HamPLÓ

Akinek esetleg van egy kis ideje olvasgatni-klikkelgetni, és nem ijed meg a csehszlovák ipar néha kicsit furcsa kinézetű termékeitől, annak tisztelettel ajánlom a figyelmébe legújabb útibeszámolómat. Van itt Búvár, Bardotka, Szergej, jó pár gőzös, motorkocsik, egy Pragotron kijelző, és néhány számomra ismeretlen valami is...

A Cseh Vasutak múzeuma Lužná u Rakovníkában

2020 nem volt kimondottan élménydús év a legtöbb vasútbarát számára, de ha rendes kerékvágásban mentek volna a dolgok, akkor is kiemelkedő eseménynek számított volna az, hogy menetrend szerinti vonatot vitt a Balaton északi partján egy 424-es. A németek az ilyen meneteket "Plandampf"-nak nevezik, és ezt a szót aztán a fél világ átvette tőlük.

Személyvonatunk indulásra készen Wolsztyn (ejtsd: volstün) vasútállomásán

Magyarországon 1984-ben szűnt meg a menetrend szerinti gőzvontatás; a svájciak a hatvanas, az osztrákok és nyugatnémetek a hetvenes években "váltottak", a csehszlovákok '80/81-ben, a keletnémetek '88-ban. Persze ezután is maradtak vonalak, vasútüzemek, ahol megmaradtak a gőzmozdonyok, így nehéz pontos dátumhoz kötni ezeket a dolgokat. Itt van például Lengyelország, ahol a mai napig közlekednek gőzvontatású vonatok menetrend szerint. Ez itt a fenti képen például egy közönséges Wolsztyn -  Leszno személy. A szerelvény munkanapokon kettőt fordul az említett városok közt, és ugyanolyan jeggyel lehet felszállni rá, mint az ugyanazon viszonylaton közlekedő motorvonatokra! Ráadásul, mivel a környék nem kimondottan érdekes, nem is turisztikai céllal járatják, bár természetesen nincs olyan nap, hogy ne lenne a környéken néhány külföldi vasútbolond :)

A szénrakodó daru, hátul a felhalmozott szénnel

Wolsztynba - amit akkor inkább Wollsteinnak hívtak, lévén a Porosz Királyság része volt - 1886-ban ért el az első  vasútvonal; később a városka kisebbfajta vasúti csomóponttá vált, ahonnan többfelé is indultak vonatok. A ma is működő fűtőház elődje 1907-ben épült, ezután többször bővítették. Az első gőzmozdonyos parádét 1991-ben rendezték, de a régimódi gépek még ekkor sem csak a vasútbarátok kedvéért jártak. A telephelyen ugyanis soha nem üzemeltek dízelek vagy más vontatási ághoz tartozó gépek - a gőzösök a környék mindennapi személy- és tehervonatait továbbították! 2014-ben úgy tűnt, vége a dalnak, ezután három évig "csak" turisztikai- és különvonatok jártak, de aztán visszatért a menetrend szerint gőzvontatás, még ha kevesebb vonattal is.

Egyébként szinte folyamatosan hallani pletykákat arról, hogy az éppen aktuális lesz a gőzösök utolsó éve; idén év elején is olvastam ilyet, ezért nagyon el akartam jutni ide! Eredetileg áprilisban jöttünk volna NZA-val, de azt az utat a koronavírus miatt le kellett mondani. Talán jobb is, hogy végül augusztusban jöttünk, ráadásul nagyobb társasággal, tavasszal ugyanis rövidített útvonalon járt a gőzösös vonat.

Pillantás a fűtőházba: balra éppen az Ol49-69-en végeztek komolyabb javítást

A folyamatosan üzemelő gőzmozdonyokhoz folyamatosan üzemelő műhelyre van szükség, és ez itt adva van. Aki ide belép (a telep ugyanis belépőjeggyel látogatható!), az nagyjából az ötvenes években találja magát, mínusz a vörös zászlók és a kötelező Gomułka-képek a falon. A saját weboldalukon harminc körüli mozdonyról írnak; ennyit ugyan mi nem láttunk, de azért meggyőző volt a fekete (és zöld) masinák száma így is. Papírforma szerint három gép közlekedik rendszeresen: két Ol49-es és egy Pt47-es (az egyik Pt47-esüket egyébként sok évvel ezelőtt láttam a Füstiben).

Mozdonyunk körüljárás közben már a lesznói állomáson

Nekünk az Ol49-59 pályaszámú mozdonyt dobta a gép: a típust 1949-ben kezdték fejleszteni személy- és gyorsvonatok vontatására, ez a konkrét példány pedig 1953-ban hagyta el a chrzanówi Fablok gyárat. A sorozat nem volt különösebben kiemelkedő teljesítményű vagy jelentőségű, viszont a kilencvenes évekig nagy számban használták, ezért még ma is több tucatnyi fellelhető belőle különböző állapotban. Ideális alap a hosszútávú üzemeltetéshez!

Szolnokról hazafele jövet megálltunk a ferihegyi "skanzenben". Természetesen itt is a repülőgépek voltak a fő attrakciók, de azért a földfelszínen dolgozó járművek is érdekesek voltak. Mivel már elég régen volt ilyen bejegyzés, most róluk mutatnék pár képet.

Ha jól értettem, ez a tűzoltóautó a "Kis Fáni" (ti. Faun) becenévre hallgatott; az elég határozott ábrázatú Faun LF 910-es a hetvenes évek közepén állt szolgálatba Ferihegyen.

A Rosenbauer "Simba" viszont már a nyolcvanas éveket képviseli. Még ma is elég futurisztikus jószág, egy Rába tűzoltóautóhoz képest meg valószínűleg Transformer robotnak tűnhetett akkoriban. (Megjegyzés: a gugli azóta kidobta, hogy a típus utódját, a Panthert tényleg felhasználták az egyik Transformers filmben... pedig én csak viccelni akartam...)

És a képmutogatást megszakítjuk az LKK (Légiközlekedési Kulturális Központ) erről szóló videója erejéig.

Ha a Hódgépre keresek a neten, kidobja az Aerotrak vontatót és a Pulit, erről a kettő közti méretű vontatóról bezzeg semmit nem mond!

Az Anténa Rockon hallottam ezt a dalt, és nem bírtam eldönteni, hogy ez most tényleg angolul van, vagy csak halandzsa. Igazából még most se vagyok biztos benne, a gugli nem dobott ki hozzá szöveget. A politika miatt hamar szétesett szlovák együttesnek már a neve (The Beatmen) is beszédes volt, nem titkolták, hogy kikre akartak hasonlítani:

Blogszerte közismert, hogy a Csörgők nem tartoznak kedvenc mozdonyaim közé. Valahogy sose nyűgöztek le, ellentétben a Nohabbal, a Púpossal, vagy a Szergejjel.

Ezzel együtt örülök annak, hogy a még létező Csörgők legöregebbike, a 2103-as retró festést kapott nemrég. Ugyan már volt egy korai festést viselő gép, a 2143-as, de az egy újabb mintát kapott, mint a gyártáskori színtervet viselő Hármaska, "akit" itt Ábrahámhegynél látunk.

A piros mozdonyhoz egy egységesen zöld ingaszerelvény tartozott - ha még emlékszünk, egy hónappal korábban volt benne egy kék poggyászkocsi. Üröm az örömben, hogy nem tudták együttműködésre bírni a vezérlőkocsit és a mozdonyt, ezért mindkét irányba menet a mozdony volt elöl.

Łódź egy hétszázezres nagyváros Lengyelország közepén, mely az ország többi részéhez hasonlóan jól láthatóan megszenvedte a huszadik századot. Ezzel együtt a központi villamosmegállója úgy néz ki, mint egy 3D látványterv egy képzeletbeli szupermodern városról:

Ez itt a Przystanek Piotrkowska Centrum, becenevén az egyszarvúak istállója (Stajnia Jednorożców) a város kelet-nyugati közlekedési tengelyének és észak-déli bevásárlóutcájának kereszteződésénél.

Csak összehasonlításként: 2011-ben még így nézett ugyanez a hely! A kelet-nyugati tengely egy tipikus lengyel városi gyorsforgalmi út, melyhez hasonló itthon gyakorlatilag nem is épült: a keresztmetszete járda + zöldsáv + három vagy négy közúti sáv + zöldsáv + villamossínek + zöldsáv + három vagy négy közúti sáv + zöldsáv + járda. Mindezen túl a megálló innen nézve távolabbi végén a város észak-déli irányú villamos főútvonala futott... míg valakinek eszébe nem jutott, hogy a kelet-nyugati közúti forgalom átmenő részét a föld alá dugja, az észak-déli villamosforgalmat pedig bekanyarítsa a kelet-nyugati mellé, ...

A "Tour de Trams" (ejtsd teljesen helytelenül: túrdetramsz) nevet még 2003-ban találtam ki, egy majdnem egyhetes németországi vonatozós-villamosozós túra után, mert valami címet kellett adni a róla készült útibeszámolónak. Utána még volt néhány hasonló kirándulásunk: egyszer megint Németországba, illetve kétszer Svájcba (lásd itt és itt). Ezt követően hol időm, hol kedvem nem volt ilyen túrákat tenni, csak kisebb ugrások voltak ide vagy oda, néha társasággal, néha egyedül. 2019-ben aztán felmerült, hogy megint kellene egy egynapnyi távolságnál távolabbra vivő villamosos kirándulást szervezni. És lőn vala! Ez itt az első nap története:

Liberec és Görlitz villamosai
Tátrák... Tátrák mindenütt!

A repülőmániát édesapámtól örököltem. Ő gyerekkorában papírból készített kis repülőgépeket, én 1:72-es méretarányú modelleket rakosgattam össze. Ő elrakta a Repülés újságokat, én kiolvastam a betűket belőlük egy-két évtizeddel később. Volt, amikor kirándulások során a vitorlázókat figyeltük fel- és leszállás közben a hármashatárhegyi reptéren, máskor meg repülőnapra mentünk. Közös pont, hogy bár egyikünkből se lett pilóta, felnőttként még mindig szeretünk repülőgépek közelében tartózkodni.

Messerschmitt Bf 109G-6, gyártva 1944-ben

Anno többször is jártunk együtt az egykori Repülőtiszti Főiskola mellett berendezett repülési kiállításon, és amikor ahelyett megnyílt a RepTár fantázianevű új múzeum az első szolnoki vasútállomás területén, elhatároztuk, hogy azt is megnézzük. Sajnos ez végül különböző okok miatt elmaradt. Tavaly ősszel aztán egy Messerschmitt Bf 109-es érkezett a tárlatra: ezt már mindenképpen meg kellett nézni... de sajnos most se jött össze. Úgy volt, hogy a Lengyel Repülési Múzeum által kölcsönadott gép csak március közepéig marad Szolnokon, úgyhogy beletörődtem, hogy lemaradok róla. Végül aztán úgy esett, hogy a gép mégse ment vissza Lengyelországba, sőt, egy újabb vendég is érkezett mellé: egy Spitfire!

Supermarine Spitfire LF Mk.XVIe szintén 1944-ből

"Spitet" ugyan még repülni is láttam, többször is, mégis megörültem, amikor apu felhívott, hogy menjünk el a RepTárba megnézni, mielőtt szeptember 13. után minden visszamegy Krakkóba. És ezúttal ténylegesen is összejött a kirándulás!

Ahogy az első balatoni retró hétvégén, úgy a másodikon is szorgalmasan kergettük a Szergejeket, különösen a bajszos festésű 194-est, amikor a "vékonycsíkos" gyorsvonati kocsikkal jött. Ugyan a program legérdekesebb fellépője a menetrend szerinti vonatot vivő 424-es volt, a legszerethetőbb pedig a dupla Púposos szerelvény, a legszebb szerintem ez az összeállítás volt:

Itt éppen Badacsonytördemic-Szigliget állomáshoz közelít a nem éppen visszafogott füstölésről ismert masina. Ha ez egy 360 fokos panorámafotó lenne, akkor látszódna, hogy mellettem-mögöttem szó szerint minden ágon és oszlopon lógott egy fotós :)

Másnap egy szokásosabb (aktuális festésű) szerelvénnyel is elkaptuk ugyanezt a gépet Balatonkenesén. Így se nézett ki rosszul, ...

Jómúltkorjában mutattam, hogy Wrocławban hogyan élnek tovább a szocialista idők egyenvillamosai modern járművekben, most valami hasonlót szeretnék mutatni a csehországi Olomoucból.

A volt béketábor nagy részén - és Csehszlovákiában legfőképp - a villamos "mértékegysége" a T3 volt - már hogy a Tatra T3. Bár voltak csuklós Tatrák és "kocka" Tatrák is, a nyolcvanas évek végéig épített T3-asok máig nem tudtak kikopni a cseh utcaképből. Persze eredeti villamosberendezésűből már viszonylag kevés van, és a korszerűsített, de még eredeti kocsiszekrényűek - mint amilyen a fentebbi képen látható - is egyre fogynak; ezt a példányt is az óváros tövében fekvő kocsiszínben állva láttuk, nem forgalomban.

A T3-asokat üzemeltetők közt 2004-től kezdve komoly piacot talált magának a Pragoimex a.s., a VKV Praha és a KOS Krnov által alapított "Alliance TW Team" a VarioLF termékcsaláddal. Ezek a járművek papíron Tatrák felújításának minősülnek, a valóságban viszont legtöbbjüknél nem sokat használtak fel a régi kocsikból. Fő vonzerejük, hogy az újonnan épített kocsiszekrény forgóvázak közti része egy méterrel hosszabb az eredetinél, hogy be tudjon fogadni egy rövid alacsonypadlós részt.

Olomouc közlekedési vállalata, a DPMO 2006-tól kezdve szerzett be különböző verziójú Variókat (VarioLF.E, VarioLFR.E, VarioLFR.S), melyek egyirányúak voltak. A 2010-es évek elején aztán azzal szembesültek, hogy építkezések miatt hurokvágány nélkül kellett végállomásoznia egyes járatoknak. Erre megoldásként szerezték be a VarioLF plus/o típust, melynek a bal oldalán is van két (!) ajtó. Két ilyen kocsit fenékkel egymásnak fordítva már kész is a kétirányú és kétoldali ajtós szerelvény, melynek nem kell hurokvágány a visszaforduláshoz!

A már említett Alliance TW Team 2012-ben már nem a T3 alapjain, hanem teljesen újonnan fejlesztette ki a csuklós EVO2 típust Liberec számára. Ők végülis csak egy ilyen kocsit vettek, Brno, Most és Plzeň azonban vásárolt belőle összesen huszonegynéhány darabot. A nagyszámú T3-ast üzemeltető Prágát viszont négytengelyes, "csuklótlan" kocsik érdekelték volna, ezért együtt létrehozták az EVO1 típust. Némileg vicces módon a főváros aztán mégsem rendelt ebből, így a prototípus Mostba került, az egyetlen új megrendelő pedig Olomouc lett. A kocsik formatervezését nem vitték túlzásba, az pedig, hogy középen két ajtó van egy helyett, a lengyel 105N-t vagy a volt Szovjetunió utódállamainak villamosüzemeiben felbukkanó modern típusokat idézi.