2009 júniusának második szombatján Budaörsön ünnepelt a magyar mezőgazdasági repülés - meg én:
A Repülőgépes Növényvédő Állomás 50. szülinapja
Amikor még a laikus is nosztalgiázik, avagy a repülőnappótló járat
Az átlagnál is csapongóbb lett az oldal - elnézést kérek, ha ez valakit zavar, de tudásanyagom kicsit hiányos a magyar mezőgazdasági repülés történetét és technikáját illetően...
Vagyunk páran, akik időnként felhőket fényképeznek. Mert szépek, jól esik rájuk nézni. vagy mert a velük való foglalkozás kirángat a mindennapok földhözragadt unalmából. De sajnos eme égi tünemények nem csak akkor vannak jelen, amikor rájuk vagyunk kíváncsiak.
Német vasútfotós berkekben teljesen bevett kifejezés a "Fotowolke", azaz "fotófelhő". Meteorológiai eredete ismeretlen, csak annyit lehet róla tudni, hogy mindig akkor jelenik meg, amikor az ember fotózni szeretne - ráadásul mindig a Nap és a fotótémának kinézett objektum között. Ez statikus tárgyakat, mondjuk épületeket megörökíteni kívánó fotós esetében nem annyira vészes, de amikor a vasútmán beütéssel rendelkező fotongyűjtő fél napot utazik a téma miatt, mely kétóránként egyszer (vagy még ritkábban) jár arra, akkor nevezett légköri jelenség egész komolyan el tudja az ember kedvét rontani. De tegyük hozzá, rohanó világunkban egy negyedóránként járó villamos esetében sem csal mosolyt az arcunkra, ha pont arra a tíz másodpercre romlanak el a fények, amikor elhussan a várva várt jármű.
Fentebbi képen a fotófelhők egy különösen idegesítő alfaja látható: viszonylag kicsi, épp csak elég a nap kitakarására - és ezáltal a fényviszonyok elrontására -, viszont akár félórákat is képes egyhelyben maradni. Ez a fotó konkrétan akkor készült, amikor egy órát gyalogoltva a napon, felforrt agyvízzel végre valami kedvemre valót látva elővettem volna az apparátot. Még át se kattant "ON" állásba a kapcsoló, amikor ez a habos-babos szerzet máris fakó beállítássá változtatta az imént még tündöklő színekben pompázó látványt. Kicsit persze vártam, hátha elmegy, de nem mozdult, úgyhogy inkább feladtam...
UI: A modorosblogba illő megfogalmazásra azért volt szükség, hogy szalonképes tudjak maradni ;)
UI Ep2: Természetesen könnyen meglehet, hogy van bevett magyar szó erre a jelenségre a szakzsargonban, de se fotós nem vagyok, se fotósfórumokba nem járok, hogy ezt tudhassam...
Nem, az égadta világon semmi rosszat nem akartam mondani a címválasztással. Kíváncsi vagyok, észreveszik-e egyesek, hogy ezt ideírtam, mielőtt bekommentelnek, hogy "most miért kell fikázni a szelektív hulladékgyűjtést" ;)
Évek óta minimális szerepe van az életemben a tévének. Amikor anno elköltöztem otthonról, évekig nem nagypn tévéztem, mert először nem volt tévém, aztán amikor kaptam egy használtat nagyitól, az a harmadik használatkor füstölni kezdett, én meg inkább nem kapcsoltam be többet. Utána is inkább csak videóztam.
Azóta persze időnként beficcent egy-egy sorozat, főleg, mivel Rianna sokmindent szokott nézni, és amikor fáradt vagyok, néha ottragadok mellette a meseláda előtt (címszavakban: CSI, NCIS, Csillagkapu, és az új Dr.Who-k (a régiek valamelyikét még ezer éve a Super Channelen láttam, bár nem nagyon értettem a sztorit)). De igazán csak a Dr. House-ra szoktam rá, a közelmúltban pedig a Tűzvonalban-ra (ez egész a rajongásig fajult, saját magamat is meglepve).
Az utóbbi hetekben stresszesebb vagyok a sokévi átlagnál, a hétvégéket jószerivel csak a két munkahét közti pihenésre használom (ami a weboldalaim bővülésének visszaesésén meg is látszik), eközben sikerült rászoknom az Így jártam anyátokkal (How I met your mother) című sitcomra, amit a Comedy Central négyes adagokban ad hétvégén. Részemről gyakorlatilag megvan az új Jóbarátok - ami az egyetlen sitcom volt, aminek az összes részét láttam, és azt hiszem ugyanazért: mert szerethető szereplői voltak. Erről jutott eszembe, hogy bár ezek a sorozatok is patentekből építkeznek, mégse sikerült itthon leutánozni őket eddig. Pedig jó lenne, ha az első jó magyar akciósorozat (igen, a Tűzvonalban, mi más:) után végre sikerülne egy jó magyar sitcomot is csinálni. Vagy talán mégse, mert akkor még több dolog miatt kellene a tévé előtt csücsülnöm :)
Az ilyen írásokat a művelt svédek unauthorised fan fiction-nek hívják. A műfaj célja semmiképpen sem az eredeti alkotók kenyerének elvétele, hanem a tiszteletadás előttük. Meggyőződésem, hogy ha a kreatív elmék ezen csapata pár ezer kilométerrel nyugatabbra talál egymásra, ma nem Bauer ügynökről írnának a világ tévéújságjai, hanem Bordás Attiláról. Ehelyett nálunk a sorozat további sorsa erősen kérdéses. Amíg a helyzet rendeződik, valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban az alternatív folytatás tovább gördül.
A fekete Audi csikorgó gumikkal fékezett az angyalföldi rendőrkapitányság előtt. Jobban mondva látótávolságban tőle, mert tovább nem tudott volna menni, lévén az utca le volt zárva.
-Nahát, egy ismerős! Avasson be, mi történik itt!-szólította meg a legközelebb álló alakot a hátsó ülésről meglepő frissességgel kipattanó Kolonics.
-Bomba- és terrorfenyegetés miatt kiürítették és körbezárták a kapitányságot.-válaszolt Alter, akin szokásához híven nem látszott, hogy hivatalból van itt, vagy csak véletlenül járt erre. Mindenesetre most automatikusan elkezdte követni az idős férfit, aki megindult a belső kordon irányába, közben folytatva a kérdezősködést:
-A terrorelhárítók és egyéb speciális szakszolgálatok elfoglalták a helyüket?
-Á, őket már nem engedték be!
Kolonics egy picit lassított.
-Nem engedték be őket? Miért?
-Már mondtam: bomba- és terrorfenyegetés miatt kiürítették és körbezárták a kapitányságot!
-De ha nem ők, akkor kik?
-Bordásék.
Kolonics egy picit megállt, majd továbbindult.
-Azt hittem, Attiláéknak szabadságot adtam.
-Erre jártak, és szolgálatba helyezték magukat.-vont vállat Alter, aki igazából Vida volt.
-De miért nem adták át a terepet a specialistáknak?
-Mert velük csak egy őrnagyot küldtek, Bordás meg kijelentette, hogy ezredesként ő a rangidős, a Különleges Műveleti Csoport portfóliójába belefér az eset kezelése, aki meg mást gondol, keresse meg Bokrost.
-Ez nem normális.-állapította meg Kolonics.
-Az lehet, de nem ő adott saját magának egy majdnem mindenki felett álló különleges egységet.-emlékeztette a titkosszolga.
-Azt lehet tudni, milyen fenyegetésről van szó?
-Telefonosról. Az embereink már dolgoznak rajta, hogy kiderítsék, ki és honnan hívott.
-Miért nincs eredmény, miért csak "dolgoznak rajta"?
-Mert sose fogják tudni azonosítani a mobilomat.
Nem szeretném elvenni a "Csak a szépre" blog kenyerét, de korábbi elhatározásomnak megfelelően időről-időre át fogok menni turistába, hogy úgy lássam a várost, mintha először járnék benne. Ez eddigi tapasztalataim szerint egyrészt jó szórakozás, másrészt általában meggyőz arról, hogy nem is olyan rossz a helyzet, mint azt a blog.hu egyes kommentezői gondolják. A jelszó az, hogy nem keresek különleges képkivágásokat, nem mászom fel a másfeledik emeleti párkányra, hogy három óra várakozás után, de csakis a holdtölte utáni negyedik napon, különleges objektívvel, HDR utómunkával művészi produktumot töltsek fel a fotófanyalgós fórumokra, hanem egyszerűen csak megyek, és ha látok valamit, lenyomom a gombot. Mesélni se mesélek, hiszen egy turista csak ritkán azonos az idegenvezetővel: ő csak néz, és keresi azt, ami valamilyen szempontból megfogja :)
És ez itt most nem szelektív vakság megfogadása, de ha külföldön vagyunk, ott se a csúnyát/rosszat fotózzuk le, hanem azt, ami tetszik. Legalábbis én Barcelonában nem a rendőrségi kordonnal bekerített, felülről helikopterrel megfigyelt tüntetőket, és a védőruhába öltözködő rendőröket fotóztam, amikor a Catalunyán kijöttünk a Hard Rock Caféból, és Karlsruhében sem a több helyen összehányt villamost kattintottam le, ami pedig az első dolog volt, amivel a pályaudvarról kijövet találkoztam. Aki szerint meg rózsaszín propagandát folytatok, inkább olvasgassa morgolódós bejegyzéseimet, és szálljon magába - a kritikus hozzáállás és a mindig jobbra vágyás nem zárja ki azt, hogy az ember néha lepihenjen, és örüljön kicsit ennek-annak!
Most egy olyan elsődleges turistacsapdába rándultam ki, melyre kétségtelenül ráférne egy kisgenerál, de mely azért szerintem így sem olyan rossz. Az átlag budapesti ide vélhetően csak véletlenül jön fel, és akkor is a legforróbb nyári napon, hogy aztán japán turisták és német nyugdíjasok tömegében botladozva azon dühönghessen, milyen sokba kerül egy üveg ásványvíz. Szerintem gyakrabban kellene feljönni - lehetőleg akkor, amikor nincsenek sokan -, és csak úgy andalogni az utcákon, ahol ilyen kis kincsesládika-épületek bújnak meg:
Vannak dolgok? lények? tárgyak?, melyek hozzátartoznak a városhoz, melyek mellett akár naponta elmegyünk, de melyeket igazából sose nézünk meg alaposabban. Sem pedig közelről - utóbbit főleg azért, mert ha megpróbálnánk, kék villogós kocsival jönnének értünk, és fordítva ránk adott kabátban vinnének pihenni :) Most két sokszor látott, ám mégis kevéssé megfigyelt városlakót szeretnék közelebbről megmutatni - persze csak a fényképezőgép zoom-jának köszönhetően:
Ő három társával a Szabadság hídra vigyáz, tényleg kimondottan hírhedt "intézményként" üzemelve. Ezen a képen talán az is látszik, hogy maga a szobor milyen egyszerűnek tűnik a kapuzat tornyának díszítéseihez képest.
Ennek a hölgynek vélhetően nagyon ritkán néznek mélyen a szemébe, pedig innen lentről úgy tűnik, hogy nagyra nyílt bronzpupillákkal tartja a pálmaágat már vagy 62 éve! Azt hiszem ez a szobor tipikusan olyan, ami a talapzatával, elhelyezkedésével együtt néz ki jól, így közelről olyan elnagyoltnak hat... De nélküle nagyon üres lenne a Gellért-hegy esténként!
UI.: A Szabadság híd eddig csupaszon maradt lámpaoszlopai közül a hétvégén kettőre már felkerültek a díszek - valaki nem tudja, a díszvilágítás kimaradt részét is pótolják?
Különösen, ha egy fiatal, szőke leányzó ül melletted:
-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Oda fel. Most.
A múltkor eposzi jelzőt kerestem volna Budapestnek. Lett volna egy jelöltem, de nem igazán pozitív: "foghíjas". Bár a foghíjtelkek száma csökken, főleg a szem előtt levő helyeken (leszámítva a Baross teret, melynek Józsefváros felé eső oldala továbbra is úgy néz ki, mintha most ért volna véget a város bombázása), másfajta foghíjakat is találhatunk. Nem üres telkeket, hanem olyanokat, melyeken a környezetbe nem illő építmények állnak. Vagy valami olyasmit csinálnak, ami hasonlít az állásra:
Ez a falusias kompozíció a Margit utcában omladozik két, amúgy nem kimondottan új bérház közt. Az látszik, hogy valószínűleg már száz éve is a lebontás volt a neki szánt sors (a beépítettség vonala az újabb házaknál már előrébb húzódik, illetve az utcával is más szöget zárnak be), de valahogy megmaradtak. Nem, nem gondolom, hogy pusztán attól, mert régiek és megmaradtak, meg kéne tartani őket (főleg, mivel gyakorlatilag romokról van szó), de azért valahol vicces, hogy pont a Rózsadombra felvezető út mentén ennyire így bírtak maradni. Kicsit feljebb is vannak földszintes, urbánus idők előtti épületek, de azok - állapotuknál és annál fogva, hogy többen vannak (felülről jöve az itt baloldali bérház tűnik oda nem illőnek) - inkább jópofa zárványnak tűnnek, mint ez az udvar...
Ez megy most