HamPLÓ

Hóó, hóóó, hát ez meg mi itt fent? Nos, ez egy Búvár, csak jól álcázza magát. A ruttkai parádén láttam, félretolva, mivel inkább formatervezési műtárgyról van szó, mint használható mozdonyról.

Általános iskolás korunkban körbejárt a haverok közt egy fura akciófilm, amiben mindenféle őrültek karddal kaszabolják egymást, és akinek sikerül levágnia a másik fejét, abba belecsap a villám, sokszor. Én először csak azért néztem meg, mert részben a Queen csinálta a zenéjét, és bevallom, kellemesen csalódtam benne (ellentétben a Flash Gordonnal, amiben tényleg csak a zene volt - viszonylag - jó). Jól megcsinált, látványos ponyva volt, jól eltaláltan eltúlzott szereplőkkel, és bár az ilyesmire nem szoktam odafigyelni, a vágás, a kameramozgások, és az áttűnések kiemelten tetszettek. Sokszor olyan volt ez a mozi, mint egy videóklip - amiből akkor még nem láttunk olyan nagyon sokat, hiszen szinte csak a Zenebutikban adtak ilyesmit rendszeresen!

Sok évvel később (tudom, mindig így szoktak az ilyen bejegyzéseim kezdődni, de ez az igazság) tudtam meg, hogy ez azért volt így, mert a rendező Russell Mulcahy alapvetően videóklipek készítéséből élt, mielőtt filmre vitte a halhatatlan kardozókat. És nem is kispályásan csinálta ezt, például ő készítette az első videóklipet, ami a Music Television műsorán lement (és melynek a végén rövid időre Hans Zimmert is láthatjuk).

A szintén nagyon nyolcvanas évek "Bette Davis Eyes"-hoz is ő rendezte a klipet - és álljon itt cross-promotion jelleggel egy kiegészítés: ez a szám egyszer már szerepelt a blogban, a feldolgozások közt.

Jóval moziszerűbb volt a "Total Eclipse of the Heart" - igaz, a zene méltóságteljessége adta magát ehhez, és a jelek szerint Russell szeretett alkalmazkodni, tehát komoly számhoz komoly (de azért elég értelmetlen) klip, ...

... dilis ugribugri számhoz viszont dilis ugribugri (és ugyanúgy értelmetlen) videóklip járt :)

A vatikáni Szent Péter teret mindenki ismeri, legalább képről. A biztonság kedvéért megmutatom, róla lenne szó:

A világ egyik legismertebb építészeti egysége lenyűgöző látvány; annál furcsább, hogy az innen a Teveréhez vezető sugárút milyen dísztelenül ér véget a folyónál:

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen nagy hatalmú, gazdag állam/entitás ennél reprezentatívabban zárja le a kvázi "főutcáját"!

Ez a gondolat azonban már csak azért is téves, mert a Via della Conciliazione ("Kiegyezés útja") nem a Vatikán területén húzódik. Régen persze ez is a pápai állam része volt, de azok az idők 1929-ben hivatalosan is véget értek. 

By Uncredited. - Charles B. McClendon, "The History of the Site of St. Peter's Basilica, Rome", Perspecta, Vol. 25. (1989), pp. 32-65., Public Domain, Link

Maga az út pedig még ennél is újabb: Mussolini 1936-ban kezdte építtetni, és csak a második világháború után fejezték be. Ahogy az a fentebbi képen látszik, a létrehozásához...

Aaaannyira imádom a fényképezőgépek és kamerák automatikáját: sötétben ha nem sikerül fókuszálni való objektumot találniuk, akkor beállnak 1-2 méterre. Nem ám végtelenre, ami a legtöbb helyzetben jó lenne, hanem közelre, mert biztos valami láthatatlan dolgot akarunk fotózni közvetlenül magunk előtt, nem a távolban álló vonatot. Tudom, olyan fotóapparátot kell venni, amin az ember az objektíven tud fókuszt állítani, de mi van, ha nem olyan van, hanem sok gombnyomásos, amiben a pittyegéssel értékes időt lehet veszteni? A videókamerán meg igazából azt se tudom, hogyan kell kézi fókuszt kapcsolni. Vajon ki találja ki az ilyen hülyeségeket? Mindenesetre amíg minden általam használt berendezés ilyen buta, addig én nem vagyok hajlandó a gépek lázadásától rettegni. Vagy ez a fotótönkretevés már a lázadás része? :)

Tavaly októberi Sankt Pölten-i látogatásomról már mutattam gőzmozdonyt, síntraktort és önjáró tolópadot, most pedig mutatnék pár további érdekességet. Láthatunk kétállásos dízelmotor-próbapadot üzemben, Herculest és Desirót, egy lift és egy targonca szerelemgyerekét - a legjobb pedig az a páternoszter-szerű polcrendszer, ami itthon is nagyon jól tudna jönni a kacatjaim tárolásánál:

2014-ben egyszer már jártam a Deutsche Bahn Nürnberg Hauptbahnhof közelében levő múzeumi telephelyén, de 2016-ban ismételten eljöttem ide. Eredetileg nem terveztem ilyesmit, csak a vonatból kiszúrtam, hogy mintha más járművek állnának a szabadtéri kiállítási területen, mint régen, és meg akartam őket közelebbről nézni. Leginkább egy 103-as mozdony tűnt fel; két évvel korábban egy ilyen gép volt itt, de az benn állt a csarnokban, ez meg kint volt az udvaron. Természetesen nem ugyanarról a masináról volt szó: régen a prototípus volt itt, de azt átvitték Koblenzbe, helyette érkezett egy sorozatpéldány. Időm nem sok volt, és az időjárás se volt különösebben fotózásra alkalmas, de azért egy gyors kör belefért:

Újabb látogatás a nürnbergi DB Múzeumban
Ős-villanymozdony, kisvasút, meg még ami ott állt

Jómúltkorjában írtam a római vicinálisról, amely kilencven éves járművekkel (is) járja a város utcáit. Az erről készült képeim és videóm hátteréül többnyire egy nagy kőfal szolgált:

Ez a fal nem holmi mesterséges díszlet volt, vagy tűzfal, amely mögül eltűnt a ház, hanem az Aurelianus-féle római városfal egy része, annak egyik kapuja, a Porta Maggiore közelében:

A harmadik században épült falnak egy része ma is áll, és annyira a város része, hogy nem is igazán kezelik turisztikai látványosságként: a Porta Maggiore is csak úgy ott van - ha akarsz, odamész hozzá, ha nem akarsz, akkor nem. A közút és a villamosok pedig konkrétan körüljárják, többször áthaladva rajta:

A tavaly tavaszi vasútfotós offenzíva (melynek során egy hét alatt háromszor is jártam Szlovákiában) egyik kiemelkedő pontja volt a Rušňoparáda, amit a kassai dízel fűtőháznál rendeztek meg. A nemrég bemutatott villanygépeket ugyan csak távolról nézegethettük, de ez nem zavart senkit, hiszen bőven volt más látnivaló:

Rušňoparáda 2017: Mozdonyparádé Kassán I-II
Egy nyílt nap a dízelek és gőzösök jegyében

Elég régen nem szerepeltek már budapesti tuják a blogban, ideje változtatni ezen! Persze nem csak sárga síndöcögényeket láthatunk itt lentebb, hanem egy Ikarus 55-öst, Gellért-hegyről videózott Váci úti metrópótlókat, és kékre fényfestett Erzsébet-hidat is:

Bevallom, az, hogy 2017-ben ennyire megszerettem a cseh- és szlovák vasutakat, részben egyszerű esztétikai okokra vezethető vissza: bár sok egymáshoz hasonló mozdonysorozatuk van, az azonos típushoz tartozók is sokféle festést viselhetnek. Egyszerűbben fogalmazva: az ember nem tökegyforma fotókkal tér haza egy-egy kirándulásról. Persze még nagyon kezdő vagyok a felismerésükben, sokszor csak a képeket itthon nézegetve sikerül "dekódolnom", mit is láttam; különösen igaz ez a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig számos változatban épített kockamozdonyokra (tudom, nem kocka, de azért elég szögletes, nem?). Ezt a bejegyzést elsősorban saját okulásomra csinálom, de hátha mást is érdekel, mi a különbség az egyes gépek közt - ha valahol hülyeséget írok, kérem kommentben megtenni a javítási javaslatokat :)

Mielőtt elkezdjük, némi alapinfó: a csehszlovák időkben az egyenáram alatt közlekedő (100-as számmezejű, pl. 163-as sorozatú) mozdonyok sötétzöldek voltak középen vezetett sárga sávval . A váltóáram alatt dolgozó (200-as számmezejű, pl. 263-as sorozatú) gépeknek piros-sárga színtervük volt, a többáramneműek (300-as számmezejű mozdonyok, pl. 363-as sorozat) pedig kék színűek voltak, ugyancsak sárga sávval. Innen indultak, aztán - pláne a kettéválás után - jöttek az újabb és újabb színtervek.

Csak kisbetűvel: nem is próbálom az összes változat összes festését felsorolni - csak olyat tudok bemutatni, amiről van fényképem. Mindezen túl a becenevekkel is érdemes vigyázni, hiszen elképzelhető, hogy minden fűtőház másképp hívta a saját paripáit.

Kezdjük ezzel a tizenéves képpel, melyet egy régi festésű szlovák 163-asról, korábbi nevén E499.3-asról készítettem Poprádon. A magyar vasútbarátok általában minden ilyen kasztnijú mozdonyt Pershingnek hívnak, de tulajdonképpen csak a 163-ast hívták tényleg így - állítólag azért, mert bár gyorsan indulni nagyon tudott,  túlságosan messze sose jutott, akárcsak az amerikaiak közepes hatótávolságú Pershing II-es rakétái. Kicsit erőltetettnek tűnik ugyan a becenév etimológiája, de jobbat nem találtam a neten...

Manapság leginkább ilyen színekben találkozhatunk az 1984 és '92 közt gyártott 163-asok Szlovákiában maradt példányaival, ezt a mintát hívják - kiötlője után - Blonski festésnek.

A gyártási program '91-es példányain megváltoztatták a hajtás áttételét (120 km/h helyett 140 km/h), ez lett a 162-es sorozat, azaz a Rychlý Pershing ("Gyors Pershing"). Hogy teljesen belezavarodjunk a számokba, még néhány információ: néhány 163-as egy olasz magántársasághoz került, onnan pedig a cseh RegioJethez. A szlovákok néhány 162-est a 362-esek forgóvázával 163-assá alakítottak, a csehek pedig a sajátjaikat 363-assá építették át (363.5-ös alsorozat). Könnyen megjegyezhető, nem?

Ugyancsak átépítés a szlovák 361-es sorozat: 163-asokat és 162-eseket alakítottak kétáramneművé, 140 illetve 160 km/h-s végsebességgel.

Most pedig ugorjunk a váltóáramú 263-as sorozatra: az S 499.2-es típus a Princezna azaz "Hercegnő" becenevet kapta, állítólag eleinte kiszámíthatatlan viselkedése (megbízhatatlansága) miatt. A képen látható (S499.2005) példányt 2017 tavaszán retró festésben sikerült elkapnom Pozsony-Szőlőhegy közelében - már ha ez így elkapásnak nevezhető :)