Mondjuk azt, hogy ezért nem volt kocka a múlt héten ;)

 -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

... amikor a zürichi Central villamosmegállóban Sziget-pólót látsz egy fiatal srácon, és nem Donington Download-osat, Lollapalooza-sat vagy Rock am Ring-eset :)

Az világos, hogy vannak "álom-klisék", mint például a felfelé menet megállni nem akaró felvonófülke, mely azzal fenyeget, hogy szétnyomódik velünk együtt a liftakna tetején. Vagy az, hogy valami borzasztó dolgot látunk, sikítani akarunk, de nem jön ki egy hang se a torkunkon. Most arra lennék kíváncsi, vajon másnak is vannak-e állandó helyszínei álmában.

Nekem az egyik ilyen állandó helyszín egy speciális Budapest, ahol az M3 kivezető szakaszának és az Amerikai útnak a kereszteződésétől indul kifele egy sugárút, ahol két, még mindig UV-val közlekedő villamosvonal jár (szinte hallom, ahogy édesanyám most felsóhajt: "tudtam, hogy agyára fog menni a sok villamosozás":). Az egyik villamos egyenesen kimegy Újpest magasságáig, ahol egy olyan körút keresztezi, ami tisztára olyan, mint a bécsi Gürtel a Südbahnhofnál. A másik félúton elkanyarodik Pesterzsébet felé, hogy aztán az Andor utca elején végződjön. Van egy közbenső végállomása, ahonnan egy busz megy délkelet felé, egy sziklás hegyvonulatig, ami Pestszentimre és Ferihegy között van. Van rajta egy szurdok, amin ha az ember végigautózik, akkor eljut egy Bruck an der Leitha jellegű helyre, ahol Nohabok vontatta S-Bahnok járnak. Ha viszont elmegyünk Pesterzsébetig, ott földutak szegélyezte lakótelepen kavargunk. A villamos egy kanyargós hídon megy át Budára (Csepel-sziget, mint olyan, nincsen), ha viszont északra megyünk HÉV-vel, akkor a Soroksári út mentén hajógyárakat találunk, illetve üdülőket. Ha még tovább megyünk északra, akkor a Szabadság híd hol megvan, hol éppen csak építik, ezért nehéz átmenni a Gellért térre, ahol a bútoráruházas ház helyén egy tizenöt emeletes barokk bérház található, ahol néha lakom. Néha viszont nem oda térek aludni álmomban, hanem néhai nagymamám lakásába, ahol mindig attól félek, hogy valaki hazajön, és elküld onnan (?!). Ha a Kálvin tér felé indulunk, a Kiskörúton jár a 7-es busz, a Nemzeti Múzeum mögött pedig egy nagy hurokban fordul a 31-es és a 9-es villamos. A Rákóczi úton is jár a 7-es busz azért; ott az a nagy varázslat, ha a Blahán a Népszínház utca felé elindulunk, mert ott egy hatalmas tér nyílik, ahol egy katedrális áll. Ha továbbmegyünk, akkor viszont elérünk a Baross téri Nyugati pályaudvarhoz, ami igazából három fejpályaudvar egybeépítve, de én főleg csak a kelenföldi vonatokra szoktam felszállni. Vannak még más visszatérő helyszínek is, például a tíz kilométer hosszú Vörösvári út, ahol néha repülőgépek szállnak le, a még meglevő téglagyárak a Hármashatárhegy tövében, a még mindig keskeny Árpád híd, vagy a Margit híd, melynek pesti hídfőjében megáll a Kisföldalatti, de ezek ritkábban szerepelnek.

Havonta egyszer-kétszer járok ezen a speciális Budapesten, bár persze minden alkalommal vannak kisebb-nagyobb változások az utcákban és villamosvonalakban. Jellemzően története is van ezen álmoknak, amit el szoktam felejteni, csak a helyszínek maradnak meg. Másnak is van ilyenje?

Amúgy mára virradóan valami oltári hülyeséget álmodtam: romantikus titkosügynök voltam, akit Ewan McGregor játszott (hhe?!), és akit munkaadójának szerelme elleni cselszövései betyárrá tettek, aki egy nagy hegyről irányítja betyárcsapatait. Villamos nem volt az álomban, volt viszont kisvasút, ami egy korábbi álmomból volt ismerős, akkor Illés barátommal utaztunk rajta...

Újabban igyekszünk itthon turistáskodni, hiszen annyi helyen nem jártunk még. Én például korábban nem jártam a magyar turizmus talán legismertebb látványosságnál, a hortobágyi kilenclyukú hídnál. Most megvolt, és elkeseredtem. Hogy nézhet így ki egy ország egyik jelképe? A pußta közepe, a tscikósch-guláschkapitalizmus köldökcsakrája?!

Igen, erről a hídról biza omladozik le a vakolat. Közelről gáz, de így távolról is látványos. Nyilván nincs rá pénz, de nem baj, hiszen úgyse látja senki...

Ez a másik kép a Nyíregyházi Állatparkban készült. Asszem nem kell kommentár ahhoz, hogy milyen barom egy fajta az ember :(

Úgy tűnik, nem véletlenül énekelte a fenti sort a P. Mobil: ha Miskolcon szürkeség van, akkor nagyon szürkeség van. Pedig hol van már az a bizonyos acélváros..?

 
 
Miskolc késő-téli szürkeségben
Egy rövidre sikerült látogatás képei

Ma szürkületben, jócskán naplemente után, de kicsivel még a sötétség beállta előtt jöttem haza, és ismét rájöttem, mennyire hiányoznak a színes neonreklámok az utcaképből. A jojózós szemű bagoly az antikvárium bejárata fölött, a guruló kerekű CASCO a Kosztolányin, az egész teret betöltő takarékbetét a Móriczról, a koncentrikus lottó-gombolyag a "Novhétről", a balról jobbra úszó Patyolat-hattyú a Kelenföldi városközpont Etele (akkor épp nem úgy hívták) úti oldaláról, a labdát dobáló kisgyerek az Úttörő Áruház homlokzatáról, a valamelyik Centrum-áruház (?) nevére felmászó figura a Rákóczin úton, a körbefutó fényű Videoton a Március 15. téren... De még a statikus feliratok is vidám színeket vittek az éjszakába; ma viszont minden a nátriumlámpák sárgájában úszik.

A régi villamosképek gyűjtésében a járművek nézegetésén túl mindig is szerettem, hogy régi utcarészleteket látok, régi autókkal, régi ruhákban járó, fura frizurájú emberekkel, és... és persze ott vannak a régi portálok, homlokzatok is, legtöbbször neonokkal együtt. IZé barátom nem kis munkával szedte össze ezeket, ezen túl pedig technikailag is bevezet bennünket a világító üvegspagettik birodalmába remek oldalán:

Neonfényes Budapest

Sajnos azt még ő sem tudta megmondani, hol láthattam kiskoromban egy gyűrűben levő, élére állítva megpörgetett pénzérmeként forogni látszó "AB" (mint Állami Biztosító) feliratot. A régi képek alapján volt ilyen embléma az Astoriával srévizavi szemben, illetve a Blahán az "éjjel-nappali" épületén is, de ezek a fotókon statikus neonnak tűnnek. Valaki nem emlékszik esetleg?

Most kicsit elszakadok Budapesttől, persze csak részben. Családom (jogosan) morog, hogy miért járok lógó fejjel, görbe háttal. Ma kipróbáltam, milyen magamat kihúzva, egyenes gerinccel munkába menni. Nos: marha lehangoló és nehézkes.

Ott kezdődik, hogy százkilencven centisen az ember emelt fejjel lépten-nyomon lekoccolja a kapaszkodókat. De ha el is kerüljük a szó szerinti head-banget, utazás közben csak a vízszintes kapaszkodórúdban, illetve a belső tér ablakok feletti sávjában gyönyörködhetünk. Itt gyerekkoromban többnyire reklámok voltak (a fentebbi képen látható tánciskolás szerintem több generációnak örökre bevésődött), ma maximum a dekorlemez hullámosodását figyelhetjük. A 400-as Ikarusokon ráadásul egy befelé ferdülő rész van ott (röhej, de csak számítógépes grafikát találtam róla, amin látszik is), ami miatt a szék nélküli részeken nem tudok az ablakhoz közel állni, hogy kisebb helyet foglaljak el, csak ha összehúzom magam magasságilag, vagy ferdén tartom a fejem...

Persze ne legyünk igazságtalanok, elsősorban nem a tömegközlekedés miatt rögződik be a görnyedten járás: alacsonyan van az összes vízcsap, piszoár, az asztalok lapja, a mosogató, a kilincsek. Ha kicsit lazábban szökellek be a szobába, lefejelem az ajtó szemöldökfáját. Tudom, az esélyegyenlőséggel nem szabad viccelni, de az átlagmagasság folyamatosan nő (bárt a tudósok azt mondják, már megállt, vagy legalábbis lassult a folyamat, az elmúlt 30 év növekedését biztos nem kompenzálták az építőiparban és háztartási ergonómiában), lassan talán felül kéne vizsgálni a szabványokat, hogy aki százhetvenöt centi fölé nőtt, az is gerinc- és nyakproblémák nélkül tudjon mindennapi életet élni. Én ugyanis a százkilencven centimmel még csak nem is vagyok extrém termetű!

És ha ez megvan, akkor neki lehet látni visszaadni a 46-osnál nagyobb lábmérettel rendelkező emberek cipővásárláshoz való jogát is, a kizárólag a gyakran keresett átlagméretekben utazó magyar kereskedelem viszonylatában :)

A múltkori körkérdésre adott rengeteg válasz után egy olyan hobbimnak hódoltam, aminek már évek óta nem: tősgyökeres budaiból átváltoztam turistává, akit minden budapesti sarok után valami meglepetés vár, akinek itt minden új. Ez az állapot, amikor az ember addig észre nem vett szobrokat, homlokzatokat, panorámákat fedez fel ott, ahol amúgy mindennap jár.

Na jó, a fentebbi panorámánál (mely a Lipótvárosi Plébániatemplom, közismertebb nevén a Szent István-bazilika kupolateraszáról készült) nem járok minden nap, itt a felfedezés öröme NZA barátomé volt, akit felráncigáltam oda. Ő konkrétan ki is jelentette előtte, hogy nem szokott otthon turistáskodni, de szerintem rájött, hogy nem rossz dolog az. A pesti oldalon legalábbis nem sok hely van, ahonnan fentről van rálátás a városra. A másik, ahol eddig sikerült járnom, a SOTE Nagyvárad téri toronyépülete volt, az esti város panorámájával, a kivilágított Várral a háttérben. Fantasztikus volt, valaki ismét meghívhatna oda :)

Namármost mivel Pestet fentről szinte csak
a/ a Citadellából/Várból
b/ repülőgépről
láthatjuk, minden egyes új látószög új arcát mutathatja meg a városnak. Ha nem ismerjük a várost, akkor csak nézünk, és jó érzésünk támad, ha ismerjük, akkor meg órákig kereshetjük, mit ismerünk fel, mit nem.

Úgyhogy csak ajánlani tudom minden helybelinek, hogy jó időben vegye fel a napszemüveget, bézból/surdasapkát, ásványvíz/térkép a hátizsákban, fényképezőgép a nyakban, és induljon el csavarogni! Menjen be azokra a helyekre, ahová amúgy nem, "mert az csak turistavakítás" (na jó, a drágákba ne), álljon meg azokon a helyeken, amiket eddig mindig elkerült az ott ácsorgó hatszáznegyven japán turista miatt, fotózzon - és ahogy az urbanista blog írná, "otthoni_turista tag-gel tegye fel a képet az Indafotóra" ;) Csak ne művészieket, beállítottakat, utólag megmunkáltakat, hanem olyanokat, amilyeneket turistaként csinál másutt, arról, ami nagyon megfogta.

És közben élvezze nagyon, hogy egy nagyon szép és érdekes városban jár - a koszos buszokat, bunkó autósokat kivételesen hagyja az arra szakosodott blogokra :)

Utazás a 73-as trolipótló Intercity-vel - amiből hóban villamosfotózás lett, Debrecenben:

 
 
Debrecen fehérben
Bengálik és Ganzok a hóban, UV a csarnokban...

Olcsó és gyermekded dolog aranyos állatokat bemutató képekkel és videókkal telepakolni egy blogot, abban a reményben, hogy emiatt talán olyanok is beleolvasnak majd, akik egyébként elkerülik, nem kimondottan mainstream tematikája miatt.

Ugyanakkor ez a gyűrűsfarkú maki (katta) család olyan tündérien civakodott a Nyíregyházi Állatparkban, hogy képtelenség kihagyni a ziccert:

Az ilyesminél egyébként már csak egy szánalmasabb húzás van: amikor holmi szilveszteri műsorok stílusában viccesnek szánt szövegeket adnak az állatok szájába:

Nem vagyok tökéletes, na ;)