HamPLÓ

Szeptember elején a MÁV 150. születésnapja alkalmából több külföldi jármű is tiszteletét tette Magyarországon. A programsorozatot egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam követni, de ezt a tapolcai különvonatot el sikerült kapnom:

A képen elöl látható, 1958-as gyártású, tehát a mieinknél régebbi Nohab a dán vasút régi festését viseli, ám német tulajdonban van: a Cargo Logistik Rail Service GmbH a weboldaluk szerint nosztalgikus jellegű mozdonyokkal tehervonatozik. A magyar Nohab (a Tizenhetes) természetesen nem maradhatott ki a szerelvényből, de szerencsére a szép idegen volt elöl. A kép Balatonarács előtt készült; gondolkodtam ugyan azon, hogy el kellene menni Balatonalmádiig, de kicsit unom már, hogy minden balatoni fotótúrám a Szúnyog utcában (lásd itt, itt vagy éppen itt) kezdődik. Ennek persze az az oka, hogy délelőtt "lefelé" jövő vonatot szinte csak ott lehet rendes megvilágításban elkapni... de egye fene, nem tökéletes fények közt is lehet néha fotózni!

Következő fotóhelynek Badacsonytomajt néztem ki; úgy terveztem, hogy le is videózom ott az indulást. Ehhez képest a település szélén eltereltek bennünket a rendőrök, be a Badacsony mögé. Valószínűleg valami népünnepély volt odabent, csak azt nem tudom, hogy akkor aki a vasútállomásra igyekezett, annak helikopterrel kellett mennie? :) Mivel innentől nem nagyon jutott jó fotóhely az eszembe, végül Nemesgulács-Kisapáti megállóhelynél kaptam el a szerelvényt, ahogy ez a lentebbi videó második jelenetében látható. Szép hangja volt!

Megint képmutogatós oldal következik, hátha a hosszú hétvége alatt több embernek van ideje ilyesmit nézegetni, mint máskor :)

Három éve csak sebtiben ki/becsekkoló utas voltam az elvileg bezárás előtt álló tegeli repülőtéren, idén viszont már eleve úgy terveztem, hogy legyen időm nézelődni a teraszról. Az itteni légiforgalom ugyan inkább Ferihegyhez áll közelebb, mint Frankfurt am Mainhoz, de azért így is volt mit nézni: új festésű Lufthansa, kormánygép, kóbor katonai CH53-as, és persze sok Airbus, némi 737-essel felengedve...

Berlin-Tegel 2018 augusztusában
Airbusok és Boeingok, és néha más is

A volt istvántelki főműhely kultikus hely a vasút iránt érdeklődők számára. Egyrészt itt még aktívan javítanak gőzmozdonyokat, másrészt számos régi és érdekes jármű vár a megújulásra valamelyik csarnokában. Nekem még csak egyszer, több mint hét éve sikerült eljutnom ide, ami azóta is kedves emlék:

2011-es látogatás az egykori istvántelki főműhelyben
Az utolsó magyar "gőzmozdony-rezervátum"

Többször írtam már arról, hogy imádok a youtube-on híres számok kezdeti verzióira, demóira rákeresni. Nem is tudom hirtelen, melyik esetet szeretem jobban: amikor a dal embrionális változata alig hasonlít a végeredményre, vagy amikor valami teljesen hasonlót hallhatunk, apró különbségekkel...

Ez itt például Michael Jackson "Beat it"-jének az énekdemója. A vokálok gyakorlatilag már össze vannak rakva, de mégis eléggé más a hatásuk Steve Lukather gitártémái nélkül (Eddie van Halen "csak" a szólót játszotta fel). Jackson zenéje általában nem az én világom, de hogy énekelni tudott, és a harmóniákhoz is értett, az biztos.

És ugorjunk át a zenei paletta átellenes sarkára egy kis Motörheadre! Ez a verzió ugyanazzal a zajos, "dirty" hangzással bír, mint az ikonikus metálsláger (és biztos van is, akinek jobban tetszik annál), de valahogy hiányzik belőle az a sodró lendület, ami a híressé vált változatot jellemzi.

Ugyanez a gondom az AC/DC-féle "Heatseeker" ezen változatával. Hiába, a tempóválasztás feljavíthat, de el is ronthat egy számot - szerencsére ezt Angusék is tudták, és még dolgoztak rajta egy kicsit. Egyébként a szám imént belinkelt klipje volt az első vizuális élményem a zenekarról a nyolcvanas évek végefelé (talán a Sky Channelen) - teljesen kivoltam tőlük :)

És hogy ne veszítsem el teljesen azokat, akik a kevésbé kőevő zenéket szeretik :) itt egy Prince szám, amit nem így ismertünk meg...

Berlinben 1996 óta rendeznek Innotrans néven kiállításokat, elsősorban a kötöttpályás járműgyártók és közlekedési vállalatok számára. A tulajdonképpeni szakmai program utáni hétvégén beengedik a laikusokat is, és idén végre én is köztük voltam! Három és fél kilométernyi vágányzaton álltak sorban a mindenféle mozdonyok, villamosok és motorvonatok, egy délután nem is volt elég a megnézésükhöz, pedig a többségükre nem lehetett felmászni. Az egyik fő vonzereje az a rendezvénynek, hogy egymás mellett lehet svájci és angol, svéd és német, lengyel és olasz járműveket látni - és ezt az élményt meg szeretném osztani másokkal. Az első oldalon mozdonyokkal kezdem, de akit ezek nem érdekelnek, az se adja fel, mert utána személyszállító járművek jönnek :)

A 2018-as Innotrans, első oldal
Hibridek és villanyok, regionálisak és helyiérdekűek

Előzmények: Tátralomnicról a Kőpataki-tóhoz, és a Kőpataki-tótól a Lomnici-csúcsra

A Lomnici-csúcsra vezető kabinos drótkötélpálya óránként 45 főt tud fel-, és ugyanennyit levinni, ami nagyon kevés, így szerencse kell ahhoz, hogy valaki feljusson. A kommentekből legalábbis az tűnt ki, hogy nem csak mi voltunk pechesek, hogy nem kaptunk jegyet...

Szerencsére a kabinos lanovka mellett üzemel egy ülőlift (budapestiesen szólva: libegő, szlovákul sedačková lanovka) is, mely ha nem is a csúcsra (a fentebbi képen az ülés mögött, felhőbe vészve), de a sziklacsoport nyergére feljuttatja az embert.

Lefelé nézve így láthatjuk a szövegben annyiszor emlegetett Kőpataki-tavat a különféle lanovkák végállomásaival. A pálya kb. 1100 méteres útja során 441 métert emelkedik, 2192 méter magasba feljuttatva bennünket.

A 7 perces út a budapesti libegőhöz képest jóval vadregényesebb környezetben zajlik, bár ennek észleléséhez az is kell, hogy épp ne borítson be mindent egy felhő :)

Bónuszként kis szerencsével a csúcsra törő lanovkát is megfigyelhetjük libegés közben. Azért látszik, hogy az a kabin kicsit magasabbra tart, mint mi.

Három éve jártam először a berlini Classic Remise-ben, és úgy hozta a sors, hogy idén megint ellátogattam oda, csak úgy a klassz/érdekes/szép dolgok látásának örömére.

Ez az 1916-os Ford T nem kimondottan szép, inkább csak érdekes, de autótörténetileg rosszabb képpel is indíthattam volna a bejegyzést, nem? :)

Például ezzel. Oldalkocsis Vespa... Döbb. Szerintem ha én ülnék bele, el se tudna indulni - bár mondjuk lehet, hogy ez nem a minimotor hibája lenne.

Ez a Buick Century a színével is kilógott a régi és/vagy szép autók tömegéből. Állítólag a "Century" név onnan jött, hogy a típus könnyedén tartani bírta a 100 mérföldes (~160 km/h) sebességet - a harmincas évek második felében ez még komoly teljesítménynek számított. Bár tulajdonképpen a keleti blokk autói még a nyolcvanas években se nagyon hozták ezt a szintet.

És ha már gömbölyded formák: az Isetta vicces ortopédsága mindig mosolyt varázsol az arcomra. Egyszer kipróbálnám, milyen lehet egy ilyennel utazni!

Erről a kocsiról csak azért tudtam, hogy Panhard, mert rá volt írva. Fura kinézetű egy jószág - az ötvenes években gyártott Dyna Z "szájában" ködlámpát találhatunk.

Bár lehet, hogy senki nem fogja megnézi ezt az oldalt, mert mindenki elment őszölni a hosszú hétvégén, én azért megpróbálkozom egy újabb képmutogatós oldallal, mindenféle vonatokkal a magyar határtól majdnem a németig, az Alpoktól a cseh/szlovák határ közeléig, sok linkkel és videóval:

Vasút(ment)i csavargások osztrák földön
Magyar Nohab, bér-Vectron, svájci TRAXX, német TRAXX, mozdonyon utazás és hegyvidéki levegőn vonatfotózás

Előzmény: Tátralomnicról a Kőpataki-tóhoz és vissza

A Tátralomnicról a Kőpataki-tóhoz vezető lanovka kiemelkedő műszaki teljesítménynek számított a megépültekor, az utóbbitól a Lomnici-csúcsra vivő drótkötélpálya pedig még ma is hihetetlennek tűnik, hogy létezik.

A Kőpataki-tótól a csúcs felé nézve. Forrás: Fortepan

A csúcsra vezető szakasz építése gyakorlatilag egyszerre kezdődött a Tátramlomnic - Štart - Kőpataki-tó szakaszéval, de annál komolyabb feladatot jelentett, hiszen sokkal nehezebb terepen, sokkal rosszabb időjárási körülmények közt kellett az építőanyagot (több száz tonnát) a leendő felső végállomásra juttatni - mindezt kezdetben kizárólag emberi erővel. Állítólag a teherhordó munkások egy nap több kört is megtettek 25-40 kilós terheket felcipelve! A felső bázis kiépítése után aztán teherfelvonót létesítettek a további szállításokhoz, így az 1936 júliusában kezdett munkálatok 1940-re lezárultak.

Építkezés közben egyébként változtatni kellett a terveken, ugyanis a csúcs közelében a fülke túl közel került volna a sziklákhoz - a megoldás egy tartóoszlop beépítése volt, az egyetlené az 1872 méter hosszú, 864 métert áthidaló pályán (összehasonlításképp: a Tátralomnic - Štart - Kőpataki-tó szakaszon kilenc is volt). Ez az oszlop az 1988/89-es felújításkor tűnt el, azóta csak a két végállomáson vannak felfüggesztve a lanovka kötelei.

Ugyan most nem sikerült jegyet szereznünk a csúcsra (elővételben sem volt), még meglehetősen élénken él bennem a nyolcvanas évek közepi emlék, amikor feljutottunk. Az első pár száz méter nem volt vészes, aztán a kötél emelkedni kezdett, gyorsabban, mint a környező sziklák, és hirtelen néhány száz méter magasan imbolyogtunk. Ebből a szakaszból annyi maradt meg bennem, hogy mereven a köteleket kezdtem bámulni, mintegy "szuggerálva" őket, hogy ne szakadjanak le :)

Forrás: Fortepan

A csúcs közelében aztán ismét közelebb kerültek a kövek, az út végén gyakorlatilag egy sziklabevágásban haladtunk. Sok mindent elmond, hogy a cseh(szlovák) ipar a harmincas években egy ilyen létesítményt meg tudott építeni - a kivitelező ugyanis a chrudimi Wiesner volt, nem valami osztrák vagy svájci cég.

A nosztalgiavillamosok hosszú sora után most egy gumikerekű élmény következik a német fővárosból. A szépséget Büssing D2U-nak hívják, és 1965-ben született:

A Büssing neve itthon nem annyira ismert, annak ellenére, hogy a korai budapesti buszközlekedéshez hozzátartoztak a cég gyártmányai. Talán az emblémáját többen ismerik, a braunschweigi oroszlán van benne:

Von Norbert Schnitzler from Aachen, Deutschland, NRW - 2006_07_15_Wörth_0706, CC BY-SA 2.0, Link

Ez így a fentebb látható formában persze az M.A.N. jelképe, akik a céget 1971-ben felvásárolták, a gyártmánypaletta egy részét - és a logót - megtartva. Egy közel hetvenéves történet ért ekkor véget, mely 1903-ban kezdődött Heinrich Büssing, Specialfabrik für Motorlastwagen, Motoromnibusse und Motoren néven, Braunschweigban:

Von Büssing_logo.jpg: Sebastian Wallroth derivative work: Xavax - Diese Datei wurde von diesem Werk abgeleitet: Büssing logo.jpg: , Gemeinfrei, Link

A mindenféle haszongépjárműveket, de főleg buszokat és teherautókat gyártó cég 1929-ben mutatta be Európában újdonságnak számító megoldását, a két tengely közt elhelyezkedő, tehát nem "csőrös" dízelmotoros buszt. A 6 GR "Trambus" jelzésű típus azonban nem került sorozatgyártásba, ezután egy ideig még olyan hagyományos buszokat építettek, mint ez itt:

A cég 1931-ben magába olvasztotta a Magyarországon a MÁVAG-NAG buszok kapcsán ismert NAG-t, és az évtized közepétől már sorozatban gyártotta a padló alatti motoros buszokat (Büssing-NAG 650 TU és 900 TU). Valahogyan a második világháborút is túlélték, bár a fő karosszálóüzemük Lengyelországban maradt, ahonnét a szovjetek jóvátétel címén elszállították a gépsorokat - a felépítményeket ezért ezután gyakran más cégek (Kässbohrer, Emmelmann, Ludewig, Orenstein & Koppel, DÜWAG, Vetter) gyártották.