2020 nem volt kimondottan élménydús év a legtöbb vasútbarát számára, de ha rendes kerékvágásban mentek volna a dolgok, akkor is kiemelkedő eseménynek számított volna az, hogy menetrend szerinti vonatot vitt a Balaton északi partján egy 424-es. A németek az ilyen meneteket "Plandampf"-nak nevezik, és ezt a szót aztán a fél világ átvette tőlük.

Személyvonatunk indulásra készen Wolsztyn (ejtsd: volstün) vasútállomásán

Magyarországon 1984-ben szűnt meg a menetrend szerinti gőzvontatás; a svájciak a hatvanas, az osztrákok és nyugatnémetek a hetvenes években "váltottak", a csehszlovákok '80/81-ben, a keletnémetek '88-ban. Persze ezután is maradtak vonalak, vasútüzemek, ahol megmaradtak a gőzmozdonyok, így nehéz pontos dátumhoz kötni ezeket a dolgokat. Itt van például Lengyelország, ahol a mai napig közlekednek gőzvontatású vonatok menetrend szerint. Ez itt a fenti képen például egy közönséges Wolsztyn -  Leszno személy. A szerelvény munkanapokon kettőt fordul az említett városok közt, és ugyanolyan jeggyel lehet felszállni rá, mint az ugyanazon viszonylaton közlekedő motorvonatokra! Ráadásul, mivel a környék nem kimondottan érdekes, nem is turisztikai céllal járatják, bár természetesen nincs olyan nap, hogy ne lenne a környéken néhány külföldi vasútbolond :)

A szénrakodó daru, hátul a felhalmozott szénnel

Wolsztynba - amit akkor inkább Wollsteinnak hívtak, lévén a Porosz Királyság része volt - 1886-ban ért el az első  vasútvonal; később a városka kisebbfajta vasúti csomóponttá vált, ahonnan többfelé is indultak vonatok. A ma is működő fűtőház elődje 1907-ben épült, ezután többször bővítették. Az első gőzmozdonyos parádét 1991-ben rendezték, de a régimódi gépek még ekkor sem csak a vasútbarátok kedvéért jártak. A telephelyen ugyanis soha nem üzemeltek dízelek vagy más vontatási ághoz tartozó gépek - a gőzösök a környék mindennapi személy- és tehervonatait továbbították! 2014-ben úgy tűnt, vége a dalnak, ezután három évig "csak" turisztikai- és különvonatok jártak, de aztán visszatért a menetrend szerint gőzvontatás, még ha kevesebb vonattal is.

Egyébként szinte folyamatosan hallani pletykákat arról, hogy az éppen aktuális lesz a gőzösök utolsó éve; idén év elején is olvastam ilyet, ezért nagyon el akartam jutni ide! Eredetileg áprilisban jöttünk volna NZA-val, de azt az utat a koronavírus miatt le kellett mondani. Talán jobb is, hogy végül augusztusban jöttünk, ráadásul nagyobb társasággal, tavasszal ugyanis rövidített útvonalon járt a gőzösös vonat.

Pillantás a fűtőházba: balra éppen az Ol49-69-en végeztek komolyabb javítást

A folyamatosan üzemelő gőzmozdonyokhoz folyamatosan üzemelő műhelyre van szükség, és ez itt adva van. Aki ide belép (a telep ugyanis belépőjeggyel látogatható!), az nagyjából az ötvenes években találja magát, mínusz a vörös zászlók és a kötelező Gomułka-képek a falon. A saját weboldalukon harminc körüli mozdonyról írnak; ennyit ugyan mi nem láttunk, de azért meggyőző volt a fekete (és zöld) masinák száma így is. Papírforma szerint három gép közlekedik rendszeresen: két Ol49-es és egy Pt47-es (az egyik Pt47-esüket egyébként sok évvel ezelőtt láttam a Füstiben).

Mozdonyunk körüljárás közben már a lesznói állomáson

Nekünk az Ol49-59 pályaszámú mozdonyt dobta a gép: a típust 1949-ben kezdték fejleszteni személy- és gyorsvonatok vontatására, ez a konkrét példány pedig 1953-ban hagyta el a chrzanówi Fablok gyárat. A sorozat nem volt különösebben kiemelkedő teljesítményű vagy jelentőségű, viszont a kilencvenes évekig nagy számban használták, ezért még ma is több tucatnyi fellelhető belőle különböző állapotban. Ideális alap a hosszútávú üzemeltetéshez!

A 120A típusú kocsi utastere

A mindennapi üzemnek megfelelően a kocsik nem voltak nosztalgiavonatba valóak: a hetvenes években épültek a Pafawagnál, ezek a telephely legfiatalabb járművei. Egyébként a peronokon fertőtlenítőszer-adagalókat találtunk; az a tapasztalatom, hogy a lengyelek nagyon komolyan vették a fertőzés elleni védekezést még a nyári laza időszakban is!

A magamhoz képest viszonylag hosszú videó kivételesen nem az utazással vagy a peronhoz érkezéssel kezdődik, hanem a "szénszereléssel": a kézzel mozgatott daru csilléket emelt a szerkocsi fölé, ezek ürítése már önmagában is élményszámba ment! Persze aki egyre gyorsuló csühögésre vágyik, az is megtalálhatja a számítását a filmecskében :) A feliratokat a "CC" gombbal lehet bekapcsolni.

Por és hamu

Érdekes volt, hogy milyen szaggatottan vontatott a mozdony; a balatoni 424-es mindenképp szebben járt - nem tudom, hogy ez típusfüggő, vagy csak ez a gép volt az átlagnál kiegyensúlyozatlanabb/bekopottabb. Útközben a személyzet egyik tagja - menet közben! - kimászott a gép oldalára valamit megrángatni, ilyet se gyakran látni - hálistennek! A másik nagy "élmény" az volt, hogy folyamatosan szállt be a hamu az ablakon, teleszemetelve a hajunkat, a ruháinkat, és - ahogy itt látható - a kisasztalt. Ilyenkor örülhetünk annak, hogy már nem gőzgépekre alapul a közlekedésünk, mert nem kimondottan környezet- és utasbarát műfaj ez!

Fordított állásban, szerkocsival előre

És még egy - szembefényes - kép a végére, csak hogy ilyet is lássunk. A két, lavór méretű lámpával úgy nézett ki a hátrafele haladó mozdony, mint valami rajzfilmfigura. Nem tudom, a lengyel vasútnál miért ragaszkodtak az ekkora fényvetőkhöz, de ők még a Szergejre is ilyeneket raktak! Mára szerencsére elszakadtak ettől, a Taurusaik és a modern motorvonataik már átlagos fényszórókkal bírnak :)

Források: lengyel Wikipedia, www.locomotives.com.pl, www.parowozowniawolsztyn.pl