HamPLÓ

2013 nyarán annyira rákattantam a dízelmozdonyokra, hogy amikor ugyanazon év őszén lehetőség adódott részt venni egy (nagyrészt) angol vasútbarátok számára szervezett túrán, ahol a Floyd Zrt. egy brit eredetű mozdonya vontatta a különvonatot, éltem vele. Valószínűleg még egy Nohab miatt se mentem volna el, na de ezek a mozdonyok alapesetben nem vontatnak személyvonatokat, ráadásul meglehetősen egzotikusak is magyar szemmel! Ráadásul útközben más látnivalók is akadtak...

"Osztálykirándulás": Class 56-tal Észak-Dunántúlon

Amikor '89-ben először láttam a kölni főpályaudvart, megdöbbentőnek találtam, hogy rögtön a Dóm mellett áll. Németországban persze kultúrája van annak, hogy a vasutat nem a város szélén, az első olcsón megvásárolható földterületen állítják meg, de ez azért durvának tűnt. Tessék csak megnézni, a kép bal szélén a Dóm széle látható, tőle 20-30 méterre pedig már kezdődik is a tizenegy vágány:

„Koeln Hauptbahnhof Luftaufnahme“ von Neuwieser - Flight over Cologne. Lizenziert unter CC BY-SA 2.0 über Wikimedia Commons

Persze a kölni vasúttörténet se rögtön a városközpontban kezdődött: a Rajna két oldalán a helyi vasúttársaságok saját állomásaikról indultak: az egyik például a rakpartról, egy másik vonal pedig egy régi kapun át jutott be az akkor még álló városfalakon belülre, hogy ott aztán véget is érjen. Amikor a XIX. század közepén úgy döntöttek, hogy az évszázadok óta félbehagyva álló dóm mellett építenek vas- és közúti hidat, szerencsére az is eszükbe jutott, hogy nem lenne butaság közös pályaudvart is építeni.

„Botanischer-Garten-am-Dom-um-1820“ von Henry Winkles - Botanischer Garten und Dom, Stahlstich um 1820 von Henry Winkles nach einer Zeichnung von Theodor Verhas. Udo Mainzer: "Köln in historischen Ansichten". Wuppertal 1977, S. 71. Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Ezen a területen akkor még a régi egyetem botanikus kertje terült el (a "régi" jelzőt azzal érdemelte ki az egyetem, hogy ekkor már jó ideje nem létezett: a francia megszállás idején megszüntették - de a park maradt), így volt némi vita, de végül a város eladta a területet a Rajnai Vasúttársaságnak (Rheinische Eisenbahn-Gesellschaft).

„Centralbahnhof Köln um 1893“ von unbekannt - Uta Grefe: Köln in frühen Photographien 1847-1914, Schirmer/Mosel Verlag, München, 1988, ISBN 3-88814-294-6 Lizenziert unter PD-alt-100 über Wikipedia

Az 1859-ben átadott, Centralbahnhof névre hallgató pályaudvart már több társaság is használta: voltak nyugat felől érkező, itt végződő vágányok, és voltak a mai Hohenzollernbrücke elődjére, a Dombrückére vezető átmenő sínpárok. Ahogy az lenni szokott, mire felépült a nagy mű, már elégtelennek is bizonyult a feladatra, úgyhogy a politikusok elkezdtek egy nagyobb létesítményben gondolkodni - ami viszont az üzemeltető társaságnak nem lett volna ínyére, mivel nem akarta a konkurenciát erősíteni.

„Kölner Hauptbahnhof um 1900“ von Unbekannt - Original image: Photochrom print (color photo lithograph) Reproduction number: LC-DIG-ppmsca-00813 from Library of Congress, Prints and Photographs Division, Photochrom Prints Collection Lizenziert unter Gemeinfrei über Wikimedia Commons

Végül az érintett társaságokat államosították, és 1894-re elkészült a fentebbi képen is látható új pályaudvar, egy 64 méter széles, 255 méter hosszú főcsarnokkal, és két egyvágányos mellékhajóval - na meg a környékbeli ízlést tükröző, a német stílus helyett inkább belga állomásokra hasonlító főépülettel. Az új Hauptbahnhof érdekessége volt, hogy nem minden vágánya volt átmenő, sőt: a csarnok közepén a két oldalról érkező fejvágányok között egy díszes pavilon is állt! Vicces lehetett, hogy a Rajnán átmenő teljes teherforgalom is keresztülpöfögött a csarnokon - nem véletlenül építettek neki később elkerülő útvonalat saját híddal: a korábban már bemutatott Südbrückével.

Tegnap este folytattam a senki által nem hallgatott ScreamTracker moduljaim senki által nem hallgatott Impulse Tracker formátumba remixelését. Gyerekkorom, sőt, inkább minden idők kedvenc játéka, a Last Ninja 2 emlékére még '94-ben írtam egy "hommage" jellegű darabot, most végre alá tudtam tenni azokat a hangszíneket, amik kellettek volna a hangulathoz (a búgó négyszögjelet, meg a "laszninnyás" csingilingit). Mindezt nyakon öntöttem egy jó kis hetvenes évekbeli pumpálós basszussal, meg némi nyolcvanas évek szintipop hangulattal - mert hát mi mást csináljon valaki, ha egyszer Metálhörcsög volt a beceneve :D

Kilátómániás vagyok, úgyhogy 2013-ban nagyon megörültem, amikor mobil óriáskereket építettek az Erzsébet térre: végre itt egy újabb nézőpont, amiből megnézhetem kedvenc városomat! A lelkesedés ellenére végül nem jutottam el odáig, hogy tényleg ki is próbáljam; a rövid idény végén szétszedték, elvitték. Idén megint felépítették, és mivel a jószág ezúttal is Sziget Eye névre hallgatott, azt hittem, most is csak a Sziget idején lesz ott... amiről idén is lemaradtam. Aztán kiderült, hogy ez csak egy név, az óriáskerék marad a fesztivál után is.

Egy hideg téli estén (tehát nem mostanában:) meghívtam magunkat Mariannomal egy körre - vagy amennyit megy velünk a pénzünkért.

Előtte egy ideje már nézegettem a kereket: hol a Gellért-hegyről, hol a Várból, hol a bejárat mellől; de egyedül nem volt kedvem utazni vele. Na meg a ködös snittek készítése idején túl sokat valószínűleg nem is láttam volna belőle :)

Alulról nézve sokkal bizalomgerjesztőbb szerkezet, mint a vidámparki "panorámakerék" volt, de akárcsak annál, indulás után itt is eszembe jutott, hogy én tulajdonképpen tériszonyos vagyok. Pedig ez a kerék "csak" akkora, mint a bécsi Riesenrad - a komolyabb darabok manapság kétszer, a legnagyobb pedig két és félszer ekkora!

Mivel esti utazásról volt szó, a készíthető képek minőségileg korlátosak, de magával a látvánnyal nem volt gond, ráadásul én dokumentáltan imádom az esti Budapestet!

Szerettem volna valami szép zenével indítani ezt a napot, mondjuk Bachhal. Bár Bach nem kevés vallásos művet írt, így konkrétan karácsony idejére is (Lipcsében minden vasár- és ünnepnapon be kellett mutatnia egy kantátát), végül egy világi darabnál, a Vadászkantátánál kötöttem ki, pontosabban annak negyedik áriájánál. Az érdekesség kedvéért az instrumentális verzióra voksolok, az énekes változatot itt lehet meghallgatni. Nem tudok szabadulni tőle - gyönyörű az egész, a sokadik ismétlés után sem veszt szépségéből. Talán az estéhez jobban illik, de szerintem bármikor hallgatható:

Persze ez csak egy átirat a lehetséges végtelenből: van, akinek ez is túl gyors, aki lassabban szereti, és van, aki még gyorsabban, pattogósabban játssza (és néha el is rontja:) - pedig lehet, hogy utóbbi tempó jobban illik egy vadászmulatságon előadott műhöz. Szerintem az elmúlt két óra alatt legalább 10-12 változatban meghallgattam ezt a dalt, mégse untam rá! Egyébként töredelmesen bevallom, nem feltétlenül vagyok oda az énekkel kísért (vagy fordítva?) klasszikus darabokért, de ebben az egyetlen áriában annyi szépség van, hogy ennyiért akár egy operát is meghallgathatnék (megjegyzés: ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, hogy már csak azért is szeretem Bachot, mert nem írt operát)! Ha valakit a háttértörténet is érdekel: Bach valószínűleg 1713-ban írta a darabot, Weimarban; de legalábbis tudható, hogy Szász-Weissenfels Keresztély herceg 31. születésnapja alkalmából mutatták be, a témát pedig a remek nemesi időtöltésnek számító vadászat szolgáltatta ("Was mir behagt, ist nur die muntre Jagd!"). A kantáta kilencedik tételeként szereplő ária a "Schafe können sicher weiden", azaz "A juhok biztonságban legelhetnek" (lehet, hogy az én hibám, de nem találtam magyar fordítást róla a neten) címet viseli.

Legyen szép napotok!

Boldog, meghitt, békés, kellemes karácsonyt szeretnék mindenkinek kívánni. Pontosabban nem csak szeretnék, hanem kívánok is :)

Fogalmam sincs, hányszor mentem el autóval/vonattal Lébény mellett, de igen magas számról lehet szó - a városka román stílusú templomát viszont csak nemrég láttam közelről, amikor sikerült rábeszélnem Interszitit, hogy az aktuális vonatfotós túra során térjünk le az M1-esről.

Az egy dolog, hogy a Rajna mentén helyenként kifejezetten ügyesen kell elhajítani egy követ, ha nem akarjuk, hogy eltaláljon egy román stílusú templomot, de itthon nem sok minden maradt abból a korból. És ez nem a műemlékvédelem hibája, hiszen ennek a XII-XIII. század fordulóján épült templomnak gyakorlatilag esélye se volt épségben megmaradni: felgyújtották a tatárok, a törökök, meg aki épp erre járt; fenntartóját, a jezsuita rendet feloszlatták, és néha balesetek is történtek.

És mégis ott áll a település közepén, mintha egy időutazásos film díszlete lenne! Át- és újraépítették többször, feldíszítették, majd visszaegyszerűsítették, de tömege és formavilága az eredetit idézi.

A homlokzat elég jól demonstrálja azt, amit a suliban a romanika templomépítészetéről tanítottak: zárt tömeg, kis, lőrésszerű nyílásokkal - ez a templom egyben erőd is; a tartószerkezetekről pedig még eleve nem tudtak eleget ahhoz, hogy óriási ablakokat nyissanak a falakon. A félköríves főbejárat annál díszesebb...

Nyári berlini látogatásomkor feldúlva találtam kedvenc főpályaudvaromat: a Stadtbahn ketté volt vágva, az S-Bahnok csak Friedrichstrasséig jártak, a "rendes" vonatok pedig az Ostbahnhofig. Ez azt eredményezte, hogy odafent csak a (több-kevésbé) nyugatról jövő régiós vonatok tűntek fel, néhány távolságival (mint a soproni emlékfestésű Taurus által vontatott hamburgi), minden más odalent zajlott. Mivel az Ostbahnhof zsákutcaként üzemelt, ami elment oda, az mind erre jött visszafele is - akkor is, ha a fordájának már vége volt; ennek köszönhetően a forgalom közel fele "Beszállni Tilosba ment"...

A videó a szürkület órájában készült: az első snitt hátterében jobbra az Alexanderplatz-i tévétornyot, balra pedig a Charité épületeit látjuk, elöl egy magánvasúti dízel motorvonattal - alattunk a Humboldthafen vize lenne látható, ha látható lenne. A következő jelenet a taurusos ingavonattal az egyik kedvencem a színek miatt - bár a proli, izé promi Big Brother plakátja nem kellett volna oda :) Ez a vonat még szállított utasokat, az eztán következő, visszafele jövő tesója azonban már rezsimenet. Hogy érdekesebb legyen, külső íven épp egy nyugat felé tartó S-Bahn "előzi". Szépek ezek az emeletes kocsik, nem? Felhívnám a figyelmet a regionális ütemes menetrend huszadik szülinapját ünneplő matricára is a mozdonyon! Az utolsó jelenetben egy kelet fele haladó, Síntrabi által tolt ingát látunk, ismét a tévétoronnyal - a pályaudvar alsó szintjén levő vonattolongást majd később mutatom :)

Kikapcsolódásként megint négy ködös kép, még mindig ugyanarról a ködös szombatról. Kár, hogy azóta nem volt ilyen, szívesen folytatnám a kattogatást!

A Deák téren voltaképp nem is volt akkora köd, pontosabban a házak között annyira nem volt észrevehető - a Szervita téri templom azért már nem nagyon látszódott.

Eddig fel se tűnt, hogy a Lánchíd oroszlánjai ilyen vicces arcot vágnak. Vagy csak szerintem néz ki úgy, mintha épp azt mondaná, hogy "nem én voltam, kéremszépen, és nem is láttam semmit, de tényleg, nőjjek ide, ha nem így volt"? :)

Bár a kézügyességemet ismerve elég reménytelen ötletnek tűnik, de egy időben elég komolyan próbálkoztam repülőgép makettek összerakásával. Ez úgy 5-6 évig tarthatott, ami alatt körülbelül 30-35 műanyag csodát raktam össze - de egyszerre sose volt 10-12 darabnál többem, mert a nagytakarítások végére valahogy mindig megfogyatkoztak az eltörött/elveszett futószárak és légcsavarok, tehát nagy volt a fluktuáció. De most nem arról akarok beszélni, hogy milyen érzés a padlón, hátára bukva megtalálni egy 1:72-es méretarányú P-38-ast, ami eredetileg három polc magasságban parkolt, vagy hogy mennyire nem boldogító látvány az Avia B-534 egy ráesett könyv súlya alatt egymásra hajtogatódott két szárnya... hanem hogy milyen volt, amikor egy osztálytársam nekem adta életem első Hasegawa katalógusát.

Úgy rémlik, az itt jobb oldalt látható volt az - de az is lehet, hogy ezt csak később szereztem meg. Aki nem látott még ilyen katalógust, annak röviden: meglepően jó minőségű papíron csodásnál csodásabb makettekról készített csodásnál csodásabb képek sorakoztak a lapokon. Az itthoni színes újságok mind (messze) rosszabb minőségben készültek ezeknél az ingyenes kiadványoknál; a témába vágó Repülés és Haditechnika című lapok pedig egyenesen fekete-fehérben. Persze voltak vicces oldalak is ezekben a katalógusokban, de azok direkt készültek annak - ellentétben az akkoriban itthon kapható szakirodalommal, amiben néha teljesen fantázia alapon készült rajzok szerepeltek a típusokról.

Ennek persze oka volt, de most inkább arról írnék, hogy milyen furcsa volt, amikor olyan típusokat találtam a Hasegawa katalógusban, azaz egy szórakoztató jellegű kereskedelmi kiadványban, amikről ott és akkor hallottam először - pedig én aztán mindent kiolvastam a kerületi könyvtárban a témában, és mindent megvettem az újságosnál! Persze azóta az információhoz jutásunk minősége teljesen megváltozott (legfeljebb azt kell szűrni, hogy mi valós, és mi kitalált), ezért nehéz elképzelni az érzést, de valami olyasmi volt, mint jó néhány évvel később az internet: folyamatos döbbenet, hogy jé, ilyen is van? Meg ilyen is? Ez meg így néz ki?

Most pár ilyen gépet szeretnék mutatni. Semmi tanulság, és semmi ismeretterjesztés - régebben magam mögött hagytam ezt a hobbit annál, mintsem hogy a wikipediánál többet tudjak mondani róluk :)

"RA-5C Vigilante RVAH-7 1979" by Service Depicted: Navy - ID:DNSC0409230. Licensed under Public Domain via Wikimedia Commons