HamPLÓ

A múltkor Nyugat-Berlinben sétáltunk, most pedig átugrunk Kelet-Berlinnek abba a csücskébe, ami annyira betüremkedés volt a nyugati oldalba, hogy nyugati metró járt a keleti Trabantok alatt.

Nevezett városrész - a Mitte - úgy fejlődik, mint Budapest tette a rendszerváltás után, ti. amikor a főutcákon már látható volt a változás, a mellékutcákban még mindig szövetkezeti táblák lógtak az Ingatlankezelő Vállalatos állványokról. Persze itt a főutcákon nem új kirakatok, hanem rögtön felhőkarcolók és luxusszállodák nyílnak, szóval más a lépték, de a fentebbi ikerház a Chausseestrasse/Hannoversche Strasse sarkán még mindig annyira DDR hangulatot sugárzik, hogy szinte érzem a számban a Stern-Cola ízét.

Kicsivel arrébb - az Oranienburger Strasséban - viszont bármikor szembe jöhet egy ilyen monumentális régiség, ami vélhetően pont azért maradt meg, és nem jutott...

Véletlenül sikerült megörökítenem a helyhez/időhöz/fényhez kötött fotósok mumusát, a fotófelhőt! Igazából csak egy "throw-away" videót akartam csinálni a Villamosnap nosztalgiái közt elrobogó menetrend szerinti ipari csörömpölőről, de a felhők nem tudták, hogy hiába erőlködnek, és szokásosan kitűnő ütemérzékkel pont arra a pár másodpercre takarták el a napot, amikor ott volt a téma:

Nekem senki se mondja, hogy ez véletlenül történik mindig így ;) Legutóbb a Semmeringen egy órán keresztül néztük a hegyoldalról, hogy a távolban - ott, ahol éppen nem vagyunk - milyen szépen süt a nap, miközben a mi hatótávunkon belül sötétség és balladai homály uralkodott:

Mai második videómon pedig afelett érzett örömömnek szeretnék hangot adni, hogy végre megfejtettem, miért hívja SzabóZé (aki nem indexes újságíró, csak őt is így becézik) állandóan Viharvasútnak és Zenevonatnak az ezresekkel közlekedő 41-es és 43-as vonalakat. Tessék csak meghallgatni:

A villamosos beszámoló elején írtam, hogy azért volt jó a vasútállomásról gyalog menni a belvárosig, mert közben olyan dolgokat is láttunk, amiket egyébként kihagytunk volna.

Ezek kihagyása persze nem feltétlenül lett volna tragdia, de azért nem baj, hogy láttam például a Szlovák Rádió fordított piramisát 1983-ból. Ez az a fajta építészet, ami biztos büszkeséggel tölti el a statikust, aki kiszámolta, hogy ne dőljön össze, de egyébként semmi értelme az egésznek. Szerintem. Legalábbis az alapterület jó kihasználása biztos nem volt a fontos szempontok közt :)

A Szlovák Nemzeti Bank 2002-ben elkészült toronyépületének oldalára 2009-ben esténként az euró jelét rajzolták ki a szobák világításával - de már maga az épület is egyfajta szimbólum.

Szegeden a villamosos nagyprojekt keretében alaposan átrendezték a városból kivezető főútvonal és a harmadik, külső körút kereszteződését. Az építkezés előtt így nézett ki - a villamos csak egyfelé kanyarodott:

Most egy kétvágányos delta van a körút közepén, de ez nem körforgalom, hanem jelzőrendszer irányítja - fantázadús módon "jelzős körnek" nevezték el :) A fő látványosság az, hogy nem csak a jelzőlámpák adnak utasításokat, hanem a sávelválasztó csíkok közé is fényeket szereltek, melyek zölddal vagy pirossal mutatják, hogy mikor merre szabad menni.

Tudom, vannak a világban vasutak, melyeken magasabb sebességgel száguldanak a vonatok, de nekem akkor is a Frankfurt am Main - Köln szakasz a csúcs. Annak idején gyerekkoromban autóval Köln felé tartva a frankfurti reptér volt az egyik utolsó nagy mérföldkő: innen már "csak" két óra volt hátra a érkezésig. Papíron ugyan mindössze 190 kilométerről van szó (ami nem sok az addig megtett 1000-hez képest), de az autópálya innentől nem tette lehetővé a száguldást: az elején a közeli települések miatt volt minden 120-as táblákkal tele, aztán pedig a domborzat miatt folyton kanyargó, folyton emelkedő és süllyedő nyomvonal fogta vissza a haladást. Télen, este különösen felnéztem szüleimre, miközben olyan rendületlenül haladtak, mert a hátsó ülésről csak azt láttam, hogy az előttünk menő autók hátsó lámpái állandóan eltűntek: hol lefelé, hol oldalra. A vonat még lassabb volt: a Rajna - amúgy csodálatosan szép - völgyében kanyarogva elég nagy kerülőt tett. Aztán a kilencvenes évek második felében nekiálltak túrni-fúrni, és ma van vonat, ami 49 perc alatt jut el a frankfurti reptértől a kölni főpályaudvarig!

2003-ban már utaztam ezen a vonalon, de akkor még nem volt kamerám - pedig marha jól nézett ki, hogy úgy húztunk el a sok helyütt párhuzamos pályán haladó autók mellett, mintha dugóban állnának! Most a nyáron újra próbálkoztam, felemás szerencsével: egyrészt a kalauz épp akkor jött, amikor a látványosan az autópálya mellett haladó részek voltak, másrészt esett, mint a fene. Azért a 300-at elértük; 11 éve emlékeim szerint 309-ig ment el a számláló. A vonatok a jelek szerint a menetrendre is figyelve haladnak: ha nincsenek késésben, nem sietnek, máskor pedig ráhúznak, ha kell. Felfelé jövet például 280-nál nem is mentünk gyorsabban. Egyszer azért az említett 49 perces vonatot is ki kéne próbálni, gondolom, az mindenütt megy, ahogy a csövön kifér :)

Köln meglehetősen turbulens történelemre tekinthet vissza. Volt Hansa-város, érseki székhely, franciák által megszállt terület, és Poroszország része. Itt áll a világ szerintem leglenyűgözőbb temploma, itt született a francia zeneszerzőként elhíresült Jacques Offenbach, és itt mutatták be a Csodálatos mandarint Bartóktól. A második világháborúban a város nagy részét porrá bombázták, kicsit később viszont a háborús időszak előtti polgármester lett az NSZK első kancellárja. Mindezek előtt pedig a Római Birodalom Alpoktól északra eső területeinek egyik legfontosabb városa volt, Colonia Claudia Ara Agrippinensium néven.

"Köln-Röm-Kanalisation-063" by Horsch, Willy - Own work. Licensed under CC BY 2.5 via Wikimedia Commons

Ha az ember nem figyel oda, könnyen átsiklik a római múlt maradványai fölött - például sokszor átsétáltam már a Theo-Burauen-Platzon, de nem igazán figyeltem oda erre a kőhalomra az út mentén. Valószínűleg elolvastam ugyan a táblát, miszerint a római kori csatornarendszer egy kiemelt darabját látom, de fogalmam se volt, hogy több is maradt belőle - ráadásul látogathatóan!

A két részletben körülbelül 150 méter hosszan bejárható - a római előkép után Cloaca Maximának elnevezett - csatorna 9-10 méterrel az utca szintje alatt húzódik, és a városháza egyik oldalépülete alatt megtalált római parancsokság maradványait bemutató múzeumból közelíthető meg. Az első század második felében épült, a rómaiak összkomforttal kapcsolatos, meglehetősen kimerítő elvárásainak megfelelően: a város egy aquaduct-rendszer segítségével a 90 kilométerre (!) levő Eifel-hegységből kapta a friss vizet, a koszosat pedig az utcák alatt a Rajna felé lejtő járatok vitték el. Az ötödik századtól érkező új lakosok nem tartottak igényt rá - nem is szenvedtek hiányt a borzalmasabbnál borzalmasabb járványokban...

Gyerekkoromban tévéreklám hirdette a MÁV új szolgáltatását, a "Komfort" osztályt. Az akkor még nem retrónak számító faburkolatos közegben nénik és bácsik utaztak, luxusnak tűnő körülmények közt: pincér szolgálta ki őket, és tévét néztek. Naná, hogy szívesen kipróbáltam volna, és naná, hogy nem volt alkalmam rá - bár ez azért nem annyira meglepő, mert autós család voltunk.

A különféle típusokból átépített kocsik ma már nem komfort díjszabással közlekednek, pontosabban azt se tudom, mennyi van még meg belőlük, mert csak a szegedi hibrid-IC-ken szoktam látni egyet-egyet, első osztályként.

Ha jól sejtem, az ajtó feletti keretben lehetett a tévé; az utastér egyik végében ruhatárszerűség található, az itt balra látható, üvegezett tolóajtóval lezárható kuckó mibenlétét azonban nem tudtam megfejteni. Kicsit úgy néz ki, mintha telefonfülke lenne, de csak nem az volt...

A retró érzet és az utólag bebarkácsolt klíma ellenére ezek a kocsik szerintem még mindig a legkényelmesebb belföldi járművek, elsősorban a fotel jellegű ülések miatt - melyek nem csak dönthetőek, hanem el is forgathatóak. Ha valaki nem akar, nem kell menetiránynak háttal ülnie - de akár hátat is fordíthatunk az ellenszenves utastársaknak :) Az üléstávolság pedig imádnivaló, még nekem is jut elég lábtér!

Múltkor láttuk a villamosokat, buszokat és vonatokat, korábban meséltem az Új hídról, most pedig magáról a városról is mutatnék néhány képet. Nem célirányosan mozogtunk, inkább csak sétálgattunk, és ha megtetszett valami, lefotóztam. Ez az egynapos kirándulás volt idén a tavaszi szünet számomra, szóval túlspilázás helyett  inkább megpróbáltam élvezni a napsütést - ennek megfelelően nem részletes útileírást kaptok  :)

Fő tér, jobbra a régi városházával, balra pedig egy turistákat zargató szoborral. Szegény Napoleon, általában nem így emlékeznek meg róla a művészek :)

A városháza másik oldalról, balra a Prímási Palotával. Előbbit nézve megint az jutott eszembe, hogy valahol milyen gáz, hogy Budapest nem tud felmutatni egy hasonló funkciójú emblematikus épületet...

Az Új híd miatt az óvárost annak idején kettévágták a Koronázó templom főhomlokzatával majdnem párhuzamosan. Maga a dóm szerencsére megmaradt - kis látványbeli korlátozással, ahogy az erről a képről talán sejthető.

A "városi autópálya" és a hídfő építéséről találtam ezt a videót a youtube-on - az elején még látszik az óváros, aztán egyre fogynak az épületek :(

Azt már korábban is megállapítottam, hogy berlini fotóim 80%-a a volt keleti oldalon, de legalábbis az egykori szektorhatár közelében készül. Legutóbb megpróbáltam ezen változtatni, és tudatosan nyugatra menni, de ebből végül csak annyi lett, hogy végigsétáltam a leghíresebb sugárúton, a Kurfürstendammon.

A virtuális sétát a régi csúnya idők három szimbolikus épületével kezdem. Balra az 1957-ben elkészült Bikini-ház látható, ami arról kapta a nevét, hogy az alsó szintek és a felső rész közt egyemeletnyi szünet van - virtuóz képzettársítás volt a névadás, az már biztos! Jobb oldalt hátul a Mercedes-csillaggal díszített Europa-Center ismerhető fel (bár sikerült egy lámpa hátterébe pozicionálnom) - a 103 méter magas épület tetején forgó embléma tíz méter átmérőjű, és állítólag három tonnát nyom. A kép jobb szélébe belógó Vilmos császár-emléktemplomot - pontosabban annak romját - pedig talán nem is kell bemutatnom. Ezek voltak azok az épületek, amiket annyit láttam képeken és filmen gyerekkoromban, hogy Nyugat-Berlin jelképeiként égtek belém.

„Kaiser-Wilhelm-Gedaechtniskirche 05-13 view 08“ von A.Savin (userpage · contact) - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

Charlottenburgnak ez a része az ötvenes évektől kezdve ellenpólusa volt a kelet-berlini "divatnak" - a '61-től konkrét falakkal körbevett "nyugati" város szíveként a modern törekvések és a jómód jelképe lett. És ami szerintem figyelemre méltó: a negyed egyik fő utcáját "Budapesti útnak" hívják!

Ez volt a neve a háború előtt, a háború után, Nyugat-Berlin elzárt éveiben, és most is. Eredetileg amúgy nem itt volt a magyar fővárosról elnevezett utca, hanem a Potsdamer Platz és a Brandenburgi-kapu közt, de azt 1925-ben a weimari köztársaság első miniszterelnökéről, Friedrich Ebertről nevezték el. A diplomáciai bonyodalmakat kerülendő ekkor fogtak egy másik központi útvonalat, a Kurfürstendammot, és az egyik végét átnevezték Budapester Strasse-ra. Érdekes, hogy budapesti pandantja, az 1914-ben így elnevezett Berlini tér Marx térből Nyugati térré változott a rendszerváltás után...

Most vasárnap Budafokon és Kamaraerdőben ismét nyílt napot és villamosünnepet tartanak, kedvcsinálónak itt van néhány kép a tavalyi rendezvényről:

Budapesti Villamosnap, 2013

Tavaly partfalerősítés miatt nem lehetett Kamarában rendezni a napot; idén ugyan megint alámosta a patak a pályát (nem ugyanott), de a tervek szerint egy vágányon elérhető marad a 41-es külső végállomása, tehát kint a zöldben is lehet programokra számítani. A kocsiszínben pedig vezetett séták lesznek.