Nem tudom, hogy miért, de az idei tapolcai Ikarus-találkozót nem élveztem annyira, mint a 2018-ast. Valahogy egyhangúnak találtam a felhozatalt, bár a felvonulás kétségtelenül klassz volt most is.

Pedig jól indult a dolog, ahogy a vasútállomásról a helyszínre sétálás közben szembejöttek az igazán öreg gépek, például ez az Ikarus 66-os, ...

... a kiállított járművek közül mégse busz volt a kedvencem, hanem ez a "Kázmér", azaz Csepel D705-ös. Ilyenből gyerekkoromban már csak elvétve láttam egyet-egyet, ellentétben a farmotoros és egyéb Ikarusokkal, melyekből elég sok közlekedett még.

A nyergesvontatóhoz tartozó pótkocsi is egy költemény! A "Vigyázz légfék!" felirat szerintem az egyik első betűsor volt, amit megjegyeztem, mert nagyjából minden nagy gépjárműre fel volt festve.

Kettes számú kedvencem ez az NDK-s Ikarus 180-as volt. Ilyet '87-ben még láttam ott közlekedni, gyanítom, hogy a rendszerváltás után tűnhettek el véglegesen az utolsó példányok. Az Ikarus-történelem szerintem egyik legérdekesebb fejezete, hogy két ottani 180-ast Neoplan alkatrészekkel modernizáltak, hogy rájuk se lehetett ismerni!

Az NDK-ban minimálisan se foglalkoztak a dolgozó nép kényelmével, a 200-as sorozat legtöbb ott használt példányán például alig voltak nyitható ablakok. Ehhez képest ezen a buszon egész jó szellőzés lehetett.

Az Ikarus 481-es egy Nagy-Britanniának szánt alacsony belépési szintű (tehát nem alacsonypadlós) típus volt a kilencvenes évek végén. A sorozat két példányának mindkét oldalára került ajtó: az egyikre kettő, a másikra egy. A Heathrow-i reptéren használt két ilyen buszból lelkes rajongóknak sikerült egyet megmenteni, ez volt szerintem a legérdekesebb gép a rendezvényen.