HamPLÓ

Idén ünnepli ötvenedik "születésnapját" a Doctor Who... mellett a MÁV két jeles mozdonytípusa, a Nohab és a V43-as - alias "Szili" - is. A svéd dízelről már megemlékeztem, most a villanymozdony következik - már csak azért is, mert őt nem rajongják körül annyira. Pedig darabra, kilóra, leközlekedtetett utasférőhelyre és kilométerre is biztosan veri a "turcsiorrút", igazán megérdemel egy videót. Igaz, belőle még most is szaladgál vagy háromszáz darab, ami nem feltétlenül nagy öröm, viszont világos bizonyítéka annak, hogy minden hibája ellenére a nyugati világ (!) legjobb cégei - ACEC, AEG, Alsthom, Brown-Boveri, Jeumont, Oerlikon, Schneider-Westinghouse, Siemens-Schuckert, Krupp, Krauss-Maffei, La Brugeoise et Nivelles, SFAG - jó munkát végeztek, amikor annak idején megtervezték a masinát :)

Sokat gondolkoztam azon, mi legyen az aktuális bejegyzés témája. Budapest? Vasút? Villamos? Repülők? Építészet? Zene? Esetleg az épp elvonult árvíz? Végül úgy döntöttem, inkább valami szimplán szépet rakok be, hátha másnak is jól esik a hét első napjának végén:

Siena óvárosát látjuk, ami a toszkán divatnak megfelelően dombtetőre épült. A távolban, a kép közepén a XII. században építeni kezdett, és tulajdonképpen soha be nem fejezett székesegyház látható. Döbbenetes ez a város, melynek városszerkezeti és építészeti fejlődése egy olyan időszakban fejeződött be, amiből nekünk nem hogy ekkora településünk, de gyakorlatilag ép melléképületünk se maradt...

A főhomlokzat első pillantásra túldíszítettnek tűnt, de néhány toszkán nagyvárossal később már elegánsnak és visszafogottnak éreztem. Sőt, tulajdonképpen már akkor is, amikor bementünk, lásd ezt, ezt, ezt vagy ezt a belső részletet - itt bizony nem titkolták az építtetők, hogy van mit tejbe aprítaniuk :)

És tényleg csak ennyi mára - remélem van, akinek tetszett ez a kis elszakadás a blog "szokásos" témáitól!

Nemrég arról elmélkedtem, hogy milyen keveset változott gyerekkorom óta a magyar vasút (Nohab és Szergej Kelenföldön), és most szombaton megint ilyen érzésem volt:

A Győr és Siófok közti nyári fürdősvonat legalább annyira a vasútbarátok szórakoztatását szolgálja, mint az utasszállítást, ugyanis idén megint "Pirosspenót", azaz M40-es - hivatalosan egy ideje "408-as sorozat", mások szerint "Púpos" - viszi Fehérvárig. Megéri korán felkelni, hogy az ember ilyet láthasson!

Ez viszont bónusz volt - miközben a Füstiben éppen a sorozat 50. szülinapját ünnepelték, a 006-os Nohab dolgozott: az árvíz miatt használhatatlan hegyeshalmi helyett a Győr-Cell és (Szombathely-)Cell-Veszprém-Fészkesfehérvár vonalon csorgott le egy tehervonattal.

Videót is csináltam, a Púpos és a Nohab mellett Desiróval, Bzmottal, Csörgővel, és a távolban elpöfögő román mozdonyos tehervonattal.

A Nohab szerelvényének végén volt egy kis érdekesség: a montenegrói vasút számára gyártott CAF motorvonat. Nem valószínű, hogy még egyszer láthatjuk errefelé :)

A rajongók számára pedig itt a nohabos tehervonat teljes terjedelmében is. Igazából vicces, hogy bár a MÁV az egész sorozatot kiselejtezte 13 éve, a megmaradt példányok némelyike még ma is majd' mindennap dolgozik...

Múltkor viszonylag sportosra vettük a figurát, most jöjjenek a haszongépjárművek! Idén ugyan nem láttam a múltkori DUTRA dömpert, illetve a remek "kis" GAZ-66-osról is lemaradtam, mert elém léptek, amikor éppen lefotóztam volna, de így is elvoltam :) Aki az előző képmutogatásokról lemaradt: első rész, második rész.

Egy Ikarus 311-es Mávaut színekben. Szép darab, de azért az iránytáblán szereplő Budapest-Stuttgart út szerintem kicsit megterhelő lenne vele.

Egy másik klasszikus: Csepel D344 - szerintem a valaha létezett legszebb csőrös teherautó. És még jól is sikerült, ma is hány és hány mozog belőle!

Az első képek közt szerepelt már a hosszú orrú D450-es Csepel, ami élénkpiros színével játékszernek tűnt. Nos, a jópofa nyergesvontató végképp matchboxnak tűnik...

... a KrAZ 255-öshöz képest. A tőle jobbra levő Ural se egy apróság, de ez a dög valószínűleg a legnagyobb jószág, amivel a magyarországi utakon még valamennyire el lehet közlekedni. Piszkosul tetszik!

Régebben írtam egyszer a tönkreépítészkedett lipcsei Augustusplatzról, nemrég szerepelt a Karl-Marx-Alle, most pedig egy még extrémebb "városdobozosítási" program eredményéről mutatnék néhány képet.

A berlini Alexanderplatz néhány lépésre van az óvárostól, a városházától, és nem volt sokkal távolabb az egykori királyi székhely se, mégis, jelenleg semmi építészeti kapcsolata sincs a várossal: bárhol lehetne, és tulajdonképpen teljesen indokolatlannak tűnik, hogy ott van, ahol van.

Persze ez nem mindig volt így: a régi várárkon túli területnek ezen a részén sokáig vásártér működött, amit szép lassan körbenőtt a város. Az itt működő kapu miatt ide futottak be a városba vezető utak, később pedig a tér egy részét felvonulási térré alakították a közelben működő katonai létesítmények miatt. Jelenlegi nevét a XIX. század elején, I. Sándor cár látogatásának tiszteletére kapta. 1882-ben megnyitották a Stadtbahn pályaudvarát, később felépült a városi rendőrfőkapitányság, szállodákat, áruházakat, vásárcsarnokot emeltek, ezzel kialakult egy tipikus német nagyvárosi tér, ahogy a fentebbi képen is láthatjuk.

A metróvonalakon kívül 1928-tól már S-Bahnnal is meg lehetett közelíteni a teret, amin értelemszerűen számos villamosvonal áthaladt - ekkoriban hihetetlenül "élt" az Alexanderplatz, ez volt a fénykorszak. Kicsit kevés is volt a hely a közúti forgalomnak, így tervpályázatot írtak ki az átalakításra - de a megvalósítás elmaradt.

Végül a modern városok természetes szelekciója érvényesült: a régi házak helyén nagy, modern tömbök épültek, melyek a környezetüket is átértékelték, átalakították... volna, ha nem jön közbe a nagy gazdasági válság, ami miatt végül csak a ma is álló Alexander- és Berolinahaus készült el. Ezután a második világháború bombázásai rombolták szét a környéket, a harcok után érdemi helyreállítás helyett csak a romok eltakarítását végezték el; a jelentős épületek közül mindössze az említett két modern ház és a pályaudvar maradt meg, értelemszerűen közel sem tökéletes állapotban:

A legyalult városszövet adta magát a nagyszabású városrész-áttervezéshez, de végül csak '66-ban láttak neki a korábbi állapotokat csak nagyon nagy vonalakban idéző újraépítéshez. A környező utcákat széles városi gyorsforgalmi útvonalakként építették újjá (a sok sávon túl felszín alatti vezetéssel is segítve a haladást), a megnövelt alapterületű térből pedig sétálóövezetet csináltak. Körben - az akkori politikai rendszer szellemében -  jelképnek szánt épületek emelkedtek: a Berlini Kiadó Háza, a Villamosipar Háza, a Statisztika Háza, az Utazás Háza, a Tanító Háza, a Centrum áruház és az Interhotel; középen pedig a Népek Barátságának Kútja és a Világóra díszítette a villamosoktól is "megszabadított" teret:

A túloldalon szintén eltűnt minden, ami régi volt: a pályaudvar mellett az akkori idők talán egyetlen tényleg érdekes épülete, a Berlinben gyakorlatilag mindenhonnan látható tévétorony emelkedik, a Vörös Városházához vezető sétánnyal pedig meglehetősen csúnyán elbántak. Egy idősebb berlini ismerősöm mesélte, hogy még emlékszik régi házakra itt gyerekkorából, ezek aztán egyszercsak nyom nélkül eltűntek. Egy kicsit olyan volt ez, mintha Budapesten a Blaha Lujza tér környékén, mondjuk a Klauzál utcától a Keletiig, a Wesselényi utcától a Bérkocsisig mindent legyalultak volna, és felépítették volna a salgótarjáni modern belváros háromszorosra felnagyított mását. Bár szerintem Salgótarján belvárosában jóval igényesebb épületek állnak, mint itt.

A rendszerváltás után a környék számos problémáját meg kellett oldani: a modern épületek máris felújításra szorultak, maga a tér pedig kietlen, rideg volt, úgyhogy nem csak újrakövezték, de az üres területeket el is kezdték beépíteni. És hogy ne csak épületek legyenek, hanem azokat élettel is megtöltsék, többek közt visszahozták a villamosokat:

Hétvégén a Duna áradása miatt lezárt hegyeshalmi vonal helyett néhány tehervonatot az 5-ösön hoztak le Székesfehérvárig (pontosabban valószínűleg most is így csinálják, hiszen az ár csak most kezd levonulni). Ezen a videón két ilyen vonatot látunk: egy remot Szergejeset, illetve egy Floydosat, egy "Melák" (659-es sorozat, ex-BR class 56) főszereplésével.

Még mindig nem fogytak el a II. Goldtimer Nyílt Napon látott régi gumikerekűekről készült képeim: a második rész után itt a harmadik is.

Kezdjük mondjuk ezzel a fürdőkád jellegű BMW 02-essel. Érdekes átmenet képez a régebbi modellek és gyerekkorom "cápa BMW-i" közt. Pontos modellszámot, évjáratot, kivitelt nem tudok, de hátha valaki más igen.

Még egy fürdőkád: a "sima" NSU Prinz hangulatilag nem állt távol a formatervezésileg róla koppintott Zaporozsectől, de ez az 1000-es modell már inkább az iménti BMW-re hasonlít: egy kis, sportos puffancs :) Kicsit vicces, ahogy a túlmelegedésre hajlamos motoron a motorfedél résre nyitva hagyásával segítettek, régi képek alapján ez gyakran használt megoldás volt.

És ha már megemlítettük Zápor József elvtársat, itt egy szép állapotú 968-as is. Adja magát a kérdés, miszerint ez a fényezés mennyire valósághű, volt eredeti masina, ami így gördült ki a gyárból? Mindenesetre jól nézett ki.

Az előző képre jobbról kicsit belógott egy Moszkvics fara, hát most itt van egy még régebbi modelljük, a 400-as - meg egy harmincvalahányas Opel Kadett (vagy Olympia). Na, melyik melyik?

Vannak helyek, melyek meglátogatásakor az jut az ember eszébe, hogy bárcsak otthon is lenne valami hasonló, és vannak, melyeknél biztosan érezzük: milyen jó, hogy ebből kimaradtunk. Most egy olyan utca következik, melyről utóbbit gondolom - de egyszer azért érdemes megnézni, ha az ember Berlinben jár.

A kelet-berlini Große Frankfurter Straßét és a Frankfurter Allee egy részét 1949. december 21-én nevezték át Stalinalleéra, a "Generalisszimusz" hetvenedik születésnapjának tiszteletére. Németország 1-es számú főútvonalának ezt a szakaszát az újonnan alapított Német Demokratikus Köztársaság az akkori idők szellemében nem sima lakónegyedként akarta a romokból újjáépíteni, hanem szovjet típusú "modern nagyvárosi" sugárútként, amin látványos parádékat, felvonulásokat lehet tartani.

A berlini Karl-Marx-Allee nagyobb térképen való megjelenítése

A tervezés '51-ben kezdődött, az építkezés pedig egy évvel később indult - bár a környéken addigra már állt néhány reprezentatív épület, azok még nem az átfogó tervek alapján készültek. A kezdeti, szocialista klasszicizmusnak nevezhető fő stílusból a megszakításokkal '69-ig tartó munkálatok során sima "szocmodern" lett, Sztálin helyét pedig Marx Károly vette át a névben - ez utóbbi a mai napig megmaradt, nem keresztelték át a rendszerváltás után.

Eredetileg végig akartam gyalogolni a két és fél kilométer hosszú (!) dísz-sugárúton, de aztán elromlott az idő, így inkább csak a keleti végén fotózgattam, és továbbálltam. Ez az a rész, amire talán legjobban illik a "sztálinbarokk" elnevezés - de a falakat borító csempék miatt a rendszerváltás után egy újságíró a "Sztálin fürdőszobája" nevet is ráaggatta. Ezek a csempék egyébként sok helyütt már elkezdtek leesni.

Érdekes, hogy van, ahol már-már art déco a stílus...

... másutt meg simán beraktak két tömb közé egy olyan oszlopsort, ami mintha egy másik évszázadból maradt volna itt. Mögéjük később aztán odaépült egy panelház is, hogy érzékeltesse: nem állt meg az idő :)

Toszkána, májusban... miért is lett volna jó idő, ha épp ott vagyok? Már Sienában is esett kicsit, San Gimignanóban pedig az utastársak egy része le se szállt a buszról, olyan vígasztalanul ömlött az égi áldás. Mi azért adtunk egy esélyt az időjárásnak, és igazunk lett, mert az eső pár perccel később elállt, kicsit később pedig időnként a nap is kisütött.

Időnként. Máskor meg ilyen festményre kivánkozó felhők rohangásztak felettünk. Persze engem az ehhez hasonló felhők önmagukban is elszórakoztatnak - legalábbis amíg bőrig nem ázom alattuk.

San Gimignano leginkább épségben megmaradt lakótornyairól híres, ezek gyakorlatilag bármilyen fényben földöntúlinak tűnnek, de ilyen viharos háttérrel aztán végképp.

Kár lett volna kihagyni! Persze nem csak ennyit fényképeztem, de ez a bejegyzés csak a felhőkről szólt :)