HamPLÓ

Mielőtt végleg átmegyek vonatos blogba, gyorsan valami más :) A spotterdombon csak egyszer jártam ezelőtt: az Airbus 380-as Ferihegyre látogatásakor. Idén áprilisban aztán egy annál ugyan valamivel kisebb, de azért errefelé még mindig nem túl gyakran felbukkanó masina, egy vietnami Dreamliner miatt reagáltam pozitívan a felvetésre, miszerint ki kéne menni.

A spotterdomb a reptér délkeleti végénél van, normál esetben szinte csak az újabbik pályára (=13L/31R) Üllő felől leszálló gépeket lehet itt elkapni. Most azonban a régi (=13R/31L) pálya karbantartás miatt zárva volt, ... 

... ezért fel is ugyaninnen szálltak (ugyanabba az irányba haladva, azaz Budapest felé). A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a gépek elindultak a termináloktól, és attól függően, hogy mennyire kellett nekik hely, vagy elgurultak a pálya délkeleti végéig, többek közt a spotterdomb előtt is, vagy egy kicsit hamarabb rákanyarodva, kb. a teljes beton kétharmadáról szálltak fel.

Persze nem mindenki jött el a végéig (a bejegyzés végi videón például az egyik olimpiai festésű Wizzair gép fordul fotótávolságon túl a pályára), de még így is egész komoly sorbaállások alakultak ki, mint itt fent is láthatjuk. Persze a "komolyat" nem Frankfurt am Main-i, Heathrow-i vagy hasonló értelemben kell venni :)

Szerencsére a várakozás oka, a vietnami Boeing se akart rövidről indulni, úgyhogy nem estünk pofára. Még az időjárás is elcsendesült kicsit, amikor megjelent, ami nagyjából azt jelentette, hogy nem a teljes karomat, hanem csak a kamerát akarta letépni rólam a szél...

Vagy féltucat ismerősöm végigutazta már a Transzszibériai vasútvonalat, ehhez képest én már akkor büszke vagyok magamra, amikor ki merem próbálni egy szomszédos ország egy fősodorból csak kicsit kieső viszonylatát :) Pedig a Csallóközben még csak idegen nyelveket se kell beszélni ahhoz, hogy megértesse magát az ember!

Az 1896-ban átadott Révkomárom - Dunaszerdahely - Pozsony vasútvonalon 2012 óta a RegioJet nevű magántársaság végzi a személyszállítást, elvileg Bombardier Talent és Siemens Desiro szerelvényekkel. Azért írom, hogy elvileg, mert a járműállományt balesetek ritkították meg, emiatt egy mozdonyvontatású szerelvényt is be kellett vetniük. A gép egy ideig egy Csehországból kölcsönzött Bardotka volt, amit később erre a látványos -  és szintén cseh - Búvárra cseréltek. Igazából ez volt az út fő apropója, utazni szerettem volna ezen a tarka vonaton:

A sok baleset (a mi utazásunk után nem sokkal is volt egy) oka egyértelműnek tűnik: még a képen láthatóhoz hasonló komoly forgalmú átjárókban sincs rendes sorompó, csak fénysorompó, ...

... a kisebb forgalmúakban pedig még az se, csak stoptábla. Elég rossz érzés lehet a sok baleset a személyzetnek: bizonyos átjárók előtt többször, hosszasan kürtöltek.

A vonal teljesen olyan, mint egy itthoni villamosítatlan viszonylat, még az állomások is ismerősek lehetnek. Súlypontja Dunaszerdahely, ahol a nálunk is aktív Metrans konténeres bázisa van - ezen kívül a vonatok egy része csak idáig jön le Pozsonyból.

Innentől felfelé a "fapadosabb" megállók helyét jobb állapotúak veszik át, és persze a forgalom is nő, ahogy közeledünk a szlovák fővároshoz.

Egy pocsék nap után elegem lett a kép- és videószerkesztő programok látványából, helyette elővettem a hat- és négyhúros szárazfákat, és zajongtam egy jó(leső)t. Aki csak az utóbbi idők blog.hu címlapra is kikerült vasutas vagy hajós bejegyzései alapján ismeri ezt a blogot, az lehet, hogy jobban jár, ha most inkább más olvasnivalót keres magának ;) És aggódni nem kell, holnap megint vonatozunk!

Naszóval, két éve "véletlenül" sikerült elcsípni egy éppen induló Szergejes személyvonatot Badacsonynál. Sajnos a hangsávot tönkretette a szélzaj, úgyhogy rá kellett kevernem valami zenét a képre, hogy ne teljes csendben rohanjon az a szegény mozdony Tapolca felé. Néhány hete aztán megint sikerült valami nagyon hasonlót elkapni, de a hangsáv most is használhatatlan volt (még a múltkorinál is használhatatlanabb) - azt találtam ki, hogy írok valami zenét ehhez az új videóhoz is.

Ez az Explorer nem szerepel a felvételen, csak kellett valami szép és jó ebbe a bejegyzésbe ;)

Nos, a hangszerek különbözősége miatt teljesen más lett az eredmény: az akkori clavinetes-oktávpumpálós funk helyett ez biza nettó gitárhősködés. Persze a számítógép lassúsága miatti késleltetéssel és kimaradásokkal most is megszenvedtem, de már fel merek menni a tizenötödik bund fölé - nagy dolog ez ahhoz képest, hogy még csak alig egy éve van olyan gitárom, amin ezt meg lehet tenni :)

Egyébként minél többet próbálok valódi hangszert rögzíteni számítógépen, annál jobban tisztelem azokat, akiknek ez jó minőségben sikerül. Valószínűleg nem sokat segít, hogy a hangmérnöki alapok teljesen hiányoznak nekem, mert minél több dolgot próbálok felvenni, annál torzabb és ugyanakkor vékonyabb lesz az összhatás. Egyszer majd - ha nagy leszek - tovább fogom magam képezni a témában, addig kérem a t. hallgatót, hogy képzelje el, hogy a fentebbi felvétel jól szól. Köszönöm :)

És ha valakit az érdekelne, hogy ha magam se vagyok teljesen elégedett valamivel, akkor miért pakolom fel ide: egyrészt mert hátha tetszik valakinek, másrészt meg az ihlet egy ilyen hülye dolog. Hetek óta bújkál bennem, hogy zenét írjak, de elnyomtam. Most kiengedtem, és jó érzés, tudok mással foglalkozni. Ja, és a szergejes videó is jön nemsokára, csak nem akartam keverni a témaköröket.

Az utóbbi hetek cseh/szlovák túlsúlya után most valami magyar következik... már úgy értve, hogy svéd ;)

Bár egy ideje két "új" Nohab is van, amelyik eleve csak tehervonatozni szokott, nekem még mindig szokatlan, ha nem személykocsikkal látok ilyen mozdonyt. A fentebbi szerelvény a Nohab-GM Alapítvány Tizeskéjével magánvasúti különvonat volt. Elég jól néz ki - kibírnánk, ha így nézne ki a tapolcai IC, nem?

Egy, az előbbi kép készítésének körülményeihez képest sokkal hidegebb hajnalon viszont egy Gyékényesre tartó Nohabos konténerszállító miatt rohantunk le Tolnába. Aranyos volt, ahogy a tehervonat megállt a dombóvári peron mellett, mintha a mozdony eltévesztette volna, hogy mit is vontat éppen :)

Bár gyerekkoromban eléggé odavoltam érte, felnőttként szem elől tévesztettem a budapesti személyhajózást. Mindenféle fura kinézetű új hajók jöttek, a BKV "héttörpéi" új neveket kaptak, szóval mintha minden megváltozott volna. Csak néhány éve vettem észre, hogy régi kedvenceim, a váci alumínium vízibuszok még mindig járnak:

Ezeket anno nagyon bírtam: a BKV 200-as Ikarusokra hajazó átkelőihez képest karcsúak, áramvonalasak voltak, és mintha jobban is mentek volna. Aztán persze lehet, hogy utóbbit csak beképzeltük magunknak tesómmal, hiszen előbbiekkel jellemzően csak a Jászai Mari tér - Margit-sziget távot tettük meg, míg utóbbiakkal hosszában is közlekedtünk a Dunán.

A váci hajógyár az Alumínium és Horganyfeldolgozó Vállalatból alakult az ötvenes években. Ladikokat gyártottak, oldalkocsikat a Pannonia motorokhoz - na meg '56-tól ezeket a szépséges vízibuszokat. Az alumínium használata újdonságnak számított, és bár volt némi bizonytalanság a képletben, a gyártmányaik beváltak, még külföldre is eljutottak. A képen egy 301-es sorozatú vízibuszt látunk, "bogárhátú" vezetőfülkével, végig fedett fedélzettel, Ikarusos panorámaablakokkal.

By VargaA - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Link

Néhány példányban egy nagyobb kapacitású, részben kétszintes változat is épült a hazai víziközlekedés új büszkeségeiből, magasabb oldalfallal, nyitott hátsó tetőterasszal. 1960 körül ennél közelebb kevesen juthattak a tengeri jachtok hangulatához az országban...

A 301-est 1960-tól követte a kissé módosított 3011-es sorozat, nyitott (bár azóta sok példányon zárrtá alakított) hátsó fedélzettel, panorámaablakok nélkül. Ezek szerintem még ma is legszebb hajók közé tartoznak kategóriájukban, ...

A sok hajós meg vasutas bejegyzés után jöjjön valami más - na persze nem túlságosan más! Sőt, igazság szerint ezek a képek is vasutas vonatkozásúak, hiszen a kassai fűtőháznál készültek - viszont gumikerekű járműveket ábrázolnak:

Annak idején a suliban megoszlottak a vélemények arról, hogy ez a busz akkor most Škoda vagy Karosa, némelyikre ugyanis ez, némelyikre pedig az volt ráírva; az Š sorozat mindenesetre hozzátartozott a budapesti utcaképhez. Azt akkoriban nem tudtuk, hogy a Karosa a gyártó volt, a Škoda pedig a motort adta, és én speciel azt se vettem észre, hogy a Volánoknak is voltak ilyen járgányai; valószínűleg beleolvadtak a "ZÁJAZD" feliratú turistabuszok tömegébe.

Aztán persze lehet, hogy nem is járt belőlük olyan sok Pesten, csak annyira feltűnő volt a formájuk, hogy az ember azonnal meglátta őket?

Ez a példány távolsági forgalomra épült, a típusjelzése ŠD 11. Azt hiszem, helyközi rokonával, az ŠL 11-essel utaztunk egyszer gyerekkoromban Ótátrafüred és Alsóerdőfalva közt; határozottan emlékszem, hogy mennyire megbabonázott az Ikarus-októl eltérő ráncajtó.

A netes sztenderdekkel ellentétben én nem azért nem szoktam tévét nézni, mert az már nem menő (sőt: tévét nem nézni menő), hanem mert sajnálom rá az időt, ha más programot is ki tudok találni. Ehhez képest valamelyik este random mód bekapcsoltam a jó öreg katódsugárcsövest (tényleg az; minek újabb, ha ennyire nem nézzük?), és zsinórban láttam, ahogy Karotta drága japán izéje (tudom, nagyon szereti, de nekem ez csak egy rég elveszett matchbox, amit általános iskolában kaptam karácsonyra egy osztálytársnőtől) lassan újra összerakódik, illetve ahogy először bukkan fel Saul Goodman. Ennyire nem történt semmi abban a fél évben, amíg nem tévéztem (azt hittem, ezek már rég megvoltak), vagy pont fordítva: minden este ilyen popkulturális csúcstörténésekről maradtam le?

Néhány évvel ezelőttig nem nagyon figyeltem a vasúti forgalmat magam körül. Ifjabb koromból ugyan megmaradt az emlékeimben pár ikonikus jármű, például a nyugatnémetek Tojásmozdonya, Donald kacsája, a DB "pikkelyesre" csiszolt oldalú vagonjai, vagy a keletnémetek emeletes kocsijai, de akkoriban az utazás élménye, na meg a társaság fontosabb volt számomra. Még 2003-ban és 2004-ben is teljes heteket vonatoztam fel-alá Németországban anélkül, hogy az állomásokon bármit is megörökítettem volna (Svájc persze más tészta, ott nehéz nem vonatmániásnak lenni). Aztán 2009-ben Brno felé tartva már fel-feltűnt, hogy mi minden mellett haladunk el: fura szlovák motorvonatok, felsővezetékek miatt megcsonkított-átépített felüljárók, na meg Břeclav állomása, ahová osztrák, lengyel, cseh és szlovák mozdonyok sora közt gurultunk be. Akkoriban még jóval kevesebb magánvasúti mozdonyt lehetett látni Magyarországon; külföldi gépeket szinte csak Hegyeshalomban és a Keletiben lehetett nagyobb számban látni, ahhoz képest ez maga volt a kánaán. Nemrég a közelben járva kanyarodtunk be ide Interszitivel, megnézni, hogy most is olyan színes-e az élet errefelé, mint akkoriban.

A közép-európai fekvéshez méltóan mozgalmas történelmű kisváros (amit a telefonos Google Maps folyamatosan  Leventevárnak írt, holott ilyen táblát aligha találhattunk volna az út mellett) vasútállomási épülete önmagában nem éppen lenyűgöző. Bár nagyobb annál, nekem valamiért Komárom ugrott be róla, az felejtődött hasonlóan úgy a helyén körülbelül ötven évvel ezelőtt (néhány éve még ČSAD tábla is állt mögötte - már hogy nem Břeclavban, hanem Komáromban!). De persze nem az épületet kell nézni, hanem mögötte a vasutat, és azt tekintve bőven van itt néznivaló (ráadásul az utasforgalmi létesítmények is színvonalasabbak, illetve jobb állapotban vannak, mint amit itthon megszokhattunk).

Břeclavban több nemzetközi irány fut össze: Szilézia és Ostrava, Pozsony és Budapest, Bécs, illetve Prága és Brno felől is vezetnek ide sínek, plusz két mellékvonal is innét indul. A szlovák, illetve az osztrák határ csak egy ugrás ide, utóbbi felől emeletes vonatok és cseh üzemeltetésű RailJetek jönnek-mennek, Magyarország, Németország, illetve Lengyelország felé pedig EC-k indulnak-érkeznek az intercity-k és személyvonatok közt.

És mindeközben ipari mennyiségben özönlenek a tehervonatok, mint például a fentebb látható, dupla Búváros magánvasúti, ...

A Duna budapesti szakaszán több olyan hajó is üzemel, mely még csavargőzösként kezdte pályafutását (például a Hófehérke, a Vén Duna vagy az Attila), nekem néhány éve mégis egy másik hajó szúrt szemet, mely Hableány néven fut:

Látszik, hogy nem mai szerzet, de van további furcsaság rajta: az oldalablakok feletti lekerekített végű kukucskálók, melyek engem konkrétan az amerikaiak PCC villamosaira és régimódi General Motors buszaira emlékeztetnek:

A kép forrása: villamosok.hu

Persze ez az elrendezés nálunk is ismert volt - "mandinerből", a szovjet gyártmányú MTB-82-es trolibuszok jóvoltából:

A kép forrása: villamosok.hu/troli

A formaterv hasonlósága valószínűleg nem véletlen: a harmincas és negyvenes években a Szovjetunió több hullámban is kapott amerikai licenszeket, illetve technológiai know-how-t, és ezekkel együtt a dizájnt is átvették.

Vélhetően amiatt lehet, hogy az 1948 és '65 közt gyártott 544-es tervszámú vízibuszok egy része is ilyen ablakokkal készült - a mi Hableányunk konkrétan '49-es.

A kép forrása: villamosok.hu/troli

Így nézett ki a már említett MTB-82-es troli utastere. A felső kis ablakok eredetileg azt a célt szolgálták, hogy az álló utasok is kilássanak a kasztniból - az amerikaiak "standee window"-nak hívták.

A nyolcvanas évek első felében számomra Csehszlovákia volt _a_ külföld... ugyanis még soha nem jártam másutt. Minden feltűnően más volt, mint otthon: másképp néztek ki a buszok, a lámpaoszlopok, a vasúti átjárók, az emblémák - de úgy gondoltam, pont attól külföld a külföld, hogy nem ugyanazt látjuk szépnek, mint mi. Aztán egyszer egy autós utazás közben beiktatott egészségügyi szünetnél a rét túloldalán fekvő vaspályán elrobogott egy mozdony, aminek a szélvédője vagy fél méterrel a homlokfal elé nyúlt. Valami ilyesmi volt:

Von ŠJů, Wikimedia Commons, CC-BY 4.0, Link

Ez már sok(k) volt nekem: ekkor jöttem rá, hogy a csehszlovák formatervezés nem másik országból, hanem másik bolygóról származik :) Utána sokáig nem láttam hasonló mozdonyt, ezért nem is voltam teljesen biztos abban, hogy tényleg létezik a fura szerzet. Lehet, hogy csak képzeltem? Később nem foglalkoztam a témával; csak 2000 körül kezdtem el megint a síndöcögényeket nézegetni.

Ekkor derült ki számomra, hogy a "gülü homlokú" mozdony bizony létezik: különböző változatokban vagy félezer példány épült belőle, néhányuk egy időben Magyarországra is bejárt. Markáns szélvédőjükről kapták becenevüket: a csehek brejlovecnek, pápaszemes kígyónak, a szlovákok okuliarniknak, szemüvegesnek hívták, a németek Taucherbrillének, azaz búvárszemüvegnek; itthon leginkább Búvárként hivatkoznak rájuk, néha pedig Skodaként (pedig a gépeket nem is a Škoda gyártotta, hanem a ČKD).

Érdekes módon a hetvenes években legyártott T478.3 és T478.4 sorozatok elődei, a T478.1 és T478.2 típusok még nem "arcban" voltak erősek, hanem "mellben". Nem meglepő módon becenevük is erre utal: Brigitte Bardot  után csak "Bardotkaként" emlegetik őket - bár a pontos eredetben kicsit bizonytalan vagyok, mert (a jelek szerint) a bardotka lengyelül egy konkrét fajta melltartót jelent (amit persze tényleg a színésznőről neveztek el). Nem lehet, hogy északi szomszédainknál is így, "mandínerből" jött a becenév?

Von High Contrast - Selbst fotografiert, CC BY 3.0 de, Link

Az újabbik típus előretolt szélvédője egyébként elvileg a vakításmentes kilátást szolgálta volna, bár nem tudom, mennyire vált be. Akkoriban mindenki megpróbált a gőzmozdonyoknál megszokotthoz képest óriási felületű szélvédőkkel valamit kezdeni, a csehszlovákoknak épp ez jutott az eszébe...