HamPLÓ

Német nyelvterületen a farsang fontos népünnepély, mely akkora felfordulással jár, mint nálunk maximum a választások - csak ott mindenki jól érzi magát úgy előtte, mint közben és utána. Számomra mindenkorra a kölni karnevál marad a mérvadó, de azt mondják, a bázeliek is megadják a módját.

Namármost, minden bázeli karneválnak megvan a hivatalos kitűzője ("Blagedde"), melyet arany-, ezüst- és rézkivitelben lehet kapni. Ezek általában a városi és karneváli folklór szereplőit ábrázolják, a 2005-ös évé viszont különleges volt az egységsugarú villamosbarát számára (is):

Igen, az ott egy Combino. Akkoriban ugyanis az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó városi esemény az volt, hogy a Siemens ideiglenesen kivonta - a sors iróniájaként svájci technológia (Alusuisse AluGrip) alapján, csavarozott alumíniumszerkezettel épített -villamosait a forgalomból, azok váza ugyanis gyengének bizonyult. Már régóta szerettem volna egy ilyen kitűzőt, most Guido Studernek köszönhetően szert tettem egyre a réz verzióból. Ezúton is köszönöm neki!

Aki a budapesti Combinót akarná szapulni a kommentek közt, felejtse el. Egyrészt mert ez nem az ilyesmire szakosodott blog, másrészt meg mázlinkra a mi Combinónk és eközt pár dizájnelemen és a néven túl kevés azonosság mutatható fel. Bővebben itt.

Bírom, amikor egy városnak van humorérzéke, és nem hergeli túl magát mindenen! És ahogy ezt leírtam, hirtelen beugrott egy ötvenes évekből származó budapesti karikatúra, amit a Földalatti Múzeumban láttam:

Igen, ez ott az első UV. Majd' ötven évvel megelőztük Bázelt! ;)

Múltkor meséltem a gödöllői Zlin/Morava-találkozóról, azt egészítettem most ki pár képpel:

 
 
Zlin-találkozó Gödöllőn
(Na jó... meg Morava:)

Most vettem észre, hogy már majd' két hónapja nem csináltam villamosos weboldalt. Mondjuk ez nagyrészt nem döntés kérdése volt, de úgy érzem, hogy ez valóban hosszú idő. Nem venném a szívemre, ha egyeseknek elvonási tünetei lennének :) úgyhogy itt van egy rövid villanás Bécsből:

 
 
Bécs: Ring-átszervezés előtt, nosztalgikus hangulatban

Előző rész: Katowice, a felemás

Sajnos a felső-sziléziai iparvidék városait bemutató sorozatot fényképek híján nem tudom folytatni: hiába utaztunk át Sosnowiec-en, Siemianowice-n, Ruda Slaska-n, vagy idő, vagy fény nem volt a kattogtatáshoz (legtöbbször egyik se). Hogy azért ne legyen teljesen képtelen ez a bejegyzés, egy Myslowicében készült fotót idetennék:

Azt hiszem, ez volt az a kitérő, ahol menetrend szerinti villamosunk átment városnézőbe: a vezető bácsinak ugyanis nagyon megtetszett, ahogy hárman négy fényképezőgéppel plusz egy kamerával várjuk a szembejövő tuját, úgyhogy kinyitotta a fülkéjébe vezető ajtót, és a végállomásig vezető úton folyamatosan mutatta-mondta (utóbbit németül), melyik épület micsoda: Poszt. Ráthausz. Bánhof. Nagyon tetszett neki, hogy vannak emberek, akik Magyarországról (megkérdezte, honnan jövünk, mert nem tudta elképzelni, milyen nyelven beszélünk) eljönnek az ő városába, és szerette volna, ha pozitív benyomásokkal távozunk. Sikerrel járt :)

De találkoztunk egy még érdeklődőbb villamosvezetővel is, Bytomban. Ő konkrétan nem tudott se németül, se angolul, de mindennek tudni akarta a magyar nevét. Rámutatott valamire, elmondta a lengyel szót rá, aztán mi jöttünk, magyarul, ő pedig megpróbálta utánunkmondani. Első körben a villamos utasterének alkatrészei (lámpa, ülés, ajtó) kerültek sorra, utána leszállt, és végigmutogatta az alváz látható részeit. Aztán jött az áramszedő, majd szépen elkezdte az öreg kéttengelyes motorkocsi zárt részeit is kinyitni. Kinyitotta a túláramvédő automatát, a menetkapcsolót, az akkumulátort... Az indulásra várakozó utasok a végén már nem bírták, és velünk együtt mosolyogtak, annyira valószerűtlen volt a jelenet :)

Összességében ehhez hasonló, barátságos emlékeim maradtak a környékről. Persze sokan néztek furcsán ránk, amikor észrevették a fényképezőgépeket (pár méltatlankodó villamosvezetővel is találkoztunk), de amikor megtudták, hogy külföldiek vagyunk, többnyire örültek és barátságossá váltak. Az pedig a hab volt a tortán, hogy a szállodában a recepciós hölgyek közül ketten is tudtak kicsit magyarul.

A Keleti pályaudvar az ismert univerzum egyik legkellemetlenebb pontja - a közlekedéssel kapcsolatosak közt legalábbis biztosan dobogós. Gyros- és testváladékszagban kerülgeti az ember az "utcai pénzváltás tilos" táblák tövében utcaipénzváltó embereket, miközben a vágányokhoz igyekszik - és akkor még meg se próbáltunk jegyet venni, ami további mentális és fizikai kihívás lehet, ha nem a legegyszerűbb belföldi útra szeretnénk elindulni. Talán a poggyászmegőrző a legjobb része a helynek; oda még nem jutott el a XXI. századi magyar rögvalóság - ott inkább még 1976-ot írnak (jó sok cirillbetűs körítéssel).

Ehhez képest az ember ha a metróépítés okozta szlalompálya felől közelíti meg ezt a lokális káoszcentert, ilyet láthat:

Az indulási oldalon levő, 670 négyzetméteres "Lotz-terem" (azért tettem idézőjelbe, mert a "loccterem" nekem már mindig a Divatcsarnokban marad) még a nyáron nyitották meg újra. Döbbenetes "nekünk erre is futja"-demonstráció lehetett annak idején is, és most még furcsábban hatnak Lotz Károly és Than Mór freskói, az aranyozás és a márványoszlopok az igénytelenség fővárosi székházában (mert sajnos ettől még az marad, és nem a funkciója, hanem általános állapota miatt). Aki évek óta kerüli az épületet, annak is érdemes megnéznie, hiszen a Nyugati királyi várótermével ellentétben ezt nem csak fogadások alkalmából és videóklipek készítéséhez nyitják ki.

Mindenesetre szerintem az "felemás" szó magyarázataként a Keleti pályaudvar fotóját kellene az Ablak-Zsiráf következő kiadásába betenni...

A napnyugta az elmúlás egyik szinonímája, mégis: valahogy az emberek szeretik a naplementét. Talán mert általában akkor már túlvannak a nap nehezén, talán azért, mert ilyenkor lehet a legszebb színeket az égen látni?

A minap mindenesetre olyan szép volt az ég, hogy a postára menet a buszról leszállva megakadtam, és vagy tíz percig csak felfele bámultam. Közben az iPodból az IQ "Came down" című száma szólt, melynek hangjai valami félelmetesen rímeltek az ég színeire. Vagy talán csak az én hangulatomra?

Mindenesetre a szám végére valami olyan katarzis-érzetem lett, hogy úgy éreztem, rakéta nélkül is ki tudnék lépni a galaxisból. Nem volt semmi közvetlen okom rá, mégis úgy éreztem, hogy van értelme az életnek. Normális esetben ugyanis ez az én nagy problémám: a mindennapok és mindenhónapok zűrzavarában nem találom azt, miért is kell azokat végigcsinálni. Most se találtam meg, de egy olyan megnyugtató érzés kerített hatalmába, mely azt sugallta, hogy valahol, valami igenis van az egész mögött. Ez nem vallásos áhitat volt, nem valamiféle megtérés pillanata; inkább mintha egy pillanatra szinkronba kerültem volna a Világmindenséggel.

Jó érzés volt. Talán mindenkinek gyakrabban kellene naplementét néznie tévé helyett, és talán másnak is ilyen jó zenéket kellene hallgatnia közben?

Előző oldal: Zabrze

Amikor ismerősök megtudták, hogy Katowicébe megyek, az első reakció általában valami ilyesmi volt: "De minek? Nincs ott semmi!". És valóban: a szálloda recepcióján kapható angol nyelvű tájékoztatóanyag is egy idézettel indított, miszerint bizonyos helyek azért léteznek, hogy más helyek szépségének jobban tudjunk örülni. A kis füzetecske szerint csak az ötvenes és hetvenes évek közt épült, ufó alakú sportcsarnokra érdemes figyelmet szentelni, mert történelmi belváros gyakorlatilag nincsen, sem más turistalátványosság. Ismétlem: ezt nem én mondom, hanem egy turisztikai szóróanyag!

Ehhez képest ha az ember a minimálisan észrevehető belvároson túl rákanyarodik a Chorzów felé vezető gyorsforgalmi útra, akkor hirtelen azt hiszi, hogy Amerikában van: sáv-hegyek, az átmenő forgalom alagútban, a helyi a két szélen. Az út mentén csupaüveg toronyépületek, multinacionális cégek nevei neonjai...

Aztán ott van még a Silesia Center, a Demján-féle Trigránit által épített óriáspláza, mely a rendelkezésre álló rengeteg hely miatt (az egész egy bezárt bánya területére épült) jóval nagyvonalúbban bánik a külső és belső terekkel, mint egy átlagos városi bevásárlóközpont, ráadásul még stílusa is van (plusz kedvenc céklaleveses láncomnak is van egy étterme benne, illetve egy jókora TESCO, ami csak abban különbözik az itthoniaktól, hogy külön polc-sor van a gyerekkorunkból ismerős lengyel tejkaramelláknak). Ha csak itt állunk meg, azt hisszük, hogy átértünk Németországba.

De ha mégis bemegyünk a belvárosba (az említett promóciós füzet szavai szerint: "ha már keresed egy ideje, hol az óváros, akkor nagy eséllyel éppen benne vagy"), akkor valami ilyesmit látunk. Mintha a rendszerváltás után nekiálltak volna rendbehozni egyik-másik épületet, illetve nyílt egy csomó új bolt is, de aztán úgymaradt az egész. Mint nálunk 92-93 körül, amikor azt hittük, már "nyugat" vagyunk; de ha utólag megnézzük az akkori képeket, filmeket, rájövünk, hogy nem, csak a reklámok színessége miatt hittük azt, hogy minden megváltozott.

Persze második ittjártunkkor az itt látható utcarész aszfaltját épp javították, tehát valami mozog, de mégiscsak az az érzése van az embernek, hogy valami eltévedt német városban jár, melynek karbantartását harminc évvel ezelőtt valamiért abbahagyták.

Előtte pedig mindössze egy "moszkvai" - illetve lehet, hogy helyi szinten inkább varsói - jellegű megagiga-sugárút épült, meg pár lakótelep, azt' (első és második látásra) annyi. Ez a városrészlet bár érdekes, és tanulságos, szépnek azért nem nevezhető. (Baloldalt kicsit belelóg a képbe a 760 lakásos, "Superjednostka" névre hallgató falanszter, jobb szélen pedig a "Spodek" nevű sportcsarnok, melyről a bejegyzés elején szó volt.)

Mindez a sugárút aztán az előbbi kép közepén látható "Rondo"-n túl hirtelen átmegy ilyenbe. És ezután még iparibb lesz - és szürkébb is egy darabig.

Nem tudom, hogy ez a furcsa kétpólusosság nem annak köszönhető-e, hogy a gyorsforgalmi út menti ipari és üzleti parkok elszívták a befektetőket, de nem lepődnék meg, ha így lenne. Hisz' ott minden csillog-villog, odabent meg leginkább hulló vakulat van, és felrepedt aszfalt. Nálunk se a Belső-Józsefvárosba megy a pénz...

Egyébként érdekes, hogy a környék közúti közlekedése mennyire látványosan eltér az odavezető úttól: Bielsko-Biała-tól egy borzasztó, kétszer két sávos, zebrákkal és szintbeli kereszteződésekkel még veszélyesebbé tett autóút visz Katowicéig, melyet valószínűleg csak korabeli propagandafotók kedvéért építettek, azzal az elképzeléssel, hogy percenként úgyis csak pár autó fog járni rajta, minek rendesen kiszabályozni. Aztán Katowice és a többi felső-sziléziai város közt elszabadul az őrület: autópályák és kétszer sok sávos gyorsforgalmi utak tömkelege, felüljárók tucatjával, bevágások, hidak; mellettük meg persze benzinkutak, bevásárlóközpontok, konferenciaközpontok... Szóval itt is megvan ez a kétarcúság.

Folytatás: Felső-sziléziai benyomások

Előző rész: Chorzów, a középutas

Bytomról az jutott eszembe, hogy az a város még Miskolcnál is jobban megsínylette a szocializmus erőltetett iparosítását, és az azzal létrejött állapot rendszerváltás utáni széthullását. Zabrzéban aztán ismét a borsodi megyeszékhely szellemét véltem felfedezni.

Bár a 190 ezres lengyel város (mely - bár volt cseh, osztrák és porosz uralom alatt is - stabilan jelenlegi nevére hallagtott; csak  a két világháború közt hívták Hindenburg-nak) főutcáján néhány magasabb épületet is találni, az összképről mégis a miskolci Széchenyi utca ugrott be (a másik irányba nézve erősebb volt ez a hangulat, de olyan képem most nincs kéznél, mert én nemnormális a szembefény miatt fátyolosnak látszó levegő által majdnem monokrómmá tett látványt fotóztam...).

A főutcát az újjáéledés hangulata lengte be, melyet tovább erősítettek az olyan részletek, mint ezek a kőasztalok a járdán, belegravírozott sakktáblával. Az ehhez hasonló megoldások csinálnak szimpla közlekedési útvonalból közösségi területet - kíváncsi vagyok, használják-e őket.

A főutca a sakkasztalos rész után hirtelen átment szürkéből-még-szürkébbé-váló szocialista iparvárosba, de ahogy a villamos tovább szaladt velünk Gliwice felé, fel-feltűntek érdekesebb épületek is, mint ez a vöröstéglás-faerkélyes ház.

Persze nem kevés ilyet is láttunk. A rendszerváltás után tízezrével vándoroltak el az emberek Felső-Sziléziából, úgyhogy üres házakból - de akár egész lakótömbökből is - nincs hiány.

És amikor már nagyon ránk ül a posztindusztriális depresszió, hirtelen jön egy ilyen bohókás képződmény. Vajon mire szolgált az a vastag kémény, talán egy pékség működött ott?

Számomra a helyi csúcs ez a "tisztviselőtelep" volt, valahol útközben Bytom felé. A háttérben jobbszélen látható betonkémény azt jelezheti, hogy maradt még ipar itt - persze egy közönséges hőerőműhöz is tartozat, ki tudja :) Az mindenesetre tény, hogy a város címerében egy naaagy fogaskerék is szerepel, tehát nem akarják mindenáron elfelejteni az egész múltat...

Folytatás: Katowice, a felemás

Előző rész: Bytom, a szürke

Amikor az elmúlt hetekben a magyar sajtó a kettes metróra készülő új metrókocsikkal foglalkozott, rendszeresen csikorgattam a fogamat, ugyanis szinte mindig azt mondták, hogy azokat Katowicében készítik.

Pedig nem: az egykori Konstal gyár - mely ma a francia Alstom tulajdona - Chorzówban működik. Igaz, ha az ember a gyorsforgalmi úton - vagy akár villamossal - érkezik Katowicéből, gyakorlatilag nem fogja észrevenni a határt a két település közt, de ettől az még létezik: Chorzów - az egykori Königshütte - egy 120 ezer lakosú, önálló város.

Ez talán a leghektikusabban váltakozó arculatú hely Felső-Sziléziában: az egyik utca egy falu, a következő egy helyes kisváros. Aztán jön egy Kőbánya-Kispest kellemességű valami, amit egy gyorsforgalmi út felüljárója szel ketté. Majd hirtelen itt van ez az echte német kinézetű posta a tér sarkán.

A szóban forgó sarokról induló sétálóutca pedig már-már a Benelux államokat idézi, ráadásul villamos is jár benne, a gyalogosok közt! Az persze nem látszik, hogy ez a végeláthatatlannak tűnő shopping mile a végén hirtelen átmegy szürke bányászvárosba, húszemeletes beton lakóházakkal súlyosbítva. Itt csak a színeket és a forgatagot látod...

... meg ezt a teljesen kultúrált utcabútort, ahol a nagy lukkal ellátott kocka természetesen NEM pottyantós vécé, hanem szemetes.

Mindemellett ilyen furcsán szépséges épületszobrokat is láthatsz, bár erősen amortizált állapotban. Aztán elmenekülsz, mert egy cédéboltból görög beütésű német mulatós zene árasztja el az utcát :)

A külváros persze itt is négyzetkilométerszámra bányász- és kohászkolóniákból áll, amiket néha-néha megszakít egy-egy hatalmas hipermarket - vagy egy erdő. Vagy egy toronyházakból álló lakótelep. Szóval sokmindent lehet rá mondani, de Chorzów nem egy egyhangú hely...

Folytatás: Zabrze, félúton Chorzów és Gliwice közt

Előző rész: Gliwice, a színes

Az én felfogásomban a felső-sziléziai villamoshálózat központja nem Katowice, hanem Bytom. Ennek a városnak a nevét mifelénk nem sokan ismerik - és Gliwicével ellentétben történelmi vonatkozása sincs. Ugyanakkor régi térképek alapján úgy látom, itt volt leginkább valódi villamoshálózat egykor - és valamennyi meg is maradt belőle.

Bár a terület időnként a Cseh Királysághoz, illetve a Habsburg birodalomhoz tartozott, Bytom - akkori nevén Beuthen - alapvetően német város volt. Az első világháborút követő hovatartozási népszavazás után Németország része maradt, de éppen csak, a határon. Bár 1945 óta Lengyelországhoz tartozik, még ma is elég sok német nemzetiségű él errefelé.

A város környékén különösen nagy mennyiségű kőszén található, és ezt a szocializmus alatt olyan tempóban igyekeztek kitermelni, hogy a bányászat után maradó üregek beomlása miatt nem voltak ritkák a fölcsuszamlások, omlások. Állítólag a befektetők ezért is kerülik el a várost, és ebben lehet valami, mert az egész környéken itt láttuk a legelhanyagoltabb belvárost. Hogy a fentebbi képen látható épület a földmozgások miatt szakadt-e tömbökre (lásd több centis repedések végig a homlokzaton), azt nem tudom, de elég döbbenetes látvány volt. És ez az előbbi képen látható főtértől csak pár száz méterre van!

Bytom összhatásában nagyvárosiasabb Gliwicénél (bár "csak" 180 ezer lakosa van), de még Katowicénél is (bár ide nem építette moszkvai típusú, übergrandiózus sugárutat az ötvenes években). Mégis, mintha elhagyta volna a lélek - mintha egy üres díszlet lenne.

Valahogy semmi sem stimmel a részletekkel... És ezt már előző látogatásunkkor is éreztem, lásd az első két képet ebben a bejegyzésben.

És ezt még sajnos lehet fokozni: ez itt a város főpályaudvara.

Szinte bármerre indulunk innen, ipari kolóniákba ütközünk. Zabrze vagy Chorzów felé haladva szó szerint kilométerszámra állnak: vannak sokemeletes téglafalanszterek, vannak díszesebb társasház-telepek, és persze vannak betonkockák is. Ezek különböző minőségűek, de szigorú rendezettségük miatt még lepukkantan is van bennük valami. Nem mondom, hogy önmagában miattuk érdemes lenne eljönni ide, de számomra érdekesek, hiszen ilyen mennyiségben Magyarországon sehol nem látható ilyesmi.

Folytatás: Chorzów, a középutas