HamPLÓ

Gondoltam, behozok a történetbe egy újabb szereplőt, illetve ismét demonstrálom Jolán parancsnok kitűnő hjúmen riszórsz menedzsment képességeit :)

 -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

Ma eggyel megkurtítottam ama helyek - amúgy igen hosszú - listáját, melyek zártak és/vagy titokzatosak, és melyekre éppen ugyanezért be akarok jutni. Igaz, ez a mai elem kapcsán nem olyan nagy szám, hiszen a budai Várnegyed alatti Sziklakórház bárki számára nyitva áll - csak ezt valamiért sajnálatosan kevesen tudják; nekem is csak a héten mondták (abban a hiszemben voltam, hogy csak Múzeumok Éjszakáján, és hasonló alkalmakkor lehet látogatni). Nos, nem: a jelek szerint hétfő kivételével minden nap nyitva áll, óránként induló túrákkal a Várhegy belsejébe.

A nyolcvanas években, amikor először láttam a hely bejáratát, még nem sok minden volt kiírva rá, pláne nem volt nyitva. Apu mondta, hogy itt van az a titkos kórház, amit még a második világháborúban építettek. A "titkos" szó magyar jelentését ekkor ismertem meg, ugyanis a suliban mások is hallottak már a létesítményről szüleiktől, némileg csökkentve örömömet, hogy micsoda szuper dolgot tudtam meg :) Aztán a nyolcvanas évek végén a Reform című újságban már fényképek is voltak róla, és időnként egy-egy ismeretterjesztő tévéműsorban is regéltek a helyről. Legutóbb talán két éve akartunk volna egy Múzeumok Éjszakáján bejutni ide, de a Lovas utcának már a közelébe se lehetett menni a sok érdeklődőtől, úgyhogy inkább valami mást néztünk meg.

Most meg csak úgy be lehet sétálni, jegyet váltani, és már utazunk is vissza az időben. Vannak itt második világháborús jelenetek, teljes berendezett kórterem, műtő, van 1956-os terem, és közben mindenütt azok a nagy ládák, melyek évtizedek óta kötszerek kilométereit őrzik. Jópofa kiegészítőként ezeréves rádiók és mindenféle múzeumi gyűjteményekből kapott berendezések egészítik ki a hangulatot. Kis kedvencem a telefonközpont volt, melyből több sornyi ki van állítva - nem lepődnék meg, ha fennmaradásuk egyik oka az lett volna, hogy tíz évvel ezelőtt még aktívan használatban voltak. De orvosi berendezéseknek is szép történelmi sorát láthatjuk, gondolom, aki ilyesmik iránt érdeklődik, azoknak az orvosi fogók, csipeszek és egyéb szerszámok is sokat mondanak, nekem csak az jutott eszembe, hogy némelyik tál-tartóval, kisszékkel és infúzió-lógatóval még én is találkoztam polgári kórházakban. Szerencsére a koponyafúróval nem :) De van itt szenes, gőzös és elektromos sterilizáló, autokláv, tábori altatógép, és egyéb érdekességek (melyek sora a bejáratnál kezdődik egy szép állapotban levő Nysa mentőautóval). A gépészeti résznél döbbenetesnek találtam, hogy szellőztetésre most is az "atombunker" szellőzőrendszerét használják, vagy hogy az áramfejlesztő Ganz-aggregátok szépen kenve voltak - szag alapján bármikor el lehetne indítani őket. Hejj, ha ezt olvassa illetékes: szívesen megnéznék egy beindítást! A tábori röntgengép esetleges bekapcsolásakor viszont, azt hiszem, minél messzebb szeretnék lenni, mert nagyon durva masinának tűnt :)

A hadtörténet iránt érdeklődők is megkapják a hiányzó adag "militáris romantikát", vegyvédelmi felszerelések, gázálarcok, atomtámadásról szóló poszterek formájában. De kimondottan poénszámba megy belenézni a használt doziméterbe, vagy megtekerni a kézi szirénát. Gyűjtőknek kihagyhatatlan ugyanilyen szempontból a pénztárral egybekötött szuvenírbolt, ahol genuine szimatszatyor, heritage csajka és original kanálgép is kapható. A készleten maradt, most eladásra kerülő, amúgy a hatvanas évek eleje óta nem gyártott szappan, körömkefe, orvosi fecskendő (természetesen tű nélkül), illetve a mellékelt képen látható ragtapasz mind megvásárolható ott. Rianna például egy egyenzöld viharlámpát vett, már ki is próbáltunk, nagyon ott van! Visszatérve a múzeumra, nekem nagyon tetszett, hogy kimondottan nagy területet mutattak be, nem csak két folyosót, illetve hogy ahol jártunk, minden be volt rendezve, és minden olyan volt, mintha még működne. Ez persze lehet, hogy nem véletlen: egy esetleges háborúban nyilván működnie is kellene az egésznek, csak a viaszbábuk helyére kerülnének valódi sérültek - reméljük, erre sosem kerül sor! Addig is, mindenkinek irány a Lovas utca 4/c, csak száz méterre a Szentháromság utca végiben induló várfal-lépcsőtől!

Az egész hely kapcsán csak egy dolgot fájlaltam: hogy nem fotózhattam. Bár sokfajta képeslapot lehet venni a pénztárnál (párat be is gyűjtöttem), azért el tudnék kattintgatni pár gigányi SD-t itt! Ha meg a gépészeti részeket működés közben meg tudnám nézni, fú, az igazi gyereknap lenne :)

A nagy teljesítmények mindig a sport iránti alázatból és saját határaink érdek nélküli keresésből születnek.

Vagy felvágásból.

 -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

Az ilyen írásokat a művelt svédek unauthorised fan fiction-nek hívják. A műfaj célja semmiképpen sem az eredeti alkotók kenyerének elvétele, hanem a tiszteletadás előttük. Meggyőződésem, hogy ha a kreatív elmék ezen csapata pár ezer kilométerrel nyugatabbra talál egymásra, ma nem Bauer ügynökről írnának a világ tévéújságjai, hanem Bordás Attiláról. Ehelyett nálunk a sorozat további sorsa is erősen kérdéses. Amíg a helyzet rendeződik, valamikor réges-rég, egy távoli galaxisban egy alternatív folytatás kezd kibontakozni.

Otyó még mindig megkövülten állt a rendőrörs kapujában. Kábult volt a géppisztolyok kerepelésének hangjától, a levegőben terjengő lőporszagtól, de fõleg attól, hogy mindezt nem egy filmben látta-hallotta, hanem a munkahelye előtt.
-Otyó, ne ácsorogj ott, hívd a mentőket!-kiáltott rá Bordás-Amikor elkezdtek lőni, fedezékbe löktem Krisztát, és beverte a fejét valamibe.
-Igen, főnök!
Lassan a többiek is kiszivárogtak az épületből.
-Mi volt ez?-fordult Móricz is az ezredeshez, aki lőfegyvere elrakása után a lövöldözés okozta károkat kezdte gyorsan felmérni. Megviseltnek tűnt az épület, és a járda szélén parkoló járőrkocsival is lesz egy kis munkája a karosszérialakatosnak!
-Fagylaltárusok. Ez az új marketingstratégiájuk: ha nem vásárolsz tőlük, szétlőnek. De mi ez a tolongás, nem az óvodában vagyunk! Ha ezek a fickók visszajönnének, röhögve leszedhetnének mindenkit...
-De hát elmentek, nem?-kérdezte Pircsi, miközben letérdelt az ájult Krisztához.
-Mégse hinném, hogy utoljára láttuk őket.
-Miért?
-Mert életben maradtunk.

Főcím.

Aki az Airway sorozatot várja, most kicsit csalódott lehet, de nem tehetek róla: tegnap éjjel megpróbáltam volna egy új figurát fejleszteni a képregényhez, de a vége az lett, hogy áttértem annak próbálgatására, le tudom-e egyszerűsíteni amolyan képregényesen egyszerűre Stohl "Buci Bauer" arcvonásait. Azt hiszem, a gimnáziumban fordult elő utoljára, hogy vizuális rajongásom tárgyát saját (kevéske) tudásomra alakítva új, saját környezetben keltettem életre (konkrétan csináltam egy két és feledik részt a Vissza a jövőbe sorozathoz), de most újra megtörtént:

Azt hiszem, ide kell írni, hogy ez fan-art/fan-fiction, illetve hogy "Tűzvonalban", Bordás Attila, Gyulabá, stb (C) Fonyódi Tibor, FilmArt és Magyar Televízió. Amúgy meg nem is olyan egyszerű bulvárlaposan hangzó szöveget írni, mindig vissza kellett rontanom a kijavított mondatokat ;)

Miután az elmúlt 24 óra nagy részét fekve töltöttem, sikerült úgy elaludnom a nyakam, hogy fáj tőle a fejem, emiatt meg semmi értelmes nem bír eszembe jutni, szóval világmegváltás helyett inkább megint turkálok az archívumban...

És a nyertes ezúttal a Nyírvidéki Kisvasút egy nyitott személykocsija, ahogy áthalad a lángoló töltésoldal füstjén:

Nem nagy kaland, de azért jól nézett ki :)

Amikor először hallottam, hogy a Szabadság híd vadonatúj díszkivilágítása középen foghíjas, mert valami hivatal nem engedi a teljes fénybeborulást, azt hittem, hogy itt egy újabb tipikus budapesti sztori arról, hogyan lehet valami egészen kézenfekvőt rosszul csinálni. Aztán kimentem élőben megnézni, és rájöttem, hogy ez még így is agyeldobálósan-hátborzongatóan gyönyörű. Tudom, a budapesti embernek csak két baja van mindennel, hogy valami van, vagy valami nincs, de én bizony teljesen a látvány hatása alá kerültem:

A hidak mindig is gyengéim voltak, a budapesti hidak pedig szívszerelmeim, és azt kell mondjam, a díszvilágítás komoly pluszt adott hozzá az amúgy kiemelkedően érdekes-szép, de az éjszakában eddig sötét foltként gubbasztó Szabadság hídhoz!

Hevenyészett ajánló következik: bár a blog címét már láttam máskor is, valahogy sosem kattintottam rá. Most megtettem, és órákig elvoltam a csillagászattal és űrhajózással kapcsolatos írások és képek közt.

Gyerekkoromban a csillagok, a bolygók, de főleg az űrhajók érdeklődésemnek eléggé a középpontja környékén voltak, és most kivételesen nem a Csillagok háborúja iránti rajongásomról beszélek, mert az csak egy mese :) Így utólag úgy tűnik, a téma irodalma elég komoly volt akkoriban: egyszerűen nem lehetett úgy könyvtárba menni, hogy az ember ne talált volna újabb és újabb kölcsönöznivalókat. És ezek nem csak a szovjet űrhajózás dícséretéről szóltak (ami egyébként szerény nyomott véleményem szerint nem volt teljesen alaptalan, lévén nevezett ország igencsak ott volt a szeren a műfajban), hanem úgy általában a technikáról és az emberiséggel kapcsolatos aspektusokról (pl.: tudunk mesterséges gravitációt csinálni? eljuthatunk nagyobb távolságokra a jelenkor technológiáival? egyátalán hol van a technika, és hol van az ember képességeinek a határa?). A tudományos-fantasztikus (akkoriban még így mondtuk a sci-fit) könyvek, filmek, képregények étvágyat csináltak a tudományosabb irodalom olvasgatásához, márpedig tudományos-fantasztikus/fantasy irodalomból akkoriban nem volt hiány (Kozmosz könyvek, Robur, Galaktika, stb). Ráadásul a lakótelepi kábeltévében marha jó filmeket is leadtak, például az amerikai űrrepülőgépek egy-egy útjáról, űrállomásokról (azt hiszem, talán Schuminszky Nándor kommentárjaival és kiegészítéseivel). Aztán elkezdett jobban érdekelni a számítástechnika, a rendszerváltás után meg az űrhajózás "dicsfénye" is mintha megkopott volna, szóval az érdeklődésem alábbhagyott. Vagy csak én nem tudtam, hol lehetett volna utánajárni a témának, ha akartam volna? Mindenesetre a tévében manapság a fellövéseken és sikeres leszállásokon túl maximum akkor lehet űrhajókról és műholdakról hallani, ha lezuhannak. Na, ezt a hiányt töltötte be most az az oldal, amire rákattintottam. Nem tudom megítélni, szakmailag hol áll - privát érzésem szerint jól egyensúlyozik az érdekes közérthetőség és a nehezen emészthető tudományosság határán :) 

Ehh, majdnem elfelejtettem, erről a blogról van szó: knights of cydonia region. (Majd valaki magyarázza el a blog nevét nekem, mert semmit sem mond, és a hasonló című Muse számhoz se tudom kötni...)

Annyira tudtam!!! Egy országban, ahol (állítólag) hivatali szóval el lehet érni, hogy a Szabadság híd sok pénzből épülő díszkivilágítása a lehető leglátványosabban foghíjas legyen, a Királyi Televízió utóbbi két évtizedének legígéretesebb produkciójának is halnia kell. Az Állami Más Néven Folytatott Szomszédok és Önök Kérték Művek ugyanis úgy ítélte, hogy nem nézik elegen a Tűzvonalban-t, és nem rendelte be a következő évadot.

Persze valahol érthető, hogy egy sorozat, amit csak a kezdése előtt öt perccel reklámoznak (én legalábbis nem láttam máskor a beharangozóját), akkor is úgy, hogy az összes rejtélyt és fordulatot leleplezik, és ami ráadásul péntek közép-este megy, hogy normális időkben helyt adhasson nosztalgiás baromságoknak... szóval hogy egy ilyen műsor nem döntöget éppenséggel csúcsokat nézettségileg, de minden hibája ellenére évek óta ez volt az egyetlen olyan magyar sorozat, aminek vártam a következő részét, ahol találgattam, mi fog legközelebb történni. Jól van, értem én, hogy kell a pénz a méregdrága új tévészékházra, de azért néha műsort is kell csinálni. Kellene!

Persze lehet, hogy nem véletlenül lett ennyire az utolsó rész előtt beharangozva, hogy nincs folytatás... Remélem, ez a taktika eredményt fog hozni, és lesz negyedik évad. Akár valami kereskedelmi csatornán is - csak Liptay Claudia meg Megasztárok ne legyenek benne!

Mivel a héten dögrováson voltam, és sok erőm továbbra sincsen szöveggel és rajzokkal megváltani a világot, képmutogatás következik, panorámaképmutogatás.

Budapesten születtem, ott is nőttem fel, és ez nem egy elferdített Deák Bill (Hobó) dalszöveg, hanem a valószínűsíthető oka annak, hogy nem tudom városszámba venni azon településeket, melyeken nem folyik keresztül egy nagyobb folyó, vagy nincs legalább egy nagy tó mellette. Most két kellően "vizes" város egy-egy képe következik.

Délután a Zürichsee partján. Aki az Alpoknak csak a német vagy osztrák részét ismeri, talán meglepődhet ezen a kijelentésen, de Svájc szerintem az egyik legmediterránabb kinézetű és hangulatú ország Európában. Ahhoz képest, hogy az ott élők igen kevéssé mondhatók mediterránnak, Svájc tóparti városai (Genf, Lausanne, Montreux, Luzern, Lugano, és némileg bizony még Zürich is) kimondottan olyanok, mint amilyennek én az ideális mediterrán nyaralást elképzelem: bűbáj kis utcák, zajló élet, színes házak sok díszítéssel - de büdös és hőség nélkül :)

Basel nem annyira mediterrán, és ez ezen a képen eléggé látható is. Ha pesti párhuzamot akarok mondani, akkor az ottani Árpád hídról (Dreirosenbrücke) nézünk dél felé, szóval ez nem a belváros, az inkább csak a háttérben sejthető, a kéttornyos Münsterrel. Itt nincs tó, csak a Rajna, de az legalább folyó, sőt, folyam jelleget mutat. Igazából arányaiban a sok száz kilométerrel lejjebb (feljebb) levő Kölnben sem tűnik erősebbnek ez a víz, pedig addig még jó sok további vizet magába gyűjt...