Kelenföldről nem kimondottan Kamaraerdőn át vezet a legrövidebb út Gazdagrétre, gimnazista koromban mégis rászoktam, hogy ha szép volt az idő, és nem volt jobb dolgom, akkor órák után kibuszoztam a budafoki kocsiszínhez, és onnan a 41-es villamossal kizötyögtem annak külső végállomására, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkhoz.

Elképesztően kellemes hangulata volt a 41-esnek Kelenvölgy megállótól kifelé: mivel egy helyiérdekű vasút - a törökbálinti - maradványáról van szó, végig zöldben futott, civilizációnak csak apróbb nyomai látszottak a távolban (lásd fent), a villamosvezetők pedig nem fogták vissza magukat, nyomták az UV-knak. Csak úgy repkedett az ember a motorkocsiban a vacak síneken ugrálva :)

Az órák utáni 41-esezés fősuliban is megmaradt szokásomnak, aztán pár év szünet után, amikor diagnosztizált villamosmániás lettem, ismét fel-felbukkantam itt a villamosok fedélzetén. A környék ekkor már elkezdett megváltozni: a Péterhegy oldalán lakóházak sora nőtt ki a földből, de ennek ellenére még mindig a világ vége után két megállóval érezte magát az ember utasként.

Valamikor a kétezres évek közepén aztán a Balatoni út és a Fülőke utca (akkor még Kőérberki út) közt a Hosszúréti-patak túloldalára lakóparkot építettek. Pontosabban úgy sejtem, hogy az épületeknek körülbelül a fele készülhetett el, csak jött a 2008-as válság, mert gyanúsan elő van készítve a domboldal másik fele is. Talán egyszer befejezik?

Mindenesetre a patakot ekkor tavacskává szélesítették, vízeséssel, hidacskákkal, ami jópofa hangulatot eredményezett, bár másmilyet, mint amilyen előtte volt. Csak kicsit steril volt, minden rendezetlensége és a hamar kisarjadó gaz ellenére is. Persze ennek ellenére is az egyik kedvenc villamosos helyem maradt, fel-felbukkantam itt egyedül és társasággal is.

A kijárási korlátozások enyhítése utáni első l'art pour l'art villamosozásom célpontja nem is lehetett volna más, mint Kőérberek. Lehet, hogy minden tavasz végén így néz ki a környék, csak én nem szoktam látni, de imádtam azt a dzsungelt, ami fogadott!

Persze a tó körbejárása mellett villamost is fotóztam, bár hajnali negyed hétkor (az nekem még az előző nap) elég ritkán jöttek. A pályát kicsit ki lehetne gazolni, és a felsővezeték-tartó oszlopokat is le kellene festeni...

Két Tatra közt a békákat hallgattam, meg a madarakat nézegettem, itt éppen egy szürke gémet láthatunk középen. Nem voltam egyedül a kora reggeli napfényben a tó körül: voltak futók, kutyasétáltatók és horgászok is, zajlott az élet.

Sokkal többet nem tudok mondani erről, csak jelezni szerettem volna, hogy elkészültek az első idei képeim. Jó későn sikerült elkezdeni: télen nem volt mit fotózni, a tavaszt meg ugye otthon kellett tölteni. Elmaradt a szokásos "Város Napjai" Pozsonyban, akárcsak a tapolcai Ikarus-találkozó, le kellett mondanom egy egyhetes lengyel utat, szóval most ennek a kis kőérberkezésnek is nagyon tudtam örülni :)