Láttunk már Ferrarikat és vegyesfelvágottat, most nézegessünk Merciket, mert belőlük is volt néhány kedvenc újrafelhasznált villamosremizemben!

Bár messze nem ez volt a legkülönlegesebb közülük, erre csodálkoztam rá legjobban, hiszen ez Csikós Zsolt Pontonja, ha jól tévedek. Illetve már nem az övé, mert ugye eladta. (Sajnos a képek kicsit sötétek lettek, még nem éreztem eléggé az új gépet.)

Azt hiszem, ezt a modellt (W108?) még nem nevezik állólámpásnak, pedig tulajdonképpen már az ő lámpái is állnak :) Ezeken a régi autókon mindig megcsodálom, hogy milyen kis vékony oszlopokon hordozzák a tetőt, csak minimális holtereket okozva. Mondjuk gyanítom, nem is bírnák úgy a fejreállást, mint egy mai kocsi.

Az ötvenes-hatvanas évek 190 SL-jének (a wikipedia szerint W121 B II - javítsatok ki, ha mellélőttem) formatervében most se tudtam hibát találni. Mondjuk nem csoda, hiszen ő volt az előkép:

Szerintem ez a sirályszárnyas csoda (300SL/W198) a valaha volt legszebb sportkocsi, úgyhogy csendben és udvariasan örültem neki a műhely ajtajából (a remizben vannak kiállító- és tárolóterek, illetve szervizek, ahol mindig dolgoznak egy-két régiségen).

A W186 a gazdagok és fontos emberek limuzinja volt az ötvenes években, szinte csak a belőle kikászálódó Adenauer hiányzik ahhoz, hogy a Wirtschaftswunder kezdeti szakaszában érezzem magam. A németek egyébként úgy is hívják ezt a modellt, hogy "Adenauer-Mercedes".

Persze egy limuzinnál sportosabban is tudtak villantani akkoriban a német mágnások, hiszen a 300-asból létezett kabrió is, lásd itt fent.

Még egy kabrió, a pontonabb fajtából: 220S/180II. Végre egy Merci, ami nem tetszett :)

És a képmutogatást a változatosság kedvéért egy másik 300-assal fejezném be, ezúttal sirályszárnyak nélkül. Így se csúnya.