Minden kötöttpályás rajongásom ellenére hagyományos értelemben vett turista vagyok. Mivel sem a tucctuccpartik, sem a sörözgetés nem érdekeltek, naplemente után is csak az utcákat jártam, közben megpróbálva lefotózni azt, ami épp szembejön. Például - bár az esti Berlin városképe szerény nyomott véleményem szerint messze nem olyan látványos, mint a budapesti - a Brandenburgi kapu a kék órában instant képeslaptéma amatőr géppel is:
Innen dél felé mentem, a Potsdamer Platz felé. Anno hosszan írtam arról, hogy itt húzódott a Berlini Fal talán legdurvább halálsávja, ami miatt gyakorlatilag semmi sem maradt a régi városszövetből, most azt is tudom demonstrálni, hol húzódott a demokratikus büntetőtábor nyugati széle:
A külső fal darabjait a járdában is jelzett csíkra állították rá - mi még "keleten" vagyunk, a föld alatti pályaudvar lejárópavilonja és a Sony Center már "nyugaton". Alig 24 évvel ezelőtt aki ezen a helyen megállt fényképezni, az vagy magas rangú állambiztonságis volt, vagy pár másodpercen belül halott...
Egy elegáns ugrással Kelet-Berlin egykor reprezentatív(nak szánt) városközpontjában, az Alexanderplatz-on termünk. A képen a két (szó szerint) legkiemelkedőbb látnivaló: balra az 1965 és 69 közt épített, 368 méter magas tévétorony, jobbra a '67 és '70 közt felhúzott, 37 emeletes Park Inn, leánykori nevén Interhotel szálló. Egyébként ez a kettő építészetileg tényleg kiemelkedik a környék modern épületei közül, bár az én kedvenceim nem ezek - de erről majd máskor mesélek.
Ez megy most