HamPLÓ

A dízelek mellett a régebbi nagyvasak is megmutatták magukat a pozsonyi fordítókorongon. Az itthoni gépek túlnyomó többségével ellentétben - a kivételek (például, meg ő is) erősítik a szabályt! - Csehszlovákiában nem ragaszkodtak a fekete színhez, így látható volt pár színes szépség is. Egy részük ráadásul a második világháború utáni idők gyümölcse, ami szerény nyomott véleményem szerint a gőzösök technikai csúcskorszaka volt: az itt látható gépek közül többek ereje vetekedik a múltkori videó dízelmozdonyaiéval (bár tudom, hogy az összehasonlításra nem a lóerők a legalkalmasabb adatok)!

Az idei felhozatalból a találó nevű "Zöld Anton" volt az, amit eddig még nem láttam, és ami tetszett is nagyon, de persze az Albatroszt nem sikerült kiütnie a kedvenclistám csúcsáról. Az a gép egész hihetetlen! El se tudom képzelni, ehhez képest milyen lehet mondjuk egy amerikai szemmel is nagynak számító gép mellé odaállni :) És nektek mi tetszett?

Mindig is bírtam a belső égésű motorok és hajtóművek hangját, az viszont meglepett, hogy a nemrég a pozsonyi vasúti múzeumban megrendezett nosztalgia seregszemle alkalmával a dízelmozdonyoknak jobban örültem, mint tavaly a gőzösöknek. A fordítókorongra felvonulás a ČKD emlékezetének jegyében zajlott, csak a Szergej volt számunkra is ismerős, de persze a parádé csak ízelítő volt a csehszlovák ipar kínálatából, hiszen ennél jóval több típust gyártottak a második világháború után!

A fura "arcú" Búvárt nagyon megkedveltem az utóbbi években, a Dongó mindig is tetszett az "amerikai" kinézetével, a "Nagy Hektor" aranyosan bumfordi, a Bardotka mókás, aminek viszont igazán megörültem, az a Pomaranč, azaz a "Narancs" volt - ezt a gépet eddig csak képeken láttam. Tudom, egy videón nem igazán jönnek át ezek az álló helyzetben sajnos elég visszafogottan dübörgő nagyvasak, de érdekelne, hogy közülük melyik tetszik leginkább nektek - vagy melyiket tartjátok legkevésbé ufónak:

Más: Tegnapi tévés élmény nyomán szeretném megkérdezni, hogy nem tudja-e valaki esetleg, miért egy UV-ban öli meg a Skarlát Boszorkány (ezt kicsit fájt leírnom) Ultront a "Bosszúállók: Ultron kora" című eposzban? Se az IMDB, se más oldalak nem írják, hogy Magyarországon forgattak volna, márpedig az ott egy UV (egy világoskék Ikarus is látszik néha, de olyan másutt is van). Rajongói oldalak persze említik, de azt nézve, hogy mennyire piacorientálan megtervezett dolog ez az egész Marvel univerzum, fura választás volt. Meg fura az is, hogy nem adtak ki UV-s modellt a filmhez készült játékfigurák mellé :)

Több mint négy év után ismét "első villamoshoz" gyülekezhettünk Közepesen-Dél-Budán: először gördült végig tuja az 1-es hosszabbításán a Fehérvári úttól az Etele térig.

Kezdjük a rövid képes beszámolót egy kötelező közhellyel: előttem az utódom! Hozzánk közelebb még egy 103-as autóbuszt láthatunk, de a Bártfai utcai megállóban már ott a két próbaszerelvény. Ha több kört is mentek volna a próbajáratok, akkor valószínűleg a Tétényi út és a Bártfai utca közé álltam volna be fotózni, ahol a vágányok közé fasort telepítettek.

Az első villamosok előtt a felsővezetékesek végignézték a "tyúkbelet", az építők pedig végigsöpörték a sínt, nehogy valami törmelék maradjon a nyomvályúban, aztán egy ideig nem történt semmi, majd valamikor dél körül megjött az első hármas Tatra a Fehérvári út felől.

A 4212-es által felvezetett korszerűsített szerelvény mellé nemsokára megérkezett egy hagyományos hármas egység is, élén a legelső T5C5-tel, a még '78-ban elkészült és '79-ben Budapestre érkezett protóval. Együtt kanyarodtak be az Etele tér szélére.

Tavaly elújságoltam, hogy végre sikerült utaznom a csehszlovák ipar egyik sikertermékével, a Škoda 9Tr trolival a pozsonyi "Városi Napok" keretében. Idén is láttam, hogy jár, de nem erőltettem túl a vele való utazást: gondoltam, ha elérjük, megyünk vele, ha nem, nem. Végül elértük, és csak másfél megálló után esett le, hogy valami nem stimmel.

Kinézni ugyanúgy nézett ki ez a jármű, mint a tavalyi, de gyorsításkor nem hallottam a tavaly megfigyelt szaggató-vinnyogást. Sőt, kicsit jobban odafigyelve hallható volt a vezetőfülke felől a kontaktorok csattogása, ahogy az a ZiU-9-esekről ismerős.

Ott helyben utánaguglizva kiderült, hogy a tavalyi 9Tr egy 9TrHT volt, ez pedig csak egy 9TrH, három évvel korábbról, hagyományosabb villamosberendezéssel. Pontosan nem tudom, hogy milyen ennek a kocsinak a vezérlése (szervós vagy valami egyszerűbb), de a kontaktorok (egységkapcsolók) jól hallhatóan csattogtak fel- és lekapcsoláskor. Tudom, nem nagy különbség, de mégis megörültem annak, hogy észrevettem, pedig közismerten nem vagyok trolimániás - és nem vagyok különösebben jó megfigyelő se :)

Nem tudom, ki hogy van vele, de az elmúlt napok meghaladták a normális üzemi hőmérsékletemet, úgyhogy nem volt kedvem blogot írni. Hogy valami legyen azért, itt egy régebbi videó azokból az időkből, amikor nem a túl meleget, hanem a túl hideget szidta mindenki :)

Ahogy az első snitten a szűz havon tör át a Combino, az egészen hihetetlennek tűnik most, amikor éjszaka se hűl le a levegő értelmes hőmérsékletre...

Tavaly augusztusban még csak egy építés alatt álló fészerre hasonlított, novemberben már felvonult a városban idén június elején pedig végre utazni is lehetett a BKV egyik legújabb régi villamosával, az 1820-as pályaszámúval:

A Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) 1907 és 1909 közt 130 darab "S" típusú kéttengelyest szerzett be. A járműveket három különböző cég (a Schlick, a Weitzer és a Ganz) építette, a villamosberendezést az AEG Unió Magyar Villamossági Részvénytársaság szállította.

Forrás: villamosok.hu

A kocsik eleinte a BKVT jellegzetes sötétbarna színét viselték, némelyik a későbbi világosabbat is, majd megkapták a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság, a "Beszkárt" sárga-barna-fehér festését. Ezen felül csak minimálisan nyúltak hozzájuk, például az ajtónyílásokat záró "kertkapukat" ekkor cserélték lecsapható rácsra.

Forrás: villamosok.hu

Komolyabb változtatásra az 1950-es években került sor, ekkor a Fővárosi Villamosvasút két kocsiból álló, állandóan együtt járó szerelvényeket, úgynevezett ikreket alakított ki belőlük. Az eredetileg 571-es pályaszámú, később 1820-asra átszámozott kocsi így lett '50-ben az eredetileg 611-es pályaszámú, ekkor már 1850-esnek nevezett kocsi párja.

Mint azt annak idején megírtam, Pozsonyt meglehetősen későn, 2014-ben fedeztem fel magamnak; addig mindig átutaztam rajta, alaposabban csak a repterét láttam egy repülőnap alkalmával. 2016-ban aztán ráéreztem, milyen jó kis hely ez, 2017-ben pedig vagy tucatszor felbukkantam a környékén. Amiről e két év alatt mindig lemaradtam, az a "Városi Napok" (mestské dni) nevű kulturális rendezvénysorozat volt, melynek ideje alatt a város közlekedési vállalata öreg járműveket közlekedtetett ingyenes különjáratként. Úgy hallottam, Bécshez vagy a jelenlegi Budapesthez képest Pozsonyban viszonylag ritkán járatják a nosztalgiákat (pedig van belőlük néhány), úgyhogy ez a bő hétvége remek alkalomnak ígérkezett rögtön több vén jármű elcsípésére. A gond az volt, hogy mindig utólag értesültem a rendezvényről, amikor valaki feltöltött róla képeket a Facebookra... A 2018-es Városi Napokat nagyon el akartam kapni: már hónapokkal korábban a netet kutattam az időpont után, és végre sikerrel jártam!

A szlovák főváros tömegközlekedése ünneplőbe öltözve 2018 áprilisában
Nosztalgia villamosok, troli és busz, plusz néhány aktuális jármű

Ernst Plefka felvételeivel már találkozhatott az, aki figyeli ezt a blogot, nemrég azonban nem saját képeivel örvendeztetett meg, hanem egy barátja, Pascal Pontremoli által készítettekkel. Érdekes egy-egy újabb fotós műveivel találkozni, hiszen mindenki másképp látja, és így másképp is láttatja a várost!

1974 júniusában járunk, még az 56-os villamos nagy átépítései előtt. Az ekkor már ősöreg ezres motorkocsik még majdnem egy évtizedig (1983 novemberéig) tartoztak hozzá a vonalhoz, a favázas pótkocsiknak azonban már csak pár évük volt hátra. Ami érdekes még: a jobbra a hurokvágány belsejében húzódó csonkavágány a vágányzáró bakkal. Ja, és hogy a képen látható 1043-as motorkocsi ma is megvan, a zugligeti kemping bejáratánál!

Fekete-fehérben is szép: az eredetileg a Budapesti Villamos Városi Vasút számára gyártott pótkocsik formavilága megegyezett a motorkocsikéval, például a nemrég bemutatott 2806-ossal. Az itt látható példány 1914 és 1976 közt szolgálta az utazóközönséget.

Ugrunk egyet a térben: az akkori nevén Mező Imre (ma újra Fiumei) út és a Festetics utca találkozásánál vagyunk, rögtön három villamos is közeledik a fotós felé. Ma itt normál esetben csak a 24-es jár, de akkoriban a 36-os és a 23-as is innen indult. "Elveszett sínezők" számára még érdekesek lehetnek a kép bal széle felé tartó vágányok: egy időben a 36-os végződött arrafelé.

Ugyanez az elágazás másik irányból nézve, háttérben az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet harmincas-negyvenes évek fordulóján épült tömbjével. Jellegzetesek az utcabútorok: a járdasziget sarkán álló kivilágított modernkori "csibilámpa", a fekete-fehér csíkos oszlopon trónoló átvilágított közlekedési tábla, és a pajzs alakú holdfényjelző. A jobbra látható oldalkocsis motor típusát nem tudom megmondani, de a mögötte várakozó Ikarus 620-as már ismerős.

Egy régi járműnek általában többféle állapota is szokott lenni pályafutása során. Az egyik legjellemzőbb a szállításkori, amikor minden új rajta, minden csillog, minden tökéletes. Később aztán általában átesik kisebb-nagyobb korszerűsítéseken, melyek során elvesztheti bizonyos ismertetőjeleit, vagy újakat kaphat. Legvégül pedig az is elég jellemző állapot, ahogy nyugdíjba vonul.

A XX. században a budapesti villamosok nagy része megérte a hatvan-hetven éves kort. Nem azért, mert tökéletesek voltak, hanem mert az elvesztett háborúk, gazdasági és társadalmi válságok után általában örültek, ha volt valami, ami elszállította az embereket A-ból B-be.

Az 1911-12-ben gyártott 2800-as kocsik (eredetileg a Budapesti Villamos Városi Vasút "K" sorozata) többsége megérte az 1970-es éveket, ám hosszú pályafutásuk alatt sokat változtak. A Beszkárt például egységesítette a felszereléseiket (ajtók, lépcsők, életmentő készülékek), illetve eltüntette az eredeti szecessziós festést, később pedig erősebb motorokkal szerelte fel őket, hogy két pótkocsit is tudjanak vontatni a nagykörúti viszonylatokon. A 2806-os kocsi ezen felül kísérleti áramvisszatápláló (rekuperáló) berendezést is kapott. A II. világháború után a nagy változtatások elmaradtak, inkább csak egyszerűsítették a kocsikat: a BKV idejében például az új KRESZ-nek megfelelő fényszórókat és zárlámpákat kaptak, illetve megszüntették az ablakok feletti szellőzőket. A 2806-os pályaszámú kocsinak ezt az utolsó üzemi állapotát láthatjuk Tim Boric fentebbi fotóján, 1976-ból; a 3-as viszonylaton közlekedő motorkocsi a Visegrádi utcából a Kádár utcába készül kanyarodni.

És így néz ki ugyanez a kocsi 2019-ben. Érdekes ötlet volt, hogy a körülményekhez képest meglepően egyben maradt favázas járművet nagyjából utolsó forgalmi állapotában állították ismét üzembe. Mindez azért nem okozott szívfájást a magamfajta villamosmániásnak, mert aki eredeti(hez közeli) állapotú BVVV kocsit akar látni, annak ott van a néhány évvel fiatalabb 436-os pályaszámú nosztalgiakocsi. Minél több korszak képviselteti magát, annál átfogóbb képet kaphatunk a budapesti tömegközlekedés történetéről!