HamPLÓ

Persze ilyen szomorúan, mint ez a dal, nem szabad napot - pláne hetet - kezdeni, ráadásul nem is ő írta, úgyhogy jöjjön valami más! Ugyan ennek se ő a szerzője, viszont ez az egyik kedvencem az együttestől, amivel híres lett:

Ezt a bejegyzést zavaróan kevesen olvasták anno, úgyhogy mivel lusta disznó vagyok újat írni, most mindenki kap egy lehetőséget a hiányosság pótlására ;)

A múltkori modern épületek után szükségét éreztem, hogy levezetésként pár régebbit is mutassak. Már úgy értem, azoknak, akiknek nem volt elég a Dóm, vagy a rengeteg római emlék ;)

Kezdjük egy olyan épülettel, melyben rendeztek német-római birodalmi gyűlést és G7/G8 tanácskozást, helyszíne volt számtalan karneváli bálnak és táncmulatságnak: ez a Gürzenich.

„Haus Gürzenich 1850“ von Poppel nach Lange - http://www.antiquariat-franziska-bierl.de/media/bild/4821BG.jpg. Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

A gótikus bálházat 1441-től '47-ig építették, majd 1850-ben kibővítették a környező házak rovására; ugyanekkor a nagytermet is átépítették. A második világháborúban jelentős sérüléseket szenvedett, ezért az ötvenes években a régi homlokzattal, de modern belsővel építették újjá.

Ezt a külső liftet már a kilencvenes években toldották a tömb oldalához, egy nagyobb felújítás során. Rendhagyó látvány, bár a rendezvényhelyszín használhatóságához biztos sokkal hozzájárul.

„Erdgeschossfoyer01“ von KölnKongress GmbH. Original uploader was KWege at de.wikipedia - Transferred from de.wikipedia; transferred to Commons by User:Ireas using CommonsHelper. (Original text : KölnKongress GmbH). Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Az 1850-es bővítésnek köszönhetően a tömb "körbefolyja" a Szent Albán templom korábban már bemutatott romjait: a fentebbi képen az apszis betüremkedését láthatjuk a lépcsőházba. Pontosabban igazából a templom falait építették körbe...

A Haus Neuerburgot az azonos nevű cigarettagyár igazgatóságaként építették az 1920-as években. Homlokzata az általam kedvelt téglaépítészetre emlékeztet, nyolcszögletű tornya pedig a kölni patríciusházak hasonló díszeire - akárcsak a korábban bemutatott Richmodisturm. Ma a városháza különböző hivatalai működnek benne, bár van valami megmagyarázhatatlan bohém kisugárzása, ami miatt mindig azt hittem rá, hogy sörház :)

Rég volt már SNL-es bejegyzés, nem? Bár sejtem, hogy az angol nyelv miatt az olvasók egy része azonnal továbbkattint, ránk fér egy kis önfeledt röhögés. Direkt nem nevetést írtam, mert az alábbi jelenetekben néha nem is a szöveg a lényeg, hanem hogy valamelyik szereplő vagy magától, vagy egy másik szereplő viselkedése miatt szétesik, és nem bírja folytatni a játékot a röhögéstől. A nevetés persze átterjed a többi szereplőre, aztán a közönségre, onnan vissza a nevettetőre... mindez élő adásban fél Amerika előtt :)

A szereplők persze legtöbbször akkor kezdik el a többieket nevettetni, amikor egy jelenet nem igazán ütős. Az SNL-nél előfordul az ilyesmi, hiszen egyetlen hét alatt kell a jeleneteket megírni, betanulni, összepróbálni, átírni, újra összepróbálni, kicsit még átírni, aztán élő adásban előadni. Egyszerűen nem mindig sikerül másfél órányi jó anyagot összehozni a rendelkezésre álló öt és fél nap alatt!

A "Down by the river" című jelenet is ilyen volt szerintem: az elején jó ötletnek tűnhetett, hogy az aggódó apa egy lúzer motivációs előadóval (hogy mondják ezt magyarul?) akar ráijeszteni a gyerekeire, de nem igazán tudtak mit kezdeni a felállással, így az eredményre valószínűleg senki sem emlékezne, ha Chris Farley nem ennyire mániákusan játssza a főszereplőt. Hogy a néhány évvel később túladagolásban elhunyt komikus magától hozta a figurát, vagy némi khm... vegyi segítség is kellett, azt nem tudom, csak azt, hogy David Spade és Christina Applegate majd bepisilnek a rögöhéstől - a véletlenül összetört asztal (mely később kötelező körré vált) pedig végképp legendássá tette a karaktert.

A jelenetek szétröhögésének koronázatlan királya Jimmy Fallon, akinek a tévéműsorát sokszor elég fárasztó nézni a folyamatos - és néha megjátszottnak tűnő - somolygás miatt. Az alábbi jelenetben ennek ellenére nem ő tehet arról, hogy szétesik, hanem Will Ferrell,  aki valószínűleg maga is érezte, hogy a szkeccs nem túl izmos, ezért a víz alatt elkezdte piszkálni szereplőtársát. A "professzorok a jacuzziban" sorozat (a szereplők korábban szárazon játszották a megkérdőjelezhetően viselkedő szeretőket) következő részeiben mindenesetre már a nézők is azt várták, hogy ki kap először röhögőgörcsöt a szereplők közül.

A "Jeffrey's" szkeccsek felállása nem túl bonyolult: a rettentően hip bolt elképesztően hip eladói szinte nem is bírják szavakba önteni, hogy mennyire lenézik vásárlóikat - de azért megpróbálják. Fallont itt Horatio Sanz nevetteti meg, akiről nem tudom eldönteni, hogy ennyire rossz színésznem tudja beleélni magát a karakterbe, vagy eleve csak arra ment rá, hogy a másikat kiakassza. Pierce Brosnan meg elrontja a szövegét, de kit zavar ez ebben a jelenetben? :)

A korai időkben viszonylag ritkaságszámba ment, hogy valaki élő műsorban kiessen a karakteréből, bár voltak, akik szerették provokálni a többieket. Manapság minden jel szerint más idők járnak: nem kell odafigyelni arra, hogy ne látszódjon, hogy a kamerák látószögén kívül eső táblákról olvassák a szöveget, és nem gáz, ha akár többen is rámennek valakire, hogy az elröhögje magát. A fentebbi jelenetsorozat kicsit az első videóra emlékeztet: a csínytevő gyerekeket a rendőrfőnök valódi bűnözők segítségével szeretné jó útra téríteni - a bűnözők viszont hol filmek történetét mesélik el saját kalandként, hol pedig a börtönbeli erőszak plasztikus leírásával ijesztgetik a kamaszokat, mindig túllőve a célon - és mindig megröhögtetve a kollégákat. Ha pedig azok esetleg még nem estek szét eléggé, a rendőrfőnököt játszó Jason Sudeikis rátesz egy lapáttal.

A "Californians" újgazdag - és kötelezően szőke - kaliforniaiakról szóló képzeletbeli szappanopera, ahol a szereplők a szokásos témák (megcsalás, eltűnt és megkerült szeretők) mellett leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy pontosan milyen útvonalon lehet eljutni A-ból B-be. Ezen felül átlagosan két percenként drámai döbbenetet mímelnek a kamerába, utána pedig csoportosan tükörbe néznek. Leírva hülyén hangzik, és szerencsére videón is az - és még mindig nem annyira buta az összhatás, mint azok a brazil és török sorozatok, melyeket a fogorvosi váróban menő tévében szoktam látni :O Mivel az egész jelenet eleve csak bohóckodás, a szereplők igyekeznek túljátszani a túljátszást, és túltolni a túltolt valley girl akcentust és szlenget. Jellemzően mindig Bill Hader törik meg először, aztán Kristen Wiig, majd Fred Armisen... aztán nagyjából mindenki. Se füle, se farka, de nem lehet röhögés nélkül kibírni :)

Az volt már, hogy "nem mondom, hogy kellemetlen őszi időnk van, de az előbb jött egy cilinderes csákó, felállt a zongorám tetejére, és gitározni kezdett"?

Egy 160 lakosú faluban sok mindenre számít az ember. Például kacsaúsztatóra, takaros házakra, pajta előtt álló traktorokra.

A Felső-Frankország dombjai közt megbúvó Treppendorf azonban nem átlagos falu, ahogy az a jobbra láthatóhoz hasonló vicces feliratokból, vagy ebből az irányjelző táblából is sejthető:

Itt működik ugyanis a Thomann Zeneház, mely internetes üzletágának köszönhetően ma már 1200 főt foglalkoztat. Amikor az ember behajt a faluba (ami igazából már nem is önálló falu, mert a közeli Burgebrachhoz tartozik), lát egy rakás nagy csarnokot, az a raktár és a logisztika. A túloldalon egy kisebb épület pedig a "service center". Aztán beljebb megyünk, és ha véletlenül jobbra kanyarodunk, ott van igazgatóság. Aztán rájövünk, hogy a táblákat kellene követni, és megérkezünk a tulajdonképpen hangszerbolthoz:

Bár tulajdonképpen a csomagküldő rész is érdekes lehet, én azért alapvetően a hangszerbolt miatt szerettem volna eljönni ide, még pontosabban a pincében működő gitárrészleg miatt:

Valószínűnek tartom, hogy egész Magyarországon nincs annyi eladás előtt álló vadonatúj hangszer, mint amennyit ezen a fotón láthatunk :) És ez csak egy része a boltnak, emellett van dob-részleg, billentyűs-részleg, DJ-szoba, satöbbi...

Ha nyernék a lottón, valószínűleg ezen a részen kezdeném a bevásárlást. Ezek egy átlagos budapesti hangszerbolt kínálatával ellentétben többnyire nem budget hangszerek: felül goldtop, tobacco burst, illetve egyéb Les Paulokat láthatunk, meg egy szintén eredeti Flying V-t. És ez csak a kezdet, mert az igazán drága modelleknek külön kuckója van :)

A Bécs felől Linz és Salzburg felé vezető A1-es autópályáról jól látható melki apátság messze nem a környék egyetlen látnivalója: akinek van pár órája, kanyarodjon le a Duna völgyébe egy kis kikapcsolódásra! A wachaui kultúrtáj legtöbbet fotózott részlete valószínűleg az aggsteini várrom, de várból speciel egyben lévő is van a folyó mentén:

A schönbüheli kastély egy Duna fölötti sziklán trónol, és alapvetően nem turistalátványosság: egy volt grófi család birtoka ma is. Viszont ha bemenni nem is lehet, ...

... azért le lehet táborozni a tövében szusszanásnyi időre, és elképzelni, hogy lovagi társaság mulatozik a kút körül :) A valóság persze kevésbé költöi, ...

Mivel villamosuk nincs, Ingolstadtban járva kénytelen voltam az Audi céges múzeumát megnézni, hogy ne maradjon túl sok üres hely a fényképezőgépem memóriakártyáján. A látogatás már önmagában is megérne egy bejegyzést, de az igazán klassz az volt, hogy a gumikerekű őrület már a parkolóban elkezdődött:

Ez a korai Opel Ascona márkailag ugyan nem illett a múzeumhoz, de elég jól nézett ki - harsány festésével messzire világlott az esős szürkeségben.

Eddig nem gondoltam sportos járműként az Asconára... és ez most se változott :) Ettől függetlenül egész vagányul nézett ki.

Alapvetően ez is Opel - közelebbről Corsa - volt, mielőtt az Irsai Olivér Irmscher hozzányúlt volna - talán valami márkaklub, esetleg rali rajongók látogattak csoportosan a múzeumba?

Hogy ez itt egy '76 utáni E12-es, vagy más, azt majd a tudorok megmondják, én csak annyit tudok hozzátenni, hogy a cápa BMW-k rohadt jól néztek ki!

Mára nem vagyok hajlandó rendes bejegyzést írni :P

Pécs családi ügy mifelénk: anyuék fiatal korukban nagyon megszerették a várost, és ez a rokonszenv a nyolcvanas évek közepén rám is átragadt. Szokatlan templomok, régi városfal, érdekes múzeumok, tévétorony... hát hogy lehetne nem szeretni egy ilyen helyet?

Utólag némi vita tárgya volt, hogy ezt a képet anyu vagy apu készítette a hetvenes években, mindenesetre a régi családi diák közt számos pécsi van - ezeket annak idején meg is osztottam itt a blogon. A Széchenyi téren járunk, ahol akkoriban a gépi erejű közlekedés uralta a flasztert. A háttérben balra sejthető újságos szerintem még a nyolcvanas években is megvolt, legalábbis nagyon úgy rémlik, hogy '84-ben valahol ott vették meg nekünk szüleink az első Bucó-Szetti-Tacsi képregényt :)

A gumikerekűek sokáig elfoglalták a tér nagy részét: a képen látható megállóban mi is még buszra szálltunk 2005/6 fordulóján, amikor a szilvesztert/újévet itt töltöttük.

Aztán jött a már réges-rég esedékes nagygenerál, és sétatér lett a  területből. Nekem tetszik így, kimondottan kellemes hangulata van. Érdekes látni, hogy a hetvenes években még sehol se voltak a fák, melyek árnyékára most bizony nagy szükség volt a kánikula miatt!