Három évvel ezelőtt (jézusom, kimondani is rossz:) már írtam a Nikolaiviertelről, ami a keleti városvezetés ajándéka volt Berlin 750. születésnapjára: a részben a második világháborúban elpusztult, részben korábban lebontott óváros újraépítése, félig eredeti kinézetében, félig jelzés értékkel:

Múltkor késő este jártam itt, ideje volt végre napfénynél is megnézni! Igazából véletlenül jött a látogatás: a berlini villamosok 150. születésnapját ünneplő felvonulás végén futottam össze M.P.-vel, akivel gyakorlatilag csak külföldi villamosos rendezvényeken szoktam találkozni, annak ellenére, hogy tudtommal ő is budapesti. Ő mondta, hogy még nem járt itt, és megnézné, én meg vele tartottam.

Abban a pillanatban jött a fotófelhő, ahogy fotózni akartam volna :) A kép közepén a szép régi épület a XVI. századi, de mai formáját csak a XVIII. században elnyelő Kurfürstenhaus azaz Választófejedelem-ház: nevét brandenburgi János Zsigmondról kapta, aki élete végén ebbe a házba menekült, mert kísértetet vélt látni saját palotájában. Ahogy látható, a Spree felé néző épületek többsége panelház - az egykor itt álló épületek a háború után szinte mind eltűntek.

„Bundesarchiv Bild 183-E0407-0010-001, Berlin, Blick auf das Rote Rathaus“ von Bundesarchiv, Bild 183-E0407-0010-001 / CC-BY-SA 3.0. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 de über Wikimedia Commons

Ez az 1966-os kép ugyanarról a hídról készült, ahonnan az én előbbi képem, csak a fotós hozzám képest kb. 40 fokkal balrább nézett, emiatt a Kurfürstenhaus pont nem látszik. Szinte semmi se maradt a negyedből! Ha valakinek nincs kedve végigolvasni az előző írásomat, akkor a sztori valahogy így foglalható össze röviden: az óvárosba először a nemzetiszocialisták "bontottak bele"; el akarták tüntetni a rossz állapotú épületeket, hogy a helyükre hordják a város más részén a Germánia, a világ fővárosa projekt miatt lebontandó, jobb állapotú régi házakat. Természetesen csak a bontásig jutottak el, aztán jött a világháború... ami folytatta a "bontást". A maradék romokat a kelet-német vezetés vitette el, hogy 1970-re csak ennyi maradjon a területből - ebből a rettentő kevésből építették vissza a nyolcvanas években azt, amit ma láthatunk.

Ami eredetinek mondható, az a negyed nevét adó Szent Miklós-templom 1230-ból - de igazából ennek is csak a falai maradtak meg:

„Nikolaikirche um 1982 2“ von --Ulrich Waack (Diskussion) 23:39, 19. Aug. 2012 (CEST) - Selbst fotografiert. Lizenziert unter CC BY-SA 3.0 über Wikimedia Commons

A fentebbi, 1982-es képen látható, hogy a templom körüli polgárházak hiányoznak, a templom körüli térség nagy része üres. Ehhez képest nagyon kellemesre sikerült az újraépítés:

Ránézésre megmondaná bárki is, hogy ezek a házak 1984 és 86 közt épültek, az NDK-ban? Ráadásul közelről is nagyon hangulatosak - ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy nem eredetiek. Talán csak az lenne gyanús, hogy gyanúsan sok a derékszög, nincs bennük semmi dülöngélés, ferdeség :)

"Bundesarchiv Bild 183-G1122-0600-090, Berlin, Nikolaikirche, Ruine" by Bundesarchiv, Bild 183-G1122-0600-090 / CC-BY-SA 3.0. Licensed under CC BY-SA 3.0 de via Wikimedia Commons

A háborút átvészelt nagyon kevés régi berlini épület egyike a jobbra látható Knoblauch-ház a XVIII. századból, mely nevét nem a fokhagymáról (ezt jelenti a Knoblauch szó), hanem tulajdonosáról, Johann Christian Knoblauchról kapta.

És ezzel sétánk végére is értünk. Ha valaki az Alexanderplatzi tévétoronynál jár, sétáljon tovább pár száz métert, és nézze meg ezt a negyedet is! Pár perc az egész, de a hangulata miatt megéri. Persze nem szabad Rothenburg ob der Taubert várni, de szerintem a templom körüli rész feledteti a paneleket - és még a panelházak is érdekesnek anakronizmusnak mondhatók!