HamPLÓ

Meg nem nevezett befektetőcsoport megbízásából, meg nem nevezett tervező és meg nem nevezett kivitelező munkájának köszönhetően emelkedik immár ez az új toronyépület a Henszlmann Imre utcában:

A Henszlmann Tower egyszerre idézi a harmincas évek gigantikus építményeit és a Stonehenge-et, olyan méretben, hogy az még véletlenül se ütközhessen holmi szabályzásokba. Autóba, na abba ütközhetne - ha nem lenne lezárva az utca:

Ennél is örvendetesebb hír talán, hogy új, politikailag korrekt irányjelző táblák kerülnek nemsokára bevezetésre, melyek ugyan nem sokat segítenek az eltévedt vándornak, ám tartalmuk minden körülmények közt garantáltan helyes marad. A prototípust az Erzsébet tér szélén láttuk:

A minap fedeztem fel, hogy a budai rakpart csatornaépítéssel egybekötött feltúrása kapcsán új lámpaoszlopok emelkedtek az Erzsébet híd hídfője körül. Még ott vannak a régiek is - persze szokásos módon retkesen-rozsdásan:

Namármost az ezen a képen látható állapotok láttán valószínűleg senki se fogja érteni, miért kellett nekem erről blogbejegyzést írnom :) de azért nézzük meg kicsit jobban őket! Ezek egyedi oszlopok, az új Erzsébet hídhoz passzintott dizjánnal. A kandeláber rajtuk ugyan primitíven egyszerű (egyfajta mini-ostorlámpa), mindenesetre figyelemreméltó jelenségnek tartom, hogy ez a híd a hatvanas években ugyanúgy saját oszloptípust kapott, mint jóval előtte mondjuk a Szabadság híd.

Persze a parti lámpáknál sokkal jobban néztek ki a hídon levők, melyeket itt Tildy Tibor zseniálisan retró-hangulatú képein láthatunk.

Ködben, felhőben az ember először a látását veszti el, aztán a térbeli tájékozódóképességét, majd alkalmasint az eszét:

-> Kattints ide a többi Égitársaság képregénykockához <-
Kattint. Oda fel. Most.

Az ilyen írásokat a művelt svédek unauthorised fan fiction-nek hívják. A műfaj célja semmiképpen sem az eredeti alkotók kenyerének elvétele, hanem a tiszteletadás előttük. Meggyőződésem, hogy ha a kreatív elmék ezen csapata pár ezer kilométerrel nyugatabbra talál egymásra, ma nem Bauer ügynökről írnának a világ tévéújságjai, hanem Bordás Attiláról. Ehelyett nálunk a sorozat további sorsa erősen kérdéses. Amíg a helyzet rendeződik, valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban az alternatív folytatás tovább gördül:

1981

Az 55-ös villamos rácsengetett a gyerekre, ahogy az átszaladt előtte. Ha a vékony, szőke kissrác kicsit lassabb, netán elbotlik a vágányokat határoló kőperemben, biztosan a kerekek alatt végzi.
-Édes fiam, normális vagy?!-ordított ki a peronról a vezető, de nem állította meg a járművet, hiszen a menetrend az menetrend! A gyerek emiatt nem is törődött vele:
-Úgyse meritek utánam csinálni!-kiáltott át a Váci út túloldalára, ahol a Hajó- és Darugyár épülete előtti szobor mellől két haverja figyelte iménti "hőstettét".
-Azt remélem is, te csibész!-kapta el a grabancát egy egyenruhás alak, aki mintha csak a semmiből termett volna ott. 

-Atka! Miki! Segítsetek!-váltott segélykérőre az imént még oly bátor kissrác, de barátai szó nélkül kereket oldottak.
-Na, te kis gazember, cserbenhagytak a kis cimboráid?-emelte fel a rendőr az ingénél fogva, hogy szemeik egy magasságba kerüljenek.-Mi ez az úton átszaladgálás? Meg a múltkor az a szögszórás a négyes busz végállomásán? És ha megkérdezném a kisközért pénztárosait, hogy kit láttak akkor, amikor valaki csúzlival kilőtte az ablakokat, vajon nem ismernének rád? Figyellek már egy ideje, nagy gazember vagy!
-De én nem is csináltam semmit!-mondta ki a gyerek az első dolgot, ami az eszébe jutott.
-Persze, én meg rosszul láttam, mi? Rendőr vagyok, nem vak, hoppá!
Azért lassan megenyhült - végülis csak egy gyerekről van szó. Leengedte a földre.
-Tudod, én is balhés kölyök voltam.-emlékezett vissza:-Verekedtem, meghúztam a lányok haját, meg minden. De aztán összeszedtem magam, és nézz rám, valaki lett belőlem! Még fiatal vagy, mennyi lehetsz, tíz éves?
-Tizenegy!-jelentette ki a gyerek dacosan.
-Akkor még bőven összeszedheted magad te is. Akarsz rendőr lenni?
-Nem tudom.
-Hogy lehet ezt nem tudni? Rendőrnek lenni a legjobb dolog a világon!
-De én nem akarok rendőr lenni!-toppantott a kissrác.
-Hát mi akarsz lenni? Betörő? Kasszafúró? Csempész? Mert ha így folytatod, az leszel!
-Miért, mi az a csempész?-ragadt meg az ismeretlen szó a gyerek tudatában.
-Azt te csak ne akard tudni!-húzta fel az orrát a törzsőrmester.-A csempészek semmi jóra nem számíthatnak, ha errefelé járnak. Ne keresd a bajt, inkább menj haza, és gondolkozz el azon, mi vár rád, ha mindig csak a csibészkedésen jár az eszed!
A srác elindult: előbb csak óvatosan, kis lépésekkel, majd amikor úgy gondolta, a rendőr úgyse tudja utólérni, szaladni kezdett.
-Ebből se lesz rendes ember!-fújt egyet mérgesen az egyenruhás.-Legközelebb inkább a cimboráit kapom el, azoknak talán még nincs túl késő.

Aki megfigyeli a bejegyzéseim időpontjait, maga is rájöhet, hogy éjszakai bagoly vagyok, reggel pedig addig alszom, ameddig csak lehet. A minap azonban már hatkor felpattant a szemem, és mivel ilyen melegben még visszaaludni se könnyű, úgy döntöttem, gyalog megyek melóba, jó nagy kerülővel. És persze fényképezőgéppel.

Aki gyerekkorában lógott a suliból, tudhatja, hogy az első órára becsengetés (ez a mi gyerekkorunkban pontban nyolc óra volt) után megváltozik a világ. Másképpen süt a nap, másképpen fúj a szél, más emberek jönnek szembe az utcán, és úgy általában másképpen néz ki a város. Most ugyanezt tapasztaltam meg, csak másik irányból. Itt van például ez a dúslombú fák közt fekvő kőhídon áthaladó busz, amilyet eddig még nem sikerült munkába menet látnom:

Ki hinné, hogy ez az Erzsébet híd budai hídfője, ami reggel az amúgy sem üres város egyik legzsúfoltabb helye? Hát, ebből a szögből ez maximum a busz tömöttségén (a BME Közlekedésmérnöki Kar Rossz Célokra Alkalmazott Statisztika Tanszéke és a BKV Tömörítésügyi Osztálya által kifejlesztett skáláján a kihasználtsági érték: 80%, köznapiasan szólva ellenben "szardiniásdoboz") látszik.

Ma este világmegváltás helyett inkább egy igen rövid videócskámat tolom fel ide. Már korábban észrevettem, hogy a Corvinus Egyetem új épülete esténként fényjátékkal szórakoztatja azt, aki észreveszi. Sajnálatos módon minden egyes alkalommal, amikor volt kamera nálam, unalmas fehér világításban úszott a homlokzat, és ez nem is változott. Bezzeg amikor Jazzcool kollégával a Petőfi-hídről a Szabadság híd díszvilágítását akartuk megörökíteni, akkor színesen vibrált-villogott! Csakazértis megörökítettem, ha bénán, akkor bénán:

Nem tudja valaki, mi alapján váltakoznak a fények és színek? Mert két perccel eme szösszenet rögzítése után abbahagyta a váltakozást, és úgy is maradt. Van valami program, ami mondjuk minden órában elindul, vagy csak úgy randomban megy, ahogy rájön a lokális HAL9000-re a bolondozás? Esetleg az éjjeliőr mp3-lejátszójára van rákötve, óriási kivezérlésjelzőként szolgálva? Bárhogy is van, ez egy nagyon klassz modern látványosság. Több ilyen "poén" kellene a pesti éjszakába!

Megjegyzés: A kép nem követi a videócska alatt szóló zenét, lévén azt csak én szöttyentettem alá nagy hirtelen, hogy ne csak azt lehessen hallani, hogy egy őrült motoros a hátunk mögött mutatta be, milyen kecskehangot tud utánozni trendin repedt kipufogódobjával...

Néhány napja azon töprengtem, miért akarjuk újra feltalálni Budapestet, amikor már eleve itt van. Most - könnyű vasárnapi témaként - egy kicsit azon rágódnék, hogy mi az, ami szerintem megérdemelne egy kis fejlesztést a meglevő látnivalók, érdekességek közül. Persze majd azzal is szeretnék foglalkozni, hogy mi az, ami nagyon nincs jól, de a pozitívista hozzáállás jegyében azt későbbre halasztom. Akinek mégis erre lenne szüksége így hétvégén, ugorjon fejest az archívumba, szerintem épp elég agyforraló dolgot talál ott morgolódásaim közt :)

Budapest, a nagy találkozás

Budapestet szerintem egy nagy találkozás definiálja: a hegyek találkoznak a síksággal. Még gondolkoznak rajta, hogy ők tulajdonképpen barátok-e (mint ahogy a pesti és budai ember is általában gondosan számon tartja, hogy ő pesti vagy budai; főleg a budaiak szokták kikérni maguknak, amikor vidéken megkérdezik tőlük: "pesti vagy?"), ezért nem érnek közvetlenül egymáshoz - ott húzódik köztük a Duna. Eredetileg azt akartam ideírni, hogy "a Duna próbálja összebékíteni őket", de a békítés szó nem feltétlenül a legszerencsésebb egy olyan természeti jelenségre, mely ebben a pillanatban is a medréből kilépésen dolgozik.

Persze önmagában a hegyek síkba átmenetele, de még a mindezt kettéválasztó folyó sem ritkaság, de ekkora település kellős közepén  legalábbis érdekes hátteret ad a további találkozásokhoz: a nemzetekéhez, történelmekéhez. Budapest ugyanis akkor vált multikulti (de utálom ezt a szót!) hellyé, amikor ezt a szót még ki sem találták. Hiszen Pest például javarészt német város volt, jelentős szláv közösséggel (milyen vicces, hogy egészen pontosan nem tudjuk, mi a város nevének eredete; de valószínűsíthető, hogy a "Pest" a szláv "barlang, üreg" szóból jött, és bizony olyan is akad, aki szerint a "Buda" a szintén nem-japán "voda" szóból jött, melyet még a rómaiaktól (vö. Aquincum) örököltek a helyiek). A forgatag itt alapértelmezés volt: nem tisztán vallási vagy királyi fővárosról beszélhetünk, hanem kereskedővárosokról, melyek aztán történelmi egymásra utaltságukat felismerve azért egyesültek, hogy együtt könnyebben lenyomják a birodalmi fővárost, Bécset. Az egykori forgatag emlékét már szinte csak nevek őrzik: Haris utca, Rácfürdő, Szerb utca

A fenti definícióhoz képest igazából csak egyetlen viszonylag mai nagy találkozás jut eszembe: a Sziget - ami persze minden egyes évben a megszünés közelébe kerül a környék lakói miatt. Persze önmagában a Sziget ötlete (=sok fiatalt összezárunk egymással és sokféle programmal) nem túl bonyolult, mégis szinte progresszívnak hat az ún. hagyományos fesztiválokhoz képest, úgymint: színházi előadások, hangversenyek, balett, kirakodóvásár. Meg kortárs művészetek, brr. Kellenek ezek is, de ettől még nem leszünk pezsgő élettel rendelkező hely! Ezek kötelező körök, katalógusból leszállítja őket valami erre szakosodott közhasznú társaság - és pont olyan is az eredmény. Ezen felül vannak még felvonulások, illetve franchise rendszerben megrendezett parádék a fénymásolt eredetiség rajongói számára. Nem vagyok az a kimondott extrém típus, de valami évenkénti össznépi ereszdelahajam jót tenne nekünk - csak ne írjanak ki nemzetközi pályázatot a kitalálására, mert az is olyan lesz.

Az ilyen írásokat a művelt svédek unauthorised fan fiction-nek hívják. A műfaj célja semmiképpen sem az eredeti alkotók kenyerének elvétele, hanem a tiszteletadás előttük. Meggyőződésem, hogy ha a kreatív elmék ezen csapata pár ezer kilométerrel nyugatabbra talál egymásra, ma nem Bauer ügynökről írnának a világ tévéújságjai, hanem Bordás Attiláról. Ehelyett nálunk a sorozat további sorsa is erősen kérdéses. Amíg a helyzet rendeződik, valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban az alternatív folytatás tovább gördül.

Kicsit korábban.

A tábornok homlokába húzta sapkáját, és átlépett a gyűrűn. Fénylő pontok cikáztak körülötte, majd elérte a féregjárat másik végén levő eseményhorizontot. Kilépett a szubtérből.
-Cameron? Carter? Daniel! Valaki!!-kurjantott körbe, miután a kapu bezárult mögötte.
-Kérjük hagyja el a biztonsági sávot!-hallott egy géphangot. Jobban mondva valami érthetetlen szöveget hallott, majd egy pillanattal később a furcsa nyelven megformált szavak értelme is eljutott a tudatáig.
-Pszt, tábornok!-hallott egy ismerős hangot.
-Mitchell, maga meg mit csinál az oszlop mögött?
-Ha nem lenne egyértelmű: bújkálok. Az előbb ránk támadt egy helyi létforma, és komolyan halálfélelmem lett. Úgyhogy jó nekem itt az oszlop mögött is.
-Mi ez a hely?-nézett körül O'Neill.-Úgy néz ki, mint egy metróállomás.
-Nos, Jack, ez valóban egy metróállomás.-bújt elő egy másik oszlop mögül Dr. Jackson.-Ami persze elég meghökkentő. A legtöbb kapu, amit eddig használtunk, tisztásokon állt, néha templomokban. Metróval eddig nem találkoztunk.
-És azt tudjuk, hol van pontosan ez a metróállomás?
-A műszereink szerint hatszáz fényévnyire vagyunk a Naprendszerünktől.-hallatszott Samantha Carter hangja egy kicsit távolabbi oszlop mögül. -Ugyanakkor amikor az előbb felmerészkedtünk a  felszínre, a telefonom GPS-e hat műholdat is be tudott fogni.
-Ami azt jelenti, hogy..?-ráncolta a homlokát O'Neill.
-Hogy a Tau'rin vagyunk.-segített egy még távolabbi oszlop mögül Teal'c. Azaz inkább csak a hangja.
-Teal'c, te, a jaffa, aki felszabadította népét, egy metróállomás oszlopa mögött bújkálsz?-fakadt ki a tábornok.
-Nyíííííí... ott jön megint!-hallatszott a döbbenetesen rettegő hangon előadott válasz. O'Neill megfordult.
-Jegyeket, bérleteket!-jelentette ki a furcsa lény.

Az Urbanistán olvastam, hogy Budapest valami listán (a lebecsülő felhangú "valami" jelző direkt került oda, némi éllel: viccesnek találom, hogy vannak emberek, akik valami értelmeset próbálnak csinálni az életben, mások viszont abból élnek, hogy melózás helyett listákat állítanak össze az értelmeset csinálókról, a listán elfoglalt helytől függően kudarcra, győzelemre vagy stagnálásra predesztinálva őket) a "legkevésbé ismert világvárosok" közé került. Ami teljesen korrekt eredmény, ráadásul szerintem találó is.

Persze el lehet ütni a témát azzal, hogy megpróbáljuk úgy definiálni a világváros fogalmát, hogy Budapest ne feleljen meg neki, de szerintem nem érdemes ezzel fárasztani magunkat. Az európai értékrend (amibe tapasztalataim szerint az ausztrál és az észak-amerikai is bőven beletartozik) alapján a "k.u.k. birodalom" (mint letűnt nagyhatalom) fővárosai (Prágát is beleértve) már százvalahány éve világvárosok, mondat vége, pont. Világvárosok egyrészt a XIX. század végén (újból) ébredező saját kultúrájuk, másrészt a Béccsel való versengés eredményei okán (értsd: Bécs Európa egyik legmenőbb városa volt, Budapest pedig Bécsnél akart menőbb lenni - ugye ismerjük a viccet a város, az ország, a világ, és az utca legjobb borbélyáról?). Még ha a világgazdasági vagy politikai fontosság (itt jegyzem meg: nekünk ezekből sose jutott) változott is azóta, a "metropolisz" jelző nem kopik le csak úgy - még a leromlani hagyott városkép, a füstölgő buszok füstölgő utasai, és a rossz önkormányzati rendszer sem elegendőek eme státusz semmissé tételéhez!

Elég sok külföldi ismerősöm van: többnyire Budapestnél szerencsésebb sorsú helyek lakói, akik mentesek attól a fajta kisebbségi komplexustól, ami arra serkenti a benne szenvedőket, hogy mindenki mást - ilyen vagy olyan szempontok alapján - maguknál értéktelenebbnek próbáljanak besorolni. Ők nagyon jól tudják, hogy vannak szebb kastélyok, mint a budai vár, vannak tisztább utcák, mint a Váci utca, vannak vendégváróbb szállodák és éttermek, mint az itteniek; ennek ellenére azt mondják, hogy Budapest nem kevesebb, mint a szebb kastélyokkal, tisztább utcákkal, normális vendéglátóiparral rendelkező helyek. Még ha nem is automatikusan több azoknál, egy biztos: másabb.

A minap rámjött a gyaloglás, eközben készült ez a kép a néhai Közraktárakról (amik most épp CET-té alakulnak), illetve az előtte horgonyzó szép (és csúnya - a Bíbic sorozatot soha nem fogom megszeretni) szárnyashajókról:

Hogy kinek volt az a nagyszerű ötlete, hogy pont egy bálnát, a Kárpát-medence eme meghatározó élőlényét utánzó épületet tervezzen a Duna partjára, azt nem tudom, de nagyon művészi - és egyben marketinghatékony is, hiszen "véletlenül" rá lehet húzni a Central European Time rövidítést névként, aminek szintén nulla értelme van, de sebaj, ide jó lesz ez is, a jobb ötleteket úgyis igényesebb helyekre tartogatják. Amúgy sem a név számít, hanem hogy szimbólum legyen, azaz egyszerű, mint a faék - megfigyeltük, hogy minden építész, beruházó és éceszgéber "szimbólumot akar létrehozni, Budapest új szimbólumát"? Csak egyszer építene valaki sima felületű utat, nem megsüllyedt csatornafedőt; csak egyszer, a változatosság kedvéért! Vagy bármit, csak időben elkészülve :)

Hogy működőképes lesz-e ez a kultúrpláza, az  persze úgyse a névtől fog függni, és még az is lehet, hogy belülről kifele nézve tényleg jó lesz az egész. A fentebbiek hangulata ellenére ugyanis én ennek drukkolok, mert alapvetően jól működő dolgokat szeretnék a városomban látni.