HamPLÓ

Jó múltkorában már bemutattam az északi part újdonsült mozdonyait, a német Henschel által gyártott Nohab-leszármazottat, úgyhogy most csak egy képet és egy rövid videót mutatnék róluk:

Nemrég egy hajózós túra elején Fonyódon, a végén pedig az északi oldalon kaptam el néhányat közülük. Egyik találkozást se terveztem, sőt, az elsőn meg is lepődtem, mert nem tudtam, hogy a Tapolca és Pécs közt közlekedő Fenyves expresszre is ráteszik. Pedig ráteszik, mert múlt hétvégén is láttam, csak már nem hatott rám akkora újdonságként, hogy mindent eldobva odarohanjak lefényképezni :)

Minimalista formatervük ellenére nekem tetszenek a svéd cégtől bérelt, amerikai motorral Németországban gyártott, Dániában használt dízelmozdonyok. A hangjuk különösen: erőt sugárzó dübörgés, de nem olyan hangosan üvöltős csörömpölés, mint a Csörgőé.

Az egykori Monarchiában a bécsi "M" sorozat volt a legnagyobb stílusikon a villamosok közt. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a homlokfal kiosztása hatással volt a budapesti 1500-as sorozat kinézetére is, mely később az acélvázasított kocsikat ihlette. A típus olyannyira klasszikus, hogy a bécsiek nosztalgiaként annyit megtartottak belőle, hogy akár egy teljes vonalat ki tudnának adni velük.

Az "M" sorozat viszont nem a semmiből, jött, hanem a bécsi Stadtbahn "N" sorozata ihlette, melynek egy múzeumban tárolt szerelvényét látjuk a fentebbi képen. Az eredetileg gőzvontatású, ma már csak metró- és vasútvonalak formájában létező Stadtbahnt a húszas években villamosította Bécs városa, de mivel nem voltak biztosak abban, hogy az új közlekedési eszköz sikeres lesz, a járműveket úgy tervezték, hogy akár sima villamosként is bevethetők legyenek. Bizonyos vonalakon át is jártak a tuják közé, de alapvetően megmaradtak a saját térfelükön, a  "sima" villamosvasútnak viszont annyira megtetszettek, hogy egyszerűbb és könnyebb kivitelben hasonló járműveket rendeltek: az előbb látott "M" sorozatot. 

A harmincas évek elején aztán az N sorozat húsz kocsiját véglegesen adaptálták a városi hálózatra, ez lett az "N60"-as altípus, melynek egy működőképesen fennmaradt példánya látható a fenti képen. Az adaptálás a villamoshálózaton nem szükséges elemek, például a távvezérlés kiépítését jelentette, később pedig a fékeket is a városi kocsikon megszokottra alakították. A helyiérdekű jelleggel bíró 60-as vonalon egészen a hatvanas évek végéig használták őket.

Az N/M típus a csehszlovák villamosüzemeknek is tetszett, úgyhogy a húszastól az ötvenes (!) évekig számos hasonló kinézetű járművet építettek. Ez a brnói kocsi a fenti képen 1941-ben kezdte pályafutását.

Sok másik nyugati várossal ellentétben Brüsszel nem a villamosüzem megszüntetésében látta a jövőt az ötvenes-hatvanas években, amikor a sínek közúti sávokra cserélése elég nagy divat volt. A versenyképesség megtartásához viszont egy modern járműre volt szükség, amit az amerikai PCC villamosok helyi viszonyokra adaptálásával hoztak létre. Az így kapott síndöcögények kisebbek voltak amerikai rokonaiknál, kinézetük pedig inkább a svájci "Standard" kocsikra hajazott. Az első brüsszeli PCC sorozatot '52-től '71-ig gyártották, a képen látható kocsi konkrétan 1956-os.

Tavaly decemberben teljesen véletlenül (más miatt voltam ott) végignéztem szüleimmel az év legrövidebb napjának végét Tihanyrévtől, logikus volt hát, hogy a rákövetkező napforduló előestéjét is a Balatonon töltsem. Illetve igazából nem volt ilyen cél, csak valahogy így jött ki :)

A Tihanyi-öbölből nézve az északi parti dombok mögött tűnt el kedvenc fúziós reaktorunk, körülbelül Nagyvázsony irányában. A Nap járását jól érzékelteti, hogy decemberben ezt még Balatonboglár felé tette, körülbelül 70 fokkal (dél)nyugatabbra.

A nézelődés helyszíne ezúttal is a Kelén nosztalgiahajó volt, mely az előző évekkel ellentétben nem Siófokról, hanem Füredről indult naplementés sétakörökre péntek-szombat-vasárnap (még nem minden este, mert a közlekedési vállalatoknál valamiért visszafogott menetrendű előszezon van júniusban, annak ellenére, hogy minden tele volt turistákkal). Ez a hajó elég halkan tud haladni, emiatt sokkal jobban hallani a hullámok megnyugtató csobogását, mint a települések közt járó gépekről, amiken általában üvölt a motor. A naplemente közeledtét jól jelezte, hogy a fehér vitorlák elkezdtek sárgásodni-narancsosodni. Nem tudom, hogy pontosan milyen szín ez, mert még mindig színtévesztő vagyok, de a csobogáshoz hasonlóan rendkívül nyugtató hatással van rám.

Mindig eldöntöm, hogy nem ugrálok fel fotózni/videózni félpercenként, hanem ülve, nyugodtan élvezem a pillanatot, és az utazás kb. kétharmadában sikerült is így tennem, ...

Csináltam már weboldalt a "gothai" villamosokról, illetve a keleti blokk számára ma már elképzelhetetlen példányszámban gyártott Tatrákról, most pedig az európai járműgyártás egy újabb érdekes fejezetét szeretném bemutatni, viszonylag kevés műszaki adattal, de rengeteg képpel.

A németeknek 1942-ben nem csak a természetes úton kiöregedett járműveket kellett pótolni, hanem azokat is, melyek harci cselekmények, például bombázás miatt estek ki a forgalomból. Ilyen esetekben nem lehetett válogatni: olyan típusra volt szükség, ami bárhova odatehető, ami bárhol elközlekedik! A gyorsan megtervezett, rendkívül puritán jármű aztán olyan jól sikerült, hogy a háború után nem csak az NSZK-ban gyártották tovább, hanem Lengyelországban is - mi több, utóbibban nagyobb számban, mint eredeti szülőhelyén: 

A német háborús villamos és lengyel utódai
A KSW és az N típus

Amikor 2014-ben először jöttem Pozsonyba villamosozni, a főpályaudvarhoz vezető vonal le volt zárva a pálya rossz állapota miatt, és egyetlen alacsonypadlós villamosuk se volt, mindent a különböző korú - magaspadlós - Tatrák vittek. Most viszont hétvégén a jelek szerint csak minimális számú régi villamos van kint, a forgalom túlnyomó részét az egyirányú Škoda 29T és kétirányú Škoda 30T alacsonypadlósok viszik. Ráadásul a járműállomány megújítása mellett a hálózatot is bővitik. Igaz, mi nem ezért jöttünk, hanem régi trolikkal és villamosokkal utazni, meg kicsit menni a nemrég elkészült nosztalgia Ikarus 280-assal:

Esőtől napsütésig, troliktól villamosokig: a 2025-ös pozsonyi Városi Napok
Még egy kicsit Ikarusoztunk is!

A Duna budapesti szakasza körülbelül déltől kezd el városnéző hajókkal megtelni, aztán naplemente előtt beköszönt a csúcsforgalom, amikor sokszor "több sávban" kerülik le egymást a különböző sebességgel haladó járművek. Némelyik hajó siet, mert megkerüli a Margit-szigetet egyórás útja során, némelyik viszont lassan megy, és már a Margit híd előtt visszafordul ugyanekkora menetidőn belül, szóval nincs olyan zárt sorban haladás, mint a Tavaszi Kirajzáskor. Elég lenyűgöző látvány tud lenni, és jó érzés, hogy ennyien meg akarják nézni a várost a vízről! Bővebb narrációt feliratok formájában készítettem; remélem, hogy lesz, aki végigolvassa őket, mert volt vele némi munka :) A "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket, már ha nincsenek eleve bekapcsolva. Az ott olvasható információk nagyrészt a hajoregiszter.hu oldalról származnak, ezúton is meg szeretném köszönni a munkájukat!

Idén is öröm Balatonföldvárra érkezni vagy onnan továbbindulni. Ami változott: az állomás mögötti gyönyörű parkot teljesen megtölti a varjak károgása. Már tavaly is minden tele volt velük a tó körül, de két éve még nem kellett folyamatosan a fehér pottyantásokat kerülgetni séta közben. Nem vagyok ornitológus, de lassan tenni kellene valamit a túlszaporulat ellen, nem? Na mindegy, ennek a videónak nem ez a lényege, hanem a szépséges 055-ös Gigant, ami aznap a vonatunkat röpítette hazafelé :)

A videóhoz magyarázó feliratok is tartoznak, a "CC" gombbal lehet bekapcsolni őket (már ha nincsenek eleve bekapcsolva).

A jelek szerint ez egy ilyen vízibuszos hét: az utolsó balatoni 301-es elsiratása után most egy másik nyugdíjba küldött, bár még meglévő járműről szeretnék egy döcögős gif-animációt (igazából videó, de kb. egy animgif szintje) mutatni.

A "Hévíz" vízibusz utolsó utasforgalmi napjának - ami pont mához képest egy éve volt - képeit nézegetve tűnt fel az, amit már régebben is kiszúrtam, de nem örökítettem meg, tudniillik hogy a hajók nem egyenes úton haladnak a két egymástól látható pont közt. Ennek biztosan megvan az oka, de most inkább csak azt mutatnám meg, ahogy a fehér hajó riszálta magát az irányváltásokkal. Mivel nem videóztam, a különböző beállításokkal (kivágással, zoommal) készült állóképeket raktam egymás mögé, ami nem épp 60 fps-es élmény. Biztos van valami AI tool, ami ennél jobban összefésüli a fotókat, esetleg köztes frame-eket renderel, hogy ne ugráljon a kép, de én nem értek ezekhez...

Egyébként a vízibusz mellett Tihanyrév hajóállomás is nyugdíjba ment, legalábbis a 2025-ös menetrendi idényben nem állnak meg ott a települések közti járatok. Párszor tíz méterrel arrébb a kompok természetesen továbbra is dolgoznak :)

Néhány hónappal ezelőtt írtam arról, hogy a Balatonról sikerült elveszejteni a hazai járműgyártás egy klasszikus típusának, a 3011-es sorozatnak az utolsó ottani példányát, az Arács vízibuszt. Szerencsére a BKV-nak még van három belőle; alapvetően nem ezek viszik a rendszeres városnéző járatot, hanem a kényelmes belső térrel felújított egykori "Héttörpék", de ahogy tavaly, úgy egy időre idén is forgalomba helyezték a Lágymányos vízibuszt:

Megpróbáltam nem csak a rakpartról és hidakról megörökíteni a régen szó szerint mindennapi látványt. Ezeket a hajókat valószínűleg olyan igényekre specifikálták anno, amik pont az ötvenes-hatvanas években szűntek meg a Dunán, tudniillik busz jelleggel közlekedtetésre, munkába/piacra járáshoz, illetve kirándulni, nem pedig várost nézni. A hivatásforgalmi hajózásnak azóta se sikerült visszatérnie Budapestre.

A tetőcsomagtartónak kinéző nyitott felső fedélzet ugyan elrontotta a típus áramvonalas formáját, viszont ott fent ülni kétségtelenül kellemes!

Kortársak: a háttérben látható óbudai lakótelepek és ezek a vízibuszok nagyjából egy időben épültek/kezdtek épülni.

A látszat ellenére ezen a képen a felül látható jármű SOKKAL fiatalabb a lentinél, hiszen nem valódi, hanem replika.

Ez itt lent egy nem kimondottan jól sikerült kép, amit 2007-ben a Fonyód állomásra behaladó vonatból kattintottam, hogy megörökítsem a szakállas sorompót, ami talán az utolsó ilyen fővonalon (de semmiképp sincs már túl sok belőle). Most viszont nem a sorompóról, hanem a bal felső sarokban (nem nagyon) látható hajóról írnék, mely véletlenül volt ott. Nemrég kaptam ugyanis a hírt, hogy "ő" már nincsen, nekem meg ez az egyetlen képem még munkában róla:

Másfél hónapja se szomorúan írtam arról, hogy a második generációs (3011-es sorozat) váci vízibuszok utolsó példánya eltűnt a Balatonról, és most a hírek szerint az első generáció (301-es sorozat) utolsó még ott levő, bár már évek óta nem használt hajójának felépítményét is levágták, a hajótestet pedig a szállításra előkészítve kizsilipelték Kiliti felé.

1956-tól kezdve a kétezertízes évekig kilenc ilyen első generációs magyar masina dolgozott a tavon, és most hírmondójuk se maradt ott. Ez a hajó '58-ban Horány néven került a vízre, de dolgozott mindenfelé, nem csak a Balatonon, ahol egy ideig Edericsként volt ismeretes, míg meg nem kapta utolsó nevét, az Akalit. A magyar járműgyártás majdnem hetvenéves emléke volt, a Balatoni vízi közlekedés évtizedeken át jellemző résztvevője, rengeteg képeslap és nyaralásos fotó szereplője. Többet volt aktív állományban, mint a Beloiannisz, vagy éppen a Szőke Tiszaként elhíresedett, a valóságban ezen a néven már második gőzös! 

Ha jól tévedek, még van két ilyen, többé-kevésbé eredeti kinézetű hajó az országban (az eredeti Akali és a Hullám), bár egyikkel se lehet utazni; Csehországba kell menni a lehetőségért. Előrebocsátva, hogy valakinek a tulajdona az az ő tulajdona, tehát nem kényszeríthető arra, hogy saját költségére múzeumként viselkedjen, de jó lenne, ha valaki valahol megmentene egyet a típusból, ha már hivatalos akarat jól láthatóan nincs rá. Tudom, hogy egy hajót a vízen tartani drága szórakozás, de ha lehetett duplacsuklós Ikarus replikát építeni, illetve repképesen tartani a Li-2-est, akkor talán ez is összejöhetne...