HamPLÓ

Kiskorom meghatározó élménye volt, amikor a családdal a Hármashatárhegyre kirándultunk. Nem az erdő miatt, hanem mert időnként megálltunk, és a hegyoldalból néztük, ahogy a völgyben a vitorlázóreptéren zajlik az élet. Felszálltak, leszálltak, vásznakból betűket formáltak, amikkel jelezték a rendet a fent levőknek... Nem tudom, hányszor mentünk ilyen reptérnézésre, nem tudom, mennyi ideig néztük a repülőket, és még csak elképzelésem sincs arról, hány éves lehettem, de nagyon bevésődött a dolog. Aztán hosszú évekig csak Ferihegy (akkor még nem "1", hanem "a" Ferihegy) terasza jelentette a viszonylagos közelséget a repüléshez, majd '87 körül apuval megint elkezdtünk repülős helyek környékén kilukadni, ekkor már általában a placc szélén, a starthoz közel.

A vitorlázórepülés ennek ellenére nem érdekelt soha annyira, hogy kipróbáljam, talán részben amiatt is, mert annak idején színtévesztésem miatt alaposan elmagyarázták, hogy ne álmodozzak ilyesmiről. Később pedig végképp a benzinmotoros kisgépek mániása lettem, továbbra is gyalogbékai minőségben. De azért napsütéses időben marha jól esik nézegetni, ahogy a mindenféle vitorlák suhognak-forognak a kék égen:

A remegős, és a szélzaj-szűrő ellenére szélzajos (legközelebb majd zenélek alá valamit inkább) videón pár fahegyi (farkashegyi) pillanatot láthatunk: Góbét és valami Ka-akármit (majd Walter Melone megmondja) csőrölnek fel, illetve ugyanők szállnak le különböző hatékonysággal.

És hogy azért némi virtuális benzinszag is legyen a bejegyzésben, következzék egy snittsorozat a klasszikus cseh csoda, a Zlin Tréner család utolsó tagjának egy átlagos munkanapjáról - vitorlázóvontatás előtt, közben és után. Ne vakargasd a monitort, nem az koszos, hanem a lencse volt az:

Ettől a motorhangtól mindig elérzékenyülök! Amúgy meg remélem, Walter Melone-on kívül más is rákattint a videókra ;)

A Városkép blogon ment a polémia arról, hogy kinek mitől élhető és/vagy szerethető Budapest, és egy kommentező rádöbbentett, hogy ma még több dolgot szeretek Budapestben, mint tizenöt évvel ezelőtt. Én, aki gyakran foglalkozom a várossal, sem veszek észre dolgokat... ki tudja, mi mindenre nem gondoltam eddig, mint szerethető tulajdonságra?

A kérdés tehát az, hogy ki mit szeret Budapest(ben), mit tart kiemelkedőnek/egyedinek/érdekesnek benne? Több dolgot is lehet írni.

Én kezdek: imádom a sziklákat és a várakat, ergo nekem hatalmas fless, hogy minden nap a Gellért-hegy nevű kavics tövében megyek el munkába, majd hazafele menet. És imádom, hogy több vár (erőd) is van karnyújtásnyi távolságban (Citadella, Várnegyed).

Ti jöttök! Banális-triviális featúra és egyéni hepp egyaránt jöhet!

PS: Ismétlem: "mit szeretsz Budapestben?". Nem "miért hülye az, aki szereti Budapestet?", és nem "miért jobb Prága?". Ezen túl a városvezetés sem fog megváltozni attól, ha valaki idepolitizál a kommentek közé, szóval azt is lehet hanyagolni :)

A rajzolt légitársaság után itt van némi valódi légi társaság:

 
 
Tavasz Budaörsön
Cessnák, Zlinek, helikopterek...

Miért nevez "kedves nézőnek" a bemondó, és miért diszkriminálják a nem igazán kedves nézőket?  Miért "szíveskedjek kapaszkodni" a villamoson? Nem elég, ha csak simán felszólítanak kapaszkodásra, mondván ha nem teszem, az első fékezésnél eltaknyolok?

 -> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Azonnal. Oda fel.  

Közeledik a nyár, hullik a vattacukor a mennyből - csak sajnos nem valódi, hanem a nyárfa fehér, pihés termése. A Szerémi út egyik sarka a minap úgy nézett ki, mintha tíz centi hó borítaná. Sebaj, addig se látszik, hogy kikopott alóla a gyep!

Európai körkapcsolás:

London: A Harrods kettővel több pénztárt nyitott meg a válsághisztériát kísérő felvásárlási hullám miatt, a sorbanállókat kamarazenekar szórakoztatja. Főleg az aranyozott teáskannákat és a krikettütőket viszik.
Zürich: A Bahnhofstrasse előkelő üzletei előtt a bejutásra várakozókat Sprüngli trüffellel kínálják. Menő a gyémántékszer és a márkás teniszütő.
Budapest: Aki még kapott fizetést, sorban áll a Rákóczi és Thököly úti használtruha-boltok előtt. A vásárlók mindegyike két lábon járó royal fush: mindent visz (amit ér).

Az első kettőt csak képzelem, a harmadik viszont valóságosnak tűnik, az említett üzletek előtt tolongó tömeget látva.

A tűzszerész kocsi most a Thökölyn jött szembe, innen tudom, hogy időben vagyok: amikor késésben vagyok, a Blaha és az Astoria közt szoktam látni.

Csillagok háborúja, hiperűrsebesség effekt: az ember szembeszélben menne valahová, de a nyárfa pihéi piszkosul jönnek szembe. Szó szerint. Ha felveszed a napszemüveged, akkor viszont Han Solo lehetsz, csak elmosódó fehér pöttyöket látsz feléd gyorsulni :)

A villamoson a szomszéd ülésen ülő fiatal lány folyamatosan tüsszög. Remélem, nem Mexikóban töltötte a hosszú hétvégét.

Egyik kedvenc témám a havazás a nagyvárosban, de sajnos évről-évre kevesebb lehetőség van ilyesmit fotózni. Amikor a fél világ fehérben pompázik, Budapesten "gyárilag" latyakosan esik le a hó. 2009 elején pár napig mégis lehetőség volt havas tujákat fotózni:

 
 
Tél 2009-ben
 

Vannak pillanatok az életben, amikor nem babra megy a játék. Balról a világválság, jobbról a sertésinfluenza, szemből pedig a hétfő fenyeget bennünket. Ilyenkor nem lehet ellágyulni, mert a lét a tét. Vagy ilyenkor kell csak igazán ellágyulni?

Akinek a fenti videócskán látható törpevidra látványától, kunyizási célt szolgáló nyüszítésétől nem lágyul meg a szíve, és nem fakad egy "de éééédes" felkiáltásban, az szerintem kőből van :)

Ez a kiselefánt éppen azt demonstrálja, hogyan tölti péntek estéjét a magyar ifjúság jelentős része...

Persze nem szeretnék a HamPlóból cukiságblogot csinálni, ezért behozok némi "filozófiát" a  témába. Persze csak olyan blogszféra-szinten: Dennis Leary mondta egy műsorában, hogy valahogy mindig csak a kedves állatokat akarjuk megmenteni, a többit nem. Ő példának a vidrát hozta fel, akit minden ember elengedne, mert hát olyan "ééédes emberi gesztusokat csinál a mancsaival, miközben a hátán úszik". Ellentétben egy szarvasmarhát nem. Pedig szerintem a marhák is szépek, a bocik pedig kimondottan tündériek:

Ő itt egy magyar szürke marha borja. Riannától azt is megtanultam, hogy a színe "pirók". Mindenesetre aranypofa. Egyébként ezeket az állatokat a Nyíregyházi Állatparkban láttuk a hétvégén.

Remélem, a blog törzsolvasói megbocsátják ezt a kis kitérőt a visongatós banalitás térfelére :)

Elnézést kérek mindenkitől, aki arra számított, hogy a hosszú hétvégét majd valami sziporkázóan humoros képregénykockával vagy frappáns eszmefuttatással ünneplem meg: nem lesz ilyen, túl fáradt vagyok hozzá. Blogolvasás helyett mindenki menjen ki a szabadba, olvasson el egy jó könyvet, aludjon, vonatozzon, repülőzzön, zenéljen! Na jó, ha rossz idő lesz, akkor lehet blogozni: tessék olvasgatni a régi hozzászólásokat :)

Biztos nem csak számomra volt maradandó "korai kilencvenes" élmény egy látványosan gesztikuláló-cigiző-hadaró ír fazon az MTV-ben. Ő:

A fazon érdekesnek tűnt (már ha az ember értette, mit is mond), de gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni róla a világnak ezen a felén... amíg egyszer véletlenül bele nem akadtunk tesómmal egy MTV Unplugged-ba, ahol kiderült, hogy a répafejű mandró két percnél lényegesen tovább bírja szusszal. Onnantól megvettem magamnak a fazont, és ezen a tényen az sem változtatott, hogy sokak szerint a cigizve anyázós póz, no meg a témák túlságosan hasonlítottak a körülbelül akkoriban elhunyt Bill Hicks némely stand-up számára. Azóta végignéztem több órányi Hicks-et és Leary-t a Youtube-on, és továbbra is úgy gondolom, utóbbi jobban hozta a figurát, több mondanivalója volt... és hát fotogénebb is talán. Amolyan szereplésre született fazon. Ennek köszönhetően nem csoda, hogy jópár filmben felbukkant, hol Sandra Bullock (Two if by the see), hol Sandra Bullock és Sylvester Stallone (Demolition man), hol Christopher Lambert oldalán (Gunmen). A kábelcsatornákon mostanában menő A meló és Rescue me c. sorozatok (nagyon gáz, ha bevallom, hogy nekem előbbi jobban tetszett?) pedig kimondottan rá építkeznek.

Most azonban nem Dennis bácsi színészi, pláne nem stand-up comedy-s oldalát akarom kidomborítani, már csak azért sem, mert félek, hogy a trágár stílus és témaválasztásai elkergetnék a blog törzsközönségét ;) Inkább hallgassuk meg, milyen az, amikor bandájával zenélget. Listen to the lyrics:

Traditional Irish Folk Song. Mondja valaki, hogy az ír népdalok nem pontosan erről szólnak!

Egy gyerekdal: Life's gonna suck.

Végezetül pedig az epikus Asshole. A szöveg itt is lényeges - ki gondolta volna?

No, remélem ennyi lazítás belefért :)