HamPLÓ

A Fényvillamos ugyan már január 6-án elbúcsúzott a várostól (legalábbis a 2011/12-es télre), de nekem még maradt két videóm, amit elsütnék, mielőtt még megpunnyadnak a YouTube fiókomban. Az első a már hagyományos útvonalon, a 2-esen készült - a hátterek mellett az UV jellegzetes hangja a főszereplő:

A másik a 61-esen közlekedő fénytuját ábrázolja. Ez a vonal sokkal kevésbé fotogén, bár klassz lejtők találhatók rajta. Itt "művészkedtem" kicsit a snittekkel: lassú és gyors jelenetek váltják egymást.

És mielőtt valaki még megkérdezné: a díszvilágítás a felsővezeték szakaszszigetelői miatt villog. A jó nénikéjüket nekik, elrontják a legjobb beállításokat :)

Korábban már írtam az új berlini főpályaudvarról, de most az egyszerű vasútbarátságon túl időben és közlekedésszervezésileg is el szeretném helyezni ezt a létesítményt a képben.

A Magdeburg-Halbertstadt Vasúti Társaság 1868 és 71 közt építette ki a Hannoverrel kapcsolatot teremtő Berlin-Lehrte vasutat. A vonal berlini végpontja, az Alfred Lent, Bertold Scholz és Gottlieb Henri Lapierre által tervezett Lehrter Bahnhof lett, pár száz méterre a Hamburgi pályaudvartól, a Spree folyó és a Humboldt-kikötő találkozásánál:

A neoreneszánsz jellegű fejpályaudvart a kor építészei nagyra becsülték - nem nehéz észrevenni a hasonlóságot az 1884-ben átadott Keleti pályaudvarral. A fejpályaudvar jelleget (azaz hogy a sínek véget érnek itt) részben a hely, részben a kor szokásai indokolták; a különböző tulajdonban levő vasúti társaságok ritkán akartak közösködni.

A pályaudvar azonban hamarosan keresztező pályaudvar lett, amikor az 1875 és 1882 közt épített, a város fejpályaudvarainak összekötésére szolgáló Stadtbahn elkészült, ekkortól ugyanis a csarnok hátsó része mögé felhúzott viadukton levő négy vágány közül kettőn közlekedő helyi vonatok (a mai S-Bahn elődje) is megálltak itt. Ez lett a Lehrter Stadtbahnhof, melyet a kép közepétől kicsit jobbra és felfelé elég jól ki lehet venni:

Az utasok a Stadtbahn-megálló miatt elkezdték kerülni a Hamburgi pályaudvart, ezért annak forgalmát is ide irányították át (az 1880-as években a porosz állam felvásárolta a magánvasúttársaságokat, így a közlekedésszervezés is egyre könnyebb lett). A nagy törés természetesen a második világháború volt, melynek kirobbantása előtt még a Spree kanyarulatánál tervezték felhúzni a birodalom központi kongresszusi és rendezvényközpontját, a Nagy Csarnokot és előterét (melynek része lett volna egy hatalmas medence, amiben a csarnok tükröződött volna - ez lett volna többek közt nagyjából a Lehter Bahnhof helyén), a város új, északi főpályaudvarát pedig északabbra, Wedding és Westhafen közt építették volna fel (a déli a mai Südkreuz környékén lett volna). Erre nem került sor, így a pályaudvar megmaradt, még ha károsodott is. A romos épületből 1951-ben indult el az utolsó vonat, majd az évtized második felében több részletben lebontották. A Lehrter Stadtbahnhof megmaradt, bár forgalma értelemszerűen csökkent - egyébként ez volt a "nyugati oldali" S-Bahn hálózat utolsó nyugati szektoros megállója: a következő már a végállomás, a keleti felségterületen álló Friedrichstrasse volt.

"Utasok figyelem! Utolsó megálló a szovjetszektor felé" - R. W. Rynerson felvétele 1970-ből (forrás: WikiMedia Commons)

A régi terveket az egyesítés után leporolták, és alaposan átdolgozták: a város északi és déli részén egymással "farkasszemet néző" pályaudvarok helyett az 1995 és 2006 közt a Lehrter Bahnhof helyén felépült új létesítmény mindkét irányban átmenő lett: az északi-déli vasutaknak alagutat építettek, mely a belváros alatt áthaladva az egykori Anhalter Bahnhof területén éri el a felszínt, és halad tovább dél felé, a Südkreuz érintésével. Most pedig nézzük meg a mai főpályaudvar légifotóját - sajnos azonos szögből készültet nem találtam, de ha valaki bérel nekem egy helikoptert, ígérem, csinálok párat:

Péntek este, fáradt vagyok bármibe belekezdeni, legszívesebben aludnék, de nem tudok, így hát marad a videónézegetés (hű, de öreg vagyok:). Ismét gitárzene, ismét feldolgozás. Persze nem klasszikus feldolgozásról van szó, hanem egy eleve villanygitáros opusz hangról-hangra újrajátszásáról, de ez a verzió volt a legjobb minőségű, amit a Youtube-on találtam belőle. Vinnie Moore Meltdown című számáról van szó, amit egyébként Szekeres Tamás is eljátszott valamelyik lemezén, és tulajdonképpen én is csak onnnan ismertem meg. Irtó jó, döngölős téma, nagyon jó dallamos "verzékkel" és szólórésszel, és annyira jól szól a videón, hogy kicsit gyanús is, hogy igazából nem is a képen látható srác játssza ;) Persze amennyire a kézjárásából látszik, tényleg ő játszik, irigylem is érte rendesen:

Múlt héten Szegeden utaztam új vonalon, most hétfőn pedig Miskolcon fotóztam-videóztam villamost olyan vágányokon, amelyek még nem láttak menetrend szerinti forgalmat. Mit mondjak, a kötöttpályás városi közlekedés híveként el bírnám viselni, ha máskor is ilyen gyakran lenne alkalmam itthon a témába vágó újdonságokat látni!

2012. január 16-tól a miskolci 1-es villamos az eddiginél másfél kilométerrel hosszabb útvonalon, Diósgyőr végállomás helyett Felső-Majláthig fog járni.

A hosszabbítást a város kelet-nyugati tömegközlekedési tengelyét jelentő 1-es vonal és a kocsiszíni kapcsolat teljes felújítása előzte meg. Ez a helyiek életében biztos okozott kellemetlen pillanatokat, hisz villamospótlózni, átszállni sose jó, de most végre jó pályán járhatnak a villamosok, gyorsabban, halkabban. A megállók esőbeállói pedig ha teljesen elkészülnek (sajnos még csak építés közben láttam közelről ilyet), olyanok lesznek, amiket irigyelni fogok - ezerszer több értelmük van, mint a budapesti "befúj a szél - beesik az eső, de legalább útban van" típusú üvegtetőknek.

Ide tartozó sztori, hogy az első fotón a villamos azért áll, mert az útját elállta az esőbeálló darabjait (kettő be is lóg a kép bal szélén) szállító teherautó. A daruzás után nekiálltak az összeszerelésnek, pár körrel később pedig már álltak az elemek. Ha helybeli olvassa ezt: befejezték még aznap? Esetleg további megállókban is felállítottak továbbiakat?

Az itt látható képek (és a videó) járművezető-oktatás közben készültek, a sínek környéke ekkor még több helyütt építési terület volt, az új végállomás megnyitása pedig még most is kicsit arrébb van, az utascsere a végállomás előtti ideiglenes peronnál fog zajlani. A fenti képen látható megállóban (Alsó-Majláth) még "csak" a peron volt meg, és a megállótábla -  szerencsére a kép készítésekor villamos is jött, hogy teljesebbé tegye a látványt :)

Most rövid szünetet tartunk a villamosozásban, de azért nem megyünk túl messze a sínektől. A kérdés: miért fotóztam le ezt az épületet a berlini Hauptbahnhof felső peronjának keleti végén állva? Mit látunk? A fájlnevet megnézni nem ér ;)

Nem túl gyakran történik meg Magyarországon, hogy az ember új építésű villamosvonalon új gyártású villamost láthat. Konkrétan meg se tudnám mondani, mikor fordulhatott elő ilyesmi legutóbb (mert általában vagy a jármű nem volt új, vagy a vonal). Múlt héten mégis pont ezt a felállást örökíthettem meg Szegeden - nem elsőnek, mert a próbák már zajlanak egy ideje, de számomra mégis újdonságként:

A képen a nemsokára meginduló 2-es villamost látjuk. Füvesített vágány, magasított peron, trolikereszt, ...

... a jármű pedig a lengyel PESA cég 120Nb típusú, "Swing Szeged" fantázianevű, 100%-osan alacsonypadlós járgánya - az ország második alacsonypadlós villamostípusa a budapesti Combino után. A város kilencet rendelt belőlük, a képen látható első példány egy ideje már a nemtudoménhányezer kilométeres hatósági próbafutásokat végzi, illetve járművezető-oktatásra használják.

Persze videóztam is egy sort, és gyorsan előrebocsátom, hogy a nyitó snitten csak a videón tűnik úgy, mintha villogna a jármű kijelzője, a valóságban folyamatosan jól olvasható volt. Ami még esetleg nem látszik a képeken: a vezetőfülkében jóval több monitor található, mint az eddigi magyar villamosokon - tolatáshoz, az ajtók figyelésére, visszapillantásra. Nem csak a Bengálikhoz képest high-tech...

Kevesen tudják, hogy a világ egyik legnagyobb gitárosa és gitáros dalszerzője valahol a budapesti Király utca környékén lakik: Szekeres Tamásról van szó (mielőtt még más Király utcai gitáros magára érti;). Ifjúkorom kedvenc gitárlemezeit és kedvenc magyar metállemezeit neki köszönhetem, de korábban ő játszott Varga Miklós Európa c. lemezén is - már amikor éppen nem a zeneművészetin ült Szendrey-Karper László óráin. Később session-zenészkedett, többek közt Presser Gáborral, illetve éveken át az Omega "plusz egyedik" tagja volt, ezen felül néha külföldön is koncertezett más gitárosokkal együtt.

1999-ben jelent meg Keresztes Ildikó első szólólemeze, amin volt egy elég nagy sláger, amit éveken át játszottak a rádiók, és amit nyilvánvaló sláger mivolta ellenére se tudtam utálni - mert korábban már hallottam, Tamás egyik lemezén. Akkor egy holland srác, Edwin Balogh (ez amúgy tipikus holland név) énekelte. Azt viszont csak most fedeztem fel, hogy a számot a '99-es Omega koncerten elő is adták, félig az "eredeti", angol verziót, félig pedig az Ildikó félét, melyhez Novák Péter írt magyar szöveget. Nem teljesen világos, hogy Tamás miért öltözött függönynek, de szerintem hatalmas, ahogy az Omega háttérzenekarkodik - és hatalmas maga a szám is:

Mostanában ritkán járok Bécsbe, de azt természetesen figyelemmel kísértem, hogy az osztrák főváros vasúti (és pályaudvari) hálózata igen komoly átalakuláson megy át. Konkrétan az utóbbi tíz évben mindig volt valami kis változás abban, hogy a pesti vonat hogyan futott be a Westbahnhofra: egyszer kicsit errébb voltak a vágányok, mert ott ástak valamit, aztán kicsit arrább, mert ott építettek valamit, aztán már nem teljesen délről kerülte meg a várost, hanem a Südbahnhof mögött, és egy új építésű íven tért rá a régi nyomvonalra. Bár alapvetően majdnem mindig a Westbahnhofra érkeztem, néha a Südbahnhofot is használtam, például amikor megszűnt (vagy korábbra került? régen volt) az a délutáni vonat, amivel értelmes időben haza lehetett jutni a késő esti Dacia helyett: az ember innen elment Győrig, onnan pedig valami sima belföldi cuccal tovább. Máskor, amikor kocsival hoztak, és itt tettek ki, itt vettem tömegközlekedési jegyet, itt reggeliztem valamit. Egy dolgot nem nagyon csináltam itt: fotót. Egy nagy betonhodály volt a Südbahnhof, egyik oldaláról indultak a vonatok délre, a másikról keletre (igazából két pályaudvar épült egybe)... egyátalán nem tetszett. Így esett, hogy nem tudok saját képet mutatni, hogy mi volt régen ennek a gödörnek a helyén:

Persze nem csak simán romboltak, mint a Nyugati pályaudvar terézvárosi oldalán álló öreg vasúti épületeket: a jövőben már nem lesz szükség a két, egymáshoz képest derékszögben álló pályaudvarra, mert a kettő közt lesz egy hatalmas központi valami, ami kiváltja őket.

Ebből most még csak az építkezést lehet látni, melynek volumenéről az jutott eszembe, hogy ránézésre Budapesten az elmúlt harminc évben összesen nem mozgattak meg ennyi földet, nem építettek be ennyi betont...

Sajnos nem járok már olyan gyakran Szegeden, mint pár éve, de azért mindig próbálok időt szakítani erre a városra, és általában van is ok a látogatásra: mindig van valami változás - mindig épül valami, mindig van valami új. Most például megérkezett az első alacsonypadlós villamosuk. Ezen felül pedig - mivel az egyéb aktuális fejleményeket pár hónappal korábban már megnéztük - nosztalgiáztunk is egy sort, trolibuszokkal:

Szeged 2011 őszén

A mai bejegyzés egyetlen repülőgép képéből áll. Hogy azért kellően multihobbista jellege legyen, azt azért hozzáteszem, hogy kisföldalattira várakozás közben csináltam, a Nagy Lajos király útja szélén állva.