HamPLÓ

Van egy hajó Balatonfüreden, amivel már korábban is szemeztem, még mielőtt rámjött volna a hajómánia - a Jókai motorosról van szó:

Ahogy alakjából sejthető, a Kelénhez hasonlóan ő is gőzösként kezdte életét, csak annál kicsit később, 1913-ban. Először Budapesten találkoztam vele 2000 körül, amikor annyira érdekes látványnak találtam villamosfotózás közben, hogy a síneket otthagyva lesétáltam az előtte levő pontonra lefotózni:

Ezután nem találkoztam vele többet a fővárosban; később kiderült, hogy azért, mert visszakerült a Balatonra. Ennél persze sokkal bonyolultabb pályafutása (pályaúszása?) volt: 1945-ben elsüllyesztették, csak három évvel később került ismét forgalomba. 1955-ben zárt kormányosfülkét kapott, 1963-ban dízelmotorossá alakították, illetve a felépítményét is átépítették. Valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a Körösre került, ahonnan egy félbeszakadt felújítás után a kilencvenes években mentette ki jelenlegi tulajdonosa. 

A felújítások során kapott hegyes orr miatt a hajó meglehetősen hasonlít a tó két másik nagy ex-gőzösére, a Kelénre és a Helkára. Összehasonlításként itt egy fotó az utóbbiról:

Bevallom, amíg nem figyeltem jobban oda, testvérhajóknak gondoltam őket, mert távolról szinte csak a színe különböztette meg a két másiktól :)

2023 augusztusának végéig egy kivételével a Bahart összes vonali és sétahajójával utaztam, de ez a magántulajdonban levő darab valahogy kimaradt. Sokáig úgy voltam vele, hogy majd jövőre kipipálom őt is, aztán szeptember közepén csak rábeszéltem Mariannt arra, hogy ugorjunk le Füredre naplementézni. Mondjuk nem volt nehéz :) 

Nem tudom, mennyire volt különleges a címben szereplő nap. Aki aznap született, annak biztosan, de nekem nem igazán, mert el voltam foglalva azzal, hogy 2 éves és 18 napos legyek. Karl Holzinger viszont Budapest utcáit járta, a tömegközlekedés kapcsán az akkori városképet is megörökítve nekünk. A fotókban a rajtuk látható villamosok típusa a közös pont: kedvenc kéttengelyesemről, az Ezresről van szó.

A Bécsi út és a Nagyszombat utca sarkánál készült ez a fotó, ahol akkor még a Pacsirtamező utca felé is kanyarodtak sínek, melyeket a 11-es villamos használt. A 17-es viszont egyenesen ment tovább, ahogy ma is, de csak a Margit kórházig, mert az onnantól a Vörösvári útig tartó szakasz az ipari armageddon állapotában leledzett. Az 1023-as kocsinak akkor már kevesebb mint egy éve volt hátra, mert '78 áprilisában selejtezték, ennél érdekesebb viszont a háttérben a karosszéria többi részétől eltérő színű hűtőrácskeretes-lámpakarimás Trabant. Pimp My Ride 1977 :)

A Kolosy téri megálló kicsit kevésbé volt lehangoló látvány, mint az előző fotó helyszíne, de csak kicsit. Már leírtam valahol, hogy erről a környékről van pár homályos emlékem, melyeket úgy tudnék összefoglalni, hogy "hogy élhetnek így emberek?". A szomszédos Lajos utca városiasabb volt (a családdal többször jártunk is az ott működő, eredeti Sipos Halászkertben), a Bécsi út és a fölötte levő néhány utca viszont elég szomorú képet mutatott.

És most egy jókora ugrással a Moszkva téren termünk, ahol az 1033-as motorkocsi épp útjára indulni készül lecsapható rácsos pótkocsijával. A hullámlemezzel borított, gomba alakú objektumokat, melyek egyikében kedvenc hamburgeresem (a csalamádés éjjel-nappali) működött, még csak ekkor építették.

Nyár elején lelkesen beszámoltam arról, hogy végre sikerült elkapnom a váci vízibuszok szerintem legérdekesebb alfaját, a 303-as típust. Mondjuk az "elkapás" szó talán túlzás, ha tudjuk, hogy a máriafürdői kikötő olyan keskeny, hogy manapság csak ez a típus tud bemenni oda a menetrendszerűen használt hajók közül, de én eddig nem tudtam :) Az akkor elkapott hajó a Héviz volt (eredetileg így, rövid i-vel írva), a nyár folyamán aztán sikerült utazni testvérével, a Keszthellyel is:

Ő három évvel fiatalabb a Héviznél: 1963-ban építették, akárcsak a nemrég bemutatott Arács vízibuszt. Mivel az alapja még az eggyel korábbi változat volt, régimódi az egész jármű, ami persze szerintem nem baj.  Volt egyébként egy harmadik 303-as is, ő Pozsonyban járt.

Élmény a máriafürdői kikötőből elindulni, hiszen inkább csatornának néz ki, mint kikötőnek - elsősorban azért, mert az is: a Nagyberekből érkező Nyugati-övcsatorna befolyása a Balatonba.

Sok vitorlás indult körülbelül akkor, amikor mi: szépen besoroltunk az egyik - egy szép 30-as cirkáló (?) - mögé, és úgy hajóztunk ki a nyílt vízre. A fotón szerintem elég jól látható, hogy a tó víze más színű, mint a csatornáé.

A menetrend úgy nézett ki, hogy a Máriafürdőről induló reggeli járat Badacsonyba ment, a másik 303-as (már hogy a Héviz) pedig Keszthelyről Máriafürdőre. A két hajó a balatongyöröki kikötőben találkozott. A nyáron többször láttam, ahogy 1-2 perc eltéréssel beállnak a móló két oldalára, az utasok átszállnak, aztán már hátráznak is ki egymás után, régimódi pöfögéssel kísért vízibalettet előadva.

Szerintem a Balaton egyik legszebb panorámája Balatongyörök felől után nyílik: láthatjuk a tanúhegyek nagy részét, a szigligeti várat, és persze a legnagyobb parti hegyet, a Badacsonyt. Itt hajózni a györöki Szépkilátó vízi megfelelőjének mondható. Igazán jól fotózni mondjuk inkább csak drónról lehetne, úgyhogy nem erőlködtem nagyon, inkább csak élveztem az utazást, ...

Idén is megrendezték a Rendez nevű rendezvényt Pozsonyban - ebben a mondatban pedig továbbra is az az érdekes, hogy a "Rendez" nem szlovák szó, hanem magyar, és pontosan azt jelenti, amit gondolunk, a helyszínül szolgáló városrészt ugyanis annak idején a rendezőpályaudvarról nevezték el. Ma már nem úgy hívják, de a szlovák vasúti múzeum éves nosztalgia találkozóját igen.

Ezúttal nem egyedül, hanem egy kisebb társasággal mentem. A terv a szokásos volt: jó korán kivonatozni Pozsonyba, átbuszozni Ligetfaluba, onnan pedig a nosztalgiavonattal átmenni a múzeumba. A vonatunk viszont fél órára ottragadt Párkányban, úgyhogy esélyünk nem volt időben átjutni Ligetfaluba! Szerencsére nem sokkal később épp indult egy személyvonat a főpályaudvarról Dunaszerdahely felé, ami megállt Nové Mesto állomáson: azzal elébe mehetünk a nosztalgiának, és felszállhatunk rá!

A terv működött, a nap első meglepetése pedig az volt, hogy Nove Mestón a MÁV szenes 424-ese várakozott a továbbindulásra. Gyorsan lekaptam, és már jött is a nosztalgiavonatunk - amit viszont már nem volt időm levideózni...

Előre megfogadtam, hogy nem fogom filmezni a fordítókorongos felvonulást, de csak részben tudtam magam az elhatározáshoz tartani, úgyhogy a fentebbi videó néhány ottani jelenetet is tartalmaz, bár gőzösök helyett csak dízeleket láthatunk. Majd csinálok rendes beszámolót is az eseményről, de előzetesként talán ennyi is elég lesz :)

Siettünk, ezért nem fotóztam sokat a véletlenül elcsípett szántódi oldtimer találkozón, de azért maradt még pár mutogatnivaló kép:

Első gépsárkányunk némi guglizás után Buick LaSabre-nek tűnik, de ha amerikai autókban járatosabb kommentelőim másként gondolják, elhiszem nekik. Ez a masina az ötvenes évek habos-babos, krómos-fecskefarkas csodái/giccsei, és a mai, már-már "európai amerikai" autók közti hosszú átmenet időszakában készült. Már nem extrém, de még mindig nagyobb és krómozottabb, mint bármi mifelénk. Gyerekkoromban az összes amerikai tévésorozatban körülbelül így néztek ki az autók, szóval nekem ez a kinézet egy átláthatatlan massza, nem tudom őket megkülönböztetni.

Kicsit arrébb állt ez a Mercedes W113SL, mely abszurd módon egzotikusabbnak tűnt az iménti amerikai csodánál, mert hasonlót se élőben, se a tévében nem láttam...

Fogalmam sincs, ez mi lehet :) Érdekes módon nem vagyok biztos abban, hogy valaha is utaztam kombi Trabanttal, szóval valahol ez is egzotikum számomra. A limuzin (de vicces ezt írni egy Trabira) nem, olyanból kettőnk is volt az évek folyamán.

A kombi Zsiguli viszont megvolt, igaz, nem ilyen tuning kivitelben. Ma már nehezen írható le, mennyivel "autóbb" volt egy ilyen a Trabantnál, pedig utóbbiak is elvittek bennünket mindenhova.

Hetekig tépelődtem azon, hogy megcsináljam-e ezt az oldalt. Általában szeretem, ha legalább nagyjából tisztában vagyok azzal, amiről írok, vagy ismerek valakit, akit meg tudok kérdezni, ha elakadok. Ezekről a hajókról viszont semmit nem tudok azon kívül, hogy annyira tetszettek, hogy lekaptam őket hajózgatás közben. Olyan ez, mint amikor valami régi sportautót látok: vezetni nem akarom, de gyönyörködni benne igen. Nyilván rájuk kerestem a neten az oldal készítése közben, de nem tudtom megítélni, mennyire pontos, amit ott találtam róluk, és az is lehet, hogy a pontos információkat laikusként félreértettem. Kérem ezt a vallomást figyelembe venni, ha valahol hülyeséget írok :) 

Balatoni nyár 2023: cirkálók, dragonok, kalózok és társaik
A fentebbi nevek vitorlás hajókategóriák :)

Budapest után valószínűleg Martonvásár az a magyar település, ahol a legtöbbet jártam életemben, mert ott laktak dédiék, akikhez gyakran lejártunk, de utána egészen biztosan Szeged következik a sorban. 30+ alkalommal jártam ott villamosozni, trolizni, buszozni, no meg túrós csuszát enni az azóta sajnos megszűnt Boci Tejivóban. Aztán miután befejeződött a nagyprojekt az új villamosvonal és az alacsonypadlósok elindulásával, ritkábban jártam le. Ezen a tram-train változtatott egy kicsit, de hamar elmúlt az újdonság varázsa.

Október elején aztán megint villamosozni jöttem, a helyi villamosközlekedés megindulásának 115. évfordulóján ugyanis két régi tuja járt a 2-es vonalon.

A 313+314 pályaszámú ikerkocsi fura szerzet: annak idején volt két 2500-as iker Pesten, melynek darabjai Debrecenbe és Szegedre kerültek. De nem párban, hanem az egyik iker egyik kocsija ide, a másik oda, a másiké pedig oda és ide. Ennek köszönhetően ma Debrecenben a 2568+2572 pár közlekedik nosztalgiaként, ez itt a képen pedig a 2569+2573 páros.

A nap másik sztárja a 813-as Böngáli, akarom mondani Bengáli volt. Ő kívülről meglehetősen szép, belül pedig pont olyan hangos és rázkódós, ahogy megszoktuk :) Remekül nézett ki a Széchenyi téri füvesített pályán!

Az oldtimereket, de főleg a Bengálit folyamatosan fotósok és rajongók hada kísérte, úgyhogy nem volt egyszerű lekapni, mert mindig állt valaki előtte fényképezőgéppel :)

Tudom, szerepeltek már balatoni vonatok a blogban nem kevésszer idén, de a rengeteg hajózás közt rengeteget vonatoztam, és nehezemre esett volna néha nem megörökíteni, amit látok. Ebben a videóban kivételesen villanyvasút is van, a déli partról, de azért szerepel benne egy Nohab is, azzal a bizonyos Bz-szerelvénnyel, amiről már írtam:

Régen Balatonszemes volt számomra a világ (egyik) közepe: jártam itt egyévesen (ezt csak mesélték), négy- és ötévesen (ezekre már nagyon is emlékszem), a kilencvenes évek végén (egy szórakoztató este erejéig), majd 2001-ben, amikor ezt a képet készítettem a kikötőről:

2023-ban mondjuk kicsit kiábrándítónak találtam, hogy egy hatalmas jachtparkoló lett a kikötőből, ahol kisgyerekként sokat rohangásztam, de persze más is van a településen: a Bolondvár környéke még mindig hangulatos, a Margarétában pedig még mindig csodálatos fagylaltokat készítenek - utóbbit ne hagyja ki senki, aki a környéken jár, és ez sajnos nem a reklám helye, pedig bárcsak az lenne :) Most viszont nem ezek miatt jöttem (na jó, kicsit azért a fagyi miatt is), hanem miatta:

Az "Arács" egy 3011-es típusú váci alumínium vízibusz 1963-ból. Ilyenből tudtommal már nem jár másik a Balatonon (a Dunán és a Tiszán azért még igen), úgyhogy örültem, hogy legalább ezt elkaptam.

Itt jegyzem meg, hogy a 3011-es elődjéből, a 301-esből már egy se jár rendszeresen a tavon, pedig a farmotoros Ikarushoz hasonlóan egy igazi dizájn ikon az ötvenes évekből. A Bahart nosztalgiaflottája csodálatos, úgyhogy nem gondolom, hogy nekik, de valakinek meg kellene őriznie működőképesen egy ilyet. Járnak ugyan még 301-esek a Dunán, de erősen átépítve, mint ez vagy ez. Van viszont eredeti állapotú Csehországban, illetve  Linzben, mert még az osztrákok is vásároltak ilyet az ötvenes évek végén (mondjuk utóbbi nem jár, ha minden igaz)! A típus elterjedtsége miatt szerintem a Közlekedési Múzeum gyűjteményében is helye lehetne egy 301-esnek...

De vissza az Arácshoz: ami miatt ez a hajó különösen érdekes, az az, hogy nem a Bahart, hanem egy magáncég üzemelteti, leginkább rendezvényhelyszínként. Ennek megfelelően a hátsó fedélzet nem a szokásos fapadokkal van tele, hanem úgy néz ki, mint egy kerti party:

Még grill is van! A berendezés feltehetőleg nem déli hőségben hajókázáshoz készült, de azt hiszem, el tudom képzelni, hogy egy naplementézős estén ilyesmi körülmények közt ünnepeljem a születésnapomat. De persze arra is jó volt, hogy áthajózzunk vele a túlpartra, Balatonakaliba, ahova hétvégéken menetrend szerint járt.

Megint nem nagyon figyeltem a villamosos történéseket, főleg, mert általában nem is túl érdekfeszítőek. Az viszont talán megér egy rövid említést, hogy a hűvösvölgyi vonalon megjelentek a rövid CAF-ok:

Nem volt épp egyszerű ügy, a hűvösvölgyi végállomáson ugyanis túl kevés hely volt a váltók és a sínek vége közt. A váltót (hózentrógert) most arrébb tették a város felé, így a CAF már elfér, de hiába csinos ez a végállomás, igazából alkalmatlan a szerepére.

Főleg azért, mert a két vágány nem elég a viszonylatok pörgetésére: rendszeresen a fentebbi kép helyszínén, a régi végállomásnál teszik le az utasokat, mert foglalt mindkét "rendes" vágány. És nem lehet csak úgy egy harmadik sínpárt berakni, mert eléggé  be van határolva a vágányok helye. A síneket meghosszabbítani szintén nem lehet, ha azt szeretnénk, hogy a buszok is mozogni tudjanak. Nem tudom, mi a megoldás, de ez így nagyon nem jó. Budapest eleve az elfuserált végállomások városa, de a villamosok és buszok egymás mellett végállomásozásának értelmét eléggé lerontja, ha állandóan a kényszerleszállóhelyről kell begyalogolni a valódi végállomásra, ahova ráadásul nem is vezet közvetlen út, ezért az utasok egy része a síneken sétál...

A CAF-ok viszont meglepően kellemesen járnak, a végállomás előtti "sikánban" sem csikorogtak-köszörültek annyira, mint némelyik Tatra.