HamPLÓ

Hűsítőként egy kis visszatekintés azokra az időkre, amikor kínomban arra vágytam, hogy olyan meleg legyen, mint most :)

Tél a város felett
Hó, C50-es, "régi" festésű Mk45-ös: kell-e jobb ok a Széchenyi-hegyre felmászáshoz?

Néhány éve még egész nyáron minden hétvégén Nohab járt a Balatonra, minden nap Púpos dübörgött Győr és Fehérvár közt, de még a Szergejeknek is jutott egy kis rivaldafény. 2018-ra aztán egyetlen hétvégére szűkült a klasszikus dízelezés, és azt is csak néhány nappal korábban hirdették meg. Szerencsére a két napból az egyiken ráértem, úgyhogy nem maradtam le teljesen a programról...

A hétvége két Szergeje közül a 628 194 nemrég kapta meg a sorozat klasszikus festését, én még nem is láttam ebben a ruhájában. Jól nézett ki!

A másik Szergej az egy ideig ugyanilyen festést viselő, de azóta átfestett Egyeske volt - itt éppen Csajág bejáratánál ereget gőzmozdonyokat megszégyenítő füstöt. Vagy egy órát vártunk rá a hatszáz fokban, erre amint megjelent, hardver hibával kikapcsolt a fényképezőgépem. Elem ki, elem be, bekapcs, elsüt - épp csak nem ment ki a látómezőből...

Úgy tűnik, a szlovák vasút tényleg magába szippantott: idén nem csak a pozsonyi gőzöstalálkozóra mentem el, hanem ismét elzarándokoltam a kassai rendezvényre, melyen már tavaly is jártam.

A Rušňoparáda idén kicsit más volt, mint 2017-ben: kevesebb dízelgép volt jelen, kevesebbre lehetett felmászni, és valamiért a fordítókorongon se pörgették meg a felvonulás résztvevőit. Ennek ellenére jó volt ott lenni, és most még az időjárás is kellemes volt. Ez itt fent egyébként egy Bardotka.

Természetesen a nap igazi sztárjai a gőzmozdonyok voltak. Őt itt fent már ismerhetik a blog jó memóriával rendelkező olvasói: ő a Papagáj. Még mindig nagyon tetszik; messze a környék leglátványosabb gőzöse volt, pedig egy Albatrosz is jelen volt a parádén.

A fentebbi feketeségről, bár nem értek a gőzösökhöz, első látásra azt gondoltam, hogy valami osztrák gép lehet (valószínűleg a két gőzdóm közti cső, a "gatyaszárító" miatt). Csak most, ezen sorok írása közben gugliztam ki, hogy nem tévedtem: a ČSD 434-es sorozata a császári és királyi Államvasutak és a Déli Vasút 170-es sorozatának átépítéseként jött létre. Hosszú életút adatott meg a típusnak: ezt az eredetileg 1917-ben épített gépet több korszerűsítés után végül 1979-ben vonták ki a forgalomból.

Az 56-os (illetve egy ideje a 61-es) villamos a főváros számos tömegközlekedési folyosójához képest minőségi szolgáltatást jelent. Persze nem egy maglev, de elviselhető sűrűségben közlekedő, normális minőségű járművekkel juttatja el az utasokat Hűvösvölgyből a Kalefra, illetve onnan vissza. Nem mindig volt ez így, nekem például a kilencvenes évek közepéről az rémlik, hogy kopott, össze-vissza firkált villamosok csoszognak helyenként érthetetlen tempóban - ha az ember sietett, inkább a piros 56E busszal ment.

Elmondások alapján hasonló volt a helyzet a hetvenes évek végén: a végletekig lerongyolódott (itt a fentebbi képen például egy 5 km/h-s sebességkorlátozó táblát láthatunk) pályán közel hetven éves motorkocsik dülöngéltek, nyitott peronos pótkocsikat vontatva.

Ezek az állapotok sajnos nem számítottak egyedinek: a budai hegyvidék többi villamosa is szétesés előtti állapotban volt. Az 58-as villamost például gyakorlatilag azért állították le, mert nem akartak költeni rá "arra a kis időre", amíg megjelenik a troli. Végül aztán a budai trolihálózat csak nem akart testet ölteni, viszont elkezdték a megmaradt villamosokat gatyába rázni. Először az 59-es készült el 1978 márciusa és 1979 júliusa közt - az 56-os felújítása viszont egészen '83-ig elhúzódott.

Bár a Szilágyi Erzsébet fasorban már 1975-76-ban is folyt vágányépítés, aminek köszönhetően Budagyöngyétől befelé szünetelt a forgalom, a "hegyvidéki" szakaszon az első látványos változás 1979 májusában történt, amikor a vonalat a Kelemen László utcáig visszavágták. Ahogy Harald Schachenhofer, illetve...

... Tim Boric felvételein láthatjuk, szóló kocsik helyett ekkor ikerkocsik bukkantak fel a vonalon (a Kelemen László utcánál fordulás miatt a pótkocsik használata nehézkes lett volna). Ez az állapot '79 augusztusáig tartott.

Ezután egy ideig semmi nem mozdult, majd 1981-ben ismét a Szilágyi Erzsébet fasor alsó részéhez nyúltak hozzá. Ekkor az 56-os csak a János kórháztól felfelé járt; eleinte a ma az 59-es által használt hurokvágányon a normálishoz képest ellenkező irányba körbetolatva fordult (ezen a képen tehát azt látjuk, ahogy az 1000-es motorkocsi indulás előtt beáll a Hűvösvölgy irányú peron mellé), később ideiglenes ráhajlítást építettek a visszafogáshoz.

Ezt követően a fasor Budagyöngye és János kórház közti részén is építkeztek, majd '81. október 22-től kettévágták a vonalat: az 56A a Moszkva tér és Budagyöngye, az 56B pedig Budagyöngye és Hűvösvölgy közt járt. Utóbbi elég rendhagyóan tette ezt: egyetlen vágányon (a másikon dolgoztak) ingázott két kocsi, melyek  a Vadaskerti útnál találkoztak (a fentebbi képen látszik is jobbra hátul, hogy valami munkagép blokkolja a másik sínpárt).

Brnói kirándulásunk során nem csak nosztalgiavillamosoztunk, hanem megnéztük a Technikai Múzeumot is. Pontosabban annak központi kiállítását, mivel a számomra igazán érdekes közlekedéstörténeti külső telephelyet évente csak 2-3 alkalommal nyitják meg a látogatók számára.

Az egyik első dolog, amit az autók kiállítótermébe lépve megláttam, ez a fastback volt: egy Škoda 720-as! Ezt a sorozatot 1967-ben kezdték fejleszteni. Orrmotoros lett volna, hátsó hajtott tengellyel, 1200 és 1500 köbcentis erőforrásokkal. Kezdeti próbálkozások után a formatervezést 1969-ben az olasz Giorgetto Giugiaro cégére, az Italdesignra bízták, mely akkor még kezdő csapat volt - de később ők tervezték az egyes Golfot, meg még sok mindent. A típus több kivitelben készült volna; konkrétan a limuzin se volt csúnya, de ez a kupé kifejezetten dögösre sikerült! Sajnos a 720-as programot végül a legfelsőbb szintről leszólva leállították, a képen látható példány így egyke maradt.

A Škoda 760-ast 1970-ben kezdték fejleszteni, az NDK autógyáraival együttműködve, a Trabant 601, a Škoda 100 és a Wartburg 353 leváltására. Mindegyik gyártó a saját képére formálta a saját típusát, így volt Trabant P760, Wartburg 760*, és Škoda 760; a csehek a formatervezést ezúttal is az olaszokra bízták. A projekt számos problémával küszködött: a résztvevők eltérő elképzelésekkel rendelkeztek, változott a politikai széljárás, illetve logisztikai gondok voltak, úgyhogy végül csak protók épültek belőlük, illetve a fejlesztés eredményei átcsordogáltak a későbbi típusokba. A fentebbi képen az 1977-es gyártású 765-ös kombi változat látható, mely ha jól értem, szintén egyetlen példányban épült.

*Megpróbáltam a neten bővebben utánaolvasni a témának, de belekavarodtam: a P760-ast néhol P610-esnek hívják (pedig az szerintem más), máshol Trabant helyett azt is Wartburgnak írják, illetve az általam "Wartburg-verziónak" hívott példányt Wartburg 360-asnak aposztrofálják. Ráadásul az utóbbihoz a szövegben belinkelt wikipediás kép aláírása is "P610"! Mindezen túlmenően ezekből a verziókból több prototípus is készült, néha eléggé eltérő kinézettel... Valakinek van esetleg nem-netes forrása a témában? Biztos vagyok benne, hogy a csehek és a németek is írtak erről a "KGST-autóról" a szakkönyveikben.

Kár ezekért a kocsikért; sokkal igényesebben néztek ki, mint a később sorozatgyártásba került hátsókerék-hajtásos 105/120-as sorozat tagjai - és úgy sejtem, műszakilag is korszerűbbek voltak azoknál.

A cím persze nem teljesen igaz, mert a túra végén már ismét eső hullott a fellegekből, de kicsivel előtte egy időre tényleg télbe váltott az addig sem kimondottan tavaszias időjárás. A legpontosabb leírása az lenne ennek a napnak, hogy "fagyoskodás közben láttunk pár vonatot is" :)

Szürkéből a még szürkébbe, avagy kora reggeli Nohab-üldözés a déli végeken
Meg még: román mozdony, nullszériás Gigant, porfúvás, hófúvás, Szergej tolómozdonyként

Térjünk kicsit vissza a schwechati reptérre! Egészen eddig nem figyeltem meg, hogyan működnek azok a vonórúd nélküli masinák, amikkel egy ideje a hagyományos (vonórudas) gépek mellett találkozni lehet a reptereken. Láttam, hogy valahogy körbeölelik az orrfutót, de nem értettem, pontosan hogyan mozgatják a repülőgépet. Persze annyira azért nem érdekelt a téma, hogy utánaolvassak a wikipedián, vagy rákeressek a youtube-on :) úgyhogy csak a schwechati terasztúra során sikerült megfigyelnem, mi is történik pontosan: a vontató villájában levő szerkezet bölcsőszerűen körbeveszi a gumikat, majd azoknál fogva megemeli az egész gépet, és a vontatás során gyakorlatilag átveszi az orrfutó szerepét. Az alábbi videón 00:10-től látható, ahogy az Airbus megemelkedik, majd 2:05 körültől az, ahogy visszaeresztődik:

Ami a videón nincs rajta: kitolás közben az orrfutó pilóta általi mozgatása blokkolva van valami csapszeg-szerűséggel. Ezt a kitolás végén a kezelő eltávolítja, de a repülőgép még nem mozdul - a pilótáknak meg kell várniuk, míg a gépről lejáró vontató kezelője a csapszeget jól láthatóan meglobogtatja nekik, jelezve, hogy a blokkolás hatástalanítva lett. Amúgy jópofa meló lehet pushbackesnek lenni, és naphosszat százmillió dolláros vasakat emelgetni-ráncigálni :)

Brnóban kilenc éve eltöltöttem pár napot, ami alatt (munka előtt és után) bejártam az összes villamosvonalat, de nosztalgiatujával nem sikerült összefutnom. Múlt szombaton aztán végre ezt is kipipálhattam:

A képen látható kocsi - a nemrég látott pozsonyi ötablakoshoz hasonlóan - újabb, mint amilyennek kinéz: 1943-ban építették egy 1926-tól 1946-ig gyártott széria tagjaként. A formája jól láthatóan osztrák ihletettségű, konkrétan akár a bécsi M kocsi kistestvére is lehetne. Amiben különbözik, az egyben a legérdekesebb is rajta:

Igen, a kocsiszekrény alsó felét fémlemezek helyett lambériaszerű faburkolat fedi! Favázas villamossal már sokszor utaztam, fa külsejűvel még nem :) Nem tudom pontosan, hogy ennek a megoldásnak volt-e gyakorlati előnye, vagy egyszerűen csak szépnek találták, de a végeredmény egy elég jellegzetes kinézetű jármű lett.

Még mindig nem fogytam ki a tavalyi vonatfotós élményekből! Ezúttal több túra képeit válogattam össze, melyek során az osztrák fővárostól eljutunk a szlovák-cseh határ környékéig, kicsit belemerülünk Csehországba, aztán visszatérünk Szlovákiába:

Sínes, szélesvásznú kirándulások Bécstől Malackán át a Kis-Kárpátokig
2017-es csavargások három országban

Nem akarok rálicitálni az atombombás posztra, de megint találtam egy videót, amiről az jutott eszembe, hogy egészséges életösztönű ember nem lett volna ott, amikor készül. Konkrétan a csernobili 4-es reaktor romjai közt, a szarkofág belsejében járunk... akarom mondani járnak a készítők.

Nem is tudom, mi az, ami első látásra furább: hogy minden nagyjából úgy van, ahogy '86-ban összedőlt, vagy hogy mennyi lyuk van a szarkofágon (jó is, hogy fölé került azóta egy újabb borítás). Azt nem tudom megmondani, hogy a képeken látható csövek közül melyik micsoda, bár 1:36-nál például az szerintem konkrétan egy fűtőanyagrúd, utána pedig viszonylag egyben maradt grafittömbök látszanak. Annak idején mennyit magyarázták, hogy mi történt pontosan a balesetkor (a grafittűz szórta szét igazán a szennyeződést), itt meg ténylegesen látszanak ezek a dolgok! 3:03-nál az élén fekvő jókora "tabletta" a reaktor felső biológiai pajzsa volt, egy ezertonnás vasbeton tömb, amit a baleset után csak Jelenának becéztek (a rajta áthaladó csövek/csatornák pedig "Jelena haja"). Ezt az apró objektumot az első robbanás feldobta a levegőbe, ezután zuhant mostani helyére és pozíciójába. 5:09-től már valahol a néhai reaktor alatt járunk, ahova a fűtőanyag, beton - meg minden, ami a robbanás után a környéken volt - összeolvadásával keletkezett radioaktív "láva" lefolyott. Tulajdonképpen nem is néznének ki rosszul ezek a kerámiaszerű "cseppkövek", csak hát elég egészségtelen dolog huzamosabb ideig a környékükön tartózkodni. A fő attrakció (5:42-től) természetesen az "Elefánt lába", az egyik leglátványosabb ilyen megszilárdult lávadarab. Érdekes az eddig csak cikkekben olvasott fogalmakat fizikai valójukban látni:

Persze az egész videó már onnantól kezdve hajmeresztő, hogy folyamatosan kis felvillanásokat láthatunk a képen, ahogy a sugárzás (meg nem mondom, hogy alfa, béta vagy gamma) áthalad a kamera érzékelőjén. Tudom, ezt most elég pongyolán fogalmaztam meg, de értitek, miről van szó... Mindenesetre elég ijesztő kis filmecske. Értem én, hogy a sugárzás az idő előrehaladtával csökken, és aki ért hozzá, az meghatározott (rövid) ideig lemehet oda viszonylag kis rizikóval, de engem fegyverrel se lehetne oda bezavarni. Persze én parás vagyok, már azokat az ismerőseimet se értettem, akik befizettek egy pripjatyi túrára...