HamPLÓ

Amikor 2000 körül - kiskorom után másodszor is - elhatalmasodott rajtam a közlekedésmánia, nem sok örvendeznivaló volt a budapesti villamosok kapcsán. Épp a rendszerváltás utáni vonalbezárás-hullám végén jártunk, új járművek a kanyarban sem voltak, a meglevők pedig - az infrastruktúrához hasonlóan - eléggé le voltak használva. Ehhez képest márciusban vonalhosszabbításnak örülhettünk, egy nyirkos novemberi vasárnap pedig olyan próbamenetnek lehettünk szemtanúi, melynek megtörténésében még két évvel ezelőtt se nagyon reménykedtem:

Végighaladtak ugyanis az első villamosok a "Budai Fonódó" új építésű szakaszán! Bár ez még messze nem azonos a forgalomnak átadható állapottal, azért elég komoly lépés afelé.

Mivel a Lánchíd budai hídfőjében levő villamos-aluljárót épp szélesítik, a három tuja (elöl egy Tatra, mögötte két CAF) északról támadott: a Vörösvári úttól a 17-es vonalán lecsorgott a Török utcáig, ahol új építésű vágányon érte el a Margit körutat, ott elment a Széll Kálmán térig, majd visszajött a Frankel Leó utcáig, ahol szintén új építésű vágányhoz ért. Ott következett az igazi premier, a Margit híd budai hídfője alatt ugyanis soha nem volt villamosforgalom, csak vasúti, majd vasúti/HÉV közös használatú, még később pedig a HÉV-et és a villamoshálózatot összekötő vágányok. És persze premier volt a fonódó vágányos rész is, amihez hasonlót először Amszterdam egyik fő sétálóutcajában láttam.

Linznek nem csak a fekvése kellemes (a Duna mentén van, az egyik oldalon hegyekkel, az egyik hegyen erőddel... nem ismerős?:), de a tömegközlekedése is figyelemre méltó tempóban fejlődik. Amikor 2004-ben először ott jártam, a villamosok még a felszínen kurfliztak a főpályaudvar bontás alatt álló épülete előtt, a helyiérdekű vasút egy félreeső utcában levő udvaron végződött, a tuják nagy része pedig gömbölyű DÜWAG (licensz) volt. Egy-két évvel később már egy reptér jellegű főpályaudvart találtunk a romok helyén, ahová a vicinálisok direktben bejárnak, és ami alatt a tuják alagútban mennek át. Ráadásul vonalépítés is volt, bár a környék legizgalmasabb vasútja, a hegymászó Pöstlingbergbahn még mindig teljesen el volt vágva a villamoshálózattól. Aztán ez is elmúlt, és még nem álltak le a fejlesztéssel. 2014 őszén már nagyon ideje volt újra ellátogatni ide!

Linz tömegközlekedése 2014 novemberében
... különös tekintettel a hegyvillamosokra!

Azt hittem, idén még nem rajzoltam kopipészteltem új kockát, aztán látom, hogy de. Mindegy, úgyse erőltettem meg magam nagyon ;)

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Most.

Az elmúlt két hetet az elmúlt két év "elmaradásainak" behozásával töltöttem: feldolgoztam ezervalahányszáz képet és körülbelül harminc videót, hogy végre weboldalt csinálhassak belőlük. Ez azonban nem megy egyszerűen, mert most alig bírok rájuk nézni ;) Azért apránként el fogok indulni, elsőként a most már több mint két évvel ezelőtti hatvani nyílt napot mutatnám be, ahol az ötven éves M40-eseket ünnepeltük. A programnak csak az első órájában tudtam ott lenni, utána menni "kellett" különvonatozni, de azt kell mondjam, hatásos felütése volt az utazásnak a felkelő nap fényében sütkérező sok szép öreg vas!

Púpos-nap a hatvani fűtőházban
2013. október 19. (reggele)

Épp a világ megváltásáról (de lehet, hogy csak a P. Boxról) beszélgettünk Almár Ákos barátommal a "spotterdombon" - azaz a kelenföldi 14. és 15. vágány közti peronon -, amikor egy fura színű, öreg formájú, de modernül hideg (LED) fényekkel világító mozdony vontatta szerelvény jelent meg a szomszédos sínpár távolabbi végén. Először nem is láttuk, mi van az elején, csak azt, hogy nem a "szokásos" dolgok közül való lesz. Ákos Laminátkára tippelt...

... de ahogy közelebb jött, láttuk, hogy a "Plehács" becenevű csehszlovák jószágról van szó, mely kinézetével mindig a MÁV nem túl boldog emlékű V55-ös sorozatát juttatja eszembe:

Az a nagy helyzet, hogy Ákosnak félig-meddig igaza volt: a 242-es ugyan nem Laminátka, de rokona annak! A Laminátka (S 489.0 - később 230-as - és S 499.0 - később: 240-es - sorozat) a hatvanas évek második felében újszerű műanyag kocsiszekrényével tűnt ki a sorból, aztán a hetvenes évek közepén valami változhatott, mert az 1975 és 81 közt gyártott S 499.02-es sorozat doboza már fémből épült - a "Plecháč" becenév a pléhre utal. A dizájnnal se foglalkoztak sokat, egyszerűen hozzápasszították a hatvanas évek eleje óta gyártott egyenáramú mozdonyokét:

A sok síndöcögény után kell egy kis gumikerék, de azért ne menjünk messze a vágányoktól, mert a furcsán egzotikus gépjárművek se teszik :)

A Kalef átépítésén szorgoskodott ez a söprűs-locsolós(?) IFA is. A nyári balatoni vonatfotózások során megállapítottam, hogy ugyan lehet, hogy a helyiek kocsijai már nincsenek sokkal lemaradva a német vendégekétől, de azért a településüzemeltetés még mindig elképzelhetetlen a ludwigsfeldei gépek nélkül!

A nagytesónak ez a Multicar is besegített. Ez a márkanév egyébként ma is él - ráadásul nem csak a magyar közterület-fenntartók szeretik, hanem a németek is.

Igazából a tavalyi, tavalyelőtti kedvetlenségem után nem nagyon hittem, hogy el fogok jutni a budapesti tömegközlekedési életképeket immár 15 éve bemutató kvázi-sorozatom ötvenedik részéhez, de itt van, eljutottam! Pontosabban ez még csak a fele az ötvenedik adagnak, mert egyszerre még én se nézném végig az egészet - és még ezt a felet is három részre kellett bontanom, hogy eljussak egy olyan állapotig, amiről azt gondolom, nem fagyasztja le az olvasó böngészőjét. Rendhagyó ez a rész, mert megint jókedvvel csináltam, és rendhagyó, mert ha jól számolom, három különböző fényképezőgéppel készültek a képei, ugyanis az elmúlt egy év alatt a legutóbbi, az azelőtti és az azelőtti-előtti gépem is cserben bírt hagyni az utca közepén. Néha persze a rossz képet is ki kell tenni, már csak azért is, mert a közlekedési életképek nem arról szólnak, hogy akkor fotóz az ember, amikor jók a fények, szép a téma, és működik a gép, hanem arról, hogy akkor kell a gombot nyomni, amikor épp ott vagyunk ;) De azért szerintem szép képből is lett elég, remélem lesz, akinek tetszeni fognak. Folyt. köv.!

Életképek - a jubileumi 50. fejezet I-II-III
Fényvillamos és Fénytroli, hideg téli esték a városban, selejtmenet és villamospótlás, viharkár, a felújított 1-es villamos, vágánycsere a Szent István körúton, elkezdődött az "Osztyapenkó" átépítése, és változások a budai felső rakparton

Megint sikerült meglepnem saját magamat: azt hittem, már az összes erfurti videómat feltettem ide, erre kiderült, hogy van még egy, ami 2014. augusztus 30. óta csak arra vár, hogy átkattintsam nyilvánosra! A filmecske a Dóm előtti téren indul, de természetesen hamar rátapadunk egy véletlenül arra járó Combinóra, és utána ebben a szellemben is folytatjuk. Hejj, azt gondolom, hogy így, lassan másfél évvel később csak meg kéne végre javíttatni a fényképezőgépemet és/vagy vissza kéne menni Erfurtba, mert gyönyörű hely! És még a villamosai is aranyosak :)

Bár összességében Németország infrastrukturális fejlesztései meglehetősen lenyűgözőek tudnak lenni, a határidőkkel (és költségekkel) gyakran megcsúsznak. Leglátványosabb példája ennek az új berlini repülőtér, amit eredetileg 2007-ben akartak átadni, aztán végül csak 2006-ban kezdték el építeni - de még ekkor is úgy gondolták, hogy 2011-ben átadhatják. Aztán, hogy 2012-ben. Aztán nem sokkal a megnyitó előtt újabb késést jelentettek be. Aztán 2013-ban se tudták átadni. Aztán 2015 előttre nem is várták már a nagy napot - jelenleg pedig már csak a 2017-et merik megcélozni. Vagy inkább a 2018-at.

A főpályaudvar építése ennél azért kicsit olajozottabban zajlott: voltak ugyan csúszások, de 2006-ban át tudták adni - bár a felső szint lefedésének egy részét költségkímélésképp elhagyták, és az alsó szint mennyezetét is egyszerűbbre építették a tervezettnél. Eredetileg ugyanekkorra szerették volna a villamost is idevezetni az innen alig egy kilométerre fekvő Chausseestrassétól, de át kellett szervezni az építkezést, mert egyszerűen túl sok lett volna a környéknek a túrás-fúrás.

A kitűzött cél 2011 lett, és végül 2014 végén ide is ért az első sárga síndöcögény - bár ez (a fentebbi térképen a sárga vonal) még csak egy része volt a tervezett hálózatnak, ugyanis a Chausseestrassén túlra, a Nordbahnhofhoz is elkezdték kiépíteni a kapcsolatot (piros vonal), azt a szakaszt pedig összekötötték az addig csonkán végződő M10-es járattal (zöld vonal). A bejegyzés első képén ez a bizonyos fura nevű utca (ti. chaussée = út, strasse = út) látható: 2014 júniusában még csak a kanyarodó vágányok voltak használatban, az alul látható egyenesek (a Nordbahnhof irányába menők/onnan jövők) még nem.

Nagy örömmel ültem fel az Alexanderplatzon a villamosra, hogy végre tujával is eljuthassak kedvenc főpályaudvaromra, de bevallom, nem voltam felkészülve arra, ami utóbbinál fogadott: a látványos betontetővel rendelkező megállót ugyanis máris szanálni kellett! Hogy a villamost ne kelljen leállítani, a perontetők közé egy szimpla vágányt fektettek le, kicsit arrébb pedig ideiglenes megállót építettek - ügyesen megoldották, de azért ez elég ciki... Az új szakaszon közlekedő vonalaknak egyébként nem itt van a végállomása, hanem kicsit arrébb, egy félreesőbb helyen, ahol elfértek a félreállóvágányok; a fel- és leszállások 99%-a viszont akkor is itt történik.

Bár legutóbbi dízelfüstös képmutogatásomban felbukkantak az újabban 418-asnak hívott M41-esek is, azért az elmúlt hónapok számomra inkább a Nohabról, Szergejről és a Ludmilláról szóltak. Persze mivel a "Csörgő" a (személyvonatokkal) leggyakrabban felbukkanó magyar dízelmozdony, ő is sokszor az objektív elé került.

Egy nyári reggelen voltaképp tényleg nem ez a mozdony a legkellemetlenebb dolog, amivel az ember összefuthat - már amennyiben nem vasúti átjáróban történik a nagy találkozás. Gépmenetben pláne érdekes látvány: ez a masina valószínűleg a Délibe tartott Fehérvárról, hogy onnan Tapolcára vigyen egy vonatot. Ha lehet hinni az internet bölcsességének, a 211-esnek beceneve is van: "Fürdős". Aki ismeri az emögött rejtőző történetet, elmesélhetné nekünk, mert ez a név egyaránt lehet találó (hisz a Balatonra ment aznap is), illetve sértő :)

Csak pár perccel az előbbi felvétel után, ellenkező irányba tartva jött egy másik piros pöfögény is. Csörgőből alapvetően háromféle van: a (szinte) érintetlen "klasszik", aminek a motorja kimondottan hangos (plusz a néveadó csörgés is kihallható belőle), van az "okoska", amin már törpöltek egy kicsit, így nem annyira hangos, de én nem tudom különböztetni a klassziktól; és van a "remot", amiben teljesen új motor van, és viszonylag kulturált zajszinttel rendelkezik. Ez itt a képen utóbbi csoportba tartozik.