Az első rész után (stílszerűen) továbbtekerünk a papírforma szerint "nyugati" hanghordozók irányába. A képek nagy része szüleim kazettáit ábrázolja, melyeket pár éve nosztalgikus hangulatban kunyiztam el tőlük. Attól tartok, azóta már elfeledkeztek róluk, de ha most meglátják, vissza fogják kérni őket :) 

Furcsa, hogy míg sok gyártó a primitív borítóktól jutott el a látványos, de legalábbis karakteres dizájnokig, addig korai kedvencem, az AGFA mintha fordított utat járt volna be. Igaz, a baloldali, domború ezüst mintás fekete borító igazán jól orsós magnók szalagján nézett ki jól, de azért így kicsiben is prémium jelleget sugallt:

Ehhez képest a jobboldali képen levő - a maga poszt-Tron-i mivoltában - már sima konzumdizájn, előkelősködés nélkül.

Ha magukat a kazettákat nézzük, nem találkozunk nagy változással - főleg azért, mert a "prémium borítós" (fent) is elég egyszerű volt. Az újabb verzión valószínűleg csak a matrica változott:

Mondjuk a az enyhe dombornyomású (sőt: homornyomású) ezüst betűk és számok azért el tudtak bűvölni 8-9 éves koromban :) Az pedig enyhe nosztalgiával tölt el, hogy akkoriban a szabványokat jelző számsorok előtt még a "DIN" karaktersorozat állt, nem pedig az "ISO". Hiába, még épp a globalizáció előtt álltunk: német kazin német szabványra hivatkoztak...

Színkódokat láthatunk, ahogy azt akkor a Vasfüggöny azon az oldalán már rég használták: a ferro volt a fekete (a Feró meg a Nagy), a króm értelemszerűen az ezüst. Hatvan perc: piros számok, kilencven: kék. Oda se kellett nézni, úgy vehetted le őket a polcról. Utóbbi jelzések a kazettákon (60 perc, 90 perc) is feltűntek.

Volt ám fehér verzió is, bár el nem tudom képzelni, a "stereochrome" szó mit akar jelenteni. Monokróm létezik, de az csak színábrázolásban... Az AGFA mindenesetre a nyolcvanas évek második feléig elvolt ezzel a négyzetháló-mintás borítóval, aztán csíkosra cserélte, ami szerintem sokkal bénábban nézett ki.

Az az vicces, hogy szüleim házibuli-kazettáinak márkáin egyfajta mintát vélek felfedezni: az elején minden kazi AGFA volt, aztán elkezdett beesni egy-egy SONY, noname, majd (ez olyan 1986-ot jelent) visszatért az AGFA. Ezután valamiért a másik nagy német márka, a BASF vette át a vezérszerepet, a sort innentől csak néha szakította meg egyéb márka, például Scotch. Az én ekkoriból datálódó kazettáim közt viszont sok a Maxell, SONY, TDK - a "fűszer" szerepét pedig egy-egy GoldStar, Philips, Fuji jelenti. Vajon arról szólt ez a dolog, hogy én az üvegvisszaváltós és egyéb zsebpénzemből nem tudtam a drágább BASF-et megvenni, vagy csak szerettem a változatosságot? Ki tudja. Mindenesetre ugyanez a pattern a videókazettákban is feltűnik: az első kazettáink AGFA-k voltak, utána a minőséget a BASF jelentette, a mennyiséget pedig az AKAI, a TDK és SONY :)

Menjünk hát tovább, a Badische Anilin- und Soda Fabrik hangrögzítésre alkalmas kompakt termékeivel:

A BASF külső borítói szép színesek voltak, maga a papír viszont uncsi volt - az ember gyorsan ki is fordította, hogy odaírhassa a számok címeit. Itt is biztos jelentettek valamit a színek, de nekem csak a sárga maradt meg, mert olyanom nem volt.

Jókora ablaka volt ennek a krómos kazettának, ellenben ezen a kicsit későbbi "vasason" már csak a szokásos kis ablakocska figyelt:

Ezek voltak a legstrapabíróbb kazettáim (ti. az "Ákos" karakterfüzér nem a kazetta tartalmára vonatkozik, az a nevem, hogy ne keverjük össze tesóm vagy szüleim hasonló kazettáival). Lehet, hogy voltak jobbak, de nekem úgyis walkman-hez kellettek, az akkori cuccokon úgyse hallottam volna a zajszintbeli különbséget :) Később, amikor már volt miből válogatnom - úgy anyagi lehetőség, mint választék terén, vásárolgattam BASF-eket...

... de ezek már csak használati tárgyak voltak, nem örülgettem nekik-nézegettem őket, mint pár évvel korábban. Mondjuk a fentebbin nem is sok nézegetni volt, pedig láthatólag meg próbálták dizájnolni - csak nem sikerült. Máskor viszont igen, így legkedvencebb kazettám esetében, ami gyakorlatilag ugyanarra a vizuális poénra épül:

Tudom, vicces ilyet mondani egy magnókazettára, de a (viszonylag) sima fekete, illetve átlátszó felületek aránya, a visszafogottan használt aranyszínű díszítéssel (betűk és csavarok) együtt kiemelte ezt a típust a többi közül. Másfelől persze ki nem tojta le, hogy néz ki, a lényeg úgyis az volt, mi van rajta :)

És hogy azért most se maradjunk "baaaaaaa... ilyen is volt" érzés nélkül, a végére beteszek egy kicsit ufóbb darabot. Ennek már a neve is vicces:

Spieldauer, unbespielt, Archiv Nummer... nem sok kellem szorult ebbe a darabba. "Felvételre és lejátszásra" - miért, mi másra lehetne még használni? Sőt, piktogrammok is kerültek rá, melyek szerint ezt a kazettát lemezjátszón is le lehet játszani... oder was :)

No, drámai újdonságokról ma se írtam, de remélem azért most is elszórakoztatok. Tovább is van, mondjam még?

Folytatás: Antropomorfizálás, avagy valaki figyel a deckből!