HamPLÓ

A múltkor panaszkodtam a hangos, ám hideget fújó kézszárítókra, úgyhogy most következzék néhány olyan szerkezet, mely hangban ugyan hasonlít azokra, viszont azokkal ellentétben melegszik is rendesen. Igazából ez persze csak átvezetés akar lenni néhány, a 2001-es szentkirályszabadjai repülőnapon készült fotóhoz, mely a magyar légierőnél akkoriban (vagy korábban) szolgálatban álló repülőgép-, illetve helikopterhajtóműveket ábrázol. Nem mintha értenék ezekhez, de amikor ilyesmit látok, mindig előtör belőlem tízéves énem, aki repülőgéptervező akar(t) lenni, és csak kattogtatok, kattogtatok, kattogtatok... Ha valahol hülyeséget írnék, szóljatok - és az esetleges kiegészítéseknek is örülnék!

A MiG-29-est nagyjából mindenki ismeri, de a hajtóműveit (motornak a dugattyús gépek erőforrásait szoktuk hívni) ritkán látni. Nos, a mi gépeinkben két ilyen Klimov RD-33-as dübörgött. Érdekes látni, hogy az utánégetőtér, illetve a gázsebesség-fokozó (=a hozzánk közelebb eső, nem túlságosan cizellált részek) együtt majdnem olyan hosszúak, mint maga a kompresszor+égőtér+turbina.

Egy kicsit régebbi konstrukció következik; csak tippelek, de szerintem a MiG-23-asainkat hajtotta: Tumanszkij R-29-300? De az is lehet, hogy Szu-22-esből jött, és akkor valamelyik másik alváltozat. Jegyzetelni kellett volna...

Egy szerényebb turbomixer: Ivcsenko AI-25TL, feltehetően egy Albatroszból. Jó hosszú cső kell rá, hogy elérjen a gép végéig :)

Ez a hajtómű ugyan nem utánégetős, de indításkor azért így is szép lángokat tud produkálni, ahogy az a fentebbi videón látható. Akit bővebben érdekel a téma, nézze végig az elejéről, érdekes például, hogy hogyan is zajlik le pontosan egy indítás, ha kézzel csinálják.

Lassan két éve, hogy végre eljutottam a müncheni közlekedési vállalat 2007-ben megnyitott múzeumába, ahol a bajor főváros közlekedéstörténetének megmaradt emlékeit olyan körülmények közt mutatják be, melyekről mi csak álmodni tudunk: nagy területen, jó természetes megvilágításban, nem fotózhatatlanul egymásra tolva. És persze maguk a járművek is jó állapotban vannak, az érdekesebb részleteket meg lehet nézni közelről/alulról/külön kiállítva, vannak működő régi jegyautomaták, metrószimulátor, büfé, ajándéktárgybolt... Egy kis történeti bevezetőt is írtam, a szöveget pedig megpakoltam linkekkel, amiket tessék kattogtatni, mert nem örülnék neki, ha feleslegesen dolgoztam volna ;)

Kék-fehér kincsek tárháza I.
A müncheni közlekedési vállalat (MVG) múzeuma 2014 nyarán

Valamivel több mint egy évvel a legutóbbi ilyen alkalom után megint 424-est nézni mentem a Nyugatiba. A nosztalgia vonat most is a Dunakanyarba ment, én pedig most se tartottam vele - de azért az indulást meg kellett néznem.

Továbbra is úgy gondolom, hogy igazán kitalálhattak volna színesebb festést annak idején a mozdonynak, hogy 80-90 évvel később könnyebben lehessen majd fotózni ;) de igazság szerint ez a masina így is szép.

Persze kis trükkel így is ki lehet emelni a fekete alapon fekete részleteket. És mielőtt még valaki teljesen bolondnak néz az előbbi felvetés miatt, ...

Az immár hagyományosnak mondható budaörsi sétarepülős-régiautós pikniken a Goldtimer Alapítvány szokásos régiségein (Po-2, Li-2, Rubik "Kánya") kívül egy további öreg madár is a levegőbe emelkedett - a "Gerle 12":

Ez a masina bár replika (azaz utánépítés), majdnem olyan érdekes történetű, mint az eredetije volt. A bemutató idején még berepülés alatt állt, ezért visszafogottan bántak vele - kíváncsi vagyok, mit fog mutatni, ha minden engedélyt megkap!

Bánhidi Antal 1930-ban tervezte az első Gerlét, a 11-est. Nem vadászt vagy bombázót akart építeni, hanem egy műrepülhető oktató- és túragépet, és ezt a célt tökéletesen el is érte. A sorozatgyártás viszont nem volt egyszerű ügy: bár több gép is készült, mindegyik kicsit más volt, mint az előző; például olyan motort kaptak, amilyet épp sikerült szerezni.

A leghíresebb példány a 13-as volt, mellyel Bánhidi körberepülte a Földközi-tengert. Ahogy a fentebbi képen látható, ennek a gépnek csillagmotorja volt, míg például a háttérben álló 14-esnek soros.

Jó másfél-két éve nem néztem rá a Fortepanra, úgyhogy amikor nemrég mégis megtettem, egyből ott is ragadtam előtte. Mivel a számomra kimaradt képeket sorban végignézni nagyjából lehetetlen lenne, címszavakra, helyekre kerestem rá, így kerültem a mostanában átépült Osztyapenkó környékére a Magyar Rendőr 1978-as légifelvételei segítségével. Nekem ez kész időutazás, úgyhogy nem volt szívem nagyon lekicsinyíteni a képeket - ezúton is elnézést kérek azoktól, akik lassú interneten vagy mobilon szeretnék megnézni - ők szerintem ne kattintsanak a "tovább"-ra! A többieknek pedig azt javaslom, hogy valami külső képnézegetőben nyissák meg a képeket, nagyítsanak beléjük, van mit nézni rajtuk!

Az ötödik Goldtimer Nap a rossz idő miatt a tervezettnél később került megrendezésre, és nagyon úgy tűnt, hogy az esőnap egyben esős nap is lesz. Végül csak jöttek-mentek a felhők, a budaörsi reptér füve száraz maradt.

Mivel elsősorban a számat tátani mentem ki, nem jegyeztem meg, pontosan mi volt ez a csőrös Merci - utólag azt gondolnám, hogy W136-os, aztán legfeljebb valaki majd beírja, hogy nem is. 

Érdekes evolúciós szemléltetőeszközként sorakoztak a különböző Mercik a füvön: végig lehetett követni, ahogy a régimódi csőrös autóktól eljutottunk gyerekkorom állólámpás csodájáig. (Hogy konkrétan volt-e "az" állólámpásból, azt már nem is tudom, fotózni biztos nem fotóztam.)

Meg se próbálom tippelni, mikori gyártású ez a példány, mert a háború előtti és utáni korszak nekem teljesen összefolyik.

És ez már eléggé az ötvenes évek: az orr még hosszú, de már tömbösödik a kasztni - mintha az előző modell egyszerűsített kivitelű, ellenben újabb motorral ellátott verzióját látnánk. Mint ahogy tulajdonképpen azt (ezt?) is látjuk.

Gyerekkoromban elég menőnek számított az elektromos kézszárító a nyilvános mosdókban. Alternatívájuk nem volt, legalábbis papírtörlőt kevés helyen láttam, a törölközők meg vagy nagyon mocskosak voltak, vagy rég ellopták őket. A legtöbb ilyen kütyüt az ikladi Ipari Műszergyár készítette, meglepően jó formatervvel. Az ember aládugta a kezét a gömbölyű tetejű csodának, a kiáramló levegő hamar bemelegedett, a víz elpárolgott, a felhasználó boldogan (és szárazon) továbbállt, miután a kütyü úgy érezte, hogy már nem vagyunk vizesek. Aztán ránk szakadt a szabad piac, és ezer hasonló masina jelent meg. Ezek valószínűleg kevesebbet fogyasztanak, lehet, hogy tovább is tartanak, viszont saját tapasztalatom szerint a kéz szárítására csak mérsékelten alkalmasak. Viszont legalább jó hangosak.

Konkrétan a jövő reumatológusai vélhetően alaposan el lesznek látva páciensekkel, mert nem hiszem, hogy különösebben egészséges lenne az, amikor az ember vizes kezére hideg levegőt fújnak kétezer kilométeres sebességgel. Mire a fűtőszál elkezd bemelegedni, a felhasználó már elunja a dolgot, és inkább félig vizes kézzel távozik. Gondolom így kevesebbet fogyaszt a kütyü, lehet örülni ennek is - a kezedet meg a nadrágodba törölni :-/ Nem lehetne visszahozni azt a módit, hogy nem fúj annyira a ventilátor, cserébe viszont hamar bemelegszik, és használható arra, amire elvileg szolgál?

Tegnap Debrecenben jártam, úgyhogy most következzék három tízéves kép Szegedről. (a debreceni képek meg majd jönnek, ha legközelebb Miskolcon járok, vagy valami ilyesmi)

Alapvetően nem bőrig ázni mentem a napfény állítólagos városába, mégis elsősorban azt sikerült. Szerencsére a náthán túl elkaptam három elég nosztalgikus járművet is, akkor még üzemben. Az első a 820-as pályaszámú Bengáli volt, a kétirányú házi csuklósok prototípusa, a budapesti 3740-es, később 3722-es, később 1200-as. Ő jelenleg Budapesten van, a Mavite tulajdonában.

Az első kétirányú Bengáli mögött az a kocsi jött, mely manapság már nosztalgia járműként járja Szeged utcáit: a 813-as.

A múltkor mutattam egy vicces Ozzy-átiratot, amikor is a gitárhősködős rockból ska lett, illetve a bejegyzésben szerepelt egy KISS ön-átdolgozás is. Most valami hasonló következik. Ozzy (egyik) gitárosa, Zakk Wylde többek közt süvítő gitárhangzásával híresült el; a kilencvenes évek elején egyértelműen az ő gitárját, effektjeit és persze tudását szerettem volna a sajátomnak tudni, például eme szóló miatt:

Többek közt azért szerettem ezt a szólót, mert a sok effekt és póz ellenére tulajdonképpen egy klasszikus blúzimpró volt - és ezt Zakk nem is próbálta tagadni, pedig akkoriban egy ideje már a szuperszónikus kromatika volt a menő (lehetőleg tizenhét harmincötödös ütemben). Mindenesetre ha lassan, kicsit más hangzással, önmagában játssza a szólót, simán elfér egy átlagos blúz-sztenderdben (ezt vajon hogy kellene írni) is:

A szóló kibontása közben hivatkozik is Gary Moore-ra, hogy tulajdonképpen őt utánozza azoknál a nyújtásoknál, és tényleg... A végén meg egy kis Randy Rhoads-os hülyéskedés, és kész is a metálba hajló hard rock!

Ez a torzítatlan szóló is ugyanaz pepitában: milyen kellemesen csilingel a felturbózott Les Paul, nem? Már-már jazzesnek hangzik az én avatatlan fülem számára! Ha viszont feltekerik a potmétereket, igencsak megdörren:

Idén nem fotóztam körbe minden egyes autót, ami az immár szokásosnak mondható Goldtimer Nyílt Nap keretében a budaörsi reptér füvén állt, inkább megpróbáltam a hangulatot, a hangokat, na meg a benzinszagot élvezni. Legalábbis ez volt a terv, mert a valóságban állandóan előkaptam a kamerát... Az idei év debütánsáról, a Bánhidi Antal-féle "Gerle 12" replikájáról (mely egy régebbi replika átépítése) később még fogok írni, úgyhogy ebbe a videóba inkább minden mást igyekeztem bezsúfolni: idősebb Rubik Ernő hangtalanul suhanó Cimboráját, és hangosan csattogó-pöfögő Kányáját, a Po-2-est és Li-2-est, DKW F8 furgont és "Bogárbuszt", tolatgató Rolls Royce-ot, elsuhanó ponton Mercit és Jaguárt, Opel Mantával találkozó Plymouth Fury-t (majd Szempontdzsó megírja, ha nem az volt:), Pannonia motort, és néhány épp arra járó Cessnát, illetve egy csörlést végző Góbét: