HamPLÓ

Puskintól gyorsan elnézést kérve azzal a gondolattal ajánlanám mindenki figyelmébe ezt a útibeszámolót, hogy a svéd mozdonyok minden jel szerint úgy befészkelték magukat a vasútbarátok szívébe, mint semelyik másik gép a 424-es óta. Mert egy dolog facebookon fotókat lájkolgatva szeretni valamit, és egy teljesen másik az év utolsó előtti napján kimenni a hidegbe, órákat utazni, és félórákat fagyoskodni azért, hogy legyen az embernek egy n+1-ik fotója. Bár vasútbarátok közt divat fikázni a "Turcsiorrút", illetve azzal elitkedni, hogy divatmániáról van szó, és az X, Y, Z mozdony igenis sokkal jobb és érdekesebb, az igazság az, hogy hirtelen nem jut eszembe műszaki műemlék, ami annyi embert meg tud mozgatni, mint a Nohab. Szó szerint is :)

Nyolcnohabos különvonat Tapolcára
Az összes működőképes magyarországi Turcsi túrája a típus utolsó otthonába

Előző rész: egy ikon születése

A Gibson első tömörtestű gitárja aranyszínű volt, mert Les Paul azt gondolta, egy elegáns hangszer nézzen is ki elegánsan. Második színként arra gondolt, készítsenek egy olyat, ami jól megy a szmokingjához...

Custom - a "Fekete Szépség"

A változtatások látványosak voltak: a feketére fényezett mahagóni testről hiányzott a juhar fedőlap, a nyak berakásai trapéz helyett négyszög alakúak lettek, a fogólap rózsa- helyett ébenfából készült, a fejre a Super 400-on látható "tört rombusz" alakzat került, a nyaki hangszedő a P-90 egy továbbfejlesztése lett, és ezen a modellen jelent meg a Ted McCarthy által tervezett ABR-1 híd is a Les Paul családban:

Az 1954-ben piacra dobott új változat a Custom, azaz "megrendelésre, méretre készült" névvel is az exkluzivitás érzetét akarta kelteni, pedig ezek a hangszerek sorozatban készültek a kalamazooi gyárban. Becenévből sem volt hiány: sokan Black Beauty-nak hívták, a reklámokban pedig "bundtalan csodaként" (Fretless Wonder) emlegették, pedig voltak érintői, csak nagyon alacsonyak.

A névadó természetesen tévéműsorában is szerepeltette az új hangszert, mely valóban elegánsan nézett ki - és valószínűleg jobb is volt, mint a kezdeti Goldtopok. Természetesen a fejlődés nem állt meg itt: 1957-ben ezen a modellen is megjelent a Seth Lover által tervezett PAF hangszedő. Sőt, egy idő után rögtön hármat is tettek rá belőlük:

Embed from Getty Images

A Customöket eredeti formájukban 1960-ig gyártották, majd néhány évvel később feltámasztották, immár nem csak fekete színben; az eredeti recepthez más téren is hozzányúltak, tehát egy kései Customön már lehet, hogy van juhar fedlap, és a fogólap se feltétlenül ében. Az 1974-es (20. évfordulós) évjárat krémszínű változatának egy példánya különösen elhíresült Randy Rhoads  kezei közt:

... de Ozzy régi-új "pót-Randy-je" (én kérek elnézést), Zakk Wylde is ilyenen nyomult sokáig, látványos festésekkel (és aktív pickupokkal) felturbózva a régi klasszikust.

Olcsó - értsd: "olcsó" - Les Paulok: a Junior és a Special

A Goldtop és a Custom felső középkategóriás hangszerek voltak, de a Gibson a vékonyabb pénztárcájú gitárosokat is meg akarta szólítani. Az elgondolás az volt, hogy nem a minőségből adnak le, csak a sallangokat dobják el: trapéz helyett egyszerű pötty berakások a nyakon, a binding (peremdíszítés) elhagyva, domborított juhar tető elhagyva, ezenkívül csak egy hangszedőt szereltek rá. Ez lett az 1954-ben bemutatott Les Paul Junior:

A nevezéktant kicsit megkavarva létezett egy Les Paul TV Model nevű változat is; ez alapvetően egy Junior volt, sárgásan áttetsző fényezéssel, ami állítólag jól nézett ki az akkori tévék fekete-fehér képernyőin (a konkurens Fendernek is volt hasonló színű Telecasterje ugyanezen okból kifolyólag):

Embed from Getty Images

Manapság talán a Green Day-es Billie Joe Armstrongot lehet a legtöbbet Juniorral látni - és hogy nem gyerekeknek szánt játékszerekről volt szó eredetileg sem, azt jól mutatja, hogy Gary Moore a nyolcvanas évek közepéig előszeretettel nyúzott egy ilyet a koncertjein:

Nem szeretnék se turisztikai ajánlót, se ismeretterjesztő cikket írni a Rómában látottakról. Előbbit azért nem, mert nincs érdekeltségem az olasz turizmusban, utóbbit pedig azért nem, mert Kölnről is mennyit írtam, aztán mégse olvasta el senki. Ráadásul ez a város az én okosságaim nélkül is valószínűleg az egyik legtöbbet kutatott, legtöbbször bemutatott település a bolygón - ami most következik, az tehát csak egyfajta képmutogatós útinapló :)

Eleve, mit lehet írni a világ egyik legismertebb épületéről, a Colosseumról? Talán azt, hogy ez nem a hivatalos neve volt, sőt, nem is mérete miatt hívják így, hanem mert i.sz. 127 körül odavontattak mellé egy eredetileg Neró által emelt óriási szobrot, a Colossust. Bár ez kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy a Népstadiont a melléje épített metróállomásról nevezték el, állítólag tényleg így volt.

A Róma központjához közeli terület eredetileg be volt építve: Nero az addigi városszövetet lerombolva ide terveztette hatalmas - az imént említett szobrot is magába foglaló - palota- és kertkomplexumát, az Aranyházat (Domus Aurea), amit halála után leromboltak/betemettek. Vespasianus ezt a feltöltött területet jelölte ki a jeruzsálemi hadjárat bevételéből (hadizsákmány, rabszolgák) építendő új amfiteátrum számára az i.sz. 70-ben, de az épület még nem volt kész, amikor meghalt. Fia, Titus ráhúzatott egy további emeletet, majd 80-ban vagy 81-ben állítólag száz napig tartó ünnepségsorozattal nyitotta meg. Ezután öccse, Domitianus is hozzáépíttetett egy kicsit, az épület ezért kapta nemzetségükről a "fláviusok amfiteátruma" (Amphitheatrum Flavium) nevet.

A mai mércével is hatalmasnak mondható építmény többször megsérült földrengések és tűzvészek során, de az ókorban mindig rendbe hozták; a VI. században még mindig rendeztek benne vadászjátékokat. Ezután a lakosság számának csökkenésével összhangban már nem használták ilyesmire - ekkor az arénából temető lett, a fedett részekbe pedig családok, műhelyek, üzletek költöztek. Ezután egy ideig egy nemesi család erődített palotája volt,  majd 1349-ben egy újabb földrengés során részben leomlott. Ami akkor állva maradt, az nagyjából ma is áll, minden mást - a márvány díszítőelemekkel együtt - elhordtak a város új palotáinak építéséhez. Az ezt követő évszázadokban a maradványokat benőtték a növények, a romok szinte a természet részévé váltak. Csak a XIX. században kezdték kutatni a területet, a még álló külső falat is akkor erősítették meg a téglaborítású ferde támokkal.

Az épület relatíve közelről hozott, vagy helyben előállított anyagokból áll: travertinből, vulkáni tufából, téglából és római cementből. Érdekelne, hogy az a zsaluzottnak látszó íves födém balra fenn vajon utólagos javítás, vagy még az eredeti szerkezet!

A kötöttpályás közlekedési eszközök rajongójaként az ember elsősorban vagy villamosmániás, vagy "vonatb*zi". Persze ritka az olyan, hogy valakit totálisan csak az egyik érdekel, de kevés embert ismerek, aki egyforma komolyan érdeklődik mindkét "ágazat" iránt. Én például tizenvalahány éven át elsősorban "villamosos" voltam, bár közben néha kattogtattam a nagyvasútra is - csak nagyságrenddel ritkábban. Sőt, hosszabb túrákon úgy spóroltam memóriát a villamosos képekre, hogy nem fotóztam a vonatokat, amikkel utaztunk, pedig hát tetszettek. Ez a hozzáállás az elmúlt néhány évben lassan megváltozott, bár elsősorban "nyugaton" és itthon szoktam rá a vasút megörökítésére, miközben a villamosokra ráuntam. Aztán Ícé eltérített a cseh és szlovák vaspályák felé, és most ott tartok, hogy idén majdnem ugyanannyi alkalommal fotóztam pesti tujákat, mint a tót Laminátkákat, Búvárokat :O Az alábbi két oldalon az első ilyen túra képeit és videóit dolgoztam fel, a blogformátumnál kicsit bővebben. Elindulunk Ausztriából, V43-ast fotózunk Szlovákiában, megpróbálunk nem elszédülni a břeclavi forgatagban, majd a napot a cseh-osztrák határ közelében fejezzük be:

Sínes, szélesvásznú kirándulás Zurndorftól Břeclavig I-II.
Ismerős és kevésbé ismerős gépek és vonatok Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban

Ami idelent a városban hideg ködszitálásként manifesztálódott, az a Széchenyi-hegyen tökéletes télnek nézett ki a webkamerák képén, úgyhogy felpattantam a 21-es buszra, és meg se álltam a Normafáig.

Mivel az öltözékemet nem téliesítettem kellően (=elfelejtettem vastag zoknit venni), az a huszonpár perc is odavágott, ameddig a lillafüredi motorkocsira és mellékkocsijára vártam, de megérte! Kár, hogy perpillanat nincs működőképes gőzöse a kisvasútnak, ennél csak az lett volna hangulatosabb!

Persze az Mk45-ösöket is szeretem, az pedig külön érdekes volt számomra, hogy a képen látható vonatba két olyan kocsi volt sorozva, amilyennel még nem utaztam itt, ...

... tudniillik a 001-es és 002-es ex-kecskeméti poggyászteresek. Ráadásul a kettes előző nap állt forgalomba, úgyhogy gyakorlatilag vadonatújnak nézett ki.

Körülbelül 35 évet késtem ennek a helynek a meglátogatásával, úgy értve, hogy már gyerekkoromban odavoltam az ókori Rómáért, de csak idén szeptemberben jutottam el annak központjába, egy rég lecsapolt, egykor lápos völgybe, melyet a helyiek egyszerűen csak Fórumnak vagy Nagy Fórumnak neveztek. A múltkor megmutattam a Császárok Fórumait, most azok elődje, (mai nevén) a Forum Romanum következik.

Az imént említett "császárok fórumai" név jól mutatja, azokat ki építette - ez a hely azoknál jóval régebbi, kezdetei a királyság idejére nyúlnak vissza. Látszik is rajta, hogy menet közben alakult ki, nem pedig megtervezték: a meglepően szűk helyen elég sok épület állt. A völgyet eredetileg piacnak használták a népgyűlés helyszínének közelében, majd az árusokat kiszorították a politikai és közigazgatási, illetve vallási célú épületek. Diadalívek, oszlopsorok és templomok emelkedtek, majd tűntek el, a romokat pedig nem hordták el, inkább csak ráépítettek a tetejükre. A köztársaság idejére már nagyon kusza lehetett a kép, nem csoda, hogy a korszak végén Julius Caesar újat kezdett építtetni helyette. A középkorban a megmaradt épületekből erődített házak és keresztény templomok lettek, majd az egész hely a sorsára lett hagyva: a romok körüli zöldterületeket évszázadokon át legelőnek használták! Az első ásatásokra a XIX. század elején került sor, de igazából a XX. században alakult ki az a romkert, amit ma meglátogathatunk:

A fentebbi panorámában a három álló oszlop Castor templomának része volt, mellette Septimius Severus diadalíve vehető ki a távolban, a szögletes épület pedig a Diocletianus által építtetett Curia. Attól jobbra, hozzánk közelebb a Vesta-templom maradványa látható, a fa lombja fölött pedig Antonius és Faustina templomának tetődísze (pontosabban az ókori templomba épített, később barokkizált keresztény templomé). Tőle jobbra a hengeres valami Romulus temploma, a három hatalmas ív pedig Constantinus és Maxentius bazilikájának megmaradt mellékhajója. Tudom, ez a hevenyészett felsorolás nem nagyon emészthető, de az egész Forum ilyen: az európai civilizáció történetének ezer évének szilánkjai látszólag random módon egymás mellé dobálva.

Pontosabban nem is a szilánkjai, inkább csak a szilánkok szilánkjai... és valahogy mégis lenyűgöző az egész!

A pozsonyi főpályaudvar panorámailag remek helyen van a város fölötti hegyoldalon: a kelet felől érkezők (vagy arra távozók) perceken át számolgathatják a modern toronyházakat a magasból, megfelelő időjárás esetén pedig  akár Magyarországig és Ausztriáig is el lehet látni. Ugyanakkor nem igazán központi fekvésű, ráadásul nyugat/északnyugat felé összesen két vágány vezet tovább. Tömegközlekedéssel persze könnyen elérhető, hisz van itt busz, troli, és néhány év kihagyás után újra villamos is, viszont vonatból már nem fér be jelentősen több, mint most, hiszen egyrészt több vágányt nem lehet ide beszuszakolni, másrészt a személyvonatokon túl a kelet-nyugati teherforgalom is itt halad át, tehát ritkák a tartósan üres vágányok a ki- és bejáraton.

Az állomás ma látható formája természetesen nem az eredeti: a Bécs felől jövő (zsák)vonalnak eredetileg a város felé néző felvételi épülete volt, majd a párkányi-szobi-budapesti szakasz megépülésével összhangban a régi Magyarország legreprezentatívabb pályaudvari épületeit (a budapestieket leszámítva) megálmodó Pfaff Ferenc tervezte meg a mai, átmenő elrendezéshez alkalmazkodó indóházat. Ezt a hatvanas évek elején szocrealizálták, majd a nyolcvanas években eléépítettek egy többszintes beton-hullámlemez-üveg... hamburgert, amit a fentebbi képen balra láthatunk.

Az iménti "szocreál" jelzőben nem voltam biztos az átalakított homlokzat kapcsán (magam se szeretem, amikor minden 1945 és 1990 közt épült dolgot leszocreáloznak az emberek), de a pénztárcsarnoknak tényleg erős utopisztikus szocializmus hangulata van ezzel az óriási falfestménnyel, melyen a kapitalisták balra menekülnek, miközben a munkások, az internacionalista összefogás, az értelmiség, és a művészek? tanítók? vörös zászlóval, békegalambokkal és Szputnyikkal átveszik tőlük a hatalmat.

Teljesen más a modern előcsarnok: kicsit Ferihegy 2A, kicsit Volán-állomás. Nem igazán barátságos, viszont lehet Deli csokit venni, a jegyautomaták pedig tudnak magyarul is :) Tudtommal tervben van ennek a résznek a lebontása, a régi épület helyreállításával, illetve a terület plázával körbeépítéssel megspékelve, de a jelek szerint a megvalósítás késésben van.

Néhány éve - a ma is (még) ugyanúgy kinéző bécsi vonatot leszámítva - még a Laminátkák és egyéb csehszlovák gépszörnyek domináltak a látképben, ma már van itt minden más is. Tavasszal éppen a bérelt Vectronok vitték a prímet, ...

Na, a hétvégi blogírás elmaradt, mert rájöttem, hogy 2015 decembere óta nem rendszereztem a képeimet, azaz csak dátum szerint voltak csoportosítva, azt nem tudhattam, hogy melyik nap épp hol jártam, mit láttam. Ennek pótlása persze nem vitte volna el mindkét napomat, de a három órányi kattogtatáshoz kellett egy napnyi rákészülés, majd a végén egy napnyi pihenés :) (közben tévéztem is - az komoly, hogy 2017-ben bármit is az "Ice ice baby"-vel reklámoznak?!)

Ja, és jártam megint a Várban, kétszer is. Elég megdöbbentő, hogy ilyen trutymó időben is mennyi külfödi turista tolongott mindenfelé. Örömteli! Akárcsak az, hogy a Márnemmoszkva téren végre van nyilvános vécé, a "jéghegy-épületben". Tiszta Európában éreztem magam :)

Carl Orff Carmina Buranáját nem nehéz szeretni, ha pedig az előadás helyszíne az eredeti funkcióját egy ideje elvesztett Ferihegy 1, akkor duplán érdekes a dolog. A szóban forgó koncert szervezői azonban még ennél is tovább mentek: aki időben jelentkezett, nosztalgia járművel érkezhetett az öreg terminálhoz.

Biztos meglepő, hogy a BKV Ikarus 55-ösét választottam :) Amúgy is ezer éve nem utaztam Farossal, ezzel a konkrét kocsival pedig még soha. A végére ugyan egy kicsit beázott a folyamatos esőnek köszönhetően, de semmivel össze nem hasonlítható hangulata volt, ahogy a lesötétített utastérbe a vászonnal takart panorámaablakokon át beszűrődött az utca fénye, a hátsó híd búgásának zenei kíséretével.

A második oldtimer a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft Ikarus 250-ese volt. Sajnos azt nem láttam, hogy mi volt a harmadik öreg, merthogy állítólag volt még egy busz - aki tudja a típust, ne tartsa magában! Talán a szintén Air Toursos festésű 350-es lehetett?

Érdekes volt koncertteremként látni a terminál auláját, mely gyerekkoromban a varázslat mindig zárt kapujának előszobája volt, hiszen mi mindig csak nézelődni jöttünk ide, soha nem utazni. Tényleg, jól emlékszem, hogy a nyolcvanas években még nem kétoldalt volt az érkezés és indulás, hanem a zenekari pódium mögötti részen voltak ajtók, melyeken át néha ki lehetett a betonra látni?

A koncert idejére a kilátóteraszt is megnyitották, csak egyrészt üres volt előtte a beton, másrészt pedig úgy esett, hogy nem lehetett megmaradni a szabadban. Persze ennek is volt egyfajta hangulata, egyedül ácsorogni a reflektorok fénye által szétluggatott októberi nyirkosságban :)

Nemrég nyílt napot tartottak az osztrák szövetségi vasút Sankt Pölten-i, személykocsikkal és dízel járművekkel foglalkozó főműhelyében. Láttunk sok öreg és modern járművet, a legviccesebb viszont ez a kis sárgaság volt:

Persze először nem így, sínre állva láttuk, hanem egy helyben pörögve. Hogy még furcsább legyen a mutatvány, a fülkében csak gyerekek és egy anyuka tartózkodott - pár másodperc múlva esett le, hogy a kicsit távolabb álló munkaruhás úriember távirányítással szórakoztatta az érdeklődőket.

Persze a pörgés csak egy része volt a bemutatónak, a fő attrakció egy hosszú Schlieren kocsi előre-hátra ráncigálása volt, mely során a fel- és lecsatolást automatikusan végezték. Persze egy kocsi meg se kottyan a kis kétéltű villanytraktornak, ugyanis 700 tonnáig van hitelesítve. Nyilván nem olyan sebességgel, hogy tehervonatra rakják, de telephelyen belül biztos olcsóbb (és praktikusabb) ilyennel tilitolizni, mint egy valódi mozdonnyal: