HamPLÓ

Korábbi elhatározásomnak megfelelően időről-időre át fogok menni turistába, hogy úgy lássam a várost, mintha először járnék benne. A jelszó az, hogy nem keresek különleges képkivágásokat, nem mászom fel a másfeledik emeleti párkányra, hogy három óra várakozás után, de csakis a holdtölte utáni negyedik napon, különleges objektívvel, HDR utómunkával művészi produktumot töltsek fel a fotófanyalgós fórumokra, hanem egyszerűen csak megyek, és ha látok valamit, lenyomom a gombot. Mesélni se mesélek, hiszen egy turista csak ritkán jól tájékozott: ő csak néz, és keresi azt, ami valamilyen szempontból megfogja :)

Eredetileg a Várnegyeddel akartam kezdeni, de az túl egyszerűnek tűnt, ezért inkább az lett a vezérfonal, hogy olyan turista vagyok, aki benézte a térképet, és valahol egy sarkon rossz irányba fordult. Szerintem ez jó móka, Barcelonában, Bécsben és Zürichben egyaránt bármilyen előjelű meglepetés is érheti az embert, ha nem arra fordul, amerre az útikönyvek ajánlják - mindenképpen többet láthatunk egy-egy városból, mintha csak a buszról kattogtatnánk...

Tehát a Múzeumkertnél "véletlenül" befordulunk a Bródy Sándor utcába. Ezt a környéket Józsefváros-Palotanegyednek is hívják, amin valószínűleg sokan kiakadnak első hallásra, hiszen a Józsefváros névről manapság inkább az Orczy térre vagy a Bérkocsis utcára asszociálnak az emberek, nem pedig az egykori "Mágnásfertályra".

A tegnapi hangulatot elmulasztandó álljék itt most körübelül 50 másodperc egy olyan bemutatóról, ami jól kezdődött, és jól is végződött. Egy Kamov-26-ost látunk, amint demonstrálja (megfelelő távolságban a nézőktől, ami miatt sajnos néha eltűnt a kordon túloldalán várakozó gépek mögött), hogyan szokott permetezőként üzemelni. Imádom ezt a típust, relatív alulmotorizáltsága ellenére úgy tud virgonckodni, hogy ihaj (lásd pl. azt a kézifékes kanyarodáshoz hasonlatos fordulót), éljenek a koaxiális rotorok! 

Sajnos a videó hangsávja a nem éppen normális hangrögzítésre kitalált, teljesen fedetlen mikrofonok miatt tele volt szélzajjal, ezért megint rátoltam egy kis házi zenét (ezúttal rockot, mert az illik hozzá, bár fájdalmamra a gitár nagyon sz*rul szólt a dobokhoz képest, és még basszusgitár sincs alatta, ami miatt nagyon vékony a hangzása:) - de azért időnként így is belehallatszik a helikopter jellegzetes hangja! Imádom ennek a gépnek a sivítását, legközelebbre, ha lesz ilyen bemutató, szereznem kell egy rendes kamerát...

Mivel tudom, hogy viszonylag kevesen hiányolják az Airway - Égitársaság c. képregényemet az utóbbi időben kissé megkomolyodott blogból, aktív alkotás helyett pár hete  bespájzoltam pár képregénykockát, mondván, majd kiteszem őket később, mondjuk hetente egyszer. Ma lett volna időm és kedvem is hozzá, aztán hallottam a hírt a dunakeszi repnapon történt balesetről, és meggondoltam magam. A halál, a baleset mindig szörnyű, de amikor valami olyan örömtelinek szánt eseményen történik, mint egy repülőnap, ahol a laikusok végre közelebb kerülhetnek érdeklődésük misztikus tárgyához, akkor még kiakasztóbbnak találom. A sors gonosz fintora. Nyugodjék békében a halálos áldozat, és épüljenek fel minél hamarabb a sérültek!

Hogy ki halt meg, illetve ki sérült meg, és mennyire, pláne hogy ki tehet az egészről, nem tudom, csak a repülőgépet ismerhetem. Az összetörése nyilvánvalóan nem hasonlítható az emberi áldozatokhoz, de azért egy 2001-es képet hadd tegyek be róla - a  HA-SGI volt az:

Ráadásul ez a gép pont egy Zlin-142-es, amilyen a légibohóckodással kapcsolatos képregénykockák egy részén is szerepel, úgyhogy még kevésbé van kedvem viccelődni a témával :(

Ilyen "tévéműsor" szokott menni a Lugano felé tartó vonaton - tiszta unalom, mindig csak hegyoldalak meg felhők.... felülről:

Az imént egy fórumban véletlenül sikerült megfogalmaznom azt, hogy mit szeretnék Budapest kapcsán látni, úgyhogy gyorsan leírom ide is: hogy legyen egy állandó, mondhatni eposzi jelzője, amit az is hozzá társít, aki még sose járt itt. Mert ez különbözteti meg az igazán nagy turistavonzó helyeket a többi nagyvárostól - hogy közismert márkának számítanak, nem csak helységnevek a térképen:

Róma például örök.

Párizs romantikus. (Tudom jól: "A Fény Városa". De ki megy ezért oda, és ki azért, mert kézenfogva akar sétálni a párjával a Szajna-parton, a Latin negyedben, vagy egymást lefotózni az Eiffel-torony előtt, stb, stb?)

Amszterdam bulis. Ha egy amerikai filmben valaki azt mondja, hogy "most jöttem Amszterdamból", azonnal a buliélményeit kérik rajta számon.

Barcelona lüktet, él.

New York sose alszik.

Arra kellene ráérezni, hogy mi is valamilyenek legyünk - lehetőleg olyanok, mint senki más. Ne csak egy épület, egy képeslap-beállítás, ne egy koncertsorozat, egy étel vagy ital definiáljon bennünket! Párizsba nem csak az Eiffel-torony miatt mennek, Rómában sem csak a Colosseumot keresik...

Persze kellenek vágóképek, cégérnek, hogy mégis mire számíthat az, aki idejön, de lássuk be, hogy a "szebb fekvésű, mint Bécs, eklektikusabb, mint Prága, tisztább, mint Szófia, és vidámabb, mint Birmingham" nem elég az egészséges önkép kialakulásához.

Nem tudom, mi lehet az, amivel pontosabban "pozicionálni" tudnánk magunkat a világ turizmusában, de hátha egyszer rájövünk! A mosolygós közlekedési lámpák - annak ellenére, hogy politikusok gyorsan le akarták nyúlni őket - például egész jó kezdet lehetnek (mondom kezdet... nem kész produktum!). A "kutyagumis", "büdös", "élhetetlen", és egyéb örök negatív jelzőket pedig kérem a kommentekben hanyagolni, mert bár ezek tartalmazzák az igazság bizonyos szilánkjait, akkor is csak szilánkok maradnak ;)

UI.: Természetesen úgy gondolom, hogy nem egy jelzőt, azaz egyetlen szót kellene kitalálnunk, hanem azt, hogy milyenek szeretnénk lenni , vagy hogy milyennek szeretnénk, ha mások gondolnának. Világhírű példák mutatják, hogy pusztán a zaj, a kosz, a káosz önmagában még nem akadálya annak, hogy egy hely sokak álmává váljék!

Előzmények:
Változzunk turistává Budapesten!
Mit kellene jobban megbecsülni Budapest(b)en?
Miért akarjuk mindig újra kitalálni Budapestet?
Mit szeretsz Budapest(b)en? 

Előzetes eredményhirdetés:
A jelek szerint Budapest eposzi jelzője: "a város, amit leginkább imádnak gyalázni a lakói". Ezzel nem tudok vitatkozni, lehet, hogy kár volt felvetni az egész kérdést :(

Képek és videók egyik kedvenc villamosos városomból, ahol az eddig látott típusok mellett most már a Stadler új "Tango"-ja is felbukkant:

 
 
A bázeli zűrzavar fokozódik
avagy egy tényleg meredek város tujái

Ha van turistabarát város, akkor van turistanembarát is. A bejegyzés címe amúgy kérdésnek tűnhet, de nem az, mert Budapest nem kérdez e témában, hiszen magától is jól tudja, hogyan lehet rosszul élni az adottságokkal. Ez most egy ilyen negatív hangulatú bejegyzés lesz, pedig elvileg a "Miért akarjuk újra kitalálni Budapestet?" témát szerettem volna folytatni...

Nem az is igazán nagy, már-már megoldhatatlannak tűnő (de legalábbis annak mondott) problémákról szeretnék beszélni, tehát nem a Belváros legfrekventáltabb pontjain a saját nedvükben fetrengő hajléktalanokról, és nem is arról, hogy ha Budapesten egy házat nem lehet szállodának vagy apartmanhouse-nak eladni, akkor az 90%-os eséllyel (na jó, talán nem annyival, de ha belegondolok, mennyi ideig omladozott a Gresham, a New York Palota, a fél Klotild palota-pár, a Kodály Körönd, stb, stb, vagy hogy hogyan néz ki a Várbazár ma is...) szétrohad, hanem az egyszerű dolgokról. Mert a turisták nem a társadalmi problémákat nézik: mindenütt vannak nyomornegyedek, részegek, koldusok - ők azt keresik, mi az, ami más, mint más nagyvárosokban.

Például viszonylag kevés helyen találkozhatnak olyannal, hogy ha véletlenül akad egy maximálisan a turisták számára tervezett tér, és az azon levő épületek még csak nem is romosak, akkor azokat gyorsan elrejtik, nehogy teljes szépségükben le lehessen fotózni őket:

Szép munkamegosztás: amit nem fed el a visszafogott méretű - és rendkívül informatív (mi a túrót ábrázol?) - molinó, azt az eléparkolt buszok kitakarják. Hülye turista, te csak ne akard a Műcsarnokot fotózni! 

Ma megnéztük a Transformers 2-t. Nem mondom, hogy kiemelkedő élményként fog megmaradni bennem, de azért annyira gáznak se éreztem, mint azt a blogszféra finnyás kritikusai sugallták. Tipikus nyári limonádé volt, jó sok robbantással - aki ennél komolyabb elvárásokkal ült be a vetítésre (főleg az első rész után), az szerintem összekeverte ezt a filmet  valami mással :) A legfőbb bajom még csak nem is az volt, hogy a mellékszereplő robotok jellemét viselkedését mintha Adam Sandler és Rob Schneider találta volna ki (pedig ezek is irritálóak voltak ám: ablakmosó-folyadékot síró robot, lábat kutyaként meghágni akaró minirobot, tüzet pukizó robot, lábai közt golyószerű valamiket hordó robot), hanem hogy az összes robot annyi elemből állt össze, hogy a film nagy részében csak elmosódó csíkokat lehetett látni, azt nem, hogy éppen kit látunk, amint éppen mit csinál...

Az eredeti robotok egyszerűek voltak, hogy műanyagból könnyen ki lehessen önteni őket, és hogy kevés rabszolga is könnyen le tudja rajzolni őket a rajzfilmsorozathoz. Most meg elindul az orr, kettéválik, a  két rész öt részre válik, azok megdőlnek x szögben, meghajlanak, kiindul belőlük hatvan csáp - tiszta fraktál volt minden gépszereplő! Persze a rajzfilm annak idején meg a másik véglet volt. A hozzám hasonlóan nosztalgikus infantilizmusban szenvedők kedvéért itt egy "eredeti" Optimus Prime - Megatron harc a mozi(rajz)filmből. A blogot a Budapesttel, örömmel, villamossal, repülőkkel, stb-vel kapcsolatos írásaim miatt látogatók kérem NE nézzék meg, mert nagyon béna lesz:

És ha már az előbb a limonádét említettem: valamikor januárban morogtam vala amiatt, hogy a citromos joghurt teljesen meseszerű - hol van, hol nincs. A minap a kisközértben megörültem, hogy nééé, van! Aztán hazaérve láttam, hogy nem citromosról van szó, hanem limonádésről. Azaz van benne víz és cukor a citrom íz mellett. Mint a sima citromos joghurtban... Az íze mégis más, savanykásabb. Milyen jó, hogy már megint újítanak a bevált dolog helyett!

Van egy közmondás, mely szerint "a verset írják, a szobrot faragják, a zenét... szerzik". Ez nagyon sokszor akaratlanul jön össze, sőt, akár a véletlen műve is lehet, hiszen nincs olyan sok hang még egy fullos templomi orgonán se, hogy végtelen számú zenét lehessen alkotni belőlük! Máskor viszont az van, hogy... szóval a fene tudja, máskor mi van.

A Szellemirtók (Ghostbusters) első részének zenéjére szerintem mindenki emlékszik. Bár maga a film emlékeim szerint csak '88 körül érkezett meg a honi mozikba, a zene az eredeti megjelenés környékén - 1984/85 - már slágernek számított minden házibulin, no meg a rádió kívánságműsoraiban. Erről van szó:

Mi itt a Nagy Medencének ezen a partján persze nem voltunk tisztában azzal, hogy odaát a Billboard tizes listáján kicsivel korábban szerepelt egy ilyen szám (mely a hatodik helyig jutott):

Namármost ez az "áthallás" olyan erős volt, hogy az utóbbi dalt szerző Huey Lewis beperelte az előbbit jegyző Ray Parker Jr.-t. Végül peren kívüli egyesség lett a dologból, úgyhogy a szám tovább emelkedhetett a világsláger státusz felé (Parkernek ez lett a legnagyobb sikere, Lewis viszont csinált jópár másikat is, míg ezt a számát csendben elfelejtették). Ellenben amikor Huey Lewis sok-sok évvel később, 2001-ben a VH1 műsorában beszélt az ügyről, Ray Parker Jr. visszaperelte őt, mondván, hogy ezzel a tettével megszegte az egyességüket. Lehet, hogy a végén még az eredeti szerző fog fizetni annak, aki "lenyúlta" a számát?