Első rész - Második rész

Ami most következik, az egyszerre hihetetlen és szomorú. Hihetetlen, mert a Mellotron tulajdonképpen sikeresen megoldotta a mintavételezés alapú zenekészítést - elektromechanikusan! -, és szomorú, mert egyszerűen túl bonyolult volt ahhoz, hogy megbízható és olcsó legyen, és hogy elterjedjen - később pedig már tisztán elektronikusan is meg tudták csinálni azt, amit ez a doboz erőből tudott. Aki demonstrálja (nem is akárhogyan): Paul McCartney!

A Mellotron magnószalagokra rögzített mintákat rendelt minden egyes billentyűhöz: amíg nyomod a gombot, a szalag kicsévélődik, közben érintve egy magnófejet, ami lejátssza az azon levő zenét; amint elengeded, a fej és a szalag útja elválik, utóbbit egy rugó vissza is húzza, hogy alkalmasint újrakezdhesd. Egy-egy minta csak pár másodperces volt, de valószínűeg ez is elég lenyűgözőnek tűnhetett a hatvanas években!

És most jön az a kategória, amit kiskoromban a tévében láttam - és azóta se értem: hogy hogy' lehet valaki olyan mázlista, hogy meg tud élni abból, hogy egyik izét a másik izé után köti, és aztán addig játszik a potméterekkel, amíg jól nem szól... aztán elrontja, kitekerget valami mást, csak hogy azt is elrontsa. A mai dídzsék sehol sincsenek hozzájuk képest ;)

A videón látható Buchlát a hatvanas évek második felében fejlesztették ki, de ez persze csak a kezdete volt egy hosszú sorozatnak. A masinát tervező Don Buchla direkt nem akarta valamilyen létező hangszer felületét - tehát például egy zongorabillentyűzetet - utánozni, ő újat akart alkotni... és ahogy a képeket elnézem, ez általában sikerült is neki.

"1st commercial Moog synthesizer (1964, commissioned by the Alwin Nikolai Dance Theater of NY) @ Stearns Collection (Stearns 2035), University of Michigan" by Chad - Moog. Uploaded by Guitarpop. Licensed under CC BY-SA 2.0 via Wikimedia Commons

Az a szintetizátor márkanév, amit már gyerekként is ismertem, persze egyértelműen a Moog volt: ilyen feliratú dobozokat gyakorlatilag minden második felvételen lehetett látni, ami az Egymillió fontos hangjegyben vagy a Pulzusban (volt akkoriban egyátalán más zenei műsor?) felbukkant. A névadó Robert Moog még fiatalon találkozott a korábban bemutatott RCA Mark II-vel, és bár vállalkozása eleinte tereminekkel foglalkozott, közben szépen csendben kifejlesztette a modern szintetizátorokat:

Az a legszebb, hogy ezeket a dögöket ma is gyártják, ezért be lehet linkelni egy olyan bemutatóvideót, mint ez itt :) Persze a legtöbbször nem ilyen nagy dögöket láttam (legalábbis nem magyar videókon), hanem kisebbeket, de a márkanév valahogy megragadt. Meg a kinézetük, és ahogy mindig tekergettek rajtuk valamit:

És ha már a múltkor egy tabáni Loksi koncerten próbáltam azonosítani a classic kertésznadrágos Presser hangszereit, itt az újabb kihívás: a korábban látott billentyűk mellett itt valami mini szintit is nyomkod. Egyszerű poén lenne rámondani, hogy "biztos Minimoog-ot", de fogalmam sincs, mi az, mert akkoriban gyakorlatilag mindenki gyártott ilyen kivitelű cuccokat:

Ma már szinte furcsának tűnik, hogy a hetvenes-nyolcvanas években, a tingli-tangli szintipop hatalomátvétele előtt még mennyire "rocker" dolog volt a szintetizátor - és most ne csak az ELP-re gondoljunk, mert még a Pokolgépben is volt :) Az alábbi demót szerintem annak is érdemes meghallgatnia, aki ismeri a dal Ki mit tud-os verzióját - azzal ellentétben ez ugyanis egész élvezhető. Aki mégis csak beletekerne - a két (!) szintiszóló 2:00-nél és 3:44-nél van:

Mivel ezeket a kütyüket ma is meg lehet találni, ha az ember bemegy egy hangszerboltba, tulajdonképpen be kellene fejeznem ezt a bejegyzést, mert ezek már nem "szintetizátorok előtti" szintetizátorok, hanem konkrétan modern szintetizátorok - de azért egy videó talán még idefér:

Annak idején el se tudtam képzelni, mit hallok pontosan a Pink Floyd On the Run című számában. Persze körülbelül világos volt, hogy "szintetizátort"... na de ennél pontosabban? Most David Gilmour megmutatja nekünk, hogy hogyan - és min - született az a fura effekt (bár a lemezen hallható részletet pont nem ő csinálta, hanem Roger Waters).

És ez minden, amit mondani akartam erről.