A nosztalgiavillamosok hosszú sora után most egy gumikerekű élmény következik a német fővárosból. A szépséget Büssing D2U-nak hívják, és 1965-ben született:

A Büssing neve itthon nem annyira ismert, annak ellenére, hogy a korai budapesti buszközlekedéshez hozzátartoztak a cég gyártmányai. Talán az emblémáját többen ismerik, a braunschweigi oroszlán van benne:

Von Norbert Schnitzler from Aachen, Deutschland, NRW - 2006_07_15_Wörth_0706, CC BY-SA 2.0, Link

Ez így a fentebb látható formában persze az M.A.N. jelképe, akik a céget 1971-ben felvásárolták, a gyártmánypaletta egy részét - és a logót - megtartva. Egy közel hetvenéves történet ért ekkor véget, mely 1903-ban kezdődött Heinrich Büssing, Specialfabrik für Motorlastwagen, Motoromnibusse und Motoren néven, Braunschweigban:

Von Büssing_logo.jpg: Sebastian Wallroth derivative work: Xavax - Diese Datei wurde von diesem Werk abgeleitet: Büssing logo.jpg: , Gemeinfrei, Link

A mindenféle haszongépjárműveket, de főleg buszokat és teherautókat gyártó cég 1929-ben mutatta be Európában újdonságnak számító megoldását, a két tengely közt elhelyezkedő, tehát nem "csőrös" dízelmotoros buszt. A 6 GR "Trambus" jelzésű típus azonban nem került sorozatgyártásba, ezután egy ideig még olyan hagyományos buszokat építettek, mint ez itt:

A cég 1931-ben magába olvasztotta a Magyarországon a MÁVAG-NAG buszok kapcsán ismert NAG-t, és az évtized közepétől már sorozatban gyártotta a padló alatti motoros buszokat (Büssing-NAG 650 TU és 900 TU). Valahogyan a második világháborút is túlélték, bár a fő karosszálóüzemük Lengyelországban maradt, ahonnét a szovjetek jóvátétel címén elszállították a gépsorokat - a felépítményeket ezért ezután gyakran más cégek (Kässbohrer, Emmelmann, Ludewig, Orenstein & Koppel, DÜWAG, Vetter) gyártották.

Von Willy Pragher, CC BY 3.0, Link

A D2U sorozat 1951-ben kezdte pályafutását, önhordó karosszériával, padló alatti motorral, szűk belső térrel és mozgókalauzzal - hogy az utóbbi két dolog hogyan fért össze csúcsforgalomban, azt el se tudom képzelni. A nyugat-berlini közlekedési vállalat (BVG) mindenesetre 900-nál is többet üzemeltetett belőlük, így a D2U-k egészen 1978-as kivonásukig elég jellegzetes részei voltak a város látképének - a fentebbi képen többet is láthatunk belőlük.

A busz, amivel mi utaztunk, az utolsó, 1964-ben rendelt sorozat legutolsó példánya volt. Az első sorozatoktól leginkább abban különbözött, hogy a lépcsőhöz vezető utat ráncajtó zárta - régebben ez a hátsó platform nyitott volt.

Ahogy látható, az emeleten aligha lehetett utasáramlásról beszélni, rettentő szűkös volt minden. Persze ez egy különjárat volt, így előre tudtunk menni az első sorig, de a 190 centimmel azért rendesen be kellett húznom a nyakamat.

És hogy milyen volt menet közben? Felkavaró. Már abban az értelemben, hogy az emeleten ülve egyszerre imbolyogtunk mindenfelé minden egyes úthibán vagy fékezéskor. Az emeletes vonatokkal ellentétben az emeletes buszok soha nem tartoztak a kedvenceim közé, de azért egyszer ezt is ki kellett próbálni, mint a londoni pirosat :)

Források: német wikipedia, traditionsbus.de, omnibusarchive.de