HamPLÓ

Az Új híd kapcsán már említettem, hogy nemrég Pozsonyban jártam, de persze a programnak csak egy kis részét töltötte ki a kilátózás, mert villamosoztunk is.

Jazzcool már évek óta erőltette, hogy nézzük meg a pozsonyi Tatrákat, én meg mindig kitértem, mert nem vagyok túl nagy rajongója ezeknek a villamosoknak. Ehhez képest amikor végre rászántam magam, hülyére fotóztam és videóztam magam...

Ha csak a villamosmániás szempontokat nézzük, elég jó úticélról van szó, csak úgy jöttek a lencse elé a tuják mindenfelől. Persze turistáskodtunk is, bejártuk az óvárost, benéztünk a Koronázó templomba, stb, de most csak egy villamosos videót mutatnék :)

A keleti blokk után pár kép klasszikusabb, régebbi formákról a III. budaörsi Goldtimer Nyílt Napról:

Kicsit anakronisztikusnak tűnik, de ez egy második világháború utáni BMW - már, ha jól sejtem, hogy ez egy 501-es/502-es/3200-as (fel kéne írnom, amikor ott vagyok, tudom). Hullámos, minden irányba gombölyödő formája miatt Barokk Angyalnak hívták, eléggé találóan.

Wir leben Autos: két Opel a háború környékéről: balra egy Olympia, jobbra egy Kapitän. Hogy pontosan mikoriak, azt majd valaki kommentben megírja :)

Oké, bár a múltkori ilyen alibi bejegyzésem szinte teljesen visszhang nélkül maradt, most akkor is megint SNL következik, mert csak :) A téma ezúttal a reklám. Ezek a jelenetek érthető módon a legritkábban mennek élőben: előre felvett filmecskékről van szó - amíg leadják őket, átrendezik a díszletet a következő jelenthez, átöltöznek-sminkelnek a színészek.

Reklámokat igazából könnyű könnyű parodizálni, hisz sok van belőlük, és általában nagyon buták - de legalábbis idegesítőek. Néha az is elég, ha leforgatnak egy valódinak tűnő spotot, csak a hangeffekteket cserélik le:

Ugye megvan az a fajta reklám, amikor egy valóságosnak beállított jelenet közben a főszereplő egyszercsak elkezd a kamerába beszélni?

A mellékhatások cseppet sem viccesek. De tényleg nem! Vagy mégis?

Komoly, felelősségteljes témát pedig csak komolyan, felelősségteljesen érdemes reklámozni. Vagy Alec Baldwinnal:

A budaörsi nyílt nap után édesapámmal még átrándultunk a hármashatárhegyi reptérre, mert már vagy 25 éve nem jártunk arra együtt. Meg kellett állapítanom, hogy ez a hely még mindig gyönyörű:

Egész nagy élet volt itt is, persze a remek időjárás adott volt ahhoz, hogy így legyen (nem olyan esős, hideg, nyirkos vacak, mint most már egy ideje... brr, de unom már!).

A csörlőzött vitorlázógépeken túl láttunk egy motoros vitorlázót is, illetve a Li-2-es kétszer is tiszteletét tette (a budaörsi sétarepültetés útvonala erre vitt).

A III. Goldtimer Nyílt Nap repülős régiségeit már mutattam, ideje pár földi járművet is látni! Sajnos ezekkel a képekkel annyira nem vagyok elégedett: pár nappal korábban egy ismerős kölcsönbe hozzám vágott egy DSLR-t, és miután ellátták a sebeimet ;) úgy döntöttem, itt fogom kipróbálni azt. Gondoltam, ha kezelni nem is tudom, ilyen gyönyörű napfényben az automata üzemmód nem ronthatja el a képeket. Merthogy elfelejtettem, hogy pont a verőfényben csillogó extrapolírozott kasztnik az egyik legnehezebb téma, amivel eddig összefutottam... Nem is lettek jók a fotók: egyrészt szinte mindegyiket alulexponálta a masina, másrészt olyan színeket hozott elő, amikkel odakint a füvön tutira nem találkoztam. Azért megpróbáltam helyreállítani őket, de speciel a színtévesztésem nem a legbiztosabb háttér ehhez :)

Kezdjük mondjuk egy klasszikus Skoda Octaviával. Érdekes, hogy amennyire nem spóroltak a domborulatokkal, annyira puritán az irányjelző és a hűtőrács!

Ha jól sejtem, ez itt az elődmodell, a 440-es (Spartak), ahol még nem spóroltak a hűtőmaszk díszítésével. Tőle balra egy már Octavia néven készült, egyszerűbb rácsú darab állt.

Folytatnám egy kicsit még a buszos témát, ezúttal az Ikarus 180-assal, ami bizonyos napokon a Deák Ferenc tér és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum közt jár.

Továbbra is örülök, hogy gyerekkorom "öreg buszainak" (én a BKV-nál ennél öregebb típust már nem láttam, pedig a volános Farosok akkor még bőven bejártak a városba) ez a szép példánya sok év után végre újra jár, úgyhogy mentem is egyet vele:

Annyira furcsának tűnik a kézi váltó egy városi csuklós busznál... és persze a fékcsikorgás se semmi! Azt is érdemes nézni, hogy hány fura öreg, de ráncfelvarrott 200-as felbukkan a videón. Egy ideig még itt lesznek velünk a jelek szerint...

Ja, és ez itt nem a reklám helye, de: most szombaton is járni fog!

Közismerten nem vagyok buszrajongó, de amikor április 12-én nyílt nap volt a kelenföldi garázsban, csak nem bírtam ellenállni ennek az öreg kockapofának:

A képen két (számomra) meghatározó dolog látható: elől egy ráncajtós Ikarus 260-as, hátul pedig a ház, ahol kilenc éves koromig laktunk. Talán pont azért nem vagyok buszrajongó, mert kiskoromban állandóan ezt a garázst láttam, akár akartam, akár nem? :)

A BPO-671 kívülről úgy néz ki, mint egy átlagos 260-as; a ráncajtót leszámítva még számomra is csak akkor derült ki, hogy mennyire nosztalgia, amikor felszálltam rá. Fehér kapaszkodók, műbőr ülések, szürke falú vezetőfülke budiajtóval, a hátfalán azzal a viccesen dudorodó ablakkal - ez a nálam idősebbeknek és fiatalabbaknak biztos nem nagy dolog, de az ilyen kinézet pont műszaki érdeklődésem kialakulása környékét jellemezte, úgyhogy tetszik.

Tegnap volt kilenc éve, hogy az országba érkezett, azaz ha jól emlékszem, ma lehet kilenc éve annak, hogy megérkezett új otthonába, Debrecenbe...

A múltkor meséltem régi-új kedvencemről, az SNL-ről, most az XL-es munkahét végén komoly és kiadós bejegyzés helyett inkább csak beraknék pár videót, abban a reményben, hogy másnak is tetszenek. Nem "best of", inkább csak "nekem tetszik" :)

Ian Rubbish and the Bizzaros: nem élő jelenet, hanem előre felvett bejátszás, de szerintem gyakorlatilag tökéletes elejétől a végéig. Mivel a valódi Steve Jones-szal indít, simán le lehetne adni a VH1-en, kevesen vennék észre, hogy nem valódi :)

Seth MacFarlane-t leginkább rajzfilmjeiről ismerjük, de itt éppen bábozni próbálja tanítani kis csapatát, akik közt felbukkan az amerikai filmek kötelező kelléke, a felejteni képtelen veterán.

Április végén ismét megrendezték a Goldtimer Nyílt Napot a budaörsi reptéren, én meg természetesen megint kimentem rá. Úgy sejtem, várható néhány bejegyzés a fűben látott régi autókról a közeljövőben, de most inkább a rendező Goldtimer Alapítvány régiségeit villantanám fel. Tudom, már mindegyik szerepelt itt a blogban, de nem baj, mert jó rájuk nézni :)

Kezdjük mondjuk a Podvával, azaz a Po-2-essel - ezt a típust a később egy másik repülőgép által híressé tett U-2 jelzéssel kezdték gyártani még az 1920-as évek végén. A kiképző/futár/megfigyelő szerepkörökből a végére mezőgazdasági permetező és vitorlázó vontatógép lett, de a második világháborúban még bombázásra is használták: főleg éjszaka törtek velük sok borsot a németek orra alá, amikor leállított motorral bevitorláztak a táborok fölé, ledobtak pár bombát, majd hazapöfögtek - valószínűleg ez volt az első lopakodó bombázó :) A HA-PAO azért nem ennyire régi, a világháború után építették Lengyelországban (így a típusjelzése is igazából CSS-13). A  nyolcvanas évek közepén állították helyre; a felújítás motorja Császár Károly volt, aki 1986-ban a gép kormányánál halt meg: a budaörsi repülőnapon tartott légibemutató közben szívinfarktust kapott, a gép könnyen javítható sérüléseket szenvedve hozta le a földre már élettelen testét.

A HA-LIX a magyar technikatörténet csodája: az 1949-es gyártású utasszállító nem csak megmaradt, de a kilencvenes évek végén kezdve egy lelkes csapat repülőképessé is tette. És még nincs vége a csodáknak: ma is repül! Nem kényszerült földre, nem kellett eladni külföldre (azt hiszem, ebben az esetben ez speciel lehetetlen is lenne, mert a gép a Közlekedési Múzeum tulajdona), hanem újra és újra a levegőbe emelkedik, a Malév színeit viselve. A szovjet licenszgyártmány eredetije, az amerikai DC-3-as egy-egy működő példánya is ritkaságszámba megy, de Liszunov Li-2-esből jelenleg nincs is több repülőképes, és ez még komolyabbá teszi az Alapítvány teljesítményét. És bár ez a gépet is csillagmotor hajtja, mint a Po-2-est, ez egy komoly utasszállító, a mai óriások őse; már az is élmény, ha elrepül az ember feje fölött pár száz méterrel. És nem viccelek, aznap Pesthidegkúton megtette ezt kétszer is, mi meg úgy örültünk neki édesapámmal, mintha nem néztük volna előtte órákon át :)