A 200-as Ikarusok búcsúja lassú folyamat volt számomra. Hat éve már úgy csodálkoztam rájuk egy éjszakai kirándulás során, hogy "jééé, a Széll Kálmán téren még van belőlük", mert felénk, Dél-Budán már rég nem utaztam ilyennel. Persze annyira azért nem elefántcsonttorony Dél-Buda, hogy ne tudjam, hogy még 2022-ben is közlekedtek a pesti oldalon 200-asok, de utasként már évek óta nem volt szerencsém hozzájuk. Aztán idén szeptemberben valaki szólt, hogy gyorsan kezdjem el fotózgatni őket, mert még ősszel kiselejtezik az összeset. Nehezen befogadható volt a koncepció, hogy eltűnnek, hiszen az én eddigi életemben épp annyira a városkép részei voltak, mint a Halászbástya, vagy az omladozó vakolatú épületek...

Aztán tényleg eljött a búcsú, bár még egy héttel korábban se lehetett tudni, mikor lesz: november 11-én járt utoljára 260-as és 435-ös, de a hivatalos közleményben azt írták, hogy a 280-asoknak még van néhány hete. Aztán a rákövetkező kedden már tudni lehetett, hogy azon a pénteken járnak utoljára.

És elérkezett 2022. november 18., egy barátságtalan, esős nap. Az előző hetek rohangászós fotótúrái után nem akartam túlságosan bő lére ereszteni a búcsút, úgyhogy csak munka után mentem ki a Keletihez, az onnan induló 20E, 30 és 30A viszonylatokon közlekedő példányokat megnézni. Ismét megállapítottam, hogy a 200-asok utoljára a nyolcvanas évek közepén néztek ki ilyen szépen: egy darab reklám se volt rajtuk, csak szép, egységes fényezés. Persze némi krómozás itt-ott hiányzott róluk a gyerekkori állapotokhoz képest, de kimondottan csinosak voltak, ha lehet egy buszra ilyet mondani. Belülről ugyan látszott, hogy nem dísztárgyakról van szó, de fotózni jó volt őket!

Állványt nem vittem magammal, mert nem akartam a fotósok közt tülekedni, úgyhogy maradt a magas ISO és a lélegzetvisszafojtva exponálás. Káposztásmegyeren, a 20E külső végállomásán különösen vigasztalanul esett az eső, valószínűleg sok buszrajongó hangulatának megfelelően; szerintem viszont tisztességes búcsú volt ez, aminek már rég meg kellett volna történnie. Szerencsére nosztalgiakocsinak megmarad több példány is, úgyhogy nem kell huszonvalahány évet várni a következő utazásra, mint a 180-asnál!

Múlt vasárnap, a 200-as Ikarusok búcsúhétvégéjén meg akartam örökíteni egy csuklóst ott, ahonnét az első élményeim származnak róluk: a Dayka Gábor utcánál a Budaörsi út felett húzódó felüljáróról. Ahogy azonban leszálltam a buszról, hiányérzetem lett ennél a saroknál:

Bár '84-ben elköltöztünk a szűken vett környékről, utána még vagy 15 éven át majdnem minden nap elmentem egyszer-kétszer itt a Budaörsin, így a mentális térképemen nem kerítés volt ott, ahol most a frissen festett rácsokat látjuk, hanem ...

... egy trafik. Pontosabban már rég csak egy bódé. Fogalmam sincs, mikor működött utoljára, talán a kerítés mögött található kollégium egykori lakói emlékeznek rá - a Google Streetview-n mindenesetre már 2011-ben is zárva volt. Játékbeszerző helyként izgalmas intézény volt ez számomra: például itt vettek nekünk tesómmal olyan bábut, aminek a hátába egy kis ejtőernyőt lehetett tömni, ami kinyílt, ha feldobtad a magasba, a bábu pedig lassan leereszkedett a földre. Legalábbis elméletileg, mert nekünk sose működött :) Kis kereséssel kiderült, hogy volt ilyesmi játékból többfajta: csúzlis meg zsinórral felhúzható is, a miénk szerintem nem az utóbbi volt.

Hogy kipihenjük az elmúlt másfél hét buszos bejegyzéseit, mára valami egészen mással készültem; igaz, csak egy videó erejéig:

Régebben jellemzően csak rövid snitteket raktam fel a felvételeimből, pontosabban nagy részüket fel se raktam, a villamososak (és budapesti éjszakások) kivételével. Most viszont összevágtam egy picit hosszabb videót 2011 telén és őszén készült gyermekvasúti jelenetekből - szerintem ezeket se tettem fel eddig, legalábbis nem találtam meg őket (ebben a formában semmiképp). A videó leglátványosabb része természetesen a gőzös, a legérdekesebb viszont szerintem az, ahogy egy vonat elvontat egy elromlott mozdonyú másik vonatot Jánoshegyről!

Az Ikarus 260-asok után immár a 280-asok ideje is lejárt! Nem tudom, miért, de a csuklósokat valamiért mindig reprezentatívabbnak éreztem a gyártót tekintve, mint a kéttengelyeseket: ha valahol Ikarus városi buszról volt szó, mindig egy csuklós jelent meg lelki szemeim előtt...

Amikor elkezdtem viszonylag sokat buszozni, évekig semmi más se közlekedett a városban, csak 200-as Ikarus (legalábbis a BKV-nál, mert volánosból még Farost is láttam). Épp ezért nehéz megmondani, hogy melyik volt az az Ikarus 280-assal közlekedő viszonylat, amire leginkább emlékszem, mert a 180-asok 1979/80-as selejtezése és a 435-asok 1994-ben kezdődö elterjedése közt ez volt a budapesti csuklós busz, és semmi más. De persze azért vannak emlékeim néhány járatról :)

A 12-es busz mai szemmel nézve furcsának tűnik: egyrészt körjárat volt, tehát nem volt végállomása, ahol visszafordult, másrészt 100%-ban párhuzamos volt a 4-es villamossal, ami ma nem kívánt párhuzamosságnak minősülne. Persze akkor szükség volt rá: amennyire emlékszem, a busz és a villamos is állandóan tele volt - csak előbbi egyre többször ragadt bele a dugóba. Ez az állapot '89-ig tartott, amikor a 12-est kivették a Nagykörútról.

A 4-es villamossal nem párhuzamos szakaszra még óvodás koromból emlékszem: a Vincellér utcai megállóban szálltunk fel, a Karolina útnál (amit itt már egy évtizeddel később látunk, bár a fekete Volga miatt '89-nél korábbinak tűnhet a kép) pedig leszálltunk, előrementünk, és felszálltunk az előttünk várakozó 12-esre, ami hamarosan el is indult. Mert hiába volt körjárat a 12-es, azért a sofőröknek és buszoknak néha pihenniük kellett! Úgy rémlik, sokszor mindkét oldalon várakozott 1-2 busz, bár néha mintha egyből továbbmentünk volna. Jellemző egyébként, hogy világosan emlékszem arra, hogy a Vincellér utcánál a szemközti megállóban éppen RÁBA masztikátorokból terítették az aszfaltot, amíg vártuk ezt a bizonyos 12-est, de hogy hova mentünk, arról már fogalmam sincs :)

A másik oldali "végállomásról" sokkal konkrétabb emlékem a '87 januári nagy havazás hétfője, amikor nagy nehezen lejutottunk idáig a hegyről, abban a reményben, hogy innen majd a 12-essel tovább lehet menni, de tök üres volt minden. Se itt, se a másik oldalon nem állt busz, és se BKV-s, se más ember nem látszott sehol, még a tartózkodó is zárva volt! Fel-alá rohangásztunk, hogy ne fagyjunk meg, míg végre jött egy csuklós (nem biztos, hogy 12-es volt, mert azokban a napokban minden arra ment, amerre épp tudott), és elvitt bennünket a Budafoki útig, ahol aztán az iskolában kiderült, hogy nincs tanítás, úgyhogy akár otthon is maradhattunk volna. Voltak, akik az iskolától pár száz méterre levő otthonukból se jöttek be - akkor tanultam meg, milyen érzés baleknak lenni :)

Itt jegyzem meg, hogy ezeken a képeken általában kései állapotú 280-asokat látunk, a most nyugdíjba menőkhöz hasonló kinézettel, de eredetileg ezen a típuson is kis ablakok voltak, meg keskeny műszerfal a vezető előtt. Akkoriban nem dolgoztak 20-25 évig a buszok, hisz mindig jött helyettük új, úgyhogy a régebbi modellek hamar eltűntek*  - kivétel volt például ez az étkeztető alkalmatosság, mely '73-ban kezdte pályafutását, '80-ban lett guruló menza, és a kétezres évekig meg is maradt ebben az állapotban. Persze az ajtajai egy részét elvesztette az átépítéskor, de ne aggódjunk: a járgány ma is megvan, és a BKV tulajdonában az 1973-as állapotban való feltámadást várja - ami állítólag nincs is már messze!

* Itt szeretném megemlíteni, hogy az Ikarusok  később hosszú időkre megmaradása legfőképp az ún. vázcserés felújításoknak köszönhető, melyek miatt egy több évtizedes 200-asban legtöbbször már nem sok van a gyártáskori vasból. Itt lehet erről olvasni.

De vissza az emlékekhez: XI. kerületiként az 1-es alapjárat volt; szerintem többet utaztam vele, mint a 7-essel. Igazából persze egész Budapestnek az alapjárata volt, mert ez volt a város első buszvonala 1915-ben a Dózsa György út és a Bajcsy-Zsilinszky közt (persze egyik utat se így hívták akkoriban). Millió emlékem van az 1-esről, például egy Petőfi Csarnokos - már nem tudom, milyen - koncertről hazafelé jövet egy 280-ason hallottam először a Tankcsapda "Az élet a legjobb méreg" című dalát, az utazóközönség ugyanis azt énekelte az Oktogontól a Gellért térig.

2022. november 11-én a 260-as mellett egy másik Ikarus sorozat is nyugdíjba ment (bár egy utolsó Ikarusos nosztalgiahétvégén azért még láthatjuk vonalon) a BKV-tól: a 435-ös. Akik nem tömegközlekedési járművek típusjelzéseinek megjegyzésével töltik napjaikat, azoknak itt van egy kép, erről a jószágról van szó:

A 200-as sorozat utódjául szánt 400-asok finoman szólva nem voltak olyan sikeresek, mint elődeik. Ebben valószínűleg része volt a rendszerváltásnak is, de magát a konstrukciót se találták annyira el. Pedig igyekeztek már kezdettől fogva mindent belepakolni, például nyugati motorokat (DAF) és váltókat (ZF), de a BKV-hoz így is csak száznyolcvanvalahány példány került, és Oroszországot leszámítva külföldre se adtak el túl sokat (bár hozzánk elég közel, Pozsonyban pont viszonylag nagy számban lehetett velük találkozni).

A 435-ös legfőképp abban különbözik a 280-astól, hogy a motorja hátul, az utánfutóban van, azaz tolócsuklós - ezzel a megoldással korábban a néhány hónapja látott 284-esnél kísérleteztek az Ikarusnál. Én nem tudom megítélni, hogy a becsuklásgátló mennyire működött jól, vagy hogy az utánfutó milyen gyakran próbálta megelőzni a kocsi első részét kanyarodáskor, de utasként nem volt rossz a busz: könnyebb volt fellépni rá, az utastere pedig tágas volt. Mindezt viszont csak álló helyzetben tudta értékelni az ember, mert menet közben a motor zavaróan hangos (és füstölős) tudott lenni, maga a jármű pedig hajlamos volt pattogni, ugrálni. Erről persze a kitűnő budapesti utak is tehettek, de nekem néha úgy tűnt, mintha a jármű megtalálta volna a sajátfrekvenciáját, és annak megfelelően hullámzott volna haladás közben. A kicsit lejjebb látható videó egyik jelenetén fel is lehet ezt fedezni, szinte mókás, ahogy fel-le lengedezik a csukló...

Az alább belinkelt oldalt azért csináltam, mert a minap már sokadszorra akadtam bele abba, hogy blogírás közben meg akarom említeni, valamelyik kocsit melyik közlekedési vállalat üzemeltette, de nincs mit odalinkelnem a rövidítés alá, hogy az is értse nagyjából, miről van szó, akinek nem mindene a közlekedéstörténet. Nem sorolom fel az összes céget, nem is mondok el mindent róluk, csak annyit, amennyi alapján el lehet helyezni őket térben és időben - és esetleg meg lehet jegyezni őket valami érdekesség kapcsán:

Cégtörténetek: budapesti villamosvasutak
Látszólag sokan voltak, igazából kevesebben - de azért bele lehet zavarodni

Úgy tűnik, aktuális lett az, amit nemrég írtam a 7/173GYROS-ok kapcsán: a BKV közleményt adott ki, miszerint az Ikarus 260-as és 435-ös buszai 2022. november 11-én fognak utoljára normál üzemben közlekedni. A 280-asok, azaz a csuklósok még egy-két hétig maradnak, úgyhogy akkor majd megint írnom kell egy búcsúztató blogbejegyzést :)

Mivel buszokkal sose foglalkoztam komolyan, elkértem néhány nálam gumikerekűbb érdeklődésű közlekedésbarát ismerősöm fotóját. Rögtön köszönetet is szeretnék mondani nekik a segítségükért: Nagy Zsolt Leventének, Szelényi Gábornak és Székács Andrásnak!

Aki nincs annyira otthon a típusjelzésekben: a 260-as a rövid, "csuklótlan" változat, pontosabban annak is a városi közlekedéshez gyártott verziója. Az Ikarus 200-as család első tagja a 250-es volt 1967-ben, ekkor egy sor prototípuson keresztül jutottak el a hamar sikeressé vált "panorámabuszig", ahogy akkor nevezték. A városi kivitelt '71-re fejlesztették ki, ekkor kapott a BKV is egy tesztgépet. Az első sorozatgyártott 260-asok egy évvel később érkeztek meg, 1992-ig összesen több mint 2300! A fentebbi képen a '72-es példányok közül láthatunk egyet a 26-os busz Vígszínház előtti végállomásán. Én ugyan '75-ös vagyok, de eléggé emlékszem erre a korai kivitelre: széles I K A R U S felirat a zsinórírás helyett, keskeny (egyrészes) műszerfal (rajta a csehszlovák gyártmányú automata váltó kezelőszervének B R I II A N feliratú gombjaival!), vékony nyitható részek az oldalablakokon, kivilágított oldalsó tábla, trilexes kerekek. És persze ráncajtó, de akkor még úgy tíz évig nem is volt más a BKV-nál.

Sasadon sarjadt suhancként az 53-as volt az első busz, aminek megjegyeztem a számát (nem tudom, miért pont ez ragadt meg bennem, ahogy a Dayka Gábor utcánál vártunk a megállóban, mert más járatokat is használtunk). Szerintem még utaztam ezen a vonalon  "régi busszal" is, amit gömbölydednek láttam, ezért az akkor még újnak számító 200-as lett nekem a "kockabusz". Honnan tudhattam volna, hogy lesz még kockább busz is ennél? :) Ez a fotó persze jóval későbbi, de van egyfajta hangulata, úgyhogy itt a helye!

Amikor két völggyel arrébb - Gazdagrétre - költöztünk, a fekete 153-as busz lett az udvari szállítónk. A járat sokáig a lakótelep alján, az akkor még talán nevet se viselő Nagyszeben tér közelében végződött: egy ma parkolónak használt területen betonlapokat raktak a sárba, azon fordultak a 260-asok '84 májusától. Legszívesebben erről raktam volna be képet, de a jelek szerint senki sem örökítette meg, ezért következzen inkább a telep másik oldalán közlekedő fekete 139-esről egy fotó. Ez a járat valahogy (szó szerint) elment mellettem, évekig nem is tudatosult bennem, hogy létezik, aztán a kilencvenes évek első felében érzésre éveket töltöttem rajta, igaz, akkor már az "extra kocka" 435-ösökön. Egyébként a Trabant mögött látszik egy társasház, melynek az aljában működött az Aranysas étterem, ahol 14-15 évesen megszerettem a kijevi pulykamellet... csak hogy valami lényegeset is írjak :)

A fekete 153-ast, és a fekete és piros 139-eseket* 1987 január elsejével felvezették a lakótelep tetejéig, a Gazdagréti térig, ahol ez a kép is készült (jóval később). Ugyanekkor a fekete 153-asból piros 153-as lett, és kicsit más útvonalon közlekedett. Az egyik első emlékem a piros járatról, hogy a '87 januári gigantikus télben vártunk rá vagy egy órát a Körtéren, és amikor megjött, nem mert bejönni a Villányi úti fordulóba, hanem azonnal a Fadrusz utcába fordult - néhány héttel korábban a fekete 153-as még a BAH csomópont felé ment volna visszafelé is. Na mindegy, ezt a részletet körülbelül másfél ember fogja értékelni az egész univerzumban, úgyhogy ugorgyunk!

* aki nem élt akkoriban: a fekete számmal jelzettek voltak az alap-, a négyzetben levő és pirossal írt számúak pedig a gyorsjáratok; ezeken felül néha voltak "piros E" buszok is

Régen a 8-as busz se volt az az interkontinentális járat, mint ma: akkoriban a Március 15. tértől az Irhás árokig járt, ahol helyszűke miatt ipszilonozva fordult meg. Biztos volt még néhány ilyen járat a városban, de én csak az 53-ast ismertem emellett, mely szintén tolatgatott a Hó utcánál - mindkettőt imádtam!

Már 23 éve intermodálisan végállomásoznak a villamosok és buszok Hűvösvölgyben, de '99-ig három külön végpont is volt itt. Volt egyszer a villamosé, mely a mai szükségleszállóhelynél rakta le a népet, majd hurokvágányon fordult, aztán ettől kicsit visszafelé, a Hűvösvölgyi út túloldalán működött a fentebbi képen látható Hűvösvölgy, Népkert buszvégállomás, ahonnét kifelé indultak a kertvárosi járatok, és végül volt a Hidegkúti út, ahol az 56-osok (fekete és expressz) fordultak vissza a város felé.

Nyári túránk után végre elmondhatom magamról, hogy Lengyelország összes villamosüzemében jártam, úgyhogy új kifogást kell találnom, hogy miért fogok megint Lengyelországba menni legközelebb :) Talán lehetne az az új vezérfonal, hogy minden városban utazzak a nagy klasszikussal, a Konstal "N" típusával:

Szilézia és Łódź már megvolt korábban ebből a szempontból, és most Szczecin is sorra került! Ez az 1954-es gyártású példány ráadásul egyirányú volt, egyoldali ajtókkal - ilyet még nem láttam belülről.

A tujázás nagy részét - fotózás és videózás helyett - az ablakon kifelé bámulva töltöttem, de amikor az Odera partjára értünk, mégis kattogtatnom kellett párat. Dunánál nagyobb vízet leginkább csak a Földközi-tengernél látott emberként jópofának tűnik, hogy bár Szczecin légvonalban is legalább 60 kilométerre van a tengertől, ez nem akadályozza meg abban, hogy tengeri kikötőváros legyen. Ráadásul éppen valamilyen katonai ünnep volt, ezért két hadihajó is horgonyzott a rakpart mellett. Mondjuk az egyik egy vontató volt, ami nem tudom, mennyire számít harciasnak, de az biztos, hogy haditengerészeti festése volt. Aki ért a hajókhoz és/vagy a haditengerészethez, nyugodtan fűzze hozzá a magáét!

A másik hadihajó a Toruń nevű aknatelepítő-partraszállító volt. Laikusként úgy gondolom, hogy ez a vége lehet az aknatelepítő rész, ...

Ha szombaton az egy héttel korábban elment utolsó előtti N19-esről emlékeztem meg, akkor legyünk túl a teljes nosztalgiaszezonon, és említsük meg a másnapi meneteket teljesítő 1820-ast is:

A BKVT kivitelű 611-es több évtizeden át hű párját, a Beszkártos állapotban mutatkozó 1820-ast be lehetne tenni a lexikonba a "régi tuja" szószedet mellé illusztrációnak. Még inkább házikóra hasonlít, mint járműre, lecsapható rácsa van ajtó helyett, laternás tetején este kivilágítanak az utastéri lámpák, hangosan csikorog a kanyarban (vasútmániásoknak: igen, kanyart írtam, deal with it:), és erős "fékszag" lengi be megállás után. Imádják is az emberek!

Mai szemmel nézve érdekes, hogy fényszóró helyett a szélvédő mögött van csak egy sugárvető, ami elé a másik irányba haladáskor piros korongot raknak, ezáltal zárfénnyé alakítva azt. Ez a fényforrás inkább csak arra jó, hogy látni lehessen, hogy jön itt valami, nem arra, hogy bevilágítsa az utcát :) Természetesen videóztam is egy kicsit:

El ne vesszen a jó hír, amit TájFUN70 kommentelt be pár hete: újra van Rádio Anténa Rock! Jó, az "Anténa" szó kieesett a nevéből, de gyakorlatilag ugyanaz: maradtak Robert Roth bemondásai, a grafikai elemek a weboldalon, és ugyanazok az zenefájlok (gondolom, már nem CD-ket használnak, de igazából fogalmam sincs, hogy működik ma egy rádió) pörögnek a stúdióban. Pontosabban az első napokban, amikor elkezdtem hallgatni, úgy éreztem, mintha kevesebb (cseh)szlovák zenét adnának, de tegnap aztán megint minden tele volt Kabáttal, Ine Kaféval, Tublatankával, Szlízsével és a társaikkal. Szóval az alapvető hangulat ugyanaz, legszívesebben indulnék is vonatfotózni a Garam völgyébe tőle :)

Itt van a link hozzá