HamPLÓ

Az ilyen írásokat a művelt svédek unauthorised fan fiction-nek hívják. A műfaj célja semmiképpen sem az eredeti alkotók kenyerének elvétele, hanem a tiszteletadás előttük. Meggyőződésem, hogy ha a kreatív elmék ezen csapata pár ezer kilométerrel nyugatabbra talál egymásra, ma nem Bauer ügynökről írnának a világ tévéújságjai, hanem Bordás Attiláról. Ehelyett nálunk a sorozat további sorsa is erősen kérdéses. Amíg a helyzet rendeződik, valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban az alternatív folytatás tovább gördül.

Kicsit korábban.

A tábornok homlokába húzta sapkáját, és átlépett a gyűrűn. Fénylő pontok cikáztak körülötte, majd elérte a féregjárat másik végén levő eseményhorizontot. Kilépett a szubtérből.
-Cameron? Carter? Daniel! Valaki!!-kurjantott körbe, miután a kapu bezárult mögötte.
-Kérjük hagyja el a biztonsági sávot!-hallott egy géphangot. Jobban mondva valami érthetetlen szöveget hallott, majd egy pillanattal később a furcsa nyelven megformált szavak értelme is eljutott a tudatáig.
-Pszt, tábornok!-hallott egy ismerős hangot.
-Mitchell, maga meg mit csinál az oszlop mögött?
-Ha nem lenne egyértelmű: bújkálok. Az előbb ránk támadt egy helyi létforma, és komolyan halálfélelmem lett. Úgyhogy jó nekem itt az oszlop mögött is.
-Mi ez a hely?-nézett körül O'Neill.-Úgy néz ki, mint egy metróállomás.
-Nos, Jack, ez valóban egy metróállomás.-bújt elő egy másik oszlop mögül Dr. Jackson.-Ami persze elég meghökkentő. A legtöbb kapu, amit eddig használtunk, tisztásokon állt, néha templomokban. Metróval eddig nem találkoztunk.
-És azt tudjuk, hol van pontosan ez a metróállomás?
-A műszereink szerint hatszáz fényévnyire vagyunk a Naprendszerünktől.-hallatszott Samantha Carter hangja egy kicsit távolabbi oszlop mögül. -Ugyanakkor amikor az előbb felmerészkedtünk a  felszínre, a telefonom GPS-e hat műholdat is be tudott fogni.
-Ami azt jelenti, hogy..?-ráncolta a homlokát O'Neill.
-Hogy a Tau'rin vagyunk.-segített egy még távolabbi oszlop mögül Teal'c. Azaz inkább csak a hangja.
-Teal'c, te, a jaffa, aki felszabadította népét, egy metróállomás oszlopa mögött bújkálsz?-fakadt ki a tábornok.
-Nyíííííí... ott jön megint!-hallatszott a döbbenetesen rettegő hangon előadott válasz. O'Neill megfordult.
-Jegyeket, bérleteket!-jelentette ki a furcsa lény.

Az Urbanistán olvastam, hogy Budapest valami listán (a lebecsülő felhangú "valami" jelző direkt került oda, némi éllel: viccesnek találom, hogy vannak emberek, akik valami értelmeset próbálnak csinálni az életben, mások viszont abból élnek, hogy melózás helyett listákat állítanak össze az értelmeset csinálókról, a listán elfoglalt helytől függően kudarcra, győzelemre vagy stagnálásra predesztinálva őket) a "legkevésbé ismert világvárosok" közé került. Ami teljesen korrekt eredmény, ráadásul szerintem találó is.

Persze el lehet ütni a témát azzal, hogy megpróbáljuk úgy definiálni a világváros fogalmát, hogy Budapest ne feleljen meg neki, de szerintem nem érdemes ezzel fárasztani magunkat. Az európai értékrend (amibe tapasztalataim szerint az ausztrál és az észak-amerikai is bőven beletartozik) alapján a "k.u.k. birodalom" (mint letűnt nagyhatalom) fővárosai (Prágát is beleértve) már százvalahány éve világvárosok, mondat vége, pont. Világvárosok egyrészt a XIX. század végén (újból) ébredező saját kultúrájuk, másrészt a Béccsel való versengés eredményei okán (értsd: Bécs Európa egyik legmenőbb városa volt, Budapest pedig Bécsnél akart menőbb lenni - ugye ismerjük a viccet a város, az ország, a világ, és az utca legjobb borbélyáról?). Még ha a világgazdasági vagy politikai fontosság (itt jegyzem meg: nekünk ezekből sose jutott) változott is azóta, a "metropolisz" jelző nem kopik le csak úgy - még a leromlani hagyott városkép, a füstölgő buszok füstölgő utasai, és a rossz önkormányzati rendszer sem elegendőek eme státusz semmissé tételéhez!

Elég sok külföldi ismerősöm van: többnyire Budapestnél szerencsésebb sorsú helyek lakói, akik mentesek attól a fajta kisebbségi komplexustól, ami arra serkenti a benne szenvedőket, hogy mindenki mást - ilyen vagy olyan szempontok alapján - maguknál értéktelenebbnek próbáljanak besorolni. Ők nagyon jól tudják, hogy vannak szebb kastélyok, mint a budai vár, vannak tisztább utcák, mint a Váci utca, vannak vendégváróbb szállodák és éttermek, mint az itteniek; ennek ellenére azt mondják, hogy Budapest nem kevesebb, mint a szebb kastélyokkal, tisztább utcákkal, normális vendéglátóiparral rendelkező helyek. Még ha nem is automatikusan több azoknál, egy biztos: másabb.

A minap rámjött a gyaloglás, eközben készült ez a kép a néhai Közraktárakról (amik most épp CET-té alakulnak), illetve az előtte horgonyzó szép (és csúnya - a Bíbic sorozatot soha nem fogom megszeretni) szárnyashajókról:

Hogy kinek volt az a nagyszerű ötlete, hogy pont egy bálnát, a Kárpát-medence eme meghatározó élőlényét utánzó épületet tervezzen a Duna partjára, azt nem tudom, de nagyon művészi - és egyben marketinghatékony is, hiszen "véletlenül" rá lehet húzni a Central European Time rövidítést névként, aminek szintén nulla értelme van, de sebaj, ide jó lesz ez is, a jobb ötleteket úgyis igényesebb helyekre tartogatják. Amúgy sem a név számít, hanem hogy szimbólum legyen, azaz egyszerű, mint a faék - megfigyeltük, hogy minden építész, beruházó és éceszgéber "szimbólumot akar létrehozni, Budapest új szimbólumát"? Csak egyszer építene valaki sima felületű utat, nem megsüllyedt csatornafedőt; csak egyszer, a változatosság kedvéért! Vagy bármit, csak időben elkészülve :)

Hogy működőképes lesz-e ez a kultúrpláza, az  persze úgyse a névtől fog függni, és még az is lehet, hogy belülről kifele nézve tényleg jó lesz az egész. A fentebbiek hangulata ellenére ugyanis én ennek drukkolok, mert alapvetően jól működő dolgokat szeretnék a városomban látni.

Néha szeretem eljátszani, hogy komolyan veszem a reklámokat, hogy játékfilmként tekintek rájuk - ez általában "ezek nem normálisak!" felkiáltással kísért falkaparáshoz, vagy vinnyogás jellegű röhögéshez szokott vezetni. Mert hát egyrészt a reklámok komoly része olyan khm... egyszerű, amihez képest a százas szög differenciálegyenlet, másik részük meg nyilván művészetből olyan, amilyen - a művészetet pedig elemezni, értelmezni kell.

Az ilyen elemzések során szokott általában világossá válni számomra, hogy a hirdető nem szeretne engem ügyfelei közt látni. Mert hát akiket a reklámokban hozzájuk menni látunk, nem éppen szerepmodellek számomra. Még furcsább, hogy gyanúm szerint a bank se ilyen ügyfeleket keres.

Itt van például a klasszikus szerelmespár: Rómeó és Júlia. Két fiatalkorú, saját jövedelem nélkül; ráadásul bizonyos okok miatt felmenőik aligha mennének bele abba, hogy a családi tulajdonra bejegyzett jelzáloggal segítsenek rajtuk. Ne mondják már, hogy jelen gazdasági helyzetben bármely bank többet tudna nyújtani nekik, mint egy pár cégemblémás celofánba csomagolt bonbont a pult tetején álló kübliből! Ráadásul a krónika szerint a szerelmespár néhány nappal később megöli magát. Hát mit kapna a főnökétől az a banki üzletkötő , aki egy ilyen rizikós hitelkihelyezést csinál? :)

De Kolumbusz Kristóf se az a kimondott polkorrekt sikersztori: sok nélkülözés és ügyeskedés, egy halott feleség és egy törvénytelen gyerek után a tengerész végre szponzort talál nagyprojektjéhez, és nekivág az óceánnak. A projekt azonban nem sikerül jól: először is nem oda érkezik, ahová indult, másodszor pedig ezt nem is veszi észre. Ráadásul nem ő volt az első európai az Új Világban, úgyhogy a végén nem róla nevezik el azt, a felfedezgetés közben pedig a Neoton Familia emlékezetes slágeréről elnevezett zászlóshajója is zátonyra fut. És ha ez még nem lenne elég: Kristóf harmadik utazása után egy ideig börtönben ült, bizonyos források pedig azt állítják, a későbbi konkvisztádorok kegyetlen gyarmatosító stílusát ő találta ki. Szerintem a bank dolgozói se találták bizalomgerjesztőnek a fickót: a reklám nagy részében Kolumbusz egy nőnek magyaráz, később mégis egy fickót látunk, amint valamit ajánl neki.

Valamennyire kivétel Mátyás király, nála viszont az az érthetetlen, mit keres egy bankban. Ő, aki sokszorosára növelte a kincstár bevételeit egy új adórendszer bevezetésével, aki állandó értékű ezüstpénzt veretett! Talán csak a nőkkel nem volt szerencséje, mert halála után a második asszony, bizonyos Beatrice, az előző nejtől lett fiú helyett inkább a konkurens királyjelöltet támogatta egy újabb házasság reményében, így hozzájárulva a mátyási örökség gyors leépüléséhez (akit megnyugtat, nevezett királyjelölt aztán őt verte át, direkt érvénytelen házasságot kötve vele). Naszóval őt inkább a tőzsdén, a részvényt vásárolók, nem pedig a hitelért sorbaállók közt kéne keresni. Mondjuk emiatt aztán ő az első olyan személy a reklámban, akivel valamennyire lehet azonosulni... már ha az ember hajlamos magát középkorú uralkodónak képzelni (és az orvosai hagyják ezt).

"Finders keepers": aki hibát talál a fentebb felsorolt történelmi/irodalmi állításokban, nyugodtan tartsa meg őket magának ;)

Tíz évvel ezelőtt az irc-t tartottam az internet legnagyobb áldásának, ma a Youtube-ról és társairól gondolom ugyanezt. Egyszerűen elképeszt, mi mindent feltöltenek az emberek ezekre a videómegosztókra! Néha csak úgy találomra gépelek be neveket, eseményeket a keresőikbe, és egyre ritkábban fordul elő, hogy ne kapnék valami értelmezhető találatot. Nem tudom, ki hogy van vele: pár éve nem hittem volna, hogy ha beírom egy amerikai oldal keresőjébe mondjuk a Kiskalmár Éva nevet, akkor akár több videón is megnézhetem, hogyan ismerteti nevezett bemondónő a műsort 1983-ban vagy 84-ben. Az persze erősen kérdéses, hogy van-e értelme az ilyen gépesített emlékezetnek, de hogy szórakoztató a jelenség, az biztos :)

Például visszaidézhetünk olyan képeket és hangokat, melyekre már nem emlékszünk, vagy másképp emlékszünk. És elborzadhatunk, hogy ami egész jóként él emlékezetünkben, a valóságban mennyire gagyi volt. Mint például ez a tévéreklám-szignál, a szivárvánnyal. A kép itt még csak-csak elmegy (bár én az ilyet inkább az endékához vagy cseszlovákiához kötöttem volna), de az a hang, brrr:

Itt jegyzem meg, a következő generációs reklámszignállal is csótányt lehetett volna irtani. Tudjátok, a pörgő-forgó videókamera a lakodalmas technóval:

Amióta nincs TotalcarTV, azóta nem néztem autós műsort tévében, míg ma (tegnap)véletlenül bele nem akadtam a Viasat3-on a Top Gear-be, amiből még angolul láttam pár részt ezer éve. Anno megállapítottam, hogy ami nálunk Winklertől és Karottától "punk autósmagazinnak" számít, azt ott ezek a tisztes angol urak teljesen magától értetődően nyomják, valamint (sokadszorra) azt is, hogy kár, hogy nálunk senkinek nincs igénye autós műsorra, csak reklámra. Egy ehhez hasonló sorozatot még én is néznék, annak ellenére, hogy nem vagyok kimondottan célcsoportja a belsőégésű tesztoszteron-stimulációnak. Mert hát szerintem ezerszer jobb egy olyan műsor, amiben elmondhatják, hogy "ez egy tökéletes autó, pedig Mazda", mint az unalmas köbcenti-newtonméter-felszereltségtáblázat-sorolásba áztatott promóció, ami a magyar adókon megy. Persze angoloktól-angoloknak-angolul is vicces az ilyesmi, de azért rászokni nem tudnék.

Na, mindeme véleményem most is áll, de a jelek szerint a lényegről lemaradtam, merthogy comingout volt, "én vagyok az apád, Luke", meg minden. Más jelek szerint nem leleplezés volt, hanem átverés. Vicces fiúk :)

Az ilyen írásokat a művelt svédek unauthorised fan fiction-nek hívják. A műfaj célja semmiképpen sem az eredeti alkotók kenyerének elvétele, hanem a tiszteletadás előttük. Meggyőződésem, hogy ha a kreatív elmék ezen csapata pár ezer kilométerrel nyugatabbra talál egymásra, ma nem Bauer ügynökről írnának a világ tévéújságjai, hanem Bordás Attiláról. Ehelyett nálunk a sorozat további sorsa is erősen kérdéses. Amíg a helyzet rendeződik, valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban az alternatív folytatás tovább gördül:

Bankfiók Angyalföldön. Méghozzá egy, az átlagnál jóval feszültebb légkörrel bíró bankfiók, még a nem éppen idegnyugtató helyként ismert Angyalföldhöz képest is. A feszültségnek természetesen oka van: két suhanc, akik fegyverrel fenyegetik felváltva a pult túlsó oldalán ülő dolgozókat, illetve az ügyfeleket. Bár bizonyos szempontból ők maguk is csak ügyfelek...
-Mindenki meghal, ha nem nyitod ki a széfet!-kiabál egyikük.
-De nem tudom kinyitni, időzáras! Nem érti?-rimánkodik a bankfiók vezetője, egy középkorú nő. Hiába készítették fel céges tréningek alkalmával az ilyen eseményekre, ahogy a földön fekvő biztonsági őr halántékából szivárgó vérre pillant, legszívesebben elájulna, valaki - bárki! - másra hagyva a további tárgyalást.

Az ügyfelek nem néznek oda, sőt: sehova se néznek. Legalábbis a többségük, mert kettő közülük folyamatosan sugdolózik.
-Laci, ne legyen őrült!-könyörög egyikük, egy vörös nő.
-Meg kell tennem, Andrea. Rendőr vagyok, nem nézhetem ezt tovább tétlenül.
-De maga most nem rendőr, hanem valaki, aki csak azért ugrott be a bankba, hogy kivegyen némi pénzt, mielőtt elvisz engem vacsorázni! Maga most civil!
-Andrea, maga ügyvéd, úgyhogy tudja, hogy ez nem így van.
A kopaszodását hajának előrefésülésével álcázni próbáló férfi ezzel lassan elkezd feltápászkodni a padlóról.
-Hé, mit csinál?-fordítja azonnal fegyvere csövét az irányába az egyik bankrabló.-Ne hősködjön, mert mind meghalnak!
-Fiatalember, egyszer mind meghalunk, de úgy gondolom, magának sem áll érdekében ezt siettetni!-emelte fel hangját a férfi.-A nevem Móricz László, rendőrtiszt vagyok. A néma riasztó már valószínűleg útnak indította ide a kommandósokat, szóval azt javasolnám, hogy adják fel, akármit is terveznek, és tegyék le a fegyvert!
Döbbent csend.
-Így enyhébb büntetésekkel is megúszhatják.-teszi hozzá.
És kifejezetten zavarni kezdi, ahogy hirtelen mindenki rá bámul.

Főcím.

A múlt héten rámjött a nosztalgia, és bevásároltam gyerekkorom kedvenc zenéiből. Ez nem azt jelenti, hogy ezek a lemezek korábban nem voltak meg nekem, hanem pont azt, hogy olyan jók voltak, hogy állandóan kölcsönkérték őket, és egy-egy kölcsönadás után többet nem jöttek haza (mielőtt valaki megkérdezi: túl sok embernek adtam kölcsön dolgokat, és gyakran elfelejtettem, kinek mit... újra megvenni őket meg nem nagyon volt pénzem). Ebben a hülye műfajban (már hogy a vissza nem kapott zenék kategóriájában) a csúcsot a Gamma Ray "Land of the Free" c. lemeze tartja, amiből a harmadik vagy negyedik példányt koptatom (tudom, élhetetlen loser vagyok, de nekem jó érzés, ha egy jó zene CD formában ott pihen a polcon - kézbe tudom venni, olvasgatni a borítón a szöveget, stb), és szorosan a nyomában van Gary Moore "After the War"-ja, amiből egy szerencsétlen baleset után nemsokára meglesz a harmadik példányom (itt viszont az elsőt nem elvesztettem, hanem szó szerint tönkrehallgattam).

Ehhez képest Vince Neil Exposed című albuma még csak másodszorra bukkant fel a gyűjteményemben, ráadásul tizenpár év kihagyás után - és miután meghallgattam, nem értettem, hogyan bírtam ki nélküle ennyi ideig. Az rémlett, hogy nagyon jó kis hard&heavy lemez volt - de hogy ennyire?

A kőevő zenékben kevésbé műveltek számára egy kis történelemóra: Vince Neil a Mötley Crüe, azaz a nyolcvanas évek egyik legszórakoztatóbb hajmetál bandájának volt/van a frontembere, ami viszonylag nagy dolog, lévén nem az a kimondott pacsirta képességekkel rendelkező valaki. Még a Metal Hammer Hungaricában is állandóan a "mikiegér hangú" jelzőt emlegették vele kapcsolatban - és mégis mindenki szerette, amit csinál. Azt hiszem, ő ugyanaz a kategória, mint Ozzy: nem nagyon tud énekelni, de azt a keveset olyan jól csinálja, hogy ez senkit nem zavar :) A kinézetével is sokat viccelődtek a kollégák, az Aerosmith Dude looks like a lady-jét konkrétan ő ihlette. Mindezek ellenére a legtöbben valószínűleg a Ford Fairlane című filmben láthatták őt, ahol Bobby Black-et, a film elejefelé kinyiffanó rocksztárt játssza.

Így hát Feri végülis felment Pestre Jolán parancsnok unokahúgáért. Az odaúttal nem is volt gond, ám a visszaúttal...

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Oda fel. Most.  

Népszerű-ismeretterjesztő pillanataimban szoktam azzal viccelni, hogy ha Budapestet svájciak kormányoznák, a Rózsadombra nem a balkánontúli módon szakadék 11-es busz járna, hanem egy pöpec kis villamos. Ennek az elméletnek az alátámasztására álljon itt ez a kis videócska, mely a bázeli Bruderholz városrészre egyik oldalon fel-, a másikon pedig lekanyargó villamosokat (egyik oldalról a 15-ös, másikról a 16-os megy, középen táblát cserélnek, és visszafordulás helyett úgy mennek tovább - nagyon régen Budapesten is volt ilyen végállomás) mutatja be, a tuja hátsó peronjáról nézve:

A minőség természetesen Dolby 5.1 Surround, THX, stb - a képstabilizátor nélküli, .avi-ba dolgozó digi fényképezőgéppel nem is tudtam volna rosszabbat csinálni :)