HamPLÓ

Folytassuk az év első hetét hozott anyaggal! Captain Disillusion youtube-csatornája általában átverések,  trükkök és netes agyatlanságok kicsit mesterkélt stílusban, de alapjában véve szórakoztatóan előadott leleplezéséről szól, de nemrég a főszereplő/készítő átment rajongó üzemmódba, és inkább a Vissza a jövőbe filmek trükkjeiről mesélt egy sort. Mivel én is rajongó vagyok, megosztom ezt a két, szerintem igazságtalanul kevés látogatóval rendelkező videót itt:

Amúgy ez a trilógia még mindig benne van a legjobb trilógiák első két helyezettje közt. Sőt, igazából javított is a helyezésén, mert a másik trilógiával ellentétben ehhez nem csináltak elő- vagy utótrilógiát :)

Kezdjük az évet jó levegőn - már hogy virtuálisan: képeken, videón :) Október végén pár napot Szilvásváradon töltöttünk Mariannommal, és természetesen a kisvasutat se hagytuk ki. Az idő ugyan nem volt olyan szép, mint tizenéve, de azért a vonatozást pont megúsztuk ronggyá ázás nélkül.

A 403-as pályaszámű Mk48-as eredetinek tűnő állapota ellenére voltaképp elég korszerű, néhány éve ugyanis hibriddé építették át (összehasonlításképp: így néz ki a lillafürediek hibrid Mk48-asa). Ahogy a képen látható, elég nagy forgalom volt, pár perc eltéréssel indult felfelé a két háromkocsis vonat. A lenti végállomás számomra mindig fura, '83-ban még nem innen indultunk vízesést nézni, hanem a településhez közelebbről.

És itt már fent vagyunk Szalajka-Fátyol-vízesés végállomáson, ahol a 411-es várakozik a visszaindulásra. Érdekes módon itt is rövidült a vasút: sokáig azt hittem, rosszul emlékszem, de most már tudom, vagy legalábbis tudni vélem, hogy anno tényleg tovább ment a vonatunk. Ennek ellenére a szilvásváradi vonal cseppet sem szétszabdalt, halódó csonk, hanem nagyon is él!

Idén nem önajánlgatással akarom az évet zárni, hanem egy virtuális rockbulival. Ráadásul ez nem csak a szilveszterhez illik, hanem rögtön újévi koncertnek is elmegy, még ha nem is Bécsből :)

Amikor Gary Moore meghalt, leginkább a Thin Lizzy gitárosaként méltatták a médiában, pedig az idő, amit ezzel az együttessel - több részletben - együtt töltött, talán három évet se adna ki. Az más kérdés, hogy amikor épp nem utálták egymást, legjobb barátok voltak Phil Lynottal - 1974-ben ezért is ugrott be az újév napján kilépett gitáros, Eric Bell helyére.

Ennek a pár hónapnak nem sok nyoma maradt zeneileg, pedig Gary korántsem csak Eric helyett playbackelni állt be a bandába - annak ellenére, hogy néha azt is kellett, mint a fentebbi videón.

Persze érthető, hogy nem sokat tudunk erről a pár hónapról, hiszen az egyetlen akkor hivatalosan kiadott dal ebből az időszakból a "Little Darling" című kislemez volt. Készültek azonban más felvételek is, a BBC 1 rádió John Peel Sessions című műsora számára. Az adás létrejötte abszurd angol humornak hat: a BBC annak idején nem adhatta le a slágereket lemezről, de újrajátszathatta azok tartalmát session zenészekkel - akár a dalokat eredetileg megíró és feljátszó zenészekkel is! A műsor keretében a névadó által meghívott zenekarok általában 4-5 éppen aktuális/új számot vettek fel egyetlen nap alatt, a demónál komolyabb minőségben, de a nagylemeznél nyersebb hangzással. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a Phil Lynott (ének, basszusgitár) - Brian Downey (dob) - Gary Moore (gitár, ének) felállás nem jutott el a nagylemezig, Gary ugyanis hamarabb továbbállt.

A Lizzy egyébként többször is járt a BBC stúdiójában; az 1974 áprilisi adás az, amivel most foglalkozunk. Csak hárman voltak, nem túl sok stúdióidővel, de lelkesen...

A "Sitamoia" a dobos Brian Downey szerzeménye, valószínűleg egy régi népdal kiforgatásával jött létre. Tulajdonképpen valahol félúton van annak a kelta-ír hangzásvilágnak a kialakulásában, ami a Whiskey in the Jarral kezdődött, és az Emeraldban, a Black Rose-ban, vagy éppen az Over the Hills and Far Away-ben csúcsosodott ki.

St. Pöltenen eddig mindig csak átutaztam, ideje volt egyszer meg is állni. Na nem a belvárosban, hanem az osztrák szövetségi vasutak kocsi és dízel főműhelyében. A "kis sárga sínizét" már mutattam itt a blogban, de őszintén szólva nem ő volt a leglátványosabb résztvevő, hanem ez a gőzös:

Gyakran szoktam morogni, hogy mennyire nem előnyös a magyar gőzösökre jellemző fekete festés, mert nem lehet eléggé kivenni a részleteket, ráadásul nehéz őket fotózni. Mennyivel fotogénebb egy ilyen festés, mint ez itt lent, nem? 

A St. Pöltenben látott masina, és a Füstiben fotózott zöld jószág ugyanahhoz a típushoz tartozik: a k. k. priv. Südbahn-Gesellschaft / cs. kir. szab. Déli Vaspályatársaság 109-es sorozatához. A Magyarországon maradt, 1917-es gyártású 109,109-es a cég által nálunk használt zöld színben tündököl ma is, míg ...

... az 1912-es gyártású 109.13-as az osztrák területen használt feketét viseli. Nyilván más különbség is van a két üzemképes öregfiú közt, de nem értek hozzá, marhaságokat meg nem akarok írni.

A sok vonatozás után térjünk vissza Szliácsba, mely repülőnap egyfajta Kecskemét-pótló volt számomra. Ugyan nem szokott annyira nagyszabású lenni, és a napsütés iránya se ideális a nap felében, mégis jó hangulata van.

Szigorúan laikus véleményem szerint bármilyen repülőnapon, ha a fellépők közt nincs Raptor, Szu-27-es vagy annak valamelyik továbbfejlesztése, akkor az F-18-as bemutatója lesz a legjobb, holtversenyben a Rafale-lal. Ritka jól sikerült gép a "Hornet" ahhoz képest, hogy a köztudatban nincs annyira benne, mint az F-16-os vagy F-15-ös. Az idei szlovák nemzetközi repnapon a spanyolok EF-18M-je lépett fel, és ugyanúgy öröm volt nézni, mint öt évvel korábban a svájcit. A kedvencem a 2:35 után látható rész, amikor felhúzza függőlegesen, majd amikor elfogy a lendület, nem jön le azonnal, hanem kicsit még fennmarad, mintha valami repülőmodell lenne :) Ja, és a nagy állásszögű lassú áthúzás itt tényleg lassú, nem úgy, mint amikor a Gripen szerencsétlenkedik.

Az F-18-cal ellentétben én Eurofightert még soha nem láttam olyat csinálni, amitől letettem volna a hajam. Tudom, hogy ezek a bemutatók nem a harcászati értékre mennek rá, de ránézésre alig repülnek vele szebben, mint a nem éppen műrepülőgép Tornadóval. Na jó, ez azért túlzás, de nincs az a sokadik generációs csoda érzésem. Két erős hajtómű egy bazi nagy szárnyon - értem, hogy sok rakétát rá lehet aggatni, de sok néznivaló nincs rajta. Szerintem.

Alapvetően a Nohab miatt hagytam magam rábeszélni erre a túrára, de titokban reméltem, hogy mást is fogunk látni: míg az északnyugati magyar-szovák-cseh határátmenet mentén a 25 kV-os váltakozó feszültséges világba kóstolhat bele az ember, a mostani úticél Ruttka környéke 3 kV egyenfeszültséggel van villamosítva, az odavezető út mentén pedig jobbára a dízelek vannak otthon. Ez eleve jól hangzott, de a valóság felülmúlta a reményeimet: a vonatokon kívül a táj szépsége mellett se lehetett szótlanul elmenni, és a kocsiban is jó hangulat volt. Rendhagyó hangulatképző elemként a szövegben levő gombokra kattintva meghallgathatod azt a zenét, ami a menet közben hallgatott rádióból szólva a fejemben összekapcsolódott az éppen készített képpel, képekkel - de tessék felkészülni arra, hogy egy szlovák punk/rock rádióról volt szó ;)

Nohabtól Búvárig, Nyugatitól Ruttkáig
Az év vonatfotós túrája: Nohabot üldözve a Felvidéken

UI: Érdekes, hogy az én weboldal- és blogkészítési ihletem állandóan egybeesik azzal, amikor ünnepnapok és/vagy vakáció miatt mindenki minden mást csinál weblap- és blogolvasás helyett. Lehet, hogy pár héttel később kellett volna feltölteni ezt az oldalt is, de annyira örülök annak, hogy megcsináltam, hogy nincs kedvem várni. Mondjuk azt, hogy ez az oldal az én karácsonyi ajándékom mindenkinek, akit érdekel az ilyesmi :)

Nem csak dübörgő dízeleket és lenyűgöző ikermozdonyokat fotóztam idén északon, hanem egy ismerős jószágot is, pontosabban annak ottani rokonait. Pár sort, képet, és két videót ők is megérdemelnek :)

Egyszer valaki azt mondta, hogy a csehszlovák gyártmányú, kéttengelyes Bzmotok (a jelenlegi számozási rendszerben: 117-es sorozatú motorkocsik) a magyar vasút legperspektivikusabb járművei. Bárhol járhatnak, és még ma, negyven évvel az első példányok érkezése után se látszik, mivel váltanák le őket, mi közlekedhetne helyettük a másodrendű és mellékvonalakon.

By Az eredeti feltöltő Taurus1047.5 a(z) magyar Wikipédia-ról volt - Áthozta Peti610 a hu.wikipedia projektből a Commonsba CommonsHelper használatával., CC BY-SA 3.0, Link

Itt-ott ugyan átvették helyüket az államadósság terhére kapott "Usgyik", illetve a jóval korszerűbb Desirók, de ha máról holnapra eltűnnének, több száz kilométeren kellene leállítani a forgalmat megfelelő jármű híján.

Pedig igazság szerint nem nagyon illik a XXI. századhoz eme járművek komfortja, menetdinamikája. Bár én tulajdonképpen csípem őket, ez nem biztos, hogy így lenne, ha minden nap velük járnék munkába.

Persze ezt a MÁV is érezte, már húsz évvel ezelőtt is, ezért indította el az "Interpici" programot, mely egyrészt új vonatnemet, ...

... másrészt felújított járművet jelentett, igényes belsővel. A projektnek azonban 2001-ben vége lett, a többféle homlokfallal átépült kocsik ma sima vonatként közlekednek. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a "sima" Bézék is át lettek építve a nyolcvanas-kilencvenes években: az eredeti 2+3-as, fejtámla nélküli ülések helyett 2+2-es fejtámlásakat kaptak, plusz Rába/MAN motort az eredeti LIAZ helyett.

Volt egy másik kísérlet is, 2005-ben: egy motor- és egy pótkocsit csukló jellegű átjáróval ikerré építettek át. Akkor nagyon fogadkoztak, hogy több ilyen jármű is lesz, mégis egyke maradt.

De nem csak nálunk nagy túlélők a kis kéttengelyes almásládák: Csehországban és Szlovákiában is van belőlük. Az eredeti kinézet természetesen ott is a múlté (már csak azért is, mert az ottaniak imádnak újabb és újabb festésmintákat kitalálni hozzájuk:), és vannak kevésbé átépített sorozatok, mint a fentebbi képen látható 809-esek, ...

... és vannak a Regionovák, melyek a mi 6312-esünkre hasonlítanak, ám alacsonypadlós résszel is rendelkeznek. Mi több, van belőlük két- ...

Múltkor láttunk és hallottunk pár szép hangú dízelmozdonyt, és most ezt a témát ragoznám tovább a youtube segítségével:

Kezdjük ezzel a "törött orrú" francia géppel, szegényke nagyon nem akar elindulni! Ha valakinek esetleg ismerős a motor hangja, az nem véletlen: ebben is Pielstick van, mint a Csörgőkben (nem ugyanaz a típus, de vélhetően egy típuscsalád).

A hideg dízelek a Csatorna túlsó partján se ugranak be elsőre, ez a Class 37-es is elvacakol egy darabig.

És legyen valami amerikai eredetű is, Indiából: a képet nem érdemes figyelni, mivel egy fotót rakott csak oda a készítő... na de az a hang!!

Most pedig jöjjön valami, amiről a cím azt mondja, hogy "orosz mozdony", pedig igazából csehszlovák. Fogalmam sincs, hol készült (a balra hátul sejthető mozdonyról az ugrott be, hogy az egy Bobó, persze valószínűleg tévedek), de az biztos, hogy a Kocúr klassz műsort adott. A kedvencem az, amikor 0:30 után elkezdi az ütemet rajzolni füstből :)

Puskintól gyorsan elnézést kérve azzal a gondolattal ajánlanám mindenki figyelmébe ezt a útibeszámolót, hogy a svéd mozdonyok minden jel szerint úgy befészkelték magukat a vasútbarátok szívébe, mint semelyik másik gép a 424-es óta. Mert egy dolog facebookon fotókat lájkolgatva szeretni valamit, és egy teljesen másik az év utolsó előtti napján kimenni a hidegbe, órákat utazni, és félórákat fagyoskodni azért, hogy legyen az embernek egy n+1-ik fotója. Bár vasútbarátok közt divat fikázni a "Turcsiorrút", illetve azzal elitkedni, hogy divatmániáról van szó, és az X, Y, Z mozdony igenis sokkal jobb és érdekesebb, az igazság az, hogy hirtelen nem jut eszembe műszaki műemlék, ami annyi embert meg tud mozgatni, mint a Nohab. Szó szerint is :)

Nyolcnohabos különvonat Tapolcára
Az összes működőképes magyarországi Turcsi túrája a típus utolsó otthonába