Aki nem villamosmániás vagy kőbányai lakos, az valószínűleg még sose hallott arról, hogy létezik Budapesten egy "Kőbánya-Hizlaló" nevű vasútállomás. Pontosabban tulajdonképpen már nem létezik, mégis ott áll a kőbányai Bihari utcában, és 2014-ig legalább annyira egzotikus látványt nyújtott, mint amilyenre a neve alapján számítanánk. Persze a felújítás utáni próbajáraton levő nosztalgia villamos sokat dob az összképen, de azt leszámítva is nehéz elhinni, hogy egy 2000 nyarán készült fotót látunk:

Távol, a háttérben Kőbánya modern belvárosa, jobbra pedig a szóban forgó vasútállomás - a "lőrinci ikerkocsi" épp az ahhoz tartozó vágányokon csattog át.

És itt van ugyanaz a hely a másik irányból. Szakállas sorompó, vasúti híd, hátul pedig a kőbányai erőmű kéményei, melyek már szintén évek óta nincsenek meg. 2014-ig körülbelül annyi változott, hogy "Stukák" helyett hannoveri villamosok várták be egymást az egyvágányú szakasz két végén, immár nem 13-as, hanem 3-as jelzéssel:
Az elmúlt három évtizedben teljesen leépült a környékbeli ipar, emiatt az ipari szállítások elmaradoztak, és szép lassan az állomás vágányai is megfogyatkoztak - a nyolcvanas évek elején még egész sok volt belőlük:
Forrás: villamosok.hu, NZA gyűjteményéből
Maga Kőbánya-Hizlaló, bár tipikus "állomásépület kinézetű" állomásépülettel rendelkezik, sose volt személyforgalom kiindulási vagy érkezési helye:







Ez megy most