HamPLÓ

Most kicsit elszakadunk a vonatoktól - bár ha jobban meggondolom, a hajózás is kötött pálya, hiszen a hajók többsége csak arra tud menni, amerre víz van... Naszóval, a Kossuth téri kockaház lebontása miatt a kettes metró nem áll meg ott - az állomás feljárója ugyebár az irodaház földszintén volt. A Deák térről sima, a Batthyányról pedig vízibusz biztosítja a tér metrókapcsolatát. A hétvégén kipróbáltam utóbbit:

Az utazás eszköze az egykori Morgó átkelőhajó volt. Bárcsak érteném, hogy mitől jobb név egy hajónak az, hogy "Várhegy" :)

Az ingajárat teljes értékű BKK szolgáltatás: van külön jelzése, menetrendje, rajta van a Futáron, és persze érvényes rá a bérlet. Maga az út alig négy perc, ami napfényben négy perc gyönyörködést jelent.

Például újabb szögből nézhettem meg egyik kedvenc épületemet, az Országházat. Úgy rémlik, gyerekkoromban itt nem volt hajóállomás, szóval ez a perspektíva nekem újdonság volt.

A múltkori gépzene után térjünk vissza a céltudatosabb hangkeltéshoz Gary Moore segítségével, aki most ünnepelné 65. születésnapját, ha nem távozott volna közülünk idő előtt. Érdekes, hogy bár az elektromos gitározásnak a blues-tól a fúziós jazzen át a hard rockig - és kvázi a metálig - oly sok fajtáját kipróbálta, akusztikus gitárhoz viszonylag ritkán nyúlt. És nem azért, mert nem tudott mit kezdeni a hangszerrel; itt például valami fesztiválon feledkezett bele egy intróba a tizenkét húroson:

(Akit érdekel, így szólt a szám eredetileg.) Amúgy nem kell akusztikus gitár a klasszikus darabokhoz, a Les Paul erre is jó, csak kicsit le kell tekerni a hangerőpotit - közben azért remélem értjük, hogy ez csak egyfajta vicces tisztelgés volt a barcelonai közönség felé:

Egyébként nem csak a spanyolos futamokhoz volt érzéke, azt is tudta, hogy néha kevés hangot kell játszani. Az alábbi felvétel még úgy is nagyon tetszik, hogy a felvétel néha csúszik:

Ezt a dalt annak idején Phil Lynott emlékére írta, sajnos most már érte szól :(

2016 utolsó előtti napjáról már meséltem, a tapolcai mozdonyfelvonulást meg is mutattam, de a nyolc Nohab és tizenhárom kocsi (12 + 1 fűtő) hazaútja is élmény volt számomra: ugyan csak három helyen tudtuk elcsípni a szerelvényt, de mindegyiken eggyel sötétebb volt, mint az előzőn.

A hangsávot kicsit feltoltam, mert olyan szépen röfögtek azok a GM motorok, és olyan szépen szóltak azok a kürtök, hogy vétek lett volna elveszni hagyni őket a tömörítésben. Remélem, tetszik :)

A Siemens Desiróját szinte mindenki ismeri, bár néhány számunkra ismeretlen dolgot is ehhez a típuscsaládhoz sorolt a gyártó, például ezt a tipikus angol kinézetű sínhernyót. Az alapvetően elővárosi/mellékvonali könnyű motorvonatnak néhány éve kihozták egy combosabb változatát, a Desiro MainLine-t. Az új ütközési-energiaelnyelési normák miatt brutális "állkapcsú" vonattal (szokjunk hozzá, hogy mostanában minden körülbelül így fog kinézni) eddig csak Kölnben találkoztam, de ha már úgyis Ausztriában voltunk, elkaptuk az Ostbahn pozsonyligetfalui szárnyvonalán a GYSEV-es verziót:

Na jó, egészen pontosan az történt, hogy vagy két órát fotóztunk Gramatneusiedlnél, mire jött a MÁV-os TRAXX Bécs felől. Miután elhúzott, elpakoltuk az állványt, visszaültünk a kocsiba... és azt láttuk, hogy valami sárga-zöld közeledik. Basszus, a "gyeseves desiro"..! Visszafutottam a töltésig, de már csak a zárfényeit tudtam elkapni. Elvileg persze tudtuk, hogy a GYSEV "Ventus", azaz "Szél" becenevű DesiroML-jei elhaladnak itt, de hogy pont két perc híján maradunk le róla, mert elfelejtettük megnézni a fordáját, az annyira felhúzott, hogy úgy döntöttünk, Pozsonyból visszafele jövet elkapjuk. Kerestünk egy megfelelő helyet a Parndorf (elnézést kérek azoktól, akik szerint ezt Pándorfalunak kellene írni, de kb. hatszázszor átmentem ezen a településen, és a német név ragadt belém) - Pozsony vonal mentén, konkrétan Mosonújfalunál, amit itt Neudorf bei Parndorf néven ismernek (amúgy ezek a XVI. század után horvát falvak voltak, szóval a Novo Selo is helyes lenne), és vártunk. Nem is kellett sokáig:

Se technikailag, se esztétikailag nem ugyanaz egy Szili Jókút rendezőjében, mint egy TRAXX Bécs főpályaudvarán, én speciel mégis örültem neki:

Mivel a Felvidék ezen részén a mienkével azonos áramnemet használ a vasút, a villanymozdonyok oda-vissza járkálása a madzag hetvenes évekbeli elkészülte óta szokványosnak mondható. Az akkor még csehszlovák illetőségű Laminátkák Pestig lejártak, Szilis vonattal pedig még én is jártam Párkányban. Utóbbiak jó ideig Pozsonyig felmentek, a nemzetközi gyorsvonatok pedig állítólag egészen idáig eljöttek Giganttal, de mindenki azt mondta, hogy ennek már vége, kerülik az ilyesmit, inkább a cseh és szlovák mozdonyok jönnek Pestig.

Aztán a Vonatdroid alkalmazás egyszercsak mégis azt mutatta Ausztriában csavargás közben, hogy itt áll egy MÁV mozdony Szlovákia nyugati csücskében - úgyhogy rögtön erre kanyarodtunk. Mivel egészen eddig meg voltam győződve arról, hogy rég lemaradtam erről a fotótémáról, nagyon rá voltam állva arra, hogy megvárjuk a vonat indulását... melynek idejéről persze nulla információnk volt. Aztán kis várakozás után felszállt a személyzet, váltóállítás csattogása hallatszott, és a meglepően hosszú kígyó mozgásba lendült:

Sétáljunk még egy kicsit Bambergben! A favázas házak közt lassan lekanyargunk a már látott Regnitz folyóhoz, pontosabban annak bal ágához:

Ez itt "Kis-Velence". Állítólag a halászok régen egészen a házaik alá be tudtak állni kis hajóikkal, de azért ma is elég vízközeli életet folytathatnak az itt lakók.

A városháza mögötti zubogókon aligha lehetne épségben átnavigálni komolyabb járművekkel, ...

A múltkori, csilli-villi bécsi-ausztriai villanymozdonyozáshoz képest most a közép-európai vonatozás átellenes oldala következik: egy mellékvonal jellegű, de fővonalként nyilvántartott, nem villamosított csehországi viszonylat, csupán leheletnyivel az osztrák határ fölött. A bejegyzés címe nyilván mindenkinek ismerős, aki járt északi szomszédainknál - valószínűleg ez volt az első dolog, amit gyerekként "cseszlovákul" megtanultunk (a következő meg a lanovka, a zmrzlina és a bryndzové halušky).

Egészen konkrétan aznap is az imént említett MÁV-os TRAXX-ot akartuk elcsípni Bécsben, de kiderült, hogy nem közlekedik, úgyhogy Szlovákián át végül Csehországban kötöttünk ki. Egy ideig Břeclavban nézelődtünk, aztán rámjött, hogy valami mellékvonali pöfögényt szeretnék látni, Ícé meg ránézett a térképre, és nemsokára már egy sorompós átkelőhely környékén drukkoltunk, hogy jöjjön valami - és lehetőleg ne a Bzmot helyi verziója. És jött is, a fentebb látható motor+mellékkocsi összeállítás.

A körülbelül óránként elrobogó vonatok mellett túl sok fotólehetőségünk nem volt, de végignéztünk pár falut és városkát, míg Novosedly-ben kötöttünk ki. Ez régen elágazó állomás volt, de az Ausztria felé kanyarodó sínpárt még 1930-ban felhagyták. Ha meglenne, tizenpár kilométer után Laa an der Thayában lehetne a vonat, ahová kijár a bécsi S-Bahn.

Von Ben Skála, Benfoto - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

Ez a megálló nem győzött meg bennünket (kicsit nyomasztó volt), de más szerencsére fotózott itt. Nálunk is ezer helyen lehetne, nem?

Aki nem bírja a vonatos bejegyzéseket, az most töltődjön fel egy kis Budapesttel, mert nemsokára folytatom a síndöcögényes vonalat. Mostanában sokat kirándultam sínek mentén, és nem szeretném, ha rámpunnyadnának a képek :)

Az összeurópai vonatozás egyik legnagyobb rákfenéje sokáig az volt, hogy nem mindenütt ugyanolyan áram/feszültség kóricál a felsővezetékben. Nálunk a nagyvasút például - némi kísérletezés után - a 25 kV / 50 Hz váltakozó feszültségnél állapodott meg, a német nyelvterület nagy része viszont a 15 kV / 16,7 Hz-re esküszik. A környező országok egy része egy idő után csatlakozott az 50 Hz-es táborhoz, de nem teljesen, így Szlovákia és Csehország egy része, illetve teljes Szlovénia is 3 kV egyenfeszültséggel üzemel. Ez persze manapság technikailag nem jelent óriási problémát, de értelemszerűen egy több áramnem alatt is üzemelni képes jármű drágább, mint egy olyan, amelyik csak ilyennel vagy olyannal megy. Pláne nehéz ügy, ha egy vasút alapvetően régi gépekkel rendelkezik: egy Szili vagy Gigant sosem gurulhat el saját erőből Bécsig.

Szerencsére a Milkabikák egy ideje már képesek ilyesmire, illetve a Talentek is, eddig jellemzően ezeket lehetett magyar színekben a bécsi pályaudvarokon látni. Persze lehetne még dízelt vagy gőzöst is a kocsik elé csatolni, de azt nem szokták értékelni, ha nem nosztalgiamenetről van szó :)

Néhány hete viszont már az ugyancsak kétáramrendszerű TRAXX-ok is átrándulnak Bécsig. Egy példány hosszabb időre berendezkedett az osztrák fővárosban, oktatási céllal, egy másik pedig vonatokat hurcol Budapestről/Budapestre. Múlt héten, amikor Interszitivel átrándultunk a piros vonal túloldalára, még csak kedden és csütörtökön volt ilyen: reggel a Dacia nemzetközi ún. gyorsvonatot vonszolta a találó "Kék Tégla" becenévre hallgató masina, ...

A bécsi közlekedési vállalat történeti gyűjteményét a világ legnagyobb villamosmúzeumaként is szokták emlegetni, valószínűleg jogosan. A magyar villamostörténelem se piskóta, de munkakocsiban legalább annyit ránk vernek a sógorok, mint nosztalgia járműben. Ez a beszámoló meg se próbál a teljességre törekedni, inkább az érdeklődést szeretné felkelteni:

Remise: a bécsi villamosmúzeum 2015-ben
"Verkehrsmuseum Remise"