Öregszem, vagy mi a szösz. Épp átméreteztem, majd feltöltöttem a szentendrei tömegközlekedési múzeumban 2013-ban készített képeimet, és elkezdtem volna megírni hozzájuk a szöveget is, amikor azt vettem észre, hogy fel van töltve egy másik könyvtár, jóval több képpel, 2008 májusi dátummal. Úgy tűnik, hogy akkoriban akartam csinálni egy hosszabb oldalt, az akkortájt érkezett "újdonságokkal" (Csufival, az Ikarus 260-as trolival, és persze az UV motor- és pótkocsival), aztán valahogy elfeledkeztem erről. Kicsit jobban megnézve nem is egy, hanem rögtön két látogatás képei voltak összeválogatva; sajnálnám eldobni ezeket, úgyhogy most szépen visszautazunk hat és fél évet az időben :)
A Cavinton-ügyirat, avagy egy elfelejtett válogatás
2014.11.10. 17:00 :: Hamster
4 komment
Címkék: énblog közlekedés múzeum nosztalgia villamos hampage
Huszonöt éve repedt meg véglegesen a Berlini Fal
2014.11.09. 00:01 :: Hamster
1989. november 9-én este nyílt először rés a '61 óta várost, országot és életeket kettévágó falon - de mivel az első átkelés történetéről és helyszínéről már írtam korábban, most inkább pár olyan helyet mutatnék, ahol még látszik valami Európa történetének egyik legelmebetegebb építményéből. Persze nyilván nem tudom az összes maradványt bemutatni, csak pár érdekesebbet szeretnék említeni.
A leglátványosabb mementó kétségtelenül a nemrég bemutatott Bernauer Strasse menti emlékhely, de számtalan helyen találkozni akár véletlenül is a jellegzetes előregyártott betonelemekkel. Néha utólag elhelyezett emlékműként, mint a Märkisches Museum falánál, néha itt-ott lerakva, felüljárók alatt, üres gyártelepeken felhalmozva. A fentebbi képet 2005-ben készítettem a Potsdamer Platz közelében - legutóbb egy ház állt a helyén, úgyhogy csak remélni tudom, hogy valahova átmentették az elég karakteres, pontosan a Fal darabjainak megőrzését szorgalmazó graffitiket.
Kicsit arrébb, egy mellékutcában viszont találhatunk rögtön egy egész őrtornyot is! Eredetileg nem teljesen itt állt, de állítólag csak kicsit tették arrébb. '87-ben az NDK-csehszlovák határon láttam hasonlókat, és már 12 évesen se értettem, miért félnek annyira egy állítólagos baráti országtól - ha tudtam volna, hogy a saját fővárosukban a saját polgáraikra is ilyen tornyokból "vigyáznak"...
A már említett Potsdamer Platzon, a föld alatti pályaudvar egyik lejárata előtt is falszegmensek jelölik a halálsáv nyugati oldalát...
... sokkal látványosabban azonban az East Side Gallery, ami egyszerre graffiti-múzeum és a leghosszabb Fal-maradvány. A tulajdonképpeni szektorhatár itt a Spree folyó volt, a betonszörnyeteg "csak" a hátországi falat alkotta, de elég jól bemutatja azt, hogy hogy nézhetett ki a Fal a nyugati oldalról, ahonnét leginkább a színes mázolmányok látszottak - a keleti oldalon ugyanis nem firkák, hanem fegyveres őrök, tornyok és szögesdrótakadályok voltak.
14 komment · 2 trackback
Címkék: turizmus utazás történelem berlin németország képek berlini fal
Budapesti tömköz életképek, 49. rész, harmadik oldal
2014.11.07. 17:00 :: Hamster
És itt a múltkor elkezdett visszatekintés utolsó oldala, képekkel, újdonságokkal, videókkal és némi morgolódással. Azért remélem, tetszik :)
Budapesti életképek, 49. rész, harmadik fejezet
Az 1-es villamos északi része felújítás után, csavargás a 2624-gyel, Ferenciek tere, kettévágott Fehérvári út, és az utolsó ráncajtós Ikarus
18 komment
Címkék: budapest tömegközlekedés életképek villamos hampage
Öreg villamossal a hegyoldalon
2014.11.06. 20:00 :: Hamster
Wuppertalról a közlekedésbarátoknak elsősorban a függővasút jut az eszébe, pedig 1987-ig villamosok is jártak a Wupper folyó völgyének vonzáskörzetében. Nem is kevés: egy időben hét társaság járatai közlekedtek két (méteres és normál) nyomtávon, illetve volt egy fogaskerekű is. Mindez azonban nem tűnt el teljesen!
Az 1969-ben alapított Bergischen Museumsbahnen e.V. '73-ban szerzett meg egy darabot a Wuppertal - Solingen közti, akkor már felhagyott helyközi villamosvonalból. A rákövetkező években megteremtették az üzem feltételeit, saját kocsiszínt építve Kohlfurth városrészben, '92-ben pedig végre megindították meg a rendszeres nyilvános üzemet. Ottjártamkor egyetlen motorkocsi közlekedett a három kilométeres vonalon, a többit csak a telepen láthattam, de annak ellenére, hogy a látogatás végén eleredt az eső, kellemes élményekkel távoztam. Akit a bővebb részletek is érdekelnek, azok a videó feliratában találhatnak ilyesmit - mindenki más pedig a meredek pályán morgó-búgó öreg tuja miatt nézze meg ;)
1 komment · 1 trackback
Címkék: videó németország nosztalgia villamos nosztalgiavillamos wuppertal csak egy videó
Egy újabb kölni "hídtestvér": a Südbrücke
2014.11.05. 17:00 :: Hamster
Korábban láttuk, hogy Kölnben a hidak szeretnek hasonlítani egymásra, hát most egy olyan híd jön, ahol a hasonlóság még csak nem is felületes. Ez a Südbrücke, azaz a Déli (vasúti) híd:
Aki olvasta korábbi hidas bejegyzéseimet, felismerheti, hogy ez bizony a Hohenzollernbrücke testvére, csak harmad szélességben. Ugyanabban az időszakban készült, és ugyanazok tervezték; a különbség a funkcióban van: míg a Hohenzollernbrückén személyforgalom zajlik, ezt a hidat a teherforgalomnak építették.
„2013-08-10 07-15-53 Ballonfahrt über Köln EH 0613“ von Eckhard Henkel - Eigenes Werk. Lizenziert unter CC-BY-SA-3.0-de über Wikimedia Commons
A korszak esztétikai elvárásainak megfelelő bástyás építmények a második világháborúban elpusztultak, a helyükön maradt tornyok így elég zord látványt nyújtanak (pláne a néhány éve kétoldalra akasztott 110 kV-os vezetékekkel), de az íves acélszerkezet így is beleillik a kölni hidak látványos sorába.
Mivel zsúfolt napom volt, csak este értem a híd közelébe. Egy tehervonatot még elkaptam a távolból videón, de aztán semmi. Persze így is elvoltam az egykori kikötő területén...
... mert úgy voltam, hogy elég, ha akkor jön valami, ha majd bekapcsolják a díszvilágítást. És jött is valami... sárga... ami megállt... majd elkezdett tolatni. Egy síncsiszoló volt, ami látványos téma lett volna - ha a hídon vagyok, még pontosabban a túlparton. Egy kicsit azért felvettem a csillagszórásból:
... aztán inkább továbbálltam, volt elég néznivaló még a városban. De a híd azért tetszett, pláne a majdnem-teliholddal!
Bónuszként pedig itt egy kép a múltkor látott "dupla Erzsébet hídról". Várakozás közben készítettem a Südbrücke alól. Tulajdonképpen akár közelebb is mehettem volna hozzá, de már este fél tíz volt, így erősen sötétedett - ami amúgy egy újabb imádnivaló dolog Kölnben, ti. hogy több mint egy órával tovább van világos esténként, mint Budapesten :)
1 komment
Címkék: énblog utazás videó híd németország képek vasút köln
Kelenföldi tili-toli
2014.11.04. 20:00 :: Hamster
Megint egy kis vasút, a spotterdombról: gép- és vonatmozgások Kelenföldön. A keleti oldalon cikk-cakkban vágányokat váltó Taurus némileg szokatlan volt, de láthatunk egy nemrég emlegetett ismerőst is, egy komfortkocsit - hogy még érdekesebb legyen, a vonatának a végén egy orosz kocsi lóg. Ezen túl a bemondást is érdemes figyelni, miszerint "vágányra vonat érkezik, vágányra vonat érkezik". Még jó, hogy vágányra - a peronra sokkal kellemetlenebb lenne :-/
3 komment · 1 trackback
Címkék: videó vasút trainspotting csak egy videó
Várfal és gyilokjáró itthonról
2014.11.03. 17:00 :: Hamster
Ismét egy visszacsatolós poszt jön, amit nyilván azért kezdek így, hogy aki lemaradt volna a hivatkozott bejegyzésről, az most pótolja: nemrég lelkendeztem egy sort Rothenburg ob der Tauber kilométerhosszan bejárható középkori városfaláról - most itt az ideje egy kicsit itthon is körülnézni.
Ha nem is túl hosszan, de azért Budán is akadnak még középkori vár(os)falak: részben eredetiek, részben visszaépítettek. A két kortinafal például már a régi krónikák képein is ott van - persze átépítették, hozzáépítettek, beleromboltak, helyreállították őket, de ma is ott vannak, és meglehetősen lélegzetelállító kilátás nyílik a tetejükről a városra. Az északira eddig is ki lehetett menni, a déli a közelmúltban nyílt meg (újra?).
A déli nagy rondella egy régi erődítés rekonstrukciója: a XV-XVI. századi építményt nem kímélte a történelem, majd a XIX-XX. század fordulóján dísz(let)kertet építettek a várnak ebbe a végébe (részben belőle is, hisz egyszerűbb a követ újra felhasználni, mint elszállítani a régit, és újat hozni helyette). A második világháború végén a régészek kihasználták, hogy ismét szétlőtték ezt a környéket, és kiásták az alapokat, majd visszaépítettek rá egy korábbi állapotot - pontosabban azt, ahogy a romok és régi metszetek, leírások alapján az a bizonyos régi állapot kinézhetett.
Meg vagyok győződve arról, hogy a budapestiek nagy része még nem járt a várnak ebben a déli ficakjában, hacsak nem a régi "V" busszal, ami a sikló visszaépítése előtt pont itt jött fel. Még gyilokjáró is akad - meg sárgás fényű nátriumlámpák minden mennyiségben :-/
3 komment · 2 trackback
Címkék: budapest képek vár budai vár otthoni turista city lights
Zöld mezőben piros mozdony: a Jászság Expressz
2014.11.02. 00:01 :: Hamster
Szürke, felhős idővel indult a nap, a fényképezőgépem is haldoklott, de végül mégis az egyik legemlékezetesebb vasútfotós kirándulásom lett a vonatosszeallitas.hu által szervezett fotósvonat. Napos őszi idő, kék ég, piros mozdony kék kocsival és szépséges hanggal - a képek egy részét a szokásosnál nagyobb felbontással töltöttem fel, hogy alkalmasint háttérképként használjam őket...
Szólj hozzá!
Címkék: utazás vasút púpos hampage
Mementó: a kölni Öreg Szent Albán-templom
2014.10.31. 17:00 :: Hamster
Köln nem csak egyetlen templomról - a Dómról - híres, hanem arról, hogy nem egy, hanem rögtön tizenkét - nagyméretű - román stílusú bazilika is található a területén.
Ezek közül én se jártam még az összeset végig, de illusztrációként ide tudom tenni a Szent Gereon-templom képét, melynek legrégebbi részei a IV. századból származnak. Mai kinézete persze nagyrészt a XIII. századot idézi, de így is az egyik legrégebbi, még templomként használt építmény Németországban - a második világháborúban ugyan megsérült, de helyre tudták állítani.
Kevésbé volt szerencsés a mainzi vértanúról, Szent Albánról elnevezett belvárosi templom, melynek története a XII. század környékén kezdődött. Persze számtalanszor átépítették, a belseje a XV., homlokzata pedig a XIX. században nyerte el végleges állapotát (lásd ezen a képen a Dómtól jobbra, a kis torony alatt).
4 komment
Címkék: utazás németország képek templom építészet köln
Zöld alapon sárga villamos
2014.10.30. 20:00 :: Hamster
Az idei Villamosnap rendhagyó körülményeiről már volt szó, most következzék pár random pillanat a tulajdonképpeni programból, pontosabban annak kamaraerdei-kőérberki részéről. Sajnos azt pont elfelejtettem megörökíteni, ahogy a nem-hegesztett síneken a kéttengelyű tuják nem a forgóvázasoknál megszokott tadamm-tadamm csattogásssal mennek, hanem takk-takk...takk-takk jelleggel - nem indult el a kamera. Aztán van egy rész, ahol a motoros hajtányok háttérben hirtelen megjelenik a hóseprő, oda meg rá kellett volna vágni a Csillagok háborúja megfelelő jelenetének zenéjét, csak nem tudtam, mit szólna hozzá John Williams :)
Ez megy most