Három a magyar igazság, és T3 a csehszlovák! Fú, ez leírva még rosszabb, mint gondoltam :) Mindenesetre ha nemrég meséltem a T1-es és T2-es Tatrákról, múlt héten pedig a K2-esről, akkor nem maradhat ki a legnagyobb számban - 1960 és 1989 közt majdnem 14000 példány! - gyártott tesójuk, a T3-as.

A T3-as a T2-es könnyített, egyszerűbben gyártható verziója volt, az amerikai PCC technológia és a keleti blokk lehetőségeinek viszonylag optimális keveréke. Azért "viszonylag", mert a jármű erősen feszegette az akkori kereteket: 2,5 méteres szélességével meglehetősen nagy volt, áramfelvétele pedig meghaladta a korábban elterjedt villamosokét. Ennek ellenére Csehszlovákia után a keleti blokk számos országában megjelentek a T3-asok, méteres, normál és széles nyomtávon - a képen látható pozsonyi kocsi értelemszerűen előbbin fut. Persze, ahogy említettem, a T3-as batár nagy volt, ezért fejlesztették ki a kevésbé jól eleresztett keletnémet városok számára a 2,2 méter széles T4-es típust, melyből aztán a Szovjetunióba, Jugoszláviába és Romániába is jutott. További érdekesség, hogy bár a PCC alapvetően szóló motorkocsiként lett kifejlesztve, a keletnémetek és a délszlávok kedvéért hajtás nélküli pótkocsik is épültek, 2,5 méteres (B3) és 2,2 méteres (B4) változatban.

Az 1964-ben gyártott, majd a következő év elején üzembe helyezett 275-ös pályaszámú négytengelyest 2014/15-ben gyártáskori állapotára állították helyre. A félig nyitott, átlátható hátoldalú vezetőfülke miatt a kocsi sokkal barátságosabb hangulatú, mint zárt fülkés testvérei.

A tojáshéj jellegű műanyag ülések nem túl kényelmesek, de egy-egy nem túl hosszú városi utazásra megfelelnek. Az őket tartó fém alkalmatosságok nem véletlenül olyan vastagok: igény esetén azokon át áramlik be a fűtés hője az utastérbe. És ezek a színek!

A műszerfal is úgy nézett ki, mintha a jármű most gördült volna ki a gyárból. Ahogy látható, ezt a kocsit is pedálokkal kell vezetni - a járművezető a kezét kapaszkodásra használhatja.

Bádogtábla a szélvédő fölött, iránytábla csak úgy az üveg mögé dobva - ezen a típuson nem volt túlbonyolítva az utastájékoztatás! Természetesen utazni is akartam vele, ami végül visszafogottabb élménynek bizonyult, mint reméltem: úgy igazán sehol sem húzatták ki, pedig tudnak ezek a kocsik rendesen rohanni! Valami technikai problémája volt a járműnek, az elindulás néha nehézkesen ment, a végállomáson félre is álltak megnézni - de csak miután beengedtek a fülkébe, hogy lefotózzam a műszerfalat :)