HamPLÓ

Múlt héten megint vonatokat fotózni indultunk, ezúttal az ausztriai Nordbahnra, az időjárás viszont nem állt mellénk, konkrétan az utazás célját jelentő témát fotófelhő árnyékolta be (persze csak arra a pár percre, amíg elment mellettünk, addig főhettünk a napon). Elegünk is lett az egészből...

Szerencsére kitérő programnak még előző nap kinéztük a schwechati repteret. Persze nem trú spotterként, csak turista jelleggel, a kilátóteraszról. Ez aztán annyira bejött, hogy déltől két megszakítással (egyszer ebédelni kellett, egyszer meg vonatot fotózni a közelben) zárásig maradtunk :)

Bécs nemzetközi légikikötője a gépmozgásokat tekintve úgy két és félszer forgalmasabb Ferihegynél, és ez látszott is: mindig mozgott valami, néha 6-7 gép is egyszerre, ráadásul nagyobb repülőből is többet láttunk (többek közt egy A380-ast). A terasz kellemes hely, csak elég messze van a masináktól, konkrétan egyetlen állóhelyre lehetett takarás nélkül rálátni (a másiknál épp bontották a betont). Ezzel együtt jól eltöltöttük az időt, én például a földi kiszolgálókat is figyeltem, mert szerintem az ő munkájuk majdnem olyan érdekes, mint maguk a repülőgépek.

Az osztrák vasúton sokáig csak utas voltam, aztán tavaly eljutottam a linzi műhely nyílt napjára, és végre kicsit beleláttam a műszaki részletekbe, illetve elkezdtem megkülönböztetni tudni egymástól a típusokat :) Más volt, mint a hasonló rendezvények itthon vagy a szlovákoknál: bár minden rendezett volt és biztonságos, közben dolgoztak körülöttünk - azaz nem egy üres 1:1-es "diorámát" láttunk, hanem egy valódi üzemet:

Nyílt nap az ÖBB linzi műhelyében
Krokodiltól Taurusig, forgóváztól vázjavításig

Amikor áprilisban Pozsonyban jártam, nem csak azzal a furcsán magasépítésű batárral sikerült utaznom a "Város Napjai" rendezvény kapcsán, hanem ezzel a szépséggel is:

Ez az áramvonalasan bukta alakú síndöcögény egy Tatra T2-es. Bár a budapesti Tatrák a hetvenes-nyolcvanas évek szögletes formavilágát tükrözik, a ČKD Tatra alapvetően ehhez hasonló gömbölyded járművekkel vált a világ valószínűleg legtöbb villamosát legyártó cégévé. A történet a negyvenes-ötvenes évek fordulóján kezdődött, amikor a csehszlovák ipar egy korszerű villamostípus teljesen nulláról való kifejlesztése helyett az Egyesült Államokból vásárolt korszerű technológiát.

Horváth József felvétele

Ez a technológia a PCC villamos volt, melynek kifejlesztését 1929-ben határozta el  az Electric Railway Presidents' Conference Comitee nevű ernyőszervezet, ami közlekedési vállalatokat és gyártókat egyesített. A cél az volt, hogy egy olyan villamoskocsit hozzanak létre, amely képes felvenni a versenyt az akkoriban robbanásszerű fejlődésen átmenő gumikerekű járművekkel. A "PCC-k" fémépítésű, áramvonalas négytengelyesek voltak, irányított utasáramlásra optimalizált belső térrel, vezetésük pedig pedállal történt, egy "akcelerátor" névre keresztelt szerkezet segítségével. A látványos és gyors járművek az amerikai villamosüzemeket sajnos nem tudták megmenteni, de így is óriási hatással voltak a tömegközlekedési eszközök fejlődésére (formatervezési szempontból is).

PCC jellegű villamosok készültek Amerikán kívül Olaszországban, Belgiumban, Svédországban, Franciaországban, és 1950-től immár a csehszlovák Českomoravská–Kolben–Daněk prágai gyárában is, Tatra néven (a cégnek semmi köze nem volt az azonos nevű autókhoz). Az első típus T I, majd T1 jelzéssel épült 1951 és 1958 közt, egy ilyet láthatunk a fentebbi képen. Elsősorban csehszlovák villamosüzemek kaptak belőle, de két példány Lengyelországba került, ahol a Konstal gyár ezután nem sokkal - licensz vagy engedély nélkül - elkezdte gyártani a saját verzióját 13N jelzéssel.

A Tatra család következő tagja az 1955-től gyártott T2-es lett. Ez nehezebb építésű volt elődjénél, és 2500 milliméter széles. Bár gyártását 1962-ben befejezték, tudtommal Liberecben még mindig közlekedik belőle egy szerelvény, tehát elég jól sikerült járgány...

Bár alapvetően az ókor emlékeit látni mentünk Rómába, utunkat néha keresztezte egy-két villamos, metró, vicinális és busz, úgyhogy a tömegközlekedésről is szereztünk (nyilvánvalóan némileg felületes) benyomásokat. A sok vonatozás után most ezeket szeretném megosztani veletek, a régebbi villamosos oldalaim mesélős stílusában:

Róma
Az Örök Város villamosai, ősi vicinális, némi metróépítés és pár busz

Na jó, ennyire konkrétan én se, de a minap a youtube-on való elkalandozás (eredetileg Csernobilra kerestem rá, aztán jöttek az ajánlások) során azt tapasztaltam, hogy a legtöbb atomrobbantásos videó alatt vagy valami dübörgően sötét zene szól, vagy rákevertek valami robbanáshangot a képre: amint a fényt látjuk, már dübörög is, holott a valóságban a hang jóval lassabban terjed, mint a fény.

By Federal Government of the United States - This image is available from the National Nuclear Security Administration Nevada Site Office Photo Library under number XX-60. This tag does not indicate the copyright status of the attached work. A normal copyright tag is still required., Public Domain, Link

Aztán rátaláltam az Upshot-Knothole művelet Annie kódnevű robbantására. Ezt a szerkezetet 1953. március 17-én detonálták a nevadai kísérleti telepen. Érdekessége, hogy az amerikai tévé élőben közvetítette, illetve hogy a hangot is rendesen rögzítették hozzá. Az alábbi videón 0:16-kor jön az "atomvillanás", de a hangja csak 0:48-kor ér oda:

Már régebben is szokásom volt Múzeumok Éjszakáján a ferihegyi "skanzenbe" kinézni, és úgy esett, hogy idén is az Aeroparkba tartó buszon találtam magam - egy ráncajtós-szofitaizzós Ikarus csuklóson...

Ami érdekessé tette a kijövetelt, az az volt, hogy még nem jártam a tavaly átköltöztetett kiállítás új helyszínén. A képmutogatást kezdjük "kis" kedvencemmel, a HA-MOA lajstromú Il-18-assal a kék óra végén.

A Park egyértelműen fejlődik, ennek megfelelően egyre nagyobb tömegeket vonz, emiatt pedig többet kellett várni egy-egy fotó elkészítésekor, hogy mindenki kimenjen a képből :) Ő itt Malvinka, a lelkes civil segítséggel megszépített Il-14-es. 

Az üvegezett orrú Tu-134-es jobb szárnya alatt egy Rolls-Royce állt, a Total Car autós magazin rendezvénye (melyről még lesz szó) kapcsán.

A HA-MOG a második Il-18-as a kiállításon, annak idején úgy mentették ki a repülőtér területéről. Lelkes repülésbarátoknak köszönhetően már ő se úgy néz ki, mint akkor.

Ezúttal egy igen mozgalmas tavaly júniusi nap képeit osztanám meg az olvasókkal. Volt itt minden: Nohab, természeti szépség, C50, oldtimerek...

A tízes Nohabbal az északi parton, meg még ez+az
A Nohab-GM Alapítvány 2017 nyári kirándulása az északi partra, plusz egy kis kitérő Balatonfenyvesre

Közel négy évvel ezelőtt írtam egy bejegyzést az emeletes vasúti személykocsik németországi történetéről. Sajnos ezek közül én csak a modernebb változatokkal utaztam... egészen az elmúlt hétvégéig.

Gyerekkoromban csak unokatesóm modellvasútján láttam emeletes kocsikat, úgyhogy amikor '87-ben valahol Rostock és Warnemünde közt egy sorompónál várakozva elment előttünk egy ilyenekből álló szerelvény, nagyon tetszett. Addig el se tudtam képzelni, hogy tényleg befér a hidak és a felsővezeték alá, de most látnom kellett, hogy nem csak a PIKO tervezői találták ki a magyar szemnek szokatlan járművet :) Egy-két évtizeddel később aztán sokat utaztam különböző európai vasutak emeletes kocsijain, de azok már részleteikben kifinomultabb jószágok voltak, nem ezek a zöld batárok.

Aztán eljött a 2018-as pozsonyi gőzmozdonyos találkozó, ahol a terület egyik végében felfedeztük ezt a négykocsis emeletes szerelvényt. Mi több, kiderült, hogy a nosztalgiavonatos jegyünk pont erre szól! Persze a felirat rajta nem Deutsche Reichsbahn, hanem Československé státní dráhy volt, de ugyanúgy Görlitzben gyártották, mint az NDK vasútjának emeleteseit, és a kivitele is nagyon hasonló volt.

Kezdetnek nézzünk be a kocsik alá! A manapság közlekedő emeletesek általában két forgóvázon nyugszanak, Görlitzben azonban az ötvenestől a hetvenes évekig Jacobs-forgóvázas szerelvényeket gyártottak, azaz az állandóra összekapcsolt 4 vagy 5 kocsi egymás közt közös forgóvázra támaszkodott:

[======]|[=====]|[=====]|[======]
oo     ooo     ooo     ooo     oo

Ráadásul - ahogy az a fentebbi képen is látható - ezek a "közös" forgóvázak háromtengelyesek voltak, a tengelyterhelést csökkentendő.

A belső tér a hatvanas évek közepéhez illően régimódi volt, azaz még nem minden műanyagból készült. Itt egy két kocsi közti átjárót láthatunk. A felszállás erre a "középső szintre" történik, innen lehet...

2017-ben viszonylag kevés sarkában nem jártam Szlovákiának. Nem-vasúti szemmel nézve is láttam érdekes vagy szép (ez a kettő nem mindig esik egybe) dolgokat, de most értelemszerűen a kötöttpályás közlekedésről fogok írni - beleértve néhány villamost is:

Felvidéki túrák
Kirándulások a Tatrától Kassáig, a Túróci-medencétől a Vág völgyéig, Zólyomtól Pozsonyig

A vasárnapot megint mindenféle hegyoldalakon töltöttem a közismerten csúnya Semmering-hágó környékén. Természetesen nem a flórát vagy faunát kutattam, hanem vonatokra vártam, Mürzzuschlagban ugyanis aznap rendezték meg a Nemzetközi Vasúti Nosztalgiatalálkozót, amire számos különvonat érkezett. A MÁV Nosztalgia például rögtön két szerelvényt is indított: egy "simát", amit osztrák területen egy idősebb helyi villanymozdony húzott, illetve egy nosztalgiát, élén az 1-es Nohabbal, mögötte pedig egy 424-essel.

A nap nem zajlott le fennakadások nélkül: az első betervezett különvonatot elcsíptük (lásd a fentebbi képet egy 1010-es villannyal és egy 310-es gőzössel), a másik kettő viszont csak nem jött. Aztán egy személyvonat megállt előttünk a wolfsbergkogeli állomáson, és nem ment tovább - mint kiderült, zárlat miatt nem volt áram a felsővezetékben. Ehhez képest nem is késtek olyan sokat a különvonatok, a jelek szerint a menetrendjükbe belefért némi késésledolgozás.

Délután egy másik hegyoldalból néztük a hazafele tartó vonatokat, de ismét várnunk kellett: a hírek szerint néhány vasútbarát túlságosan közel merészkedett a sínekhez, ezért leállították a forgalmat. Őrült egy nap volt!