HamPLÓ

Megint felpakoltam egy sor vasúti képet az elmúlt évekből:

 
 
Jártamban-keltemben fotók
(Továbbra se nagyon komolyan véve a dolgot)

Pár éve Riannával egy őszi napon elmentünk Úttörővasutazni... már hogy Gyermekvasutazni. Nagy örömünkre pont a gőzvontatású nosztalgiavonatot csíptük el. Nagyon aranyos kis jószág volt, csak nem túl erős. Ez akkor lett világos, amikor a hárshegyi alagúthoz vezető emelkedőn a következő látványra lettem figyelmes:

Ha valakinek a borzasztó minőség miatt (az akkori fényképezőgépem sajnos csak ilyen mozgóképet tudott felvenni) nem lenne érthető: a fák közötti ösvényen futó sporttárs szép lassan "kielőzte" az emelkedőn a vonatunkat. Én persze mindig is tudtam, hogy a Gyermekvasút nem egy TGV (nincs is szükség rá), de azért ez mélyütés volt :)

Valódi hozzászólás írásához nincs kedvem, viszont miközben valamit keresgéltem a képeim közt, ráakadtam erre a két macira. Pár éve a berlini állatkertben fotóztam őket, mert nem bírtam ellenállni nekik. Alapvetően Rianna fotózott (én inkább a város egyéb nevezetességeit kattintgattam, no meg persze a villamosokat), de az ő képei elszálltak a vincseszterével együtt, úgyhogy azt hiszem, körülbelül ennyi maradt a berlini macikból. Lassan vissza is kellene menni, megnézni őket újra :)

Egyébként most konkrétan úgy is érzem magam, mint a baloldali brummogó :)

Ő pedig egy szomját oltó panda. Sokkal többet nem láttunk belőle, mert hamar visszabújt a sziklák és bokrok takarásába, de azért így is aranyos volt :)

Amikor ezeket a sorokat elkezdem összerakni, még csak pár perce van, hogy az ukránok óriás teherszállítója, az Antonov 225-ös "Mrija" (nem, nem "Mriya", mivel magyarban a nem ipszilonnal írjuk át a cirillből a "я" betűt) elmorgott Buda felett. Messze nem ez volt a leghangosabb távozó repülőgép, ami valaha elhagyta Ferihegyet, és ez azért elég dicséretes ahhoz képest, hogy a világ lenehezebb repülőgépéről beszélünk, mely persze most nem volt teljesen megterhelve, de azért igen combos tonnákat cipelt magával.

Eleinte csak a repmániások adogatták egymás közt a hírt, miszerint idejön ez a hatalmas jószág, aztán egy igen népszerű reggeli rádióműsorban is beszámoltak róla, ami miatt hirtelen úgy divatba jött a repülőgépnézés, mint legutoljára talán akkor, amikor először Ferihegyen járt a "lökhajtásos" Caravelle. Ami persze nem baj, hiszen ez ezerszer értelmesebb szórakozás, mint a legtöbb trendi dolog :)

Ugyanekkor ez azt is jelentette, hogy a fentebbi látvánnyal szembesültünk péntek délután, amikor Almár Ákos barátommal ki akartunk menni a senki földjére, jobban mondva az újabbik ferihegyi futópálya várostól felőli végébe. Még feljutottunk a földút lehajtójára (öt perccel később már ez se ment volna), de továbbmenni nem tudtunk. Igaz, a jobboldali képen látható dagonyát látva nem is akartunk. Annál nagyobb volt a megdöbbenésem, amikor megtudtam, hogy kicsit korábban száznál több autó átkelt ezen a sártengeren, és csak minden ötödik akadt el, amikor este ugyanitt ki akart jönni. A jelek szerint nem voltunk eléggé megszállottak :)

Naszóval ott álltunk az út szélén, földvár... földtúrás felé félúton, és olyan köd volt, hogy a nem éppen 40W-os izzóval üzemelő pályafényekből csak egy tompa foltot láttunk a távolban. Éppen kezdett kellemesen lefagyni a talpam (tanulság: nem szabad vékony talpú cipőben sokáig hideg aszfalton állni), amikor jött a hír, hogy a masina két órát késni fog. Már épp kétségbe estünk volna, miszerint hogyan fogunk innen elmenni (mert ahhoz se voltunk elég megszállottak, hogy két órát szobrozzunk itt), amikor szerencsére más is a távozás mellett döntött, és így szabaddá tette előttünk az utat.

Úgy gondoltuk, hogy átmegyünk Ferihegy II. (2/A) teraszára, amit az illetékesek direkt a nagyvas érkezésének alkalmából nyitottak ki. Újabb döbbenet: ilyen sorbanállást én itt még nem láttam. Azért beálltunk, de öt perc múlva a hangosbemondó megosztotta velünk a friss információt, hogy a gép még a két órához képest is vagy másfelet késni fog. Nem tudom, a sorban álló többi ember mit gondolt magában, de mi inkább elhúztunk haza. Később derült ki, hogy jól tettük, mert csak másnap reggel érkezett meg az Antonov. Majdnem sajnálni kezdtem, hogy nem mentem ki, de kiderült, hogy olyan köd volt, hogy aki ott volt, az is inkább csak hallotta a masinát, mint látta.

Azért kora délután csak kimentünk, és még pont volt elég fény ahhoz, hogy lássuk a nagy fehér bálnát a pálya melletti egyik fordulóponton. Az orra fel volt nyitva, és a részletek is jól kivehetők voltak (illetlen módon a fenekét mutatta nekünk). A méret is jól sejthető volt, tessék csak megnézni az embereket körülötte! Persze halandónak közel menni nem lehetett: az csak a sajtónak jár, akik amúgy akkora hülyeségeket írtak le a gép kapcsán, hogy csak na; még olyan is volt, aki tegnap leadta, hogy a gép leszállt, miközben akkor még Kijevben volt. Vállalom, hogy csak az irígység beszél belőlem, de biztos van még olyan ember rajtam kívül, akinek évtizedek óta ez a mániája, mégis kimarad a jóból, miközben egy csomó bohóc ott fotóztatja magát - olyanok, akik két nappal korábban még azt se tudták, mi az, hogy teherszállító repülőgép... Remélem, ha legközelebb ilyen masina jön, legalább valami körbebuszozásos-nemkiszállós-deazértfotózós megtekintésre be lehet fizetni. Ha már nem lehetek kiválasztott, legalább kicsit közelebbről meg szeretném nézni :)

Szóval ennyi jutott nekünk, meg a felszálló gép dübörgése az erkélyről hallgatva - és így is baromi klassz volt! Jim barátom bátrabb volt, ő a felszállás tervezett idejére kiment az estébe, a kerítés mellé. Száz szónak egy a vége, de a futópályának kettő is van, úgyhogy kétségbeesetten hívogatott, hogy a neten mit mondanak, merre száll fel a gép. (Az Index fórumának ezen a két napon a "Mikor, milyen vas érkezik?" c. topicja volt az egyik legforgalmasabb, tehát a jelek szerint más is kíváncsi volt ugyanezekre az információkra.) És ahogy Murphy szerint lenni szokott, a felszállás előtti negyed óráig azt hittük, hogy szegény Jim rossz végen van. Aztán kiderült, hogy mégsem, úgyhogy a felszállást a lehető legközelebbről élte meg. Lelkendezett is utána a telefonba, én meg csendben irigyeltem. Dehát végülis én voltam olyan lusta, hogy nem indultam el  - a hideg estébe, a városnak szó szerint másik végébe, a bizonytalanságba, a sárba - asszem öregszem ;)

Egyébként nagy dícséret jár a ferihegyi reptér üzemeltetőjének, egyrészt a reptéri terasz megnyitásáért (mert zárva szokott ilyenkor lenni), másrészt hogy az érdeklődőket folyamatosan tájékoztatták, mire várhatnak (már amennyire tudni lehetett, hiszen nem ők döntötték el, hogy mikor indul el a nagyvas Kijevből) - úgy a terminálon, mint kint a kerítés mellett. Nagyon remélem, hogy látták, micsoda érdeklődés volt, és egyszer berendeznek valami rendesen megközelíthető kilátódombot a pálya végébe, és a teraszt is "spotter"-barátra csinálják meg. Illetve igazán kinyithatnák Ferihegy I. teraszát is, mert amióta a fapadosok oda járnak, klassz dolgokat lehetne ott is látni.

Biztos lesz, aki meglepődik ezen a vallomáson, de néha a gumikerekű járművek is tetszenek. Főleg ha elég nagyok és régiek. Ez jellemzően a buszokat és teherautókat jelenti, amikből anno nagyon szépeket csináltak ebben az országban. És amikből - eléggé illogikus, de nagyon örömteli módon - évről-évre több működőképes bukkan fel. Eleinte csak filmforgatásokon és speckó találkozókon lehetett ilyeneket látni, mostanában viszont már szinte mindenféle eseményen képviseltetik magukat, úgyhogy keresni sem kell őket. Az alábbi linken található képek is véletlenül készülhettek, egy október 23. tiszteletére rendezett nosztalgia életkép kapcsán.

Voltaképp nem teljesen világos, hogy miközben tucatnyi működőképes régi busz rója az országutakat, van "múzeumi" vontatóhajó, a világ perpillanat talán még mindig egyetlen repülőképes Li-2-ese (a másik Moszkva melletti lakott, de tudtommal balesete volt évekkel ezelőtt, nem tudom, változott-e valami azóta) is Budapesten lakik, és gőzmozdonyban sem vagyunk rosszat, a budapesti villamosok miért vannak szivatóágon. De az biztos, hogy tetszik az oldtimer mozgalom erőre kapása. Csepellel teli hátsó kertet már láttam, remélem egyszer valahonnan egy Ikarus 60-as is előkerül, mert az még hiányzik a listámról.

Sőt, ha jobban meggondolom, Budapest megpróbálhatná megrendezni a világ első nosztalgia-közlekedési hetét. Persze turistaidényben. Rendszeres nosztalgiavonatok érkeznének az ország-világ minden sarkából a pályaudvarokra, amik előtt régi buszokra és villamosokra lehetne átszállni. Aki térképnek akarja látni a tájat, az régi repülővel és hőlégballonnal szállhatna főlébe, aki alulról akarja a Várat fotózni, azt pedig csavargőzösök (és lapátosak) szállítanák a Dunán. Ide gyűlhetne a világ minden ráérő oldtimer-tulajdonosa, és őket követve a világ összes oldtimer-rajongója is. Budapest régies állapota szerintem gyönyörű hátteret biztosítana egy ilyen rendezvénynek. Szerintem ennek több értelme lenne, mint hogy innen induljon a Dakar rallye. Meg annál is, hogy közvetlen BKV-busz menjen Bamakóba.

De amíg erre sor kerül, elégedjünk meg ezzel a pár képpel:

 
 
Öreg pöfögények a Lövőház utcában
Csepel-csodák és egyebek...

Oké, feladom! Eddig nem bírtam rájönni, mit akar mondani nekünk ez a reklám, valaki megpróbálhatja elmagyarázni!

Arról beszélek, amiben ül egy társaság az étteremben, amikoris jön a pincér, és elbotlik, a társaság asztala fele hajítva a kávét (lehet, hogy leves vagy tea, tök mindegy - hacsak nem pont azt reklámozzák). Az egyik asztalnál ülő ember eltorzult arccal rántja maga elé a kezét és az abroszt, a másik amúgy gallamiklósosan túljátszva szerepét keresztet formál evőeszközeiből, és így próbálja elűzni a repülő élelmiszert, egy hölgy pedig az étlappal védi magát. Eközben főhősünk az asztalfőn nem mozdul, csak a szája szélét huzigálja.

Vajon mit akart nekünk a költő copywriter mondani, midőn megírta ezt a reklámot?

Akinek a reklámozott banknál van számlája, azon nem fog holmi eldobott étel-ital?

Vagy esetleg azt, hogy aki oda viszi a pénzét, az olyan tompa agyilag, hogy még az önvédelmi reflexei se működnek?

Vagy azt, hogy aki hozzájuk viszi a zsét, az mindig az asztalfőre ülhet, ahová már nem érnek el a repülő tányérok és csészék?

Vagy azt, hogy aki náluk tartja a vagyonát, annak telik pécsiildikós mosóporra, és nem aggódik, mert az úgyis kihozza a foltot a zakóból?

Vagy azt, hogy aki nem hozzájuk viszi a pénzt, azt a törzshelyén mindig élelmiszerrel fogja dobálni a pincér?

No, még egy kis Stuttgart, ezúttal a múzeum költözködéséről. Lehet, hogy villamosos fronton most kicsit takarékra teszem magam, mert sok volt ez az infókeresgélés, ami ahhoz kellett, hogy ne írjak zöldségeket a szövegben :)

Búcsú a zuffenhauseni villamosmúzeumtól

A múltkor megnéztük a stuttgarti villamosok dicső kimúlását, most megnézzük, mi lett helyette:

 
 
Stuttgart: a következetes Stadtbahn városa
Ahol az "U" az "U-Bahn" szóban a függetlenséget jelöli

Tudom, a "következetes Stadtbahn" jelzős szerkezet elég hülyén hangzik, de nem jutott eszembe jobb. Mert hát a svábok tényleg elég következetesen építették ki ezt a rendszert. Lehet rajta vitatkozni, hogy van-e (lett-e volna-e esetleg-e:) jobb megoldás, de hogy lenyűgözően működik, az biztos. Konkrétan: ha valaki hozzámvágna egy stuttgarti repülőjegyet, már mennék is vissza tovább próbálgatni :)

Véletlenül sikerült elcsípni az AXN-en kedvenc Dr. House részemet, a Három történet-et. Ismét megállapítottam, hogy zseniálisan megírt forgatókönyvű epizód, zseniálisan eljátszva, zseniálisan rendezve. Ellenben kicsit kiakadtam az egyik reklámszünetnél. Ez a csatorna ugyanis néha (mindig) megteszi, hogy szünetben előbb reklámot ad, majd műsorajánlót, majd megint reklámot. Most viszont meg mernék esküdni rá, hogy a második reklám után megint műsorajánló jött, aztán megint reklám. Persze lehet, hogy csak elbódultam - a magyar reklámok mellett ez könnyen megy. Vagy a vertibulális advertiszítisztől voltak hallucinációim, hogy stílszerű próbáljak lenni.

Mindenesetre valami egészen furát is látok újabban: őszintének ható reklámot. A spotban látható emberek ugyanis nem azt mondják, hogy az új fejfájáscsillapítójuk a legjobb, hanem azt, hogy "a régi már amúgy is csak receptre kapható". Talán nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem, hogy a Quarellinről és az Algopyrinről van szó - gyakorlatilag olyan űrt hagyott maga után e két köznapi fájdalomcsillapító vénykötelessé tétele, mint Mátyás király óta semmi a magyar történelemben...

Riannával egyébként agyaltunk egy sort, hogy még lenne hova folytatni az "őszintézést", de csupa szalonképtelen ötlet jutott eszünkbe :)

2003-ban jártam először Stuttgartban, és azóta vissza akartam menni oda, nem kis részt az utolsó villamosvonaluk, a 15-ös miatt. A többi villamosvonalukat ugyanis addigra már átépítették a drága, de lenyűgöző Stadtbahn rendszerre, a 15-ös viszont megmaradt egyfajta "fogaskerék nélküli svábhegyi fogaskerekűnek". De persze ez csak átmeneti állapot volt, mert őt is elkezdték átépíteni, nekem viszont csak nem akart összejönni, hogy vissza tudjak menni oda.

Amikor eldőlt, hogy 2007 december nyolcadikának délutánján állnak át villamosról Stadtbahn üzemre a vonal érdekesebb felén, eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én bizony ott leszek ezen az eseményen. És bár kevés idő állt rendelkezésre, végül sikerült megszervezni. Úgyhogy csak sikerült még egy utolsót villamosozni a rózsadombi Bimbó utca meredekségét hozó Alexanderstrasséban, és sikerült végigdöcögni a Kamaraerdőt idéző Geroksruhe-Ruhbank szakaszon is.

Naná, hogy mindeközben fotóztam és filmeztem:

 
 
Meghalt a villamos, éljen a Stadtbahn!
Búcsú az utolsó hagyományos stuttgarti villamosvonaltól

:)