HamPLÓ

Az imént néztem végig újabb négy részt az Így jártam anyátokkal-ból, és mivel ez elég sok reklámszünettel járt, végignéztem egy csomó identet, wish-t, vagy tudom is én, minek nevezik az ajánlók, reklámok, műsorok közti, állítólag figyelemfelkeltőnek és/vagy viccesnek szánt animációkat.

Van köztük olyan, amiben egy disznó - gondolom moslékot - eszik, és Comedy Centralt pukizik tőle. Van egy ló, amelyik kalimpál, közben csillagok jönnek a hátsófeléből. Vannak robotok, akik szado-mazót játszanak Comedy Central alakú kloffolóval. Van rajzfilmfigura, akivel mindenféle baleset történik, de amikor végre a fejére esik egy üllő, akkor Comedy Central logókat lát csillagok helyett, és így végre boldogan ájul el. Egy másik rajzfilmfigurát (talán egy majmot) villamosszékbe ültet egy röfi, és miután szegénykém (már hogy a majom) meghal, a mennyben Comedy Central-lantot penget. De persze a "a műsor megtekintését csak nagykorú felügyeletében ajánljuk"-spotban is torz figurák gubbasztanak, körülbelül olyanok, amilyenektől a gyerekek nagy eséllyel rosszat álmodnak (bár itt lehet, hogy ez volt a cél). Ráadásul olyan humorosak ezek a filmecskék, hogy mellettük egy Adam Sandler mozi is Kurt Vonnegut-i fekete humornak tűnik.

Namármost tudom, hogy nem kell mindenben értelmet keresni, ráadásul a sajátom sem esik egybe a széles tömegek úgynevezett humorérzékével, de azért érdekelne, miért nyomják ezeket a vizuális hasmenéseket (eme csatorna esetében - lásd csatornalogót pukizó malac és ló - szó szerint) az arcomba legritkább esetben is negyed óránként? Ilyen rossz véleménnyel vannak a saját csatornájukról és nézőközönségükről a szerkesztők? Nem vagyok megbotránykozva, vagy ilyesmi, csak nem értem, milyen kereskedő az, aki ilyen cégért választ magának. Tudom, a Music Television már húsz éve is ilyen modoros, ámde értelmetlen rajzfilmekkel reklámozta saját magát (saját magán), de ettől még nem lett értelme ennek a műfajnak...

Még zenében járatos ismerőseim egy része is rosszul tudja, hogy volt ez, úgyhogy mai rövid Zenebutikunkban egy igen hangulatos instrumentális darab kapcsán "szolgáltatok igazságot" :) Róla van szó:

Az előadót, Mike Oldfieldet ismerve legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a diszkóbandaként ismert ABBA csak feldolgozta ezt a számot, hiszen ez egy olyan "keltás", sőt: "oldfieldes" szám, holott az igazság az, hogy a darabot négy évvel korábban bizony az ABBA két B betűje, Björn Ulvaeus és Benny Andersson írta:

Amikor elmagyarázom az embereknek, hogy ennek megfelelően Oldfield volt az, aki feldolgozott, valamiért meg szoktak lepődni. Szerintem több ABBA-t kellett volna hallgatniuk, vagy legalábbis alaposabban, akkor tudnák, hogy a vikingek (főleg Benny) mekkora zenei zsenik voltak (szerintem nagyobbak, mint Oldfield, bár ez nyilván izlés kérdése, úgyhogy a demokrácia jegyében aki mást írna kommentként, azt törölni fogom;))). Itt épp a csúcson voltak, kicsit elengedték magukat két megasláger közt (ugyanezen az albumon - az Arrival címűn - szerepelt a Money, money, money, a Knowing me, knowning you és a Dancing queen is, szóval nem kicsit sikeres lemezről beszélünk!) a stúdióban, és ez is jól ment nekik.

Nekem ez a szám amúgy gyerekkorom augusztus huszadiki vizi- és légiparádéit idézi fel: valamiért úgy emlékszem, a bemutatók elkezdése előtt ez a szám többször is lement a hangosbemondóban, talán több egymást követő augusztus huszadikán is. Ha becsukom a szemem a hallgatása közben, még most is visszajön az a feeling, ahogy állunk a tömegben, és várjuk, hogy jöjjenek a repülők :)

És hogy valami poén (még ha nem is az enyém) is legyen eme bejegyzésben, rakjuk egymás mellé a '76-os ABBA és a '80-as Oldfield (kis)lemezborítót:

 Vicces fiú ez a Májk gyerek :)

Összeszedtem magam és összeszedtem egy rakat képet a késő tavasztól július végéig terjedő időszakból, tömegközlekedésice:

 
 
Budapesti tömköz életképek 39.
Üzemi mozgások a Hofherr Albert utcában, Duna-áradás, UV-k, UV-k, UV-k és egyéb különjáratok, budai rakpart és egyéb vágányzárak, stb...

Korábban írtam már arról, hogy Budapest milyen ügyesen herdálja el jó adottságait. Eddig elsősorban idegenforgalmi példák jutottak eszembe, de felebarátforgalmi elherdálásra is van ám példa: gyakorlatilag az egész Budai-hegység.

Egy ilyen hegység pedig szerintem jó a háznál: tiszta levegő szívására, pihenésre ad lehetőséget, anélkül, hogy túl messze kellene menni otthonról. Nem hogy nem kell órákat autózni, de a kék busz, a sárga villamos és a piros fogaskerekű is kivisz oda (lehet, hogy egyesek szemében pont ezért zsenánt?). Nem minden városnak jut ilyen - nekünk jutott, úgyhogy sikeresen el is hanyagoltuk... Kiskoromban még csak Zugliget volt ilyen, ami pedig egy kis Svájc lehetett fénykorában; mára romtemető lett belőle - méghozzá nem is akármilyen :( Hűvösvölgy akkoriban még egész jól vegetált: a Nagyréten lehetett ringlispilezni, célbalőni, az erdőben lehetett kirándulni, a villamosvégállomásnál lehetett lángost enni. A jelek szerint ezek proli szórakozásnak minősültek, mert a rendszerváltás után nem hogy fejlődött volna a környék, de egyenesen visszafejlődött. Aki ma Hűvösvölgyben leszáll az 56-os villamosról, ilyesmi látvánnyal szembesül:

A Balázs vendéglő egyfajta rejtőjenői jelenség volt gyerekkoromban: mindenki tudta, hol van, mindenki egyfajta letűnt dicsőség emlékeként emlegette - és mindenki tudta, hogy nem működik, mert leégett. Aztán felújították, és ma ismét régi fényében...

... nem működik.

Még hogy világválság..! Oké, nem az Enzo-féle erőgépekről van szó, hanem egy névrokonról de azért akkor is jót vigyorogtam rajta, és mintegy mellesleg végre gyakorolhatom kicsit az Index-féle bombasztikus címadást ;)

Épp turkálok a "valamire talán egyszer még jó lesz" cimkével félretett képeim és videóim közt, ott bukkantam rá erre a szösszenetre, ami elég jól leírja a hangulatom:

Úgy érzem, perpillanat éjszakákat el tudnék úgy tölteni, hogy csak ülnék egy töküres pótkocsiban, és nézném, ahogy az ablakon beeső fények táncolnak a padlón. Nem, ennek semmi köze a depresszióhoz, egyszerűen csak jó lenne kint lenni a nyári éjszakában a szobában ücsörgés helyett, de úgy, hogy ne legyen túl sok ember a környéken :)

Itthoni turistáskodásaim során eddig jobbára ember építette dolgokról volt szó, pedig Budapest egyik kedvező adottsága, hogy a budai oldal gyakorlatilag egy erdőkkel benőtt hegység, ahol az ember összes erőfeszítése ellenére még ma is találkozhatunk a természettel. Ráadásul a szokásos szépségek mellett egész meglepő dolgokra is lehet bukkanni, ha az ember maga mögött hagyja a villanegyedeket.

Például egy százhúsz éves libanoni cédrusra, mely azért valljuk be, nem az a kimondottan őshonos faj errefelé:

Ízlelgessük egy kicsit a fa korát! Amikor ültették, a ma "régi szép Budapestként" ismert Budapest még csak alakulgatott: az Országház és a  Szent István-bazilika épülőfélben volt, a Hauszmann-féle Várpalota pedig maximum elképzelés volt, a Hősök terei Milleniumi emlékműhöz hasonlóan. Ady Endre épp csak elkezdte a gimnáziumot, Londonban pedig megszültett Charlie Chaplin (tudom, nem konkrétan 120 éves a fa, csak akörüli, de tegyünk úgy, mintha ez egy konkrét kor lenne). Persze nyilvánvaló, hogy vannak sokkal öregebb élőlények is a földkerekségen (talán még Budapesten is), de nekem már ez a 120 év is alig befogható távlat.

Sok előnye van annak, ha az ember születésnapja augusztus közepére esik. Például, hogy a Sziget miatt mindig "kap" valami "szülinapi koncertet". Két éve a Madness volt ez, tavaly az Iron Maiden, idén a Tankcsapda. Persze a jelenlevő tízezrek úgy tudták, hogy az együttes ünnepel, de talán jobb is volt így ;) A Tankcsapda húsz évében szerintem az a döbbenetes, hogy úgy lettek mára _az_ ügyeletes magyar rockbanda, hogy anno valami egészen másnak indultak. Ráadásul úgy, hogy megmaradtak nem-budapesti együttesnek.

Először '93-ban, a Körcsarnokban rendezett Moby Dick koncerten találkoztam velük, itt a Csapda még csak előzenekar volt, melyről mindenki csak annyit tudott, hogy "valami punkok Debrecenből" (thrash metálos közönségről beszélünk). A punk-thrashrocker elkülönülés olyan látványos volt, hogy amíg bent Lukácsék játszottak, a rockerek jó része kint az előtérben khm... büfézett, aztán amikor vége lett a Csapda programjának, a küzdőtérről punkok özönlöttek kifelé, hogy helyüket rockerek foglalhassák el. Biztosan voltak sokan, akik csapdáztak és mobidikkeztek is, de a többség ránézésre nem "keveredett", vagy csak pár szám erejéig.

Persze a Legjobb mérget (a számot) már ismerte mindenki, PeCsa-beli metálkoncertek után az akkor még létező 1-es buszon ez szólt a csordavokáltól a Széchenyi fürdőtől a Körtérig; de nem ismertem senkit akkoriban, aki azt mondta volna, hogy a TCS a kedvenc zenekara, vagy hogy kimondottan a rajongójuk. Ha zeneileg nézem, punk-ból eddigre már áttevődött a hangsúly a "dirty rock"-ra, de azt a műfajt a akkoriban Sex Action és a Sing-Sing uralta, és nem úgy tűnt, hogy elférne még valaki a piacon. Csakhogy a Csapdánál ott voltak Lukács dalszövegei, melyek nem kicsit voltak jobbak (szellemesebbek, fülbemászóbbak), mint az Action és a Sing hőskölteményei. Ennek eredményeképp az ember először megtanulta a már említett Legjobb mérget, a Tudok egy munkát-ot (ez de hülyén hangzott:), majd szépen sorban a többit is. A szöveg jópofa volt, a zene bulis, úgyhogy elég gyorsan "nagy névvé" vált a Tankcsapda.

A Jönnek a férgek borítója még punkosnak tűnt (a zene a metálosokat azért már jobban megszólította, szerintem), aztán jött az Ember tervez, és ekkor mindenki megvette magának a bandát. Én itt valahol szem elől is tévesztettem őket, a Konnektor album nem igazán jött be, a következőt (illetve a közbenső koncertet, EP-t, mittudoménmit) meg se vettem. Valahol az Agyarország táján lettek minden értelemben profi banda, amikor a slágerek is magától értetődőek lettek, és mára eljutottunk oda, hogy édesanyám is tudja, hogy van egy ilyen nevű együttes - és nem azért, mert a fia ilyen pólóban jár, hanem mert a rádiókban is találkozni velük. Persze melyikben melyik számmal ;)

Azt, hogy a rádiók, tévék játsszák őket, és hogy akkora bulikat tudnak csinálni, mint ez a tegnapi a Szigeten, nem érzem negatívumnak: az lenne a gáz, ha húsz év elteltével még mindig kis klubokban játszanák a Johnny a mocsokban huszonnegyedik részét! Inkább örülök, hogy a magyar pop(uláris) kultúrában végre van egy vidám, alapvetően bulizós rock'n'roll csapat, mely elmondhatja magáról, hogy "több évtizedes" történelemre tekinthet vissza (nem csak holmi Nagy Művészek, alterosok, búvalszexuáltak, költők). A tegnapi koncert számomra erről szólt: egy best of válogatásról, amire sokan jól érzik magukat. Voltam már jobb koncerten (jobb Tankcsapda-koncerten is), de - bár hosszúnak és kicsit talán szaggatottnak tűnt az előadás (ilyet, hogy számok szünetében eltűnnek, fény le, semmi szöveg, szerintem nem kellene csinálni) - azért jó kis nyári buli volt, és alapjában véve ezért mentünk ki. És a fene egye meg: de durván öregszünk..! :)

A hétvégén megpróbáltuk Riannával behozni mozi-elmaradásunkat. Ez valamennyire sikerült is, plusz jól megfáztak az ízületeim, olyan rohadt hideg volt a meglátogatott filmszínházakban. A városban kószáló jegesmedvék lennének a célközönség, vagy mi ez, hogy hosszú farmerben  és hosszujjú ingben is fázik az ember?

G.I. Joe

No mindegy: míg nézőtérben a jégkondicionált a divat, témailag a régi sorozatok felmelegítése megy. Pár hete a Transformers második része volt terítéken, most egy másik Hasbro-indukált mű következett, a G.I. Joe. A nyolcvanas évek végi műhold-áradatból annak idején két akció-rajzfilmsorozat ragadt meg bennem a Sky és a Super Channel műsorából: előbbin az átalakuló robotok, utóbbin a Cobra ellen harcoló szuperkommandósok futottak. Mindkettő borzasztóan megrajzolt sorozat volt, a vélhetően olcsó munkaerővel készített, kevés kocka per másodperces animációkban rendszeresen csúnyán összeveszett a "kameramozgás" és a szereplők mozgása, ugra-bugráló, torz jeleneteket eredményezve. Ennek ellenére valahogy mégis ottragadtunk előttük 12-13 évesen, bár nem voltunk jó célcsoport: soha nem lett Transformers vagy G.I. Joe-bábúnk - igaz, nem is nagyon hiányoztak, lévén LEGO-ból azt építhettünk magunknak, amit akartunk (például Csillagok háborúja folytatást, a Darth Vaderként meghalt, majd jó emberként feltámadt, de továbbra is géppel légző Anakin Skywalker kalandjaival). Ezzel együtt hatással volt rám a csillagos-sávos kommandó, olyan formában, hogy megcsináltam paródiáját, a magyar szuperkommandót. "I.Á. Joe" néven. Jól van, tudom, nem valami szellemes, de mondom, 13 éves voltam ;)

Aztán elfelejtettem ezt a sorozatot, egészen a Transformers első részének megjelenéséig. Akkor volt egy olyan gonosz gondolatom, hogy "mi jöhet még, filmet csinálnak a G.I. Joe-ból is?". Amikor egy újabb Sky Channel-en látott sorozatból, a Get Smart-ból is film lett, ismét felötlött bennem ez a gondolat - aztán az imdb.com-on rákeresve kiderült, hogy nem tévedtem, már forog is ez a film.

És most itt van. Háááááát... Reméltem, hogy ennél jobb lesz, végülis az a Stephen Sommers rendezte, aki a Múmia első és második részével - szerintem - klasszikust teremtett (újra); illetve a főgonoszt játszó Christopher Ecclestone, az első "újkori" Dr. Who miatt is kíváncsi voltam rá. Az elég hamar világos lett, hogy a rendezőnek megmaradt egy adag számítógépes trükkje a Múmia filmekből, emiatt a történet egy része a sivatagban játszódott, de persze ennél feltűnőbb volt, hogy szereplőként bennragadt a Múmiát játszó fickó, de még két perc erejéig Brendan Fraser is... Kár, hogy ez a maximális párhuzam, ami a tényleg szellemes és látványos Múmia-filmekkel húzható. A számítógépes trükkök szerintem helyenként gyengék voltak, de leginkább fárasztóak, a techno-blabla pedig olyan szinten zavaros volt, hogy szerintem egyszerűen hagyni kellett volna. Egy érdekes dolgot azért megjegyeznék: a globalizáció oda-visszahatásaként a "real american hero"-ból mára nemzetközi csapat lett!

Star Trek

A Start Trek-mánia igen nagy ívben kerülte el Magyarországot, és bár a nyolcvanas évek végén a SAT1-en a Raumschiff Enterprise formájában alkalmam volt belepillantanom ebbe az univerzumba is, nem igazán fogott meg. Ismertem, elismertem, de akkor már inkább a Dr. Who vagy a Csillagkapu :) Ehhez képest a J.J. Abrams-féle új film kifejezetten tetszett! Nem tudnám pontosan meghatározni, miért, de talán azért, mert képesek voltak humorosra venni a stílust. Persze van nagyívű történet apáról és fiúról, illetve van köldöknéző bölcselkedés vulkáni módra, de jól vannak adagolva a látvány, az izgalom és a röhögés közé. Így kell(ene) ezt csinálni!

Igazából persze ez is csak nyári limonádé, de ezt a filmet jobb szívvel tudnám másoknak ajánlani...

(Hááát, ez a poén valahogy jobbnak tűnt, amikor kitaláltam...)

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Oda fel. Most.