HamPLÓ

Aki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis ott áll a kőbányai Bihari utcában, és 2014-ig legalább annyira egzotikus látványt nyújtott, mint amilyenre a neve alapján számítanánk. Persze a felújítás utáni próbajáraton levő nosztalgia villamos sokat dob az összképen, de azt leszámítva is nehéz elhinni, hogy egy 2000 nyarán készült fotót látunk:

Távol, a háttérben Kőbánya modern belvárosa, jobbra pedig a szóban forgó vasútállomás - a "lőrinci ikerkocsi" épp az ahhoz tartozó vágányokon csattog át.

És itt van ugyanaz a hely a másik irányból. Szakállas sorompó, vasúti híd, hátul pedig a kőbányai erőmű kéményei, melyek már szintén évek óta nincsenek meg. 2014-ig körülbelül annyi változott, hogy "Stukák" helyett hannoveri villamosok várták be egymást az egyvágányú szakasz két végén, immár nem 13-as, hanem 3-as jelzéssel:

Az elmúlt három évtizedben teljesen leépült a környékbeli ipar, emiatt az ipari szállítások elmaradoztak, és szép lassan az állomás vágányai is megfogyatkoztak - a nyolcvanas évek elején még egész sok volt belőlük:

Forrás: villamosok.hu, NZA gyűjteményéből

Maga Kőbánya-Hizlaló, bár tipikus "állomásépület kinézetű" állomásépülettel rendelkezik, sose volt személyforgalom kiindulási vagy érkezési helye:

A bejegyzés címéért ezennel elnézést kérek, de valamit kezdenem kellett azzal a ténnyel, hogy decemberi vonatfotós/videózós túránkon Ícé első helyszínnek Ács és Komárom közt nézett ki egy átjárót, majd a túra lényegi részét az osztrák fővárosban zártuk le. És volt egyfajta kezdet-vég tematika amúgy is, mert hajnalban azokat a vonatokat néztük meg Ausztria felé tartva, amiket aztán este a Westbahnhofon levideóztunk visszaindulás közben. Persze voltak bónusz fellépők is, például egy ráncajtós Ikarus csuklós, ami a napkelte utáni homályban tűnt fel a szántóföldek közt - vagy a Nohab-GM Alapítvány "élő nosztalgia" mozdonya, a Tizeske:

Persze a legérdekesebb jármű aznap oda- és visszafele is az Árpád - eredetileg Tas - sínbusz volt - a motornak jóféle hangja volt, amit sajnos reggel a szél, este pedig a t. publikum fújt el. Számomra ezen felül premier volt a Siemens "kamion arcú" új mozdonyát, a Vectront végre munka közben látni: Münchenben a gyár vágányain ugyan többet is láttam várakozni, illetve "hidegen" Ferencvárosban is találkoztam vele, de fotóm még nem volt róla. Mindezen túl megörökítettem a MÁV Nosztalgia Kft. tizennyolc kocsis (!) adventi különvonatát is, meg pár öregebb osztrák mozdonyt, mert azért ott se Taurus van :)

Karácsony első napján szüleimmel felmentünk a Normafához. Gyerekkoromban megszámlálhatatlan alkalommal jártunk a "fajátékos" játszótéren, és most kiderült, hogy már babakocsiban is jártam fent, pont karácsonykor, azaz többet jártam itt, mint amire emlékezhetek.

A nosztalgiázás a kellemes emlékek ellenére sem volt felhőtlen, hiszen alig két napja oldották fel a jég okozta károk miatt elrendelt zárlatot, és a hírek nem túloztak: a fagy tényleg végigborotválta a hegyoldalt (is).

Jómúltkorjában meséltem arról, hogy milyen frusztráló volt fotófelhők által csúfolva vonatokra várni az amúgy csodálatosan szép Semmering-vasúton:

Ennél is idegesítőbb volt, hogy egyszerűen alig jött valami! Máskor folyamatosan csorognak a teher- és személyvonatok, most meg egy és negyed óra alatt jött össz-vissz három Railjet - ami valljuk be, nem a látványok csúcsa, mert Kelenföldön is láthatok eleget belőle.

Az is igaz, hogy az osztrák vasút lassan minden távolsági/nemzetközi vonatából Railjetet csinál, szóval ehhez képest felüdítő volt a railjetes Taurus által vontatott "sima kocsis" vonat! A videón láthatunk még "hegyi S-Bahnt", gépmenetet, Railjetet, dupla gépmenetet, Railjetet, és még egy gépmenetet. Persze ha nem csak a Höllentalbahn megnézésnek "melléktermékeként" ülünk le a fűbe, a jó levegő miatt akkor is kellemes kikapcsolódás lett volna a túra - de azért jobb lett volna, ha vonatok is jönnek :)

Update: Nna, ez fura, meg mertem volna esküdni, hogy ezt videót már ellőttem itt a blogban, de nem találtam sehol, úgyhogy itt van most:

Legutóbbi kölni látogatásom során többet fotóztam hidakat, mint villamost. Ennek eredményét már láthattátok az A-pilonos Severinsbrücke, a budapesti Erzsébet híd előképei: a Mülheimer- és a Rodenkirchener Brücke, illetve a két testvér ívhíd: a Hohenzollern- és a Südbrücke kapcsán. De van még egy kölni híd, amit imádtam ifjabb koromban:

Ez a kis forgóhíd a Rheinauhafen névre hallgató kikötő mesterséges félszigetére vezet. Némileg vicces, hogy nagyjából itt létezett régen is egy szigetecske, de nem abból csináltak öblöt, hanem a sziget és a part közti részt feltöltötték, majd a Rajna szélébe építették a leendő kikötő raktárterületét, ami így nem vett el helyet a város meglevő területéből. Ennek köszönhetően viszont az egykor a régi sziget északi végén álló erődítmény ma a parton áll!

A félszigetre egy kis forgóhíd vezet, amit minden egyes Kölnbe érkezésemkor láttam a Severinsbrückéről - de ennél közelebb soha nem mentünk, pedig egy kicsit később csokimúzeum nyílt a mögötte álló tömbben, amit ugyancsak szívesen meglátogattam volna :) Maga a híd 1896-ban készült el, a forgatásához szükséges hidraulikus nyomást a már említett erődítménybe telepített gépház állította elő. Mellesleg a túlparton van egy hasonló, csak kicsit újabb forgóhíd, egyszer talán majd oda is eljutok...

A másik hidat a német fővárosban fotóztam. Ez nem forgó-, hanem csapóhíd, és jóval öregebb. Sokszor láttam már korábban, de most át is gyalogoltam rajta:

A Jungfernbrückét valamikor a XVII-XVIII. század fordulóján építették, bár természetesen az akkori darabjaiból nem sok maradhatott benne - a ma látható mechanikát csak 1798-ban alakították ki, előtte másképp nézett ki. Mögötte a német Külügyminisztérium nem kimondottan barátságos régi szárnya látható, amit 1934 és 40 közt a Birodalmi Bank számára építettek, és amit később a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága is használt.

Wuppertalban '87-ben szüntették meg az utolsó villamosvonalat - pontosabban az utolsó normál nyomtávút, mert a város méteres nyomtávú vonalaitól már '70-ben elbúcsúztak. A városiak mellett városközi társaságok is üzemeltek errefelé, melyek Düsseldorfig és Essenig elértek, illetve a térség nagyobb városainak (Solingen, Remscheid) is voltak saját vonalaik. Ehhez vegyük hozzá a részben az úttesten futó fogaskerekűt és a ma is működő függővasutat, és be kell látnunk, hogy igazi közlekedésbarát paradicsomról lehetett szó - a gond az volt, hogy mindezt fenntartani, illetve az egyre előretörő egyéni közlekedéssel szemben vonzóvá tenni mérhetetlen sok pénzbe került volna. A hetvenes-nyolcvanas években már világos volt, hogy vagy a villamost modernizálják, vagy a függővasutat tartják meg, a kettő együtt nem fog menni. Mivel utóbbi kvázi metró jelleggel tárta fel a Wupper völgyét, és nem lehetett volna csak úgy egyszerűen mással pótolni, a villamos húzta a rövidebbet.

A villamosok közelgő végét látva még 1969-ben alakult meg a Bergische Museumsbahnen egyesület, mely '73-ban megszerzett egy darabot a Wuppertal - Solingen közti, akkor már felhagyott 5-ös villamosvonalból. A rákövetkező években megteremtették az üzem feltételeit, saját kocsiszínt építve Kohlfurth városrészben, '92-ben pedig megindították a rendszeres és nyilvános közlekedést. Korábban már mutattam egy videót erről, most egy bővebb útibeszámoló következik képekkel és magyarázattal:

Bergisches Strassenbahnmuseum, Wuppertal-Kohlfurth
Megszűnt gyártók és villamosüzemek élő emlékezete

Nem tudom, ki hogy van vele, én speciel utálok mások kedvenc zenéire (mielőtt valaki nyelvészkedni kezdene, ne tegye) ébredni.

-> Ide kattintva elérheted az összes Égitársaság képregénykockát <-
Kattint. Most.

Nem az Erzsébet téri óriáskerék az egyetlen olyan látványosság, amit hosszabb rászervezés után sikerült csak megnéznem: a Várbazárt sokáig csak kívülről láttam, míg egyszer végre sikerült a - szerintem kicsit korai - délután hatos záróra előtt odaérnem.

Mivel úgy sejtem, nehéz bármit úgy írni róla, hogy ne akadjon legalább pár ember, aki elviszi a politika felé, inkább csak képeket mutogatnék, legfeljebb benyomásokat írnék.

Így, késő novemberben nem csoda, hogy üres volt az egész - vajon jó időben többen lesznek? És nyári estéken se lesz tovább nyitva? Csak mert igazi kézenfogva romantikázós helynek tűnik, azt meg nem munkaidőben csinálja az ember... vagy legalábbis én.

A déli kortinafal melletti mozgólépcső a korábban mutatott városfalas-kaputornyos sétányig visz fel, de biztos van valami lift onnan tovább is, csak még nem sikerült feltérképeznem.

Tegnapelőttről tegnapra virradóan egy húsz évvel ezelőtti modulom intrójából írtam egy olyan darabot, amit műfajilag egyelőre nem tudnék pontosan meghatározni, de leginkább klasszikus zenének sorolnám be. Persze az is igaz, hogy az én "lelki füleimben" az elképzelt verzió szól csemballóval, hegedűvel, csellóval - ezek az újraszerkesztgetés közben kihullottak, mert nem szóltak jól. Sajnos hiányoznak a megfelelő eszközeim a műfajhoz, ezért a csemballóból/zongorából valami nyolcvanas évekbeli szintetizátor pizzicatója ("pizza") lett, a fuvola pedig ugyan maradt, de elég zajosan - igaz, szerintem ennek ellenére meglepően hangulatos. Az összhangzatos részére egész büszke vagyok, és titokban abban reménykedem, másnak is tetszik :)

Megpróbáltam a Renoise demójában átdolgozni, de ahhoz csak olyan hangszínek vannak, hogy tucc, meg bzummm, meg víííí, meg vubbvubb, sehogyse illettek hozzá, úgyhogy maradt az Impulse Tracker formátum...

Ha valaki esetleg nem menne társaságba ma este, akkor se maradjon néznivaló nélkül - ilyenkor a bekapcsolt tévénél ugye még a kikapcsolt is szórakoztatóbb. Persze aki olvasni akar...:

Két éve ilyenkor a saját hülyeségeimet reklámoztam, most inkább a nagyokhoz nyúlnék vissza: az angolszász  szórakoztatóipar - szerintem - legnagyobbjaihoz, a Monty Pythonhoz. Sőt, még régebbre visszamennék: amikor a fiúk már az iparban voltak, de még nem együtt.

Nem akarok töriórát tartani, mert csak lusta vagyok azt már biztos megtette valamelyik másik blog, úgyhogy véletlenszerűen (na persze!) választva az At last the 1948 show egyik jelenete következik. Ebben a sorozatban John Cleese és Graham Chapman íróként és előadóként működött közre (másokkal együtt), előbbit látjuk is a fenti skeccsben. Érdekes, hogy a Doctor Who-hoz hasonlóan ennek a sorozatnak a részeit is letörölték annak idején, csak véletlenül maradt meg belőle ez-az. Az angolok jó dolgukban azt se tudták, mit tesznek :(