfalt-kockakő változás. No meg a tábla, mely arra figyelmeztet, hogy 19 méter múlva vége "Nagy-Berlin demokratikus szektorának". Jól látható, hogy a villamos már nem jár át a két oldal közt, a közvetlen kapcsolatot még '53-ban felhagyták. De jár a föld alatti S-Bahn, mely megáll a tér alatt - félig itt, félig ott. Az aluljáró lépcsőinél azért éberség volt, a Népi Rendőrség (és valószínűleg a Közlekedési Rendőrség, plusz az Állambiztonság) figyelt és ellenőrzött szúrópróbaszerűen:

A kép készítője osztálytársával járt itt: ő nyugati területről fényképezett, barátja viszont kicsit átlógott keletre (pár méterről beszélünk), így az ő fényképezőgépéből kiszedték a filmet. A képen látható lépcső az egyik  azok közül, melyek a Berlini Fal ezen szakaszáról készült képeken rendszeresen láthatóak (aki egyébként figyelmesen keres, a háttérben megtalálhatja a Brandenburgi kaput is). Természetesen a közúti forgalmat is ellenőrizték: