Vasárnap meghalt Jack Tramiel, akinek munkássága közvetve a korosztályom igen nagy részét hozzásegítette mai hivatásához. 1954-ben Torontóban alapította a Commodore Hordozható Írógép Vállalatot (azért fordítottam le, hogy ne kelljen nagyon részletezni, mivel is foglalkozott; amúgy Commodore Portable Typewriter Company), de mi természetesen a Commodore Business Machines, Inc révén ismerjük, legalábbis ez a karaktersorozat volt a számítógépek aljára írva, melyek meghatározták gyerekkorunkat. Tramiel annak idején a csőd elől (a Texas Instruments megunta, hogy csak chipeket gyártson neki a zsebszámológépeihez, és inkább közvetlenül a piacra lépett), friss tőke bevonásával menekült előre, amikor megvette a MOS Technology-t, és annak 6502-es processzorára építve 1977-ben asztali számítógépet kezdett gyártani, a PET-et. A szigorú kinézetű iskolai gép után '80-ban jött ki a VIC-20, ami dizájnjában már előrevetítette a legnagyobb sikert, de - bár látszott, hogy jó irányba megy a játékkonzolokkal való versengésben - még nem volt az igazi. A valóban nagy dobás az 1982-es, a MOS 6510-esre (és a 6581-es hangkeltő csodára) alapozott C64-es - vagy ahogy akkoriban írtuk: C=64 - volt. Itt már a grafika és a zenei képességek is a helyükön voltak, és az ára is elég jó volt.

Persze harc nélkül nem adta volna magát a piac, úgyhogy Tramiel lenyomta a saját árait, hogy a többi gyártó ne tudjon lépést tartani vele, és olyan trükköket vetett be, hogy ha valaki leadta a régi gépét, akkor száz dollárral olcsóbban kapta meg a 64-est. Minderről mi a Vasfüggöny ezen az oldalán persze nem tudtunk, de a szerencsések a nyolcvanas évek közepén már mutogathatták a barátoknak-rokonoknak, hogy van egy ilyenjük, hogy "Komodór"... és aztán másnap hajnalig ment a játék :) Én a keresztszüleimnél láttam először közelről 64-est; az első játék, amit mutattak, a Raid Over Moscow volt (mindenki ezzel játszott akkoriban, és teljesen nyíltan tárgyaltuk ki, hogy hogyan kell lelőni az őröket a Kreml faláról). A második az Impossible Mission, a harmadik a Hunchback, de láttuk a Blue Max-et, Summer Games-et, a Beachhead-et is. Meg még egy tucatot. Akkor már volt ZX81-esünk, de nem volt egy kategória ezzel... nagyon nem!

Az országba eleinte viszonylag kevés C64 jutott be, de rengeteg C16-ost és Plus4-est (a.k.a "fellegekben szárnyaló flamingó") importáltak. Ezek a gépek nyugaton gyakorlatilag megbuktak, ezért Kelet-Európában szórták el őket: Magyarországon az iskolai számítástechnika-oktatás (viccen kívül: ez egy hatalmas dolog volt!) ki tudja hanyadik lépcsőjében (ugye volt előtte a BRG-ben összeszerelt ABC80, az otthon barkácsolt HomeLab-ek és a licensz alapján a Hiradástechnikai Szövetkezet által épített HT1080Z) jöttek be ezek a gépek.

Mi második generációs számítógépes gyerekek voltunk: túl fiatalok a házilag barkácsolt HomeLab-ekhez, de az első saját gépünk még nem az amúgy eléggé elterjedt Sinclair Spectrum volt. Konkrétan az első iskolai "szám.tech. szakkörben" még Junoszty tévékre kapcsolt ZX81-ekkel dolgoztunk, de aztán a szám.tech.fakt.-ot felsőben már Commodore-okra alapozott gépparkkal kezdtük: volt egy marék C16-os, egy vagy két Plus4, és a Szent Grál: az egyetlen C64-es. Utóbbiért meg kellett dolgozni, csak a jók ülhettek elé. A C16 basic-je amúgy jobb volt a 64-esénél, de igazából kit érdekelt a tananyag ;) A Plus4 nagyjából ugyanazt tudta, de volt benne beépített gépi kód monitor (meg persze memóriából is több jutott neki), úgyhogy második választásként az jöhetett szóba. De azért az ember igyekezett a 64-eshez kerülni.

Ekkor én otthon még a ZX81-et nyűttem, és bár a lakótelepi könyvtárból kivettem a "Gépi kódú programozás a ZX81-en" című könyvet, semmi kedvem nem volt tényleg azzal vacakolni. Unokatesómnak volt C64-ese, ott is sok időt töltöttem, C64-eses osztálytársaknál is, meg persze benn a suliban is addig maradtunk, amíg a tanár engedte.

A Commodore-ok iránti rajongás nem csak engem kapott el, úgyhogy egyszercsak kitaláltuk, hogy az úttörő őrsünk neve legyen "Commodore őrs". Szerintem sokat elmond a korról, hogy simán engedték; így lett szép zászlónk is, egyik oldalán a Magyar Úttörőszövetség jelvényével, a másikon pedig a Commodore Business Machines logójával. De jó lenne fényképet találni erről! Egyébként azért hozzá kell tenni, hogy nem én voltam az egyetlen kakukktojás, mert volt egy Enterprise-osunk is :)

Végül a gorenje-turizmus csúcsán apu hozott egy C64C-t (sajnos monitor és floppy nélkül) Felsőőrről (nagyit vitte magával, hogy a vám vagy mervestájer, vagy mi ne legyen túl nagy, vagy a valutakeret elég nagy legyen - kicsi voltam még, nem értettem, mik ezek a dolgok), ez a gép a mai napig megvan, bár már legalább húsz éve nem volt bekapcsolva. (Update: 2019-ben szereztem hozzá tápegységet, és tökéletesen működött!)

A Commodore és Tramiel története kicsivel később különvált: mivel kiebrudalták a cég(é)ből, ezért megvette az Atari számítógépes részlegét, míg a Commodore egy Amiga Computers nevű csapatba ruházott be, és kijött a valaha volt második legtökéletesebb otthoni játékgéppel. Később csődbementek, bár itt-ott még találkozott az ember produktumaikkal, például a Commodore PC10 nevű, elég nehézkesen használható  XT klónnal - de az öreg "hatvannégyest" semmi se tudta legyőzni. A Commodore őrs tagjai tudtommal jobbára ma is a számítástechnikából élnek, úgyhogy azt kell mondjam, Jack Tramiel 1982-es üzleti húzása (ti. hogy megtalálta a megfelelő fejlesztőket, plusz a megfelelő utat arra, hogy az elkészült terméket eladja) igencsak nagy hatással volt ránk. Köszönjük ezt neki meg!