HamPLÓ

Bár az időjárás nem volt annyira kegyes, szeptember első szombatját a budaörsi reptéren töltöttem, ahol meglepően színes programok várták a látogatókat. Végig ugyan nem maradtam, de így is jól éreztem magam:

Egy újabb budaörsi repülőnap
Régiségek földön-égen

Bár igyekszem ezt a bejegyzést nem a közlekedésbarát körökben szerintem indokolatlanul túlburjánzó "bezzeg Prága!" attitűddel megírni, a végkicsengése mégiscsak az lesz, hogy augusztusi utunk során a cseh főváros főpályaudvarán egyértelműen jobb volt utasnak lenni, mint itthon...

Von Tiia Monto, CC BY-SA 4.0, Link

És gyorsan leszögezem, nem azért, mert a prágai épület szebb, mint a Keleti vagy a Nyugati. Ízlésről eleve nehéz (és felesleges) vitatkozni, de nekem ez a szecessziós stílusú homlokzat (épült 1901 és 1909 közt az 1871-ből származó eredeti épület átalakításával) pont nem jön be annyira. Hogy akkor szerintem miért jobb ez a pályaudvar, mint a "mieink"? Nos, a magyarázatért mélyre kell ásni. Illetve igazából nem nagyon mélyre, és tulajdonképpen ásni se kell, mert vannak lépcsők és liftek: a lényeg az épület előtti gyorsforgalmi út és parkoló alatt rejlik (ez egy régebbi kép, a rákövetkezők újabbak lesznek, csak be szerettem volna mutatni, mekkora térrel gazdálkodnak):

CC BY 2.5, Link

Emlékszem, '87-ben kíváncsiságból feljöttünk a metróból itt, és nem értettem, mitől pályaudvar ez, hiszen sehol nem látok vágányokat. Évekkel később az NSZK-ban találkoztam hasonló megoldással, hogy odafent megvan a régi épület a vágányokkal, alul pedig megvan a lehetősége annak, hogy ne a beázó tetőről csöpögő víz és a helyi rosszarcok közt ácsorogva várakozz a vonatodra.

Von Lynx1211 - Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, Link

Mert mit is akar az ember egy pályaudvaron? Jegyet venni (nem húgyszagban, és lehetőleg fejre omló vakolat nélkül), valamit harapni (lehetőleg nem kemény zsömlét szikkadt rántotthússal), vagy kisebb bevásárlással (szendvics, ásványvíz, csoki) felkészülni az útra. Elmenni vécére, ahol szorító szükség esetén akár a nagydolgot is el lehet végezni mindenféle vicces baktériumok beszerzése nélkül. Vásárolni egy könyvet, hogy ne legyen olyan unalmas a vonatozás, esetleg beszerezni valami ajándékot annak, akihez utazunk. Nem baj, ha van gyógyszertár, és az se, ha valahol le lehet ülni - de nem egy levegőtlen helyiségben hajléktalanok társaságában. Mivel a budapesti pályaudvarok forgalma egyenként kisebb, mint a prágaié, nem kell akkorának lenni az egésznek, mint ott, de erre a színvonalra azért törekedni kellene.

Von Ralf Roletschek - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

Persze hozzá kell tenni, itthon is vannak pozitív változások e téren, különösen szendvicsileg, de például a mellékhelyiségeket illetően még nem nagyon látom az elmozdulást. De sebaj, most nem Budapestre érkeztünk meg, hanem Prágába! Fontos megemlíteni, hogy a csehek hamar nekiláttak a modernizálásnak: a fentebb mutogatott modern előcsarnokot a hetvenes években építették, és nem álltak meg ott, hogy elkészült: a 2000-es években kívülről rendbe hozták a régi épületrészt, 2004 és 2009 közt bővítették/modernizálták a pályaudvarra vezető vonalakat,  2006 és 2011 közt pedig az új részt is felpolírozták. Mert olyan nincs, hogy valamit egyszer megépítenek, és az onnantól örökké jó lesz.

Von Lynx1211 - Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, Link

Ja, és persze felújították a vágányok egy része fölé boruló kéthajós csarnokot is, mely egyidős a szecessziós főépülettel. Ahogy fentebb látható, azért, mert egy csarnok 110 éves, még vihet mozgólépcső a peronjára, és persze az oda vezető aluljárók se atomtámadást épp túlélt zsibvásárként üzemelnek, mint a Nyugatiban.

Sok évvel ezelőtt meséltem arról, hogy Berlinben kétfajta metróvonal van: a mi kisföldalattinkhoz hasonlóan szűk (2,4 méteres) keskenyprofilú, illetve a szélesebb kocsikhoz (2,65 m) épült szélesprofilú. Szintén sok éve írtam arról is, hogy amikor elkezdték a "széles" vonalakat építeni, eleinte nem volt hozzájuk jármű, ezért a "keskeny" kocsik oldalára toldalékokat rögzítettek, a peron és a kocsik széle közti rést áthidalandó. A berliniek ezeket a toldalékokat hívták virágtartónak. Nos, a történelem ismétli önmagát...

Von Bahnsteigkante from www.bahninfo-forum.de - sent to me by mail, CC BY-SA 4.0, Link

A berlini közlekedési vállalat, a BVG 2012-ben a keskenyprofilú vonalakon (U1, U2, U3, U4) közlekedő régi szerelvények leváltására a Stadlertől rendelt újakat. Az IK típusjelzést kapott sorozat első példányai 2015-ben meg is érkeztek.

Igen ám, de időközben a szélesprofilú hálózaton (U5, U55, U6, U7, U8, U9) járműhiány lépett fel, ráadásul egy modernizálásra kijelölt sorozatról is kiderült, hogy a kocsijai túlságosan rossz állapotban vannak, nem érdemes hozzájuk nyúlni. A megoldás a keskenyprofilra rendelt új kocsik átirányítása volt.

A 2016-os évzáró Nohabozás minden szinten sikeresnek bizonyult, nem volt kérdéses tehát, hogy egy évvel később meg kell ismételni. Persze nem teljesen ugyanúgy, hanem némi újítással! Az új felállás az volt, hogy nem egy, hanem két különvonat indul Budapestről, négy-négy mozdonnyal: az egyik az északi parton át megy Tapolcára, a másik a délin, majd este cserélnek, hogy mindkét szerelvénynek meglegyen a teljes balatoni kör.

Egyszer nyolc helyett kétszer négy
Az összes működőképes magyarországi Nohab ismételt túrája a típus utolsó otthonába

Ha magashegységekről van szó, akkor két dolgot érdemes tudni rólam: az egyik az, hogy tériszonyos vagyok, a másik pedig az, hogy imádom a drótkötélvasutakat, pontosabban a lanovkákat. Ami másnak a sielés okozta adrenalinlöket, az nekem a félelem legyőzése, hogy fel merjek szállni ezekre :)

A lanovkákkal - mint magával a lanovka szóval is - Csehszlovákiában, a Magas-Tátrában ismerkedem meg gyerekként, és elsőre beléjük szerettem! Tátralomnic környéke a műfaj paradicsoma volt, hiszen rögtön kettő is ment belőlük a környék fölé tornyosuló Lomnici-csúcs alatt fekvő Kőpataki-tóig.

Forrás: Fortepan

Az egyik lanovka egy öreg ingavasút volt: két nagyobb kabinja (lásd fentebb) közül az egyik mindig fel, a másik mindig lefelé ment. 1937 óta üzemelt, és elég kopottnak tűnt, bár nyilván rendben volt tartva műszakilag (a képek alapján valamikor ennek a kabinját is korszerűsítették). Mindenesetre 7-8 évesen nagy fájdalmam volt, hogy mi a családdal soha nem ezzel utaztunk, hanem...

Forrás: Fortepan

... a részben mellette futó kiskabinossal, ami ezen a felülről készített képen jobbra látható. A "részben mellette" kitétel fontos: az újabb, 1973-ban átadott lanovka ugyanis máshonnan indult, mint a régi (903 méteres tengerszinti feletti magasságból), csak a Štart nevű közbenső állomásnál (1172 m) kanyarodott melléje. Az már eleve érdekes volt, hogy egy lanovkának megállója van, de hogy közben irányt is váltson, az lenyűgözött. A képen sejthető is az épület, amibe befutva a kabinok jobbra kanyarodtak, mentek egy kicsit, majd enyhén balra kanyarodtak, hogy azután az épületet elhagyva ismét egyenesen ereszkedjenek le tátralomnici végállomásukra.

Talán érthetőbb lesz, ha lerajzolom: a piros vonal (legalábbis remélem, hogy piros, mert színtévesztő vagyok, és RGB szám alapján próbáltam kitalálni, hogy milyen) a régi, nagykabinos, a sárga (esetleg világoszöld - mégegyszer elnézést:) pedig a kiskabinos lanovka. Külön helyről indultak, de mindkettő a csillaggal jelölt Kőpataki-tóig ment.

Egyszer túl sokan várakoztak a lenti végállomáson, ezért gyalog mentünk fel a Štarthoz, ott készült ez a kép: a jobb szélén az új lanovka "megtört alaprajzú" irányváltó épületének széle látszik, a kép közepe táján pedig az újabb (balra) és a régebbi (jobbra) kötélpálya oszlopai. A kép közepénél a két vasút Kőpataki-tó állomása látható, felettük trónol a Lomnici-csúcs. Sajnos ez az egyetlen fotó, amit gyerekkorunkban a lanovkáról készített édesanyám vagy édesapám - vélhetően a mi (=gyerekek) unszolásunkra. Egyébként fontos megjegyezni, hogy a régi lanovka is megállt Štartnál, ami onnan kapta a nevét, hogy eredetileg egy szánkópálya kiindulási pontja volt.

By Petr Vilgus - vlastni dilo (own work), CC BY 3.0, Link

A rendszerváltás után az újabbik vasutat felújították: a legfeltűnőbb, hogy két drót (egy vontató és egy tartó) helyett csak egyetlen maradt (tehát ugyanaz tartja és mozgatja a kabinokat). Ez az állapot látható a fentebbi képen, melyen érdekes még a hozzánk legközelebb levő teherszállító "kocsi" is. A jobbra látható régi vasút a nagyobb szállítási kapacitású újabb mellett sokáig haldoklott, végül 1999-ben zárták be, mára nagyrészt el is bontották.

2013 körül aztán megint újítottak: a kiskabinos vasútnak csak a Štartig tartó alsó szakaszát tartották meg, a felsőre egy nagyobb fülkéjű, de szintén sokkabinos újat építettek, mely a fentebbi képen látható (az iménti térképen vékony sötétkék (esetleg lila) vonallal jelöltem). Szintén megfigyelhető odafent a tónál a két immár funkció nélküli felső végállomás, az új vasút ugyanis kicsit eltérő nyomvonalat kapott. Érdekes, hogy ezen kívül építettek még egy vasutat Tátralomnic és a Štart közé, ülőliftes kivitelben, illetve a felső szakasszal részben párhuzamosan egy kisebb sílift is vezet. Micsoda élet lehet itt télen!

A nosztalgia villamosokat bemutató bejegyzéseimben általában régi gyártású járművekkel szoktam foglalkozni. Most kivételt teszek...

A gmundeni villamos 8-as számú négytengelyesét 1961-ben építette a bécsi Lohner, a mini üzem első modern járműveként - a forgalmat addig ugyanis háború előtti kéttengelyesek vitték, többek közt egy POHÉV eredetű, pótkocsiból átépített Ganz motorkocsi.

A jármű nem Lohner fejlesztés volt, hanem a DÜWAG termeskocsijának licensze, ami jó választás volt, hiszen ezeknél komfortosabb magaspadlós villamost azóta se építettek. Kialakítása a helyi igényeknek megfelelően némileg szokatlan: mindkét végén van vezetőállás, de csak az egyik oldalán vannak ajtók (persze ez nem teljesen ismeretlen nekünk: magyar villamosüzemekben is volt ilyen kialakítású Bengáli).

Folytatódik a videószakkör, ezúttal két bejátszással a tudomány és technika érdekessé... izé a német nyelvterületről:

Gmunden egészen a közelmúltig egy pár kilométeres kisvárosi üzem volt, egyvágányos-kitérős pályán ingázó öreg kocsikkal. Ez megváltozott: új, alacsonypadlós járműveket vettek, melyek nem csak a meghosszabbított városi szakaszon közlekednek, hanem az azzal összekötött Gmunden-Vorchdorfi helyiérdekűn is. Ezen videó készítésekor az összeköttetést még nem használták, így a vonal helyett inkább az új járműveket, a Vossloh Tramlink fantázianevű multicsuklósait lehet rajta látni. Pontosabban azt az egyet, ami aznap éppen közlekedett.

Mint az utóbbi időben minden hétvégére, mára is szerettem volna valamilyen vonatos vagy villamosos oldalt produkálni, de egyszerűen túl fáradt vagyok hozzá. Mostanában elég sokat kellett dolgoznom, a hétvégéken pedig hálistennek nem ültem itthon, emiatt kifogytam a gyorsan összedobható anyagokból. Azaz igazából mégse, mert videót még mindig tudok belinkelni :)

Ez a brnói kirándulás milyen régnek tűnik, pedig júliusban volt... Igazából nem erőltettem túl a villamosok videózását (az már megvolt kilenc éve), inkább csak lekaptam azt, ami épp jött.

Ha már (megint) Berlinben jártam, megnéztem pár retró jellegű turistalátványosságot is, például a Trabi Múzeumot:

A gyűjtemény egy ház földszinti üzlethelyiségében működik, és ezt a teret annyira betölti a Trabik jellegzetes illata (szaga?), hogy egyből visszarepültem 35 évvel ezelőttre, amikor nekünk is 601-esünk volt.

A háromdimenziós történelmi tablót egy DKW F8-as nyitja, orrán az Auto Union - ma már az Audit jelző - négy karikájával. Ezt a kéthengeres kétüteműt eredetileg a második világháború első éveiben gyártották a szintén a cégcsoporthoz tartozó Audi zwickaui gyárában. Az üzem Németország legyőzése után a szovjet megszállási zónába került, és 1948-ban újra gyártani kezdte a modellt, immár IFA F8 néven.

Von Stahlkocher - Eigenes Werk, CC BY-SA 3.0, Link

Az NDK politikai vezetése az ötvenes évek közepétől kezdve többek közt az egyéni közlekedés mákonyával igyekezett élhetőbbé tenni a rendszert, felszólítva az ország autógyártóit egy műanyag karosszériás kisautó létrehozására. Az 1955-től Automobilwerk Zwickau (AWZ) néven futó üzem egy P50 jelzésű, ötszáz köbcentis csodával nevezett, ami ugyan elég cukin nézett ki (itt fentebb a kombi változat látható), de túl kicsi és kiforratlan volt.

Von Torsten Maue - DSC_0898 Uploaded by High Contrast, CC BY 2.0, Link

A következő lépés az volt, hogy a karosszériát átmeneti megoldásként ráerőltették az F8-as vázára, és elnevezték P70-esnek. A "kicsit Trabant-hangú, de igazából mégse" autót 1955 és 59 közt gyártották, néhány tízezer példányban.

Sajnos limuzin kivitelű P70-es nem volt a múzeumban, ott állt viszont a modell kupé változata, ami szerintem a legszebb NDK gyártású gépjármű. Még a gömbölyű Wartburgnál is jobban tetszik, pedig az se csúnya, pláne a roadster verzió!

Az AWZ közben elkezdte az ős-P50-es motorjára épülő nagyobb, és immár fémvázra rögzített karosszériájú P50-es tervezését. 1958-ra többé-kevésbé elkészültek vele, és fantázianevet is találtak neki: Trabant, azaz "Útitárs", az azonos jelentésű szovjet Szputnyik műholdak után. Az első sorozat még AWZ logóval gördült ki a gyárból, majd '58-ban az AWZ-t összevonták a Horch egykori zwickaui gyárával, ezután jelent meg a Sachsenring "S" betűje által dominált embléma. Az ismertebb nevén "500-as" Trabantból 130 ezret építettek.