HamPLÓ

Az április végi kassai vasúti parádéra igyekvő, majd ott fellépő gőzmozdonyt már bemutattam, de persze nem csak azt akartuk elcsípni, ha már egyszer útra keltünk. A kétnapos rendezvény során több régi járművel is lehetett utazni - illetve a mi esetünkben több régi járművet is lehetett menet közben fotózni.

Az első régiséget nem Abaúj-Torna vármegye egykori székhelye körül kaptuk el, hanem még Pozsonyban: a régi festésű Bardotka különvonati kocsikat vitt Kassára, illetve a felénk is ismert Gorilla prototípusát. Sajnos valamiért nem vittem magammal az állványt a fotóhelyre, így videón csak korlátozottan sikerült elcsípnem, Pozsony-Szőlőhegy megálló peronjának végén egy kőre lerakott kamerával.

Vasárnap már felkészültebben vártam a "Hurvínek" becenevű kéttengelyes motorkocsit, mely gyártója, a Vagonka Studénka révén valahol a mi Bzmotjaink őse. Sajnos a motor hangját nem nagyon lehetett hallani, pedig biztosan járt, mert majdnem telefüstölte a ruzsini víztározó völgyét :)

Számomra a legérdekesebb a "Békapofa" becenevű, EM 475.1 (ma 451-es) sorozatú villamos motorvonat volt, melyet Újhelyről visszafele tartva kaptunk el. Ez az ötvenes évek végén tervezett, majd '64-től '68-ig sorozatgyártott típus 55 centis peronok mellett már akkor alacsonypadlós beszállást és utasteret biztosított:

Nem tudom, mi lesz a jövőben a nyaralás intézményével: évek óta akárhova megyünk, a vége punnyadás lesz, mert 35 fokban egyszerűen képtelenség hosszabb túrákat csinálni.  A megoldás persze az lenne, ha az ember májusban vagy szeptemberben venné ki a szabadságot, de ez nem mindig lehetséges. Mindenesetre míg régen nem örültem, ha felhők jelentek meg a láthatáron, manapság jó hír az ilyesmi, mert ez azt jelenti, hogy nemsokára fel lehet lélegezni, esetleg utána elmenni valahova:

Mostani nyaralásunk során ezen felhők láttán kiültem a kerti lugashoz a hintaágyba, és végignéztem egy jó kis nyári zivatart a telefonnal a kezemben (a fényképezőgépet féltettem). Magán az esőn nem sok látnivaló volt, inkább a hangulata tetszett (bár közben azon gondolkoztam, hogy vajon villámlásilag mennyire volt jó ötlet kinn maradni:), de aztán meglett a jutalom, egy kettős szivárvány képében, ...

... amit pár perc múlva megevett a vihar folytatása. Érdekes volt a szivárvány elé beúszó felhők látványa!

Így néztek ki a hátunk mögül érkező további felhők. Úgy gomolyogtak, mintha gyorsított felvételt láttam volna - tulajdonképpen inkább videózni kellett volna. Persze meg is próbáltam, csak minek.

Van valami elgondolkoztató abban, hogy idén már két szlovákiai fűtőházi nyílt napon is lehetőségem volt mindenféle régi járműveket üzemben látni, felmászni rájuk, szétfotózni őket, miközben itthon rég nincs kedvem kimenni a Füstibe, mert egyre kevésbé köt le, amit ott láthatok. Az esetleges vidéki eseményeken is mindig ugyanazok a régi gépek szerepelnek, mint Pesten, mert csak azok léteznek. Miért nincs saját, működőképes 424-ese Nagykanizsának, vagy 375-öse Győrnek? Csak mert a múltkor látott Papagáj poprádi otthonából ment Kassára, és a most következő gőzmozdony se pozsonyi illetőségű, hanem ruttkai!

A ČSD 475.1-es sorozat egy egyszerű szerkezetű, alapvetően személyvonati mozdony volt közel 2000 lóerővel, melybe a szép vonalvezetés mellett befértek olyan újdonságok is, mint a gépi tüzelőberendezés (stoker) vagy a gördülőcsapágyak használata (a hagyományosabb siklócsapágyak helyett). Bevallom, technikailag nem sokat tudok a gőzmozdonyokról, nekem mindegyik csak simán egy csoda, és ez a csoda itt a képen káprázatos állapotban volt ahhoz képest, hogy alapvetően egy olajban tocsogó, kormot ontó gépezetről van szó. Egyszerűen jó volt ránézni! 

Von Rainerhaufe aus der deutschsprachigen Wikipedia, CC BY-SA 3.0, Link

A dízelmozdonyok miatt az 1947 és 50 közt gyártott 475-ösök csillaga a nyolcvanas évek elejére leáldozott. DE: még ma is van négy működőképes belőle - egy itt, egy Plzeňben, egy Brnóban, és egy Děčínben, ha stimmel az a táblázat, amit a neten találtam (találtam némileg ellentmondót is). Ideírjam, hogy az össznépi magyar kedvencből, a 424-esből csak egy van, és ennek a talpra állítása sem volt triviális, vagy úgyis sejthető, hogy ez volt az első gondolatom, amikor megtudtam, hogy Nemesasszonyból több is jár még? (Hopp, csak leírtam...)

Sok éve egyszer írtam Gary Moore első saját néven kiadott (ekkor már szerepelt két Skid Row korongon) lemezéről, pontosabban annak első, címadó nótájáról. Be kell valljam, ez az egyik legritkábban hallgatott LP-m tőle - az 1978-tól 1989-ig tartó korszaka valahogy jobban bejött. Nemrég viszont újból meghallgattam ezt az albumot, és teljesen másmilyen volt, mint amire emlékeztem. Valószínűleg megváltozott a zenei ízlésem azóta, hogy valamikor 20+ éve először ledaráltam kazettáról - az első számot leszámítva mintha egy még soha nem hallott anyag szólt volna.

Erősen érződik a kísérletezés a dalokon, sok mindenbe belefogott egyszerre - de hát még csak 20-21 éves volt, naná, hogy nem tudta pontosan, mit is akar csinálni. Ezzel együtt a fentebbi dal, a Time to Heal akár a kései blues-rock lemezeken is lehetett volna - azt leszámítva, hogy az énekhangja még kicsit csiszolatlan.

Ehhez képest a "Spirit" című 17 perces opuszban annyi mindent találni: a későbbi Thin Lizzy-re hasonlító ikergitárt, a Colosseum II-re jellemző tekerést, fura ütősöket, és olyan részeket, amiket én félművelten Santanásnak mondanék, pedig lehet, hogy csak közös bálványuktól, Peter Greentől jöttek... aztán időnként akár Pink Floyd is lehetne, a hetvenes évek első feléből. Mindenkinek ajánlom a szám végighallgatását, de a fentebbi videó egy szintetizátoros résztől indul a dal közepén, mert Gary későbbi karrierjét tekintve talán ez a meglepőbb. Újabban nagyon bejönnek nekem a vintage szintik, így az egész rész - minden Floyd-os vagy egyéb hasonlóságon túl is - nagyon tetszik, el tudnék pár lemeznyi ilyesmit hallgatni! Szerintem a billentyűs is megérdemli, hogy leírjam a nevét: Jan Schelhaas. Mindenesetre ez teljesen más világ, mint az előbb belinkelt szám, nem? És mindeme kvázi-progresszivitás után a lemez egy slide-os "ló legel a síromon"-blues képlettel végződik... ami 2:04-nél egyszercsak átmegy vidám bugiba:

Ahhoz képest, hogy idén nincs menetrend szerinti nohabos vonat a Balatonra, nem mondanám, hogy bújkálnának a turcsiorrú mozdonyok előlem: hol a 10-est fotóztam a déli végeken, hol pedig a 17-est Ausztriában - és június elején még az utolsó narancsszínű gép, a 19-es is sorra került.

Kicsit bolondnak éreztem magam, amikor hajnali háromnegyed ötkor (az nekem még az előző napnak számít) ott szobroztam a Nyugatiban a peron végén, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire fanatikus vagyok, de hát a mellékelt kép (szó szerint) azt mutatja, hogy tévedtem :) A Ruttkára induló szerelvénynek 5:25-kor kellett volna elindulnia, de késve tolták be, addig nézegethettük a felkelő nap Ferdinánd-hídját.

Végül csak megérkezett a mozdonyhoz nem feltétlenül passzoló, de látványos (ez nem fotós, hanem utazós-nézelődős út volt) kocsikból összerakott szerelvény, és hamarosan nekivágott a Felvidéknek. Örültem, hogy végre nem csak "bajszos" Nohabot lehetett utasszállító vonattal fotózni, mert szerintem kicsit túlzás, hogy a 6-os közelmúltbeli átfestése óta a típus magyarországi történetéhez pontosan ugyanannyira hozzátartozó narancs festést gyakorlatilag csak pályaépítő szerelvények és hasonlók elején lehetett látni.

Ezután egyébként az utóbbi évek legjobb vonatos-fotós túrája következett Interszitivel, melynek eredményét úgy öt-hatszáz további bejegyzésben fogjátok látni :)

Sokan hajlamosak a Dunára pusztán díszítő, esetleg térelválasztó elemként gondolni, pedig azon túl, hogy nehezen megzabolázható természeti erő, még fontos közlekedési útvonal is, ahol annak ellenére, hogy messze nem használjuk ki a műfajban rejlő lehetőségeket, csúcsban torlódások alakulnak ki - ahogy azt az alábbi videó első jelenetében láthatjuk:

A viccet félretéve, valamit kezdeni kellene a szűkös kikötési lehetőségekkel! A hajósokon nem múlik, ők olyan fürgén és ügyesen rundóznak oda a pontonok mellé, hogy hagyományos eszközökkel sokkal gyorsabban aligha lehetne. A Moszkva típusú hajókon annak idején az elektromágneses rögzítést is kipróbálták kötelek helyett, a jelek szerint nem vált be (vagy itthon nem is próbálták, csak mágnessel jöttek, és fennmaradt rajtuk?). Ez nem tengeröböl vagy csatorna, mint egy csomó példa esetében, amit külföldről felhoznak ("bezzeg itt meg ott"), vajon min lehetne akkor változtatni?

A múltkor mutattam pár régi gépsárkányt a fenyvesi kikötőből - most folytatnám a sort, mert bár nem mindent fotóztam le, azért nagyon vissza se fogtam magam.

Őket már láttunk - pontosabban a jobb szélen levő amerikai monstrum kimaradt, mert olyan szinten csillogott, hogy a keresőn keresztül is káprázott tőle a szemem :)

Számomra kicsit átláthatatlan, hogy a modellcsaládot "Strich-Achtnak" nevezik, a fenekére mondjuk (elfelejtettem megnézni, úgyhogy csak netes képek alapján tippelek) az van írva, hogy "280 CE", míg a beavatottak W114-esnek hívják, úgyhogy inkább csak annyit írok, hogy ez egy állólámpás Merci kupé.

A Merci után a másik véglet: egy VW 181-es "Kübelwagen". Nem a második világháborús, hanem a hatvanas-hetvenes évekbeli, de valahol ez is csak egy kockásított Bogár :)

Az egyik legkülönlegesebb autó, amit valaha is építettek: egy Citroën DS. Persze lehet, hogy ID, én ezeket nem tudom megkülönböztetni.

Elöl még tele van krómozott részletekkel, de a háta már mintha csak az utódé, az Š100-asé lenne ebből a szögből a régebbi évekjáratok szép beömlője helyett: Škoda 1000 MB. Valaki megtippeli a gyártási évet?

Nem állítanám, hogy túl sok vasúti parádén jártam volna eddig, de az biztos, hogy az idén áprilisban Kassán megrendezett "Rušňoparáda" az egyik legszórakoztatóbb volt közülük. Nem azért, mert olyan hatalmas ritkaságokat lehetett látni, és nem is azért, mert a helyszín annyival különbözött egy átlagos magyar fűtőháztól, hanem mert mindig mozgott valami, mindig történt valami, és szinte mindenre fel lehetett mászni. Nem voltak kordonok mindenütt: a méteres nyomtávú kis gőzös a kürtszóra félreálló nézelődők közt csühögött el, és ha akartál, a kiszerelt dízelmotor tárolására szolgáló pőrekocsira is felmászhattál a körfűtőházban.

Nem tudom, milyen idegekkel rendelkeztek a rendezők, de nem voltak félősek! Az is igaz, hogy nem láttam az itthon szokásos extrémsportolókat, akiknek mindig valami teljesen lehetetlen és életveszélyes helyről kell fotóznia, mert ez jelzi, hogy ők profibbak azoknál, akik lentről fényképeznek :) Persze lehet, hogy csak azért, mert be lehetett fizetni arra, hogy egy kis kalitkával földaruzzanak a telep fölé, és ez jobb volt, mintha a tetőre vagy a térvilágító oszlopokra kapaszkodtak volna fel...

Lehet, hogy más másfajta programra vágyik, de én a Füsti megnyitója óta nem másztam fel ennyi gépre! Talán az idő lehetett volna jobb... illetve hát biztosan lehetett volna, lásd a mellékelt képet. Másrészt viszont akkor lehetett jókat fotózni, amikor mindenki elbújt az eső elől! Ja, és még egy pozitívum: nem léptek fel az aktuális Megasztár/X-Faktor nyertesei, sem pedig országszerte világhírű fitnessguruk - már önmagában ezért megérte átmenni egy másik országba, mert itthon nem tudok semmilyen repnapra vagy ilyesmire elmenni úgy, hogy ne őket kelljen hallgatnom :)

Gyerekkoromban (ez leginkább a nyolcvanas éveket jelenti) imádtam a csatornafedeleket, szerelvénydobozokat nézegetni: a rozzant bérházakkal szegélyezett öreg utcákban csak úgy hemzsegtek a "Magyar Királyi", illetve "Székesfővárosi" feliratok, vicces ellentétben állva az akkoriban amúgy uralkodó vörös csillagokkal és állami vállalatokkal. Valahol a neten olvastam, hogy az ötvenes években "mindenütt lecsiszolták az ilyen feliratokat" - ez vagy nem igaz ebben a formában, legalábbis Budapestre, vagy a hatvanas években visszavésték-domborították őket, mert nem kevés ilyennel találkozni még most is :)

A múlt ilyen emlékeivel azóta nem nagyon foglalkoztam, aztán egyszer mégiscsak meg kellett állnom, amikor ismerős aknafedőt pillantottam meg - ez ugyanis Pozsonyban történt:

Itt tényleg nem volt felirat (lecsiszolták? eleve nem is volt rajta?), viszont nagyon úgy nézett ki, mintha a Budapesten is még számos helyen látható fedőnek lenne a rokona:

Miután megszívtuk a felhőkkel és a Nohabbal - de még a balatonfenyvesi oldtimerezés előtt - véletlenül elkaptuk, ahogy az aznap a kisvasúti állomásra kiállított járműbemutató anyagát visszatolják a vontatási telepre. Pontosabban azt láttuk, ahogy egy Mk48-as előbb két személykocsit lerak az egyik vágányra, majd a szomszéd sínpáron pihenő dolgokat az állomást körbevevő deltavágány másik ágán betolja a kocsiszínbe. Hogy utána visszament a másik két kocsiért, esetleg ment még egy kört Somogyszentpálra, már nem figyeltük...

Abban se vagyok biztos, hogy ez az elég tarka vonat aznap közlekedett, vagy csak az oldtimer nap alkalmából lett kiállítva, netán máskor is ott szokott állni, hogy akkor is legyen mit nézni, ha épp nincs bent a menetrend szerinti járat... mindenesetre nagyon tetszett. Egyrészt mert volt benne két C50-es, másrészt meg mert Mk48-as vontatta, amit még nem fotóztam ezen a vasúton.

Igazából csak kérdéseim vannak a jelenettel kapcsolatban, annyira semmit nem tudok a fenyvesi kisvasútról. Mindig ilyen lassan tolatnak, vagy csak a "nagy" mozdonnyal? Ha valaki ismeri ezt az üzemet, ne tartsa magában a válaszokat!