Az ember szívesen gondolja azt, hogy egy-egy nagy siker a dal és az előadó eredeti, meg nem ismételhetően ihletett párosítása. A valóságban ez nem mindig van így, bár tény, hogy legtöbbször nem véletlen, ha a szám egy másik előadó előadásában lett sikeres. Nem lopásról van szó, és értelemszerűen nem is arról, hogy sok előadó eleve nem saját számokkal dolgozik, hanem arról, amikor egy szám csak sokadik nekifutásra lesz sláger. Itt van például Joan Jett I love Rock'n'Roll-ja, a nyolcvanas évek egyik klasszikusa. Saját számuk volt / eredetileg is nekik írták? Hát nem - itt az eredeti '75-ből:

Hasonlóan kultikus, tinidiszkó-kompatibilis rockhimnusz volt tíz évvel később a KISS God Gave Rock'n'Roll to You II-ja, amit a veterán rockerek a második Bill&Ted mozihoz vettek fel. Itt már a szám címe jelezte, hogy ez átdolgozás - a youtube-nak köszönhetően megnézhetjük az eredetit is:

A számot egy Russ Ballard nevű fickó írta. Neki nem ez volt az egyetlen slágere, amit más vitt sikerre - erre például emlékszünk?

Ugye, hogy nem nagyon: mert inkább a Ritchie Blackmore-féle Rainbow-tól ismerjük három évvel későbbről :) Néha a híres verzió közel egy időben jön ki a kevésbé ismerttel: Jerry Lordan 1960 körül írt Apache címen egy instrumentális darabot. Ezt a kiadója először egy Bert Weedon nevű gitárossal játszatta fel:

A dal gyakorlatilag feledésbe merült volna, ha Lordan még ugyanabban az évben nem mutatja meg a Shadows-nak, akik aztán híressé tették azt. Vicces módon az ő sikerük mellékvizén adtak el annyit a korábbi verzióból is, hogy az szintén felkerült a slágerlistára, bár kevésbé előkelő helyre.

Vannak számok, melyekről viszonylag sokan tudják, hogy feldolgozások, csak azt nem, ki írta az eredetit. Jimi Hendrix Hey Joe-járól biztos van, aki azt gondolja, népdal, vagy legalábbis nem ismerni a szerzőjét - pedig tudható, hogy egy Billy Roberts nevű folk énekes-dalszerzőtől származik. Ehhez képest akarjuk hallani, milyen formában adták ki először? A The Leaves előadásában '65-ben:

Elég borzasztó, nem? Ráadásul a verze fő gitártémája olyan, mintha az egy évvel korábbi The Searchers-sláger, a Needles and Pins (amit egyébként szintén nem ők írták:) felgyorsított verziója lenne. Billy Roberts eredetileg valahogy így játszotta, Hendrix pedig valószínűleg így hallotta valahol, és ebből csinált klasszikust:

Hendrixnél még talán érdemes megemlíteni az All along the Watchtowert is, ami egy Bob Dylan szerzemény, bár ez viszonylag közismert tény. Csak én gondolom úgy, hogy a Jimi-féle verzió jobb?

És a bejegyzés végén váltsunk stílust: nagy kedvencem a Madness It must be Love-ja, ami szintén feldolgozás. Amikor először láttam, nem értettem, hogy a klipben miért mutatják a háttérzenekar egyik tagját (az előbbi linken 3:22-nél), aztán kiderült, hogy mert ő írta és adta elő az eredetit '71-ben:

Gyorsan meg szeretném jegyezni, hogy semmi általános ítéletet nem gondolok amögé, hogy valaki sajátot játszik, vagy más számát, egyszerűen úgy véltem, érdekes lenne meghallgatni a ritkán (esetleg sohasem) hallott eredetiket. Az más kérdés, hogy konkrét véleményem persze van, hogy melyik verzió tetszik jobban :)