HamPLÓ

Mi volt ma? Reggel melóba menet először egy gázolás helyszínelése miatt ment lépésben a busz, aztán a Blahán a piros hetes helyett jött sok "M2 metrópótló" (no meg "garázsmenet") feliratú busz. Valaki beugrott (?) a metró elé. Hazafelé meg szinte több mentőt láttam, mint villamost.

Mivel a hörgőim perpillanat túl sok viszkózus anyagot tartalmaznak, ezért köptetőt szedek - azt hiszem ez az, amit úgy reklámoznak a tévében, hogy a spot végén köhög egyet az üvegcse, amiben árulják. Namármost az íze az eléggé nemjó. Kicsit jobb, mint gyermekkorom gyógyszertárban kapható kutyuléka, ami körülbelül olyan szájízt eredményezett bevétel után, mint amikor hajmosás közben az ember szájába belecsurgott a WU2 sampon... Namármost kíváncsi lettem, hogy mitől van ilyen íze. Olvasom a doboz oldalán a segédanyagokat. Karamell aroma. Oké, már értem, utálom a karamellát. Aztán továbbolvastam, és meglepődtem: sárgabarack-brandy aroma. Mivan?!?

Legközelebb majd meg fogom kérdezni a gyógyszerészt hasonló esetben, nehogy véletlenül Unikum vagy Jägermeister ízű cuccot adjon. De mondjuk Bailey's aromás az jöhet...

A mai napot a beton bűvöletében töltöttük: először a négyes metró Bocskai úti állomásának építését látogattuk meg az Urbitális Majális című amúgy remek, de szörnyűségesen alulreklámozott programsorozat keretében, majd megnéztük a gellérthegyi Gruber József víztározót. Mivel kiskorom óta az építkezések, építőgépek és épületszerkezetek bűvöletében élek (hamarabb láttam markolót és buldózert, mint mondjuk lovat), nagyon tetszett, hogy be lehetett ilyen helyekre tekinteni. Még a négyes metró építését is érdekesnek tartottam, holott nem vagyok éppen a rajongója a projektnek. A víztározót pedig azóta látni akartam, amióta apuék a hetvenes évek végefelé, nagyihoz menet a Hegyalja úton autózva elmesélték, mi épül-épült oda a hegy belsejébe. Tudniillik ez:

Ezt a földöntúli kinézetű oszlopcsarnokot annak idején valami videóklipben is láttam, de most nem csak élőben tehettem meg ugyanezt (egy elzárt folyosó üvegablakain keresztül), hanem az építéséről is megtudhattam ezt-azt. A fene se gondolta volna, hogy egy víztartályt ilyen nehéz megtervezni - csuda áramlástani dolgok alakították ki a két medence zongora alakját, és az oszlopok íveit; jó ha a felét érteni vélem. Remélem, egyszer majd a többi gellérthegyi földalatti dolgot is meg lehet nézni, ott is vannak víztározók, csőalagutak, források, és ki tudja, mik.

Kifele jövet még játszottunk egyet: négyfajta vizet kellett megkóstolni, és megmondani, melyik közülük a csapvíz. Sikerült, úgyhogy kaptam jutalomcsokit :) 

Nagy nehezen összeállítottam egy beszámolót az egy hónappal ezelőtti varsói kirándulásunkról. Persze elsősorban a villamosok szempontjából - előítéleteim ellenére ugyanis olyannyira rájuk kattantam (13N rulez!!), hogy gyakorlatilag egy darab Ikarus buszt se fotóztam, pedig azért volt belőlük nem kevés.

A kirándulás apropója a villamosvasúti üzem századik szülinapja volt, de tulajdonképpen legalább ennyire kíváncsiak voltunk úgy általában a városi közlekedésükre. No, de jöjjenek inkább a képek:

 
 
A varsói villamosok századik szülinapja
Parádé, nyílt nap a remizben, és sok tujázás

"Elnémul a hangszóró a budapesti buszokon, trolikon és villamosokon. A BKV szerint az utasokat ugyanis zavarta, hogy minden megállóban részletesen bemondták, hogy milyen járművekre lehet átszállni." / hirszerzo.hu /

Klassz. Zavart bennünket. Hááát persze. De már csak ez: a kiömlott nem-akarom-tudni-mitől ragacsos padló, a nagykörúti villamosokon is rendszeres koldusok, a maguk alá csináló részegek, a kimaradó járatok, azok nem - bezzeg a bemondások!!!

"Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta, hogy a döntés amiatt született meg, mert ez egy Európában bevett gyakorlat" / ugyanonnan /

Akkor Bécs nem Európa, és Barcelona se. De biztos van Tirana mellett (elnézést kérek az albánoktól!) valami kisváros, ahol tényleg ezt a gyakorlatot veszik be. Mint mi ezt a szöveget...

"A BKV is épp az utasokra hivatkozik, állításuk szerint ugyanis sokan jelezték, hogy a tájékoztatás zavarja őket. " / ugyanonnan /

Nem kétlem, hogy voltak ilyen utasok, de miért pont rájuk kell hallgatni? Akik tovább közlekedő metrót, több mozgólépcsőt, visszaállított 84-es buszt, mittudoménmit akarnak, azoknak a szava miért nem tud ilyen visszhangra találni?

Amúgy gondolom (=remélem) az elnémulás "csak" az átszállásokra vonatkozik, a megállónevek bemondására nem. Így is gáz lesz sokszor. Tudom, vigyek magammal térképet, GPS-t, plusz helybeli kísérőt, ha olyan környéken van dolgom, ahol nem vágom fejből a járatokat. Mert a mindennapi útvonalakon természetesen nekem is felesleges a bemondás, hiszen tudom, mire tudhetnék átszállni, de más is van a világon, aki esetleg nem, rájuk miért nem kell gondolni?! 

De oké, legyen: mondjuk úgy felkészülök egy röpke átszállásos útra, mintha a Holdra mennék; tudom, hogy majd a Kiskukutyin utcánál keresztezi a buszom útját az a másik busz, amire át akarok szállni. Csak sajnos már esteledik, a Kiskukutyin utcai megállót meg 23. sz. italboltnak hívják, az utcatáblákat ellopták, így túlmegyek rajta. Vagy mondjuk ravasz vagyok, mert megszámoltam a térképen, hogy a hatodik megállónál kell átszállnom, de mivel nem volt le- és felszálló útközben pár megállóban, a busz nem állt meg mindenhol, így amit én hatodik megállónak számolok, az már a nyolcadik. 

Igaz, eddig sem minden buszon volt ott a közlekedésbarátok által csak "titkárnőnek" hívott géphangos bemondás, tehát az esélyegyenlőség azt kívánja, hogy mostantól egyiken se legyen. A metrót meg a HÉV-et mand továbbra is bemondja, mert azokat a legnehezebb észrevenni és megjegyezni, olyan sok van belőlük. És emiatt persze a bemondógépeket ugyanúgy karban kell majd tartani, mint eddig, hiszen kicsit továbbra is használva lesznek. De legalább kevésbé kopnak az elektronok benne...

És a legszebb: mondjuk azt, hogy kimondottan az utasok akarták így!

Holnap meg mondjuk azt, hogy szintén ők akarnak pályahibák miatt tovább lassuló villamosokat, a buszok további spontán ritkulását, és még több agresszív ellenőrt! Hiszen köztudott, hogy a BKV maga a megtestesült kívánságműsor! Ebből én már azt is sejtem, ki lesz az új vezérigazgató: maga Dévényi Tibi bácsi, a Három kívánságból!

Sajnos még sosem jártam a majna-frankfurti (igen, tényleg szokták volt így is hívni ezt a várost) közlekedési múzeum, szerencsére más igen. És az egyik "Más" el is küldött jópár klassz képet onnan, amit az engedélyével meg is szeretnék mindenkivel osztani:

Villamosok a majna-frankfurti közlekedési múzeumból
"CatDesign" felvételei

Imádom Budapestet. Ez egy állapot, a jelekből ítélve konstans. Persze van vele gondom bőven, ez a blog is tele van vele kapcsolatos morgolódásokkal. Mégis, alig pár olyan hellyel találkoztam eddigi életem során, ahol esetleg el tudom képzelni, hogy éljek. Van tisztább város, van jobban gondozott, van olyan, ahol több régi ház van (de mondjuk ilyen szép fekvésű azért már elég ritka) -  Budapestnél budapestiesebb város viszont biztosan nincsen.

Persze értem, ha sok máshonnan Budapestre került ember nem bírja jól érezni magát itt: mert "pestinek" lenni életérzés... na jó: egyfajta pszichózis. De mit várhatnánk egy olyan várostól, melynek közkeletű neve a legtöbb nyelven a lehető legrosszabb dolgokat jelenti? :) Persze sok született budapesti is el akar innen húzni, hiszen az ország legtöbb rossz tulajdonsága itt tényleg túlságosan kis helyen fókuszálódik. Amikor épp nekem is nagyon elegem van a budapestiségből, jobban mondva a katasztrófahelyzetből, ami felé lakói évtizedek óta szorgalmasan tolják, akkor felmászom a Gellért-hegyre, és elnézek a Lánchíd irányába:

Ez itt az, amiből ez a pármilliós urbánrégió (szerintem manapság már kár városban gondolkodni, pláne rövidlátó dolog azt nézni, hogy csökkent a város lakossága, miközben azok az emberek nem a Holdra költöztek, csak a városhatár túlsó oldalára, ahonnan mindennap bejárnak) kifejlődött. Balra Buda, középen a távolban Óbuda, jobbra Pest. Nagyon történelminek tűnik, bár százötvenvalahány évvel ezelőtti képekkel összehasonlítva gyakorlatilag csak a Lánchidat és a Vigadót találjuk ugyanott ugyanolyannak. A mai Várpalota vagy a Parlament szinte még bejáratósan új épület ahhoz képest, hogy itt már a római birodalomnak is volt átkelőhelye a folyón :) Mindezeken túl mindez számomra szép is. Ez természeti szépség, és mint ilyen, Budapest emberi mércével számolva örök.

A következő látnivaló a Duna túlpartja, a Belgrád rakparttól a Gödöllői dombságig:

Ez itt a nagyonrégi Pest. Jobban mondva annak hűlt helye. Merthogy pár templomon túl alig maradt belőle valami - átadta a helyét a Budapest nevű metropolisznak. A földszintes-kevésemeletes, barokkba hajló városka ugyanis kevés lett volna ahhoz a mozgolódáshoz, ami itt a XIX. század második felében megindult. Nagyrészt el is dózerolták a régit, mára az akkori "új" lett a "régi". Mert Budapest mindig változik. Nem egyszerre, egységesen, hanem ötletszerűen, emiatt aztán nem csak építészeti stílusként illik rá az eklektikus jelző. Érdekes, hogy emiatt gyakorlatilag nincs olyan, hogy Ó-Pest. Vannak régi részletei, és mondjuk a Papnövelde utca-Kecskeméti utca-Kiskörút által határolt térségben az átlagnál többet láthatunk elmúlt idők Pestjéből, de nincs városfallal határolt óváros, nincs régi piactér. Amikor ez a város nagy lett (mindig egy számmal nagyobb, mint az előző állapot), nem volt idő ilyenek rezervátumnak kijelölésére.

Amit itt látunk (a jobboldalt alul belógó Lágymányoson kívül), az gyakorlatilag Ferencváros. Pest természetes kinövése dél felé, amit 1833-ban gyakorlatilag teljesen elvitt a jeges árvíz. De felépült újra. Kisvártatva Budapest gyomra lett, számtalan malommal, közraktárral, vágóhídakkal, szalámi- és likőrgyárral. Aztán leépült, és maximum Budapest felfordult gyomra lehetett. És most mégis mintha megint életre kelt volna: a szűk utcák nyomortanyái sorra "rehabilitálódnak", a dunaparti rendezőpályaudvar helyén pedig most már egy tényleg modern (tehát nem úgy modern, mint a Nemzeti Színház) városrész kezd kinőni, és úgy érzem, már a Haller utca sem a pesti belváros határa többé. Pest megint ebbe az irányba növekszik. Mert Budapest mindig igyekszik újjászületni, akkor is, ha az ott lakók (és ezalatt bizony nem csak a politikusokat értem) ezt elég sok módon igyekeznek lehetetlenné tenni.

Szóval amikor lenézek Ferencjóska elkésve épített játékerődjének tövéből, azt látom, hogy ez a hely élni akar, függetlenül attól, hogy épp hogyan hívják. Élt akkor is, amikor ki tudja, milyen törzsek éltek itt, élt akkor, amikor a tatárok gázoltak át rajta, és akkor is, amikor a törökök (bár ők az átlag megszállóhoz képest elég sokat hozzátettek a képhez, lásd még Brian élete: "De mégis, mit adtak nekünk a rómiaiak?"). Túlélte azt, amikor Hentzi szétágyúzta a pesti Duna-partot, túlélte a második világháborút is. Utána se lett szocreál erőreprezentációs centrum.

Szóval egy érdekes és karakán hely ez, ahol azért igenis el lehet éldegélni. Vannak persze jobb és rosszabb napjai, amik néha évekig tartanak. De ha már idáig kibírta, szerintem most sem fogja feladni, hogy ismét klassz hely lehessen.

UI: Az illusztrációként használt képek egyébként még tavaly augusztusban készültek.

Biztosan mindenki ismeri az érzést: amikor olyan valaki halálhírét hallja az ember, akit nem ismert igazából, mégis úgy keseríti el a veszteség, mintha régi jó ismerős ment volna el. Nyomorult dolog, mert nem lehet mit tenni ellene: a rossz már megtörtént, az eltávozottat pedig már nem fogod jobban megismerni. Muggli alias L.Gyula is így ment el, és így hallottam róla: épp hazaértünk egy napfényes, vízközeli kirándulásról, amikor olvastam a halálhírét az Index egyik fórumában.

Eleinte nem tudtam, hogy ismerem őt, de ő tudta, hogy én ki vagyok: pár éve jósorsom hajósok közé vitt, ráadásul valószínűleg a legjobb fejek közé. Velem született tesze-toszaságom miatt mégis ott feszengtem a számomra jórészt ismeretlen társaságban olyan komolyságú hajózási tudással, amelytől maximum azt lehet elmondani, hogy 70%-os valószínűséggel meg tudom különböztetni egy hajó elejét a végétől. Aztán odajött ő, megszólított. Tudta, ki vagyok, tudott a villamosmániámról. Kiderült, hogy már maileztünk régebben, annak az apropóján, hogy fiatalabb korában egy ideig tekergette az öreg kéttengelyesek kurbliját, például az én kedvenc Váci úti villamosvonalaimon. Küldött pár athéni tömegközlekedési képet, de hogy az (egyik) igazi szenvedélye a hajózás volt (a másik pedig a családja), azt csak ott, a Sopron motoroson álldigálva tudtam meg. Mindenesetre itt, ebben a számomra kicsit idegen közegben olyan barátságosan bánt velem, hogy lassan feloldódtam. Félreértés ne essék: mindenki jófej volt azon a hajón, de ő volt az, akivel történetesen egynél több közös nyelven tudtunk beszélgetni. Néha még találkoztunk később is, hajózásos eseményeken, és akkor is ugyanilyen barátságos volt. És most meghalt, balesetben.

Tudom, a fentebbi montázs nem igazán találó, hiszen mindig brummogó-dübörgő, füstöt köpő acéldarabok környékén találkoztam vele, ez pedig itt egy vitorlás, de valamiért úgy érzem, ehhez a hangulathoz ez illik leginkább.

Nyugodjék békében!

Atlantisz gazdag és rátarti ország volt. Az a fajta, amelyik csak azért is mindent másképp csinált, mint a környező birodalmak. Például amikor azoknál elterjedt az írástudás, ők elégették összes pergamenjüket. Amikor amazok is rájöttek - két évszázad késéssel -, hogyan lehet sokemeletes házakat építeni, ők mindent visszabontottak, és csak földszintes épületek maradtak.

Ilyen országot örökölt Rövidlátó Freon herceg, Pénzherdáló Ammóniák elsőszülött fia. A rövidlátáson kívül volt még egy jellegzetessége Freon hercegnek: gyűlölte a vizet. Semmilyen formában nem tűrte, így gyümölcsleveket ivott, és borban fürdött, ünnepnapokon néha fordítva. Herceg lévén neki ez nem jelentett gondot, és el sem tudta képzelni, más miért nem így él. Az természetesen eszébe se jutott, hogy nem mindenki gazdag herceg, és az sem, hogy másoknak többek közt azért nem telik ilyesmire, mert a tőlük megvont adóaranyakból fizetik az ő italait és fürdőit. Egy napon aztán Freon herceg úgy döntött, olyan tettet visz véghez, amellyel örökre beírja magát a történelemkönyvekbe: kiadta főtanácsnokának, hogy víztelenítse Atlantiszt. A főtanácsnok kicsit csodálkozott az ötleten (már csak azért is, mert Atlantisz sziget volt), de szerette pozícióját, ezért parancsot adott fő víz-, hajózási és csatornamesterének, hogy készítsen terveket Atlantisz vízhasználatának radikális csökkentésére. Mivel Atlantisz demokrácia volt, ahol nem lehetett semmit csak úgy csinálni, ideológiát is gyártott a változtatáshoz: kijelentette, hogy a víz a legfőbb akadálya Atlantisz terjeszkedésének, és ha kiiktatják e gonosz folyadékot, akkor a tavak és folyók helyén új termőföldeket és lakóparkokat lehet építeni.

A fő víz-, hajózási- és csatornamester, akit a mindennapokban egyszerűen vízvezérnek hívtak, tudta, mennyire öngyilkos terv ez, és úgy döntött, iróniával reagál a felszólításra. Olyan tervet készített, mely minden sorában megfelelt az elvárásoknak: betiltotta a vízöblítéses vécéket, a túlvizezett hosszúlépést, és a közfürdőket. A felháborodás hatalmas volt, de mivel az atlantisziak (a hercegek és főtanácsnokok kivételével) sokat dolgoztak, nem tudtak elmenni arra a fórumra - amit a főtanácsnok hétköznap délre szervezett -, ahol kifejthették volna ellenvéleményüket. Szerencsére a higiéniaügyi filozófusok köre azért elérte, hogy a birodalmi tanács kidolgozatlanságra hivatkozva ideiglenesen elutasítsa a tervet. A főtanácsnok erre kijelentette, hogy márpedig az egyre növekvő vízhasználat miatt emelkedni fog a tenger szintje, így vagy visszafogják a víz használatát, vagy az egész szigetet magasabbra kell emelni. Freon hercegnek ugyan nem volt erőssége a reális gondolkodás, de ezt valamennyire megértette, ezért kijelentette, hogy utóbbira nincs pénz, tessék más megoldást keresni.

A főtanácsnok kiadta vízvezérének, hogy készítsen új tervet a vízhasználat visszaszorítására. A vízvezér munkájában ismét megpróbálta kihangsúlyozni az ötlet abszurditását: ezúttal a hal evését tiltatta volna be, hiszen a hal vízben él, és ha sok halat eszünk, akkor ezzel elősegítjük a víz szükségességének fennmaradását. Ezen felül javaslatot tett arra is, hogy a csatornákat fordítsák meg, hogy az oda befolyó dolgok a vízcsapokon keresztül visszajussanak a háztartásokba. Arra hivatkozott, hogy ez majd biztosan elveszi az emberek kedvét attól, hogy bármilyen folyékony dolgot használjanak.

Mivel éppen ekkorra esett az atlantisziak szent ünnepségsorozata, Dionüszosz Határozatlan Idejű Tisztelete, a köznép most ráért, hogy kifejezze a tervek iránti ellenérzését. Ezt látva a birodalmi tanács ismét nem mert rábólintani a víztelenítési kampányra. A főtanácsnok ekkor éktelen haragra gerjedt, és jobb ötlet híján száműzte a szigetről vízvezérét. A vád az volt, hogy a vízvezér direkt vízhajtót osztogatott a népnek, hogy azok még több vizet igyanak, majd adjanak ki magukból, majd igyanak, és így tovább. Az emberek ugyan nem emlékeztek ilyesmire, de azt látták, hogy végre elkergették azt a fura alakot, aki a víz betiltására szőtt terveket, így örültek a fejleménynek.

A víz-, hajózási és csatornahivatal vezetői pozíciója persze nem sokáig maradt üresen: Freon herceg szintén víziszonyban szenvedő unokatestvére került oda. Ő egyátalán nem értette a demokrácia működését, így nem hagyatta jóvá intézkedéseit a birodalmi tanáccsal, egyszerűen csak életbe léptette azokat. Egyebek közt betömetett minden csatornát, hogy a felhasznált víz semmilyen formában se tudjon kikerülni a háztartásokból, arra számítva, hogy emiatt az emberek majd inkább kerülik a vizet, ami a szennyvíz létrejöttéhez vezet. Amikor ez nem vált be, a vízvezetékeket is leromboltatta. Ezután kaszinókká alakíttatta a közfürdőket, azt állítva, hogy ezekből a kincstár extra jövedelemhez fog jutni, amiből meg tudják majd oldani az újabban fellépett köztisztasági és élelmezési problémákat. Végül elsüllyeszttette a szigetállam összes hajóját, mondván, igaz atlantiszi nem vágyódik a vízre.

Szomorú (de főleg büdös) idők köszöntöttek Atlantiszra, de ez nem érdekelte Freon herceget, mert ő ekkora még történelmibb célt tűzött ki maga elé: meg akarta támadni Főníciát. Hatalmas ágyúkat terveztetett, melyekkel ezer mérföld távolságból megsemmisíthetik az említett országot, ehhez pedig hihetetlen mennyiségű puskaport importált Kínából, melyeket a kikötők bezárása miatt katapultokkal dobtak szárazföldre a szállítóhajók. Egy nap aztán tűz ütött ki a városban, mely sorban érte el a puskapor-raktárakat. Vízvezetékek híján nem tudták eloltani ezeket, és nemsokára az egész sziget lángokban állt. A végső pusztulást a hercegi palota kazamatáiban tárolt puskapor berobbanása okozta, gyakorlatilag teljesen eltörölve Atlantiszt a Föld felszínéről. Mivel korábban minden hajót  megsemmisítettek, senki sem tudott elmenekülni, így túlélők híján Freon herceg víztelenítési tevékenysége kimaradt a legfontosabb történelemkönyvekből. Pár kevésbé ismertben azért írtak róla, de azok sajnos nem jutottak el a későbbi korok Freon hercegeihez...

A mesében szereplő nevek és események a képzelet szüleményei. A valósággal való bármilyen hasonlóság... hát, elég szomorú lenne.

Magyarország területén sosem létezett akkora összefüggő iparvidék, mint mondjuk a Ruhr-vidék, vagy Felső-Szilézia, ezért nem is alakult ki olyan villamoshálózat, mint amilyen Katowice környékén a mai napig működik.

A sima turista várakat, hegyet-völgyet, tengerpartot keres, amikor utazni akar. Szépséget, tisztaságot vár. Mi villamosmániások ettől néha homlokegyenest eltérünk, amikor úticélt választunk. Például ipari területek környékét keressük, mert ott definíció szerint több vasút szokott lenni, mint agrárvidékeken, vagy épp a görög szigetvilágban. Na de annyi villamosvasutat, amennyit Sziléziában találunk, manapság már kevés helyen lelhetünk. Itt egy több-kevésbé laza agglomerációs térségben 200 kilométeren zötyögnek-süvítenek síndöcögények - öszehasonlításként: Budapesten kb. 140 kilométer ez az érték (ez most kiépítési hossz, nem az összes vasdarab együttes hossza, és nem is az összes járat hossza összeadva). Ráadásul meghökkentően változatos környezetben: van itt lepukkant bányászfalu és világvárosra hajazó sugárút, erdő és ipartelep, mindez egymás hegyén-hátán. Most már tudom, hogy hosszabb időre kellett volna ide jönni, de csak egy napunk volt:

 
 
A Felső-Sziléziai Villamosüzem
Avagy a Tramwaje Śląskie annyival, de annyival több Katowicénél!

A legfurcsább az egészben persze az, hogy ez az egész még létezik, hiszen voltak hasonló hálózatok (Németországban, Belgiumban, Hollandiában, és persze az USA-ban), de azok szépen eltűntek, átadták a helyüket az autópályáknak. Itt viszont maradtak a sínek, és bár már kezdik körbeépíteni autópályákkal, az emberek egy része maradt a tujánál. Érdekes kérdés, hogy vajon húsz év múlva is meglesz-e ez a rendszer...